Svájc lemondott az atomenergiáról

A svájci szavazók többsége támogatja a kormánynak azt a tervét, hogy az ország mondjon le az atomerőműveiről, és térjen át a megújuló energiaforrások használatára - derült ki a vasárnapi népszavazás eredményéből.



A résztvevők 58,2 százaléka támogatta a javaslatot az államszövetség kormányának közlése szerint. A részvételi arány 42,3 százalékos volt, ami átlagosnak számított az elmúlt két év alatt. A környezetvédők szerint "ez történelmi nap" Svájc ezzel "belép a XXI. századi energetikába".

A kormányzat a japán Fukusima atomerőmű 2011-es katasztrófája után pár héttel már indítványozta az erőművek bezárását. Az energiastratégia 2050 címmel elindított vita középpontjában az állt, hogy az adófizetőknek vajon mennyibe fog kerülni az átállás a megújuló energiára. Az ellenzők szerint családonként, évente 3200 frank lesz ez az összeg, az energiaügyi miniszter szerint azonban ez erősen felfújt adat, egy átlagos családnak valójában csak 40 frankot kell majd fizetnie az eddigi energiaszámlán felül.

Svájcban 4 atomerőműben 5 reaktor működik. Egynek a leállítását már 2019-ben elkezdhetik. A többi esetében még nincs dátum. Az ország energiamérlegében a vízi energia 60 százalékkal, az atomenergia 35 százalékkal szerepel, a másfajta megújuló energia részesedése jelenleg csak 5 százalék.

svajc no.jpg
 
Korai ez nagyon, ha annyira fogalmuk sincs semmiről se hogy mondhatnak 40 frankot is meg 3200 frankot is... Ebből máris látom, itt se a tudósok döntenek majd észérvek alapján, hanem a seggfej politikusok két pöcskiverés közt, a köldöküket bámulva, holmi „megérzésre” hagyatkozva, azaz hogy ők miként érzik, melyik döntés hoz több SZAVAZATOT nekik...
 
Korai ez nagyon, ha annyira fogalmuk sincs semmiről se hogy mondhatnak 40 frankot is meg 3200 frankot is... Ebből máris látom, itt se a tudósok döntenek majd észérvek alapján, hanem a seggfej politikusok két pöcskiverés közt, a köldöküket bámulva, holmi „megérzésre” hagyatkozva, azaz hogy ők miként érzik, melyik döntés hoz több SZAVAZATOT nekik...
Itt mindenki tudja, hogy nincs ingyen ebéd. Egyszerűen nem akarnak atomreaktorokat.
Van rá több példa, hogy a svájciak képesek pillanatnyi érdekeik ellen szavazni ha az szerintük az ország javát szolgálja.
 
Utoljára módosítva:
Akkor szabad ilyen döntést hozni ha van alternatíva . Úgy látszik magyarországon nincs.....
 
Itt mindenki tudja, hogy nincs igyen ebéd. Egyszerűen nem akarnak atomreaktorokat.
Van rá több példa, hogy a svájciak képesek pillanatnyi érdekeik ellen szavazni ha az szerintük az ország javát szolgálja.

Az a baj ezzel, hogy bármennyire egy felelős döntés ez, sajnos a medencének csak képzeletben van "nem belehugyozós" része.
- Egyrészt van olyan időszak, amikor Svájc az Európában durván kimagasló energiaigényének felét importból fedezi. Ne legyenek illúzióink, ezek az elektronok fosszilis anyagok égéséből vagy a francia atomerőművekből származnak. (mindez úgy, hogy Svájc földrajzi adottságaiból adódóan elég jól el van látva vízi erőművekkel, nem véletlen, hogy Zürichben a múzeumban látni száz éves generátort)
- Másrészt Csernobil példája jól mutatja, hogy Európa szintjén elég nehéz értelmezni az atomtól való távolmaradást.

Nem mondom ezzel, hogy Paks II, mint mutyi jó vagy hogy az atomerőmű szuper megoldás, de azért óvatosan kell az ilyen eredményekkel bánni, mert a valódi kérdések ott dőlnek majd el, amikor senkinek sem lesz olyan energiája, ami atomerőműből származik.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,064
Tagok
615,630
Legújabb tagunk
LarryAspem
Oldal tetejére