Nem kapott politikai menedékjogot Kanadában Mohácsi Viktória

Mohácsi Viktória jogvédőként dolgozott az SZDSZ-ben politizált, a Medgyessy-kormány idején az oktatási minisztérium roma és hátrányos helyzetű gyermekek integrációjáért felelős miniszteri biztosa volt, majd 2004 és 2009 között képviselő az Európai Parlamentben. 2011-ben a Népszabadság írta meg, hogy Mohácsi Kanadába költözött, és politikai menedékjogot kért Torontóban.

A politikus 2012-ben beszélt először az indokairól a kanadai CBC tévének. Azt mondta, azért kért menedékjogot, mert miután Magyarországon kritikát fogalmazott meg a a 2008-ban és 2009-ben elkövetett romagyilkosságok felderítésének lassúsága miatt, életveszélyes fenyegetéseket kapott Magyarországon. Mohácsit az is sokkolta, hogy a nyomozás részleteit a Gyurcsány-kormány 80 évre titkosította, ugyanis - Mohácsi szavai szerint - „egyesek szerint összefüggésbe hozhatnak néhány állami tisztségviselőt a gyilkosokkal”. Ennél többet azonban nem volt hajlandó mondani, mert ezzel 15 évnyi börtönt kockáztatott volna, és arról is beszélt, hogy fél, a magyar titkosszolgálat keze Kanadáig is elér.

Az 5 éve húzódó menedékjogi ügyben most a Magyar Nemzet szerint döntés született:

Kanada elutasította Mohácsi kérelmét.

Mohácsi azt mondta, meglepte a döntés, és megerősítette, hogy április 10-én már részt vett az első, hazatelepítéssel kapcsolatos meghallgatáson. De azt egyelőre nem tudta megmondani, hogy a jövőben Magyarországon tervezi-e folytatni az életét.

Nem sokkal Mohácsi 2012-es interjúja után az akkori kanadai konzervatív kormány biztonságos országnak minősítette Magyarországot, sok más állammal együtt, és csökkentette az elbírálásra váróknak nyújtott támogatásokat. Ennek hatására lecsökkent a magyar menedékkérők száma, pedig korábban a magyarok vezették ezt a listát. A liberális Trudeau-kormány 2015-ös hatalomra kerülése óta azonban újra egyre több menedékkérő érkezik Magyarországról is.

canadai elutasitas.jpeg
 
csak hogy tudd Canada az elutasitast NEM kell hogy megindokolja
az esetek nagyhanyadaban NEM is TESZI
csak kozli - nem felelt meg a menekultugyi eljaras criteriumainak
Tehat valamely ponton a menedekkerese nem indokolt

Nem írtam ilyet, hogy meg kellett volna indokolniuk..sehol sem indokolják.
Csak furcsállottam, azt meg tán szabad.
 
Ha értenéd is, amit írok....! De nem!
Lehet, hogy a 35 éves id. H. Dezsőné nem vett részt a gyilkosságban, a bíró (talán az is rasszista volt????) ettől függetlenül felbujtóként 15 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.
De ennek az ügynek, és ennek a söpredéknek semmi köze Mohácsi Viktóriához! Legfeljebb arra bizonyíték, hogy roma és roma között is lehet fényévnyi távolság.

Magyarországot januárban itélte el az Europai Unio Emberi Jogok Birosága, mert a korámy nem biztositott kellö védelmet a rasszisták eröszakos masiorozása alkalmával a nyugatdunántuli Devecser községben.
-
Nézzétek meg a Youtubon a Devecseri cigányokat megfélemliteni akaro menetelök felvételeit. Á beállitottság felöl semmi kétség.
-
2012 Augusztusában 500 többnyire a jobbik párthoz tartozo szélsöjobboldali masirozott át ezen a cigányok lakta negyeden, eközben rasszista és heccelö parolákat hangoztattak, olyanokat, hogy "fel kell akasztani a cigányokat", kövekkel dobálták meg a házakat, a rendörség pedig nem lépet közbe.
-
Gondolod kedves CasaLoma, ha meghalt volna egy a megtámadottak közül, akkor minden menetelö, cigányok halálát hangosan kiváno 13 évi szabadságvesztést kapott volna? :(
-
A Reporter Határok Nékül Szervez tegnap kiadott listáján Magyarország a 71. helyen van a ranglistán.
-
Hogy Mohácsi Viktória miért nem kapott menedékjogot Kanadában annak több oka lehet. En azon csodálkozom, hogy vannak itt olvasok akik nem azon döbbennek meg, hogy egy magyar volt EU képviselönek elkell menekülnie messzire mert életveszélyben érzi magát, hanem megprobálnak bünöst csinálni belölle mert egy 4000 km-re levö állam nem érzi magát elsö helyen kötelesnek Politikai menedéket adni egy Europai Uniobol hozzájuk jövönek. Ez undorito.
-
A politikai menedékjog egy speciális védelem, egy visszautasitott kérelem nem jelenti azt, hogy a veszélyeztetettség nem lenne nyilvánvalo, de ugy látszik van más lehetösége is a menekültnek. Talán egy egyszerü bevándorlás - ala Pitti - is megteszi. :)
 
ez kicsit régi 2012 -es felvétel , valami frissebb nincs?
a felszólalók mondatai nem átgondolt, indulatból fakadóak voltak , fizikailag nem ártottak senkinek.

Hogy, hogy meggondolatlanul, elhamarkodva? Nem volt idelyük a Devecserre utazás, a sorakozáz, a menetelés alatt gondolkodniuk.? Ha egy személyel ilyen megesik de egy egész csordát látok a videon, mind olyan lassu gondolkodásu? :(
-
Hogy fizikailag nem sérült meg senki az nem a ködobáloknak köszönhetö, ök céloztak ahogy tudtak.
Es mi van az anyagi károkkal és a gyerekek, felnöttek lelkében okozott sérüléssel?
-
 
Hogy fizikailag nem sérült meg senki az nem a ködobáloknak köszönhetö, ök céloztak ahogy tudtak. Es mi van az anyagi károkkal és a gyerekek, felnöttek lelkében okozott sérüléssel?-

már hogy ne lett volta jótékony hatása is ... a polgármester elmondta, hogy etikai vagy viselkedési kódexet dolgoznak ki közösen a cigánysággal, és minden devecseri családhoz eljuttatják: tanácsokat adnak többi között abban, hogyan kell rendet tartani a házak udvarán, hogyan kell viselkedni orvosi rendelőben
 
bitzos szeretnél ilyen helyen lakni, ha ennyire szimpatikusak...van hol lakni, de ez a mentalitás, az életstílus.
http://yomadic.com/stolipinovo-gypsy-ghetto/

csak így tovább és Magyarország is ilyen lessz

Az előzőekből már sejthető, hogy milyen a beállítottságom ebben a kérdésben. Ennek ellenére most azt kell írnom, hogy pontosan jó, hogy betetted ezt a cikket és a képeket.

Egy olyan helyzetre hívtad fel a figyelmet, ami nagyon jól mutatja a jelent. Semmi nem indokolja, hogy ilyen környezetben éljenek. Lehet egymillió jogvédő és hozhatnak bármi törvényt és egyebet, ha az emberek egy-egy riportban azt látják, hogy a cigányok közt az udvar, az utca ilyen. Pár éve valami oknál (valami hepatitisz vagy mi járvány volt) fogva volt riport az egyik faluban, és elmondták az ottani romák, hogy nincs munka, kevés a pénz. Ami igaz is. DE lehetett látni azt, hogy az udvaron a pelenka nadrágokat és a szemetet fújta a szél. Ezt pedig észreveszik az emberek, és azt gondolják (jogosan), hogy az ilyen rendrakás és a viszonylagos tisztaság az nem pénz kérdése. Nyilván beszélgetések közben előkerül és szerintem jogosan mondták páran,hogy hááát ilyen környezetben nem is csoda.. Erre mit lehet mondani? Én nem tudtam olyant, amit igaznak éreztem. Mondjam azt, hogy aki észreveszi az udvar állapotát, az rasszista? Mondjam azt, hogy a falu dolga lenne? Mondjam azt, hogy a szemetet pénzbe kerül összeszedni? Meg azt, hogy a "magyarok" közt is van koszos? Mondjam, azt, hogy nem mindegyik ilyen? Nem, mert ezek nagyon izzadságszagúak lettek volna.

Azon lehet segíteni, hogy sok az aluliskolázott (persze nem a napocska és felhő rajzoló kurzussal!), azon tudok segíteni, ha valamelyik gyerek elmaradt valami tantárgyból, vagy éppen az alapítvány tud adni füzetet (nem pénzt, bár akinek van kedve perelhet...) ha nincs, vagy éppen munkát is adhatnak sokan, de van amit nem tud más megcsinálni. És amíg 317 be tud tenni ilyen képet és nem tudom azt mondani, hogy "hazudsz! ilyen nálunk nincs!" addig van mit még tenni...
ÉS nem az, hogy beteszi a képet, majd lerasszistázzuk, berakja a videót majd a másik berak egy olyant, ahol a "magyar ne lopj" felirattal van és szőke lop... meg szépeket mondogatunk, hogy milyen csúnya is a rasszerizmus, ha észreveszi a dolgokat.

Mielőtt félreértenétek, nem a házakról, hanem azok körüli koszról beszélek.

Ja igen, lehet lelibsizni, és lerasszerozni :)
 
Ezt nem is vitatom én sem. Csak érthetetlen számomra, miért gondolta úgy a bíró, hogy ez a hölgy Magyarországon még biztonságban, normális, élhető életet élhet.
Szálka, vagyis inkább gerenda ő mind a kormány, mind az ellenézék szemében. És ha a fidesz, takarodj megvalósul, rajta még az sem segít.
azeeee mert a biro megvizsgalta ,hogy
nem veszelyezteti semmi eletveszelyesen es kozvetlenul
ergo: - normális, élhető életet élhet.
kozben megtudtam ,hogy vedekezese
HA indokait a biro ele tarja egyenlo a HAZAARULASSAL ezert ezt nem tette

ez akar szimpatikus is lehet egy gyenge??? kis romaasszonytol

annak tudtaban ,hogy a minap ilyen skrupulusai nem adodtak egy magasrangu magyar katonatisztnek
mikor siman eladta magat hazajaval egyutt
 
Ernő, te a szelektív olvasási, szövegértési képességedet tökélyre fejlesztetted!
Éppen azért kaptak annyit, amennyit kaptak, mert a bűncselekmény rasszista indíttatású volt, és mert ölni akartak!
"a dr. Czibrik Attila vezette bírói tanács szerint ő, idős H. Dezsőné volt a felbujtó. Bűne egyetlen mondat, egy kiáltás: "Öld meg a magyart!"
"Öld meg a magyart!"
ezt a felbujto szoveget erosen fenntartassal kezelem
MERT cigany igy nem fogalmaz magukkozt
HA azt irja hogy a felszolitas ugy szolt ,hogy
"Öld meg a parasztot "
minden tovabbi nelkul elfogadom
de igy fenntartassal lehet csak kezelni
 
Utoljára módosítva:
M.Viktória az én szememben mindig is egy aljas, magyarellenes, fröcsögő tetű volt, aki nem hiányzik és akkor finoman fejeztem ki magam. Íme most is ez bukott ki belőle :„egyesek szerint összefüggésbe hozhatnak néhány állami tisztségviselőt a gyilkosokkal”. Hát egy frászt kedves Viktória, amire Ön utal, az egy aljas hazugság. Sajnos elég ügyes ahhoz, hogy emiatt ne lehessen perelni, hiszen az összefüggésbe hozhatóság elég tág fogalom. A titkossá minősítésnek van indoklása, és tény, hogy pl. a katonai elhárítás egyik volt hírforrása belekeveredett valahogy, gondolom emiatt (is) titkosak a részletek. Utána kell járni, de nem kellene azt sugallni, hogy valami több van emögött. Canada tökéletesen jól döntött, a "kedves hölgy" egy lusta ingyenélő.
HA ez igy lenne akkor O ma Canada allampolgara DE NEM AZ !!
 
Tiszta uszitas amit itt paran csinalnak.
Helytelen attol a romatol is aki ilyent mond a magyarokra old oket. Aluliskolazott es primitiv duma.
De mitol nem primitiv az ha felsoszinten ezt mondja a media a parlamentbe egyik part ?tomeny uszitas szinten megy a rasszista duma, sokkal nagyobb baj hogy mar felsoszinten tortenik .
 
Politikai menedekjog
Politikai menedekjog-ot Canada sem osztogatja csak ugy mint a cukorkat
az ,hogy Mohacsi Victoria politikai menedekjogot kert volna erosen ketlem !
politikai alapon kerhet menedekjogot mint azt kerte azon idoben a >kamaras >istvan is
aki Semjén Zsolt roma főtanácsadója volt ,aki azota otthon van
szinten elutasitas miatt .

a politikai menedekjog megadasa rengeteg olyan odiummal jar
amit ma Canada igen kevesekert vallal fol

az utolso magyar ki politikai menedekjogot kapott Canadaban az 1957 -ben volt !
Az utolso egyen -szemely ki valos politika menedekjogot kapott Canadatol
az Nelson Mandela !
a minap adtak tiszteletbeli canadai allampolgarsagot Malala-nak de nem politikai menedekjogot !
 
Utoljára módosítva:
HA indokait a biro ele tarja egyenlo a HAZAARULASSAL ezert ezt nem tette
Látod, épp itt van a kiskutya elásva!
Most "tartotta a száját", de mi a biztosíték arra, hogy egész életében tartani is fogja? Mi a biztosíték arra, hogy nem éri valamilyen "baleset", vagy nem nyeli el a föld, hogy hallgasson, de örökre?
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,406
Tagok
615,653
Legújabb tagunk
Nikig
Oldal tetejére