Brüsszelben tüntetett Brüsszel ellen a CÖF

Miután kiderült, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indít a magyar kormány ellen a lex CEU miatt, Csizmadia László vezetésével a CÖF tüntetni kezdett az Európai Parlament előtt.

Bár az is lehet, hogy csak Orbán Viktornak szurkoltak, akinek szerda délután kell megvédenie a kormány döntéseit az Európai Parlamentben.

A tüntetők magyar és CÖF-ös zászlókat lengetve elénekelték a Himnuszt és a Tavaszi szelet.


Csizmadia László, a CÖF elnöke a Hír Tv, a közmédia és az Echo Tv stábjának elmondta, hogy kötelességüknek érezték, hogy kiutazzanak, mivel az Európai Parlamentben magyar ügyekről lesz szó. Úgy látja, „Magyarország ellen néha felerősödnek azok az erők, amelyek nem bírják elviselni, hogy akár a V4-ek, a régi szocialista országok kifejezetten erőteljesebben ragaszkodnak a szabadságukhoz, mint a jó életet megélt nyugati országok”.

Beszélt arról is, ha szükség van rá, akkor többen is kijönnek. Amikor egy ellentüntető a CÖF gazdálkodását firtató bekiabálással zavarta meg Csizmadia sorosozását, az elnök elmondta, hogy nekik nyitott a könyvelésük.

A hvg.hu tudósítója szerint némi gondot okozott, hogy a brüsszeli rendőrök nem nagyon tudták elmagyarázni nekik, hogy csak másnapra van engedélyük, mert a kormánypárti tüntetők hiányos nyelvtudásuk miatt ezt nehezen értették.

444

cof.jpeg
 
Gondolod nem probalkoztak angolul szot erteni? Hiaba probaltak nemetul franciaul, a Cofos mit mondott a kiseroinek ..?mint a viccbe ....no fiam mire ment ezzel a sok nyelvvel?
 
L
Fuss neki megegyszer mert etelmetlen ez a mondat.

Hogy nem tudjak kedd vagy szerda az engedelyuk nem Brusszel hibaja.

Én úgy olvastam, hogy az indok a következő volt: Van egy Orbán ellenes tüntetés, ezért Soros ellen nem lehet tüntetni. Szerintem ez még indokolt is lehetett, hiszen nem akarták, hogy egymásnak essen az ellentábor. bár a CÖF középkorú, joviális öregurakból, hölgyekből állt. Soros közönsége meg fiatalokból. Csodálkoztam volna, ha összeverekszenek.
 
Elneztek a datumot a Cofosok. Egy nappal elobb mentek tuntetni mint ahogy az engedelyt kertek.
Kulonben az oregek mentek mar a tunteteseken a fiataloknak es nem forditva.
NAgyon kulturalt eroszak mentes volt az utobbi tuntetesek .
 
Nevetséges, elmennek külföldre tüntetni alapvető nyelvtudás nélkül! Mert aki beszélni akar velünk az tanuljon meg magyarul, hiszen a magyar-nyelv, világnyelv és elvárható, hogy mindenki értse!
Az még nevetségesebb hogy a külföldiek idejönnek tüntetni höbölögni és keritést akarnak bontani holott az a magyarok tulajdona!
 
Van még olyan hely ahol nem járatják le ezt a kis országot? Lobbiztak, hogy bejusson az EU tagállamai közé, most pedig az a cél, hogy kidobják onnan? Ha meg merik kérdezni mire költöttük a kapott pénzt rögtön ez a válasz? Ha annyira tisztességesek a vezetőink miért nem mutatják be a számlákat, miért nem bizonyítanak, miért kell ezt a népet lejáratni? Nem azt mondják, Orbán Viktor és társai csalók, azt mondják, a magyarok! Nem tudom elhinni, hogy egyetlen tisztességes ember sem ül közöttük! És tessék mondani, nem lehet csak simán, cirkuszok nélkül kilépni abból a csoportból amihez ennyire utálunk tartozni?

Lehet, hogy megvilágosodtam ?....:o
Talán pont az a cél, hogy kiúgjanak, akkor jól meg lehet sértődni és nem kell elszámolni az ellopott százmilliárdokkal.
Csak egy kicsit korán kezdték, mert ha jól rémlik a felzárkóztatási pénzek 2020-ig jönn(é)nek.

A számlákat azért nem mutatják be, mert ahányszor bemutatták, mindig kederült a sokszoros túlszámlázás.
 
Az még nevetségesebb hogy a külföldiek idejönnek tüntetni höbölögni és keritést akarnak bontani holott az a magyarok tulajdona!
Nem Orban hivta a lengyeleket ?
Nem Orban bontott kordont?
A Cofosok mentek hoborogni hithu komcsikkal a brusszeli foldre?

A fiatalok nem bontottak keritest, felvonultak es tiltakoztak. Ne keverd a kopaszokkal, ezek intelligens tanult gyerekek.
 
Mondjuk, ha Brüsszelben rám szólnának, belgául, hogy nem most van a tüntetésem ideje, jöjjek vissza holnap, hát perfekt belga tudással is azt mondanám, hogy nixdájcs.
OFF
Mielőtt szóvá tennéd: tudom, hogy Brüsszelben nem belgául beszélnek. :D
ON

Ez utóbbiról jutott eszembe, hogy érdekes hely ez az Európa....a flamandok utálják vallonokat és viszont, a bajorok lenézik a szászokat és mindkettőt az északnémetek, a franciák a bretonokat és csak próbálj meg egy baszkot spanyolnak nevezni, és akkor még nem beszéltem a különböző nemzetek között feszülő zsigeri utálatról..... ha jól belegondolok a többi kontinenshez képest túl sűrű volt itt a múlt, a történelem.
 
Ez a brüsszel most meg futni akar...na persze hogy nem engedjük..
Május 7-én rendeznék meg a szokásos évi Európa-napi futóversenyt. Az Európai Bizottság által szervezett, ingyenes program sajátossága, hogy mindig annyi kilométert teljesítenek, ahány év a 2004-es csatlakozás óta eltelt.
Az idei alkalmat rég meghirdették a szervezők, már több mint 1700-an vissza is igazolták a Facebookon, hogy elindulnak. Közben viszont kiderült, hogy a fővárosi Fidesz nem engedélyezte az ünnepi útvonalat, ami elvileg 13 uniós forrásból épült fejlesztést érintene a városban
Az MSZP-s politikus szerint "csak politikai okai lehetnek", forgalmiak aligha, mert most azzal érvelnek, egy verseny miatt nem lehet lezárni egy híd egyik autósávját, holott tavaly ugyanehhez a versenyhez kettőt is lezártak.
 
Az még nevetségesebb hogy a külföldiek idejönnek tüntetni höbölögni és keritést akarnak bontani holott az a magyarok tulajdona!

A hőbörgésre érted ezt a magyarok tulajdonát? Mert akkor tulajdonság lenne a helyes.
Vagy a kerítésre? A kerítés valóban a miénk, büszkék is vagyunk rá nagyon, olyan, mint a végvári vitézek hőstettei. Eddig és ne tovább! Ha tudnák miért áldozták fel magukat ringlispirként forognának a sírjukban!
Ha jól tudom itt külföldiek a lengyelek voltak tüntetni, azokat meg esküdni merek rá, nem Brüsszel hajtotta hozzánk! Aki hívta őket majd megfizetteti velünk az árát, mert mindennek ára van, csak az a kérdés mikor és mit kell majd cserébe adni érte!
 
Lehet, hogy megvilágosodtam ?....:o
Talán pont az a cél, hogy kiúgjanak, akkor jól meg lehet sértődni és nem kell elszámolni az ellopott százmilliárdokkal.
Csak egy kicsit korán kezdték, mert ha jól rémlik a felzárkóztatási pénzek 2020-ig jönn(é)nek.

A számlákat azért nem mutatják be, mert ahányszor bemutatták, mindig kederült a sokszoros túlszámlázás.

Ezt az egészet az Unió cseszte el, már rég el kellett volna zárni a csapot!
- Utáltok EU tagok lenni, semmi nem jó? Rendben van, fizessétek vissza az elherdált milliárdokat és mehettek ahova akartok! Tőlünk addig semmit nem kaptok, míg tartoztok, tessék beosztani azt amit a dübörgő gazdaságotok termel!
Szaud Arábia és hasonszőrű társai kivásárolhatnák az országot, és lenne megint mit ellopni.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,126
Üzenet
4,800,604
Tagok
615,667
Legújabb tagunk
PLiza
Oldal tetejére