Nincs megállás: újabb Brüsszel- és Soros-ellenes reklám fut

Vajon az EU központjában lehet fogni a magyar tévét?

Miközben Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben arról győzködi európai párttársait és az unió vezetőit, hogy „Európa-párti” politikus, elindult a kormány Brüsszel-ellenes konzultációjának újabb reklámspotja – szúrta ki a Vastagbőr. A blog a tévében futó hirdetést is belinkelte.

Ebben a kormány arról győzködi „társadalmi célú hirdetés” formájában a híveit, hogy „egy Soros György pénzelte szervezet Brüsszelt támogatva pereket indít hazánk ellen”. (A mondat a Helsinki Bizottságra utal.) A lázongó bevándorlók, a Brüsszelt megszemélyesítő Európai Parlament és Soros képe után pedig éles kontrasztként egy imázsfilm kockái pörögnek Magyarország szépségeiről.

Soros.jpg
 
.
Leginkább csak autóban hallgatok rádiót, de már gondoltam rá hogy törlöm az MR1-t a listáról,
mert akármikor kapcsolok oda, mást nem lehet hallani, mint hogy állítsuk meg Brüsszelt, meg a Sorost.
Azt hiszem nem véletlen, hogy ilyenkor a múlt század harmincas, negyvenes, ötvenes évek hírhedt szólamai ugranak be,
pedig amikor ezekről tanultam, úgy gondoltam többet nem lesznek ilyenek a történelemben.
 
Csatolás megtekintése 1542432

*
A jelenlegi kormány helyében, csak leszedném, leragasztanám azt a sok-sok pfujjozó plakátot amit olyan nagy elánnal ragasztottak fel. Ha sikerült volna nekik talán a kék égre is azt ragasztották volna fel, hogy mindenki lássa. Még az, is, aki látni sem akarja. Hová vezet ez a két kulacsosság? Hová? A fene nagy semmibe. Az igazság az volna, hogy Az bukjon, aki így viselkedik, hogy a pénzt zsebbe, minél többet - s az adakozó kézbe belemarnak, mint a viperák. Mikor lesz itt már "tetemre hívás"? Mikor? Mikor?
 
Igaza van a magyar kormánynak, az országhatárok azért vannak, hogy megvédjék a lakosságot, jelen esetben Magyarországot és Európát...
Ha csak az volna az egyetlen baj a kormánnyal hogy kerítést épít, az a baj még nem volna baj. Az még szerintem is belefér, mert ugye elvileg valóban meg kell védeni az EU külső határát, oké. Emellett tehát még lehet felhozni józan érveket (is).

NA DE A TÖBBI SOK EMELLÉ MÉG?!

Szedd már össze mennyi faszságot csinált ez a kormány amióta regnál! És mennyi pénzt sikkasztott el!

Az a kerítés egyetlen apró morzsa ennek tengerében. S merem állítani, a legkisebb. Önmagában tulajdonképpen piti, jelentéktelen ügy. Itt a kormány egész hozzáállásáról van szó. Mármint A NYUGATI CIVILIZÁCIÓHOZ és a LIBERÁLIS ÉRTÉKRENDHEZ való hozzáállásáról.

Be is vallotta ez az elmeháborodott paprikajancsi hogy ILliberális államot akar építeni... akkor kellett volna azonnal kényszerzubbonyba dugni.
 
Majd a lakosság eldönti jövőre is, hogy ki vezesse Magyarországot és melyik párt, milyen politikával. Ez a demokrácia, a többség akarata. Nyilvánvaló, hogy az igazság a lakosság pártján van, hiszen ők élnek ebben az országban. Most ne feledjük, hogy a Fidesz kétharmaddal került ebben a ciklusban hatalomra. Persze a baloldali média be akarja feketíteni az ország jelenlegi politikáját. De azért van az ellenzék, hogy ellenkezzen. Nemde? Az a fontos, hogy az ország lakosságának érdekeit képviselje egy ország kormánya, nem pedig egy szűk gazdasági- és bankárelitét.
 
Tessék mondani, hogy is lett meg az a „kétharmad”?
Meg azt is tessék mondani, mikor képviselik ezek az ország érdekeit? Mert szerintem épp hogy ők azok akik egy szűk gazdasági és bankárelit érdekeit képviselik: A MAGUKÉT. Nem ám az országét...! Persze, ha abból indulunk ki hogy ők az ország, s akinek ez nem tetszik azt elüldözzük, akár fenyegetéssel, akár az életkörülményeinek ellehetetlenítésével, akkor oké, csak, izé... ez mintha nem lenne EU-konform. Az is igaz persze, az illiberalizmusba már belefér, és biztos megnyeri Putyin tetszését is...
 
Informalodni erdemes, bankar elit Matolcsi Csanyi ez az uj milliardos stb

http://index.hu/gazdasag/bankesbizt..._tervezte_hogy_tulajdonos_is_lesz_az_mkb-ban/
 
Szeretném e bejegyzésemet MINDENKI figyelmébe ajánlani, de különösen a következők figyelmébe:
@Melitta @szundi53 @setni @Georgina Bojana

Arról van szó, hogy történelmi tapasztalataim szerint - de a pszichológia is erre tanít - zsarnokok ellen jó eszköz a nevetségessé tétel. Én azt hiszem, tudtam tenni valami kicsiny lehetőségeimhez képest az ügy érdekében. Gondolom mindenki ismeri Halász Judittól a „Mit tehetnék érted” című dalát. Fenn van a youtube-on is számos változatban.

Nos, ennek a dalszövegét ÁTÍRTAM, alkalmazva a jelen magyarországi állapotokra... Hihetetlenül nagy gondot fordítottam rá, hogy a lehető legkevesebbet változtassak az eredeti szövegen, továbbá, hogy amikor változtatok, akkor is megmaradjon mind a szótagszám, mind a rím! (amikor tehát úgy érzitek nem stimmel a szótagszám mégse, az nem az én hibám, a dalhoz így illeszkedik, én az eredeti szöveg alapján dolgoztam... ez tehát nem vers, hanem dalszöveg...)

Ebből következően, ezt a dalszöveget simán lehet énekelni az eredeti dallamra!

De az én hangom minden csak nem szép. Író vagyok, amúgy költőnek se utolsó mert akad számos művemben jópár versbetét amiket nyilvánvalóan magam alkottam, szóval az hogy megcsináljak egy efféle „átköltést”, az hozzá millő meló volt, mondjuk. Az éneklés, na az NEM. Én tehát azt szeretném, hogy aki úgy érzi szépen tud énekelni, vagy akár csak picit is elfogadhatóan, énekelje el e dalt ezzel az új szöveggel, zenekísérettel vagy anélkül ahogy tudja, ÉS TÖLTSE FEL A YOUTUBE-ra!

Árasszuk el a youtube-ot e dallal, kedves „hívek”, nem az én híveim hanem akik hívei a demokráciának, a liberalizmusnak, vagy legalábbis annak hogy végre ez a rohadt korrupt és hazug bűnbanda TŰNJÖN EL!

És osszátok meg a fészbukon is meg mindenütt...

A dal szép, és képzeljétek el ha ezrek és ezrek éneklik majd ezen új szöveggel... De ezután ha csak fütyülni kezdi valaki, már akkor is az új szövegre asszociál majd mindenki, és egy dalt betiltani, azt nem lehet, az még Orbánéknak se sikerülhet...

Ez egy nagy mozgalom lehetne, mely innen a Canadahunról indult el! Reklámnak se utolsó hát... Végre elindíthatnánk valami nagyot...

Jogdíjat nem kérek érte, az se muszáj hogy megemlítsetek mint szerzőt ha másoljátok, megosztjátok, de azt se bánom ha megteszitek, mint mindig ugyanis, most is vállalom a felelősséget a véleményemért, elveimért, nem tagadom le hogy én költöttem.

Íme az új szöveg:

Én nem születtem miniszternek, lopni, csalni nem tudok
És azt hiszem már észrevetted, hogy FIDESZ-tag sem vagyok
De, ha eltűnne az országból ez a korrupt tolvaj bagázs,
Úgy érezném vannak még csodák.

Refr.:
Hát mit tehetnék érte, hogy elűzzem a Viktátort,
A parlamentben megtörjem a gonosz varázslatot.
Mit tehetnék érte, hogy az országban öröm legyen?
Mit tehetnék áruld el nekem!

Nincsen varázspálcám mellyel bármit eltünthetek,
És annyi tolvaj van jelen, kit megbüntetni nem lehet.
De, ha eltűnne az országból ez a korrupt tolvaj bagázs,
Úgy érezném vannak még csodák.

Mit tehetnék érte, hogy elűzzem a Hazugot,
Hogy el ne hidd napról napra a sok újabb maszlagot.
Hát, mit tehetnék érte, hogy az országban jólét legyen?
Mit tehetnék áruld el nekem!

Nincsen hétmérföldes csizmám, nincsen varázsköpenyem,
Hogy külföldről még visszatérek, sajnos nem ígérhetem.
De ha eltűnne a fejekből az „alternatív valóság”
Úgy érezném vannak még csodák.

Mit tehetnék érte, hogy elűzzem a Hazugot,
Hogy el ne hidd napról napra a sok újabb maszlagot.
Hát, mit tehetnék érte, hogy az országban jólét legyen?
Mit tehetnék áruld el nekem!
 
.
Leginkább csak autóban hallgatok rádiót, de már gondoltam rá hogy törlöm az MR1-t a listáról,
mert akármikor kapcsolok oda, mást nem lehet hallani, mint hogy állítsuk meg Brüsszelt, meg a Sorost.
Azt hiszem nem véletlen, hogy ilyenkor a múlt század harmincas, negyvenes, ötvenes évek hírhedt szólamai ugranak be,
pedig amikor ezekről tanultam, úgy gondoltam többet nem lesznek ilyenek a történelemben.

Az nem MR1 változatlanul, hanem a Kossuth rádió az eredeti neve és az is marad. Egyébként nem kötelező hallgatni, sajnos a keleti országrészben elég gyenge a vétel, inkább ez a gond.
 
Majd a lakosság eldönti jövőre is, hogy ki vezesse Magyarországot és melyik párt, milyen politikával. Ez a demokrácia, a többség akarata. Nyilvánvaló, hogy az igazság a lakosság pártján van, hiszen ők élnek ebben az országban. Most ne feledjük, hogy a Fidesz kétharmaddal került ebben a ciklusban hatalomra. Persze a baloldali média be akarja feketíteni az ország jelenlegi politikáját. De azért van az ellenzék, hogy ellenkezzen. Nemde? Az a fontos, hogy az ország lakosságának érdekeit képviselje egy ország kormánya, nem pedig egy szűk gazdasági- és bankárelitét.

Nem a lakosság dönti el, hanem a megbuherált választási törvény, csak úgy, mint legutóbb.
 
De azért van az ellenzék, hogy ellenkezzen. Nemde?
Nem bizony! Ellenzék feladata a kormány munkájának kontrollálása, figyelni,h ne éljen vissza hatalmával. Finoman mondva nem elegáns akadályozni a bizottságok munkáját azzal, h kormánypárti képviselők rendszeresen távol maradnak róla amikor számukra kellemetlen téma szerepel a napirenden.
Az a fontos, hogy az ország lakosságának érdekeit képviselje egy ország kormánya, nem pedig egy szűk gazdasági- és bankárelitét.
Sajnos a gyakorlat ennek az ellenkezője. Példák sorolása helyet csak Lázár János felháborodását említem.
“az NFM és a MÁV súlyos előkészítési hibái ellenére sem engedhet üzleti érdekek nyomásának” – tette hozzá. (a tram-train villamosról van szó) Ezt a miniszter mondta, nem az a csúnya baloldal találta ki.
Igaz, h 7 év után, de csak megszólalt. Talán azért, mert a beruházásban érintett választókörzete HMVH :D
 
Hát van még hova fejlődni... :)
Csakis ismételhetem magamat, most már olvasd is el:

amikor tehát úgy érzitek nem stimmel a szótagszám mégse, az nem az én hibám, a dalhoz így illeszkedik, én az eredeti szöveg alapján dolgoztam... ez tehát nem vers, hanem dalszöveg...

Nekem se tetszik sokhelyen, elárulom, versnek tényleg nem jó. De vettem rá a fáradságot hogy meghallgassam az eredeti dalt, közben követtem ezen új szöveget, és úgy már jó.

Persze azt tudom, aki nem ért egyet a MONDANIVALÓJÁVAL, annak hiába magyarázom, úgyse győzhetem meg...

Amúgy, írj jobbat!
 
Drága rajongóim, íme a következő adag! Mármint úgy értem hogy dalszöveg. Átírva.

Ezúttal az áldozatom szintén Halász Judit egy zeneszáma lett, a „Bóbita, Bóbita” című. Mert ugye, tudjuk hogy gyermekeinknek is kellő ismeretet kell szerezni Hős Nulladik Viktátorunk magasztalásából (nehogy már elmaradjon őkelme Rákosi Atyánktól ugye...), tudjuk hogy erényeit gyermekkórus is kellett magasztalja valami „kormánykapu” átadásakor, de az olyan uncsi volt! Olyan gyermekdal kell róla amit már óvodások is könnyen meg tudnak tanulni! Íme:

Viktátor, Viktátor táncol,
Körben a birkák csak tűrnek
Bégetés hangzik a tájon,
Ordasok koncra meg gyűlnek!

Viktátor, Viktátor játszik
Kisvasút gyermeki álma,
Milliók mennek a sportba,
Nincs pénz a népnek a boltba!

Viktátor, Viktátor épít
Balga hazugság a vára,
Termeiben sok a vendég:
Agymosott ostobák nyája!

Viktátor, Viktátor álmos...
Megpihen cellája mélyén.
Sok smasszer őrzi az álmát,
Míg nyalja szájának szélét!
 
Tessék mondani, hogy is lett meg az a „kétharmad”?
Meg azt is tessék mondani, mikor képviselik ezek az ország érdekeit? Mert szerintem épp hogy ők azok akik egy szűk gazdasági és bankárelit érdekeit képviselik: A MAGUKÉT. Nem ám az országét...! Persze, ha abból indulunk ki hogy ők az ország, s akinek ez nem tetszik azt elüldözzük, akár fenyegetéssel, akár az életkörülményeinek ellehetetlenítésével, akkor oké, csak, izé... ez mintha nem lenne EU-konform. Az is igaz persze, az illiberalizmusba már belefér, és biztos megnyeri Putyin tetszését is...
 
Úgy lett meg a kétharmad, hogy sokkal többen szavaztunk a Fideszre, mint a magát 8 év alatt lejárató baloldalra.
 
Úgy lett meg a kétharmad, hogy sokkal többen szavaztunk a Fideszre, mint a magát 8 év alatt lejárató baloldalra.

Jo lenne ha a googlet hasznalnad, mielott als infokat irsz.

Választás 2014 - Több mint 98 százalékos feldolgozottság után a Fidesz 44 százalék fölött áll, a baloldali összefogás 26, a Jobbik 21 százalékot kapott, és az LMP is bejutott a parlamentbe. Győzött a Fidesz-KDNP, az azonban csak napok múlva dől el, meglesz-e a kétharmad is. A lakosság 60 százaléka ment el szavazni, a Fidesz kevesebb szavazattal aratott elsöprő győzelmet, mint amennyivel 2002-ben és 2006-ban veszített.

Négy éve még a szavazatok 52,7 százaléka és a 176-ból 173 egyéni győzelem kellett a kétharmadhoz, most 44,9 százalékos listás teljesítmény és a 106-ból 96 egyéni mandátum is elégnek bizonyult.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,753
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére