Tömegével léphetnek le az országból a magyarok

Két nagyvárosnyi magyar tűnhet el az országból pár éven belül, nemcsak a fiatalok, de a középkorúak is az elvándorlást tervezik. A még tanulók körében elképesztő az arány, 53 százalékuk külföldi folytatásban az iskola befejezése után - írja egy KSH elemzésre hivatkozva a Magyar Nemzet.

Már eddig is sokan hagyták el az országot, a francia és spanyol adatok nélküli Eurostat statisztika szerint 2016 januárjában 410 ezren éltek külföldön - írja a lap. Az új magyar kutatás szerint a migráción gondolkodók harmadának komolyak a szándékai, csaknem minden ötödik külföldre távozást tervező pedig döntött is.

Orbán migrációs válságot okoz

A távozást komolyan fontolgató 370 ezer fős csoportból minden második mindenképpen menni akar, illetve már munkára is jelentkezett, több mint 80 százalékuk pedig tájékozódott a kinti életről, illetve a munkavállalás feltételeiről. Elszántságuk bizonyítéka, hogy áldoznak is a tervekre, nyelvtanulásra költenek. A 18-40 évesek között a tanulmány 11 százalékra teszi azok arányát, akik nagy valószínűséggel külföldre is fognak költözni.

Az elemzés szerint a munkával, szakmai előmenetellel való elégedetlenség a fő oka a kivándorlásnak. Nagyot romlott - 41 százalékra nőtt - a migrációs potenciál azok körében, akik úgy vélték, hogy Magyarország helyzete az elmúlt három évben sokkal rosszabb lett.

További részletek itt. A külföldre távozó fiatalok hazacsábításának kudarcáról pedig itt olvashat.

kivandorlas2.jpg
 
Na mivel cáfolod hogy 1967 ben még nem volt?
Mi nem kaptunk.
mert nem voltatok jogosultak ra
mar egyszer leirtam de neked megegyszer

MAR 1947 -ben is volt CSALADI POTLEK

1947-ben már 423 ezer gyermek kapott családi pótlékot.
A családi pótlékra való jogosultság a következő évtizedekben fokozatosan terjedt ki a népesség egészére - 1979-ben például már 2 millió gyermek után járt - , míg végül 1990-ben minden megfelelő korú gyermek jogosult lett rá az országban. A családi pótlékra való jogosultság változásainak 1946-1990-ig tartó történetében a következő fontosabb állomásokat sorolhatjuk föl : 1946: Csak az állami szektorban foglalkoztatottak jogosultak a juttatásra, a mezőgazdasági termelőszövetkezetek dolgozói ki vannak zárva a jogosultak köréből. Nincs korlátozás a gyermekek száma szerint.

1953: A jogosultságot kiterjesztik a három- vagy többgyermekes mezőgazdasági termelőszövetkezeti dolgozók családjára is, de esetükben a pótlék alacsonyabb összegű, mint amennyi az állami szektorban foglalkoztatott dolgozók gyermekei után jár. Az állami szektorban foglalkoztatottak esetében a jogosultság a két vagy több gyermekkel rendelkező családokra korlátozódik. (Tehát az egygyermekesek nem kapnak.)

1959: A jogosultságot kiterjesztik a gyermeküket vagy gyermekeiket egyedül nevelő anyákra.

1966: A jogosultságot kiterjesztik a kétgyermekes mezőgazdasági termelőszövetkezeti dolgozók családjaira.

1972: A jogosultságot kiterjesztik azokra az egy igényjogosult gyermekkel rendelkező családokra, amelyekben korábban két vagy több igényjogosult gyermek volt.

1975: A mezőgazdasági termelőszövetkezeti dolgozók családjának járó juttatások mértékét felemelik az állami szektorban foglalkoztatottak által élvezett juttatások szintjére.
 
Rima kicsit sok elijesztőt sorolt.Miért ijesztget nem tudom
Nem látszik ez olyan bonyolultnak
http://konzuliszolgalat.kormany.hu/utlevel
Köszi a címet.

Már áldigáltam magyar hivatalban. Az udvariassággal egy kicsit hadilábon állnak.
Svájci útlevelemel és egy anyakönyvi kivonattal a kezemben mondtam a hölgynek,
hogy útlevelet szeretnék. Más papírom nincs, mi a teendő.
Erre a hölgy: "Jól figyeljen ide, mert csak egyszer mondom el." Aztán mondta mint a géppuska.
A kezembe nyomott egy kitöltendő ívet és már nem is léteztem számára.
Folyékonyan magyarul beszélő svájci feleségemnek, aki közigazgatási iskolát végzett, elakadt a lélekzete.

A hiányos hivatali nyelvtudásom miatt, rögtön az első kérdésnél elakadtam. Kínomba egy másik
ablak mögött ülő hölgytöl kértem segítséget. A hivatal mentségére legyen mondva, hogy ő kitöltötte
nekem az összes papírt és a sok évi kinttartozkodás miatt elfelejtett "Okmánybélyeg" szerepét is
elmondta.

Harmic év múltán mentem haza először.
A legelső elfelejtett tárgy és szó felismerése ayám lakásában történt, amikor megláttam fregolit.
:D
 
Nos hogy litánia helyett tudd rima.
Mert hiányoltad nem írtam miért nem volt nekünk esetleg családi pótlék 1967.ben.
Válaszd ki a litániádból.
1967 első gyerek.Ipari foglalkozású szülők.Nincs családi pótlék.
 
Utoljára módosítva:
Köszi a címet.

Már áldigáltam magyar hivatalban. Az udvariassággal egy kicsit hadilábon állnak.
Svájci útlevelemel és egy anyakönyvi kivonattal a kezemben mondtam a hölgynek,
hogy útlevelet szeretnék. Más papírom nincs, mi a teendő.
Erre a hölgy: "Jól figyeljen ide, mert csak egyszer mondom el." Aztán mondta mint a géppuska.
A kezembe nyomott egy kitöltendő ívet és már nem is léteztem számára.
Folyékonyan magyarul beszélő svájci feleségemnek, aki közigazgatási iskolát végzett, elakadt a lélekzete.

A hiányos hivatali nyelvtudásom miatt, rögtön az első kérdésnél elakadtam. Kínomba egy másik
ablak mögött ülő hölgytöl kértem segítséget. A hivatal mentségére legyen mondva, hogy ő kitöltötte
nekem az összes papírt és a sok évi kinttartozkodás miatt elfelejtett "Okmánybélyeg" szerepét is
elmondta.

Harmic év múltán mentem haza először.
A legelső elfelejtett tárgy és szó felismerése ayám lakásában történt, amikor megláttam fregolit.
:D
Jól értelmezem? kaptál magyar útlevelet? Erről írsz?
Vagy ez járt le?
 
Menj az árnyékba veled nem lehet párbeszédet folytatni.
Kezdjük ott nem is neked szólt legelső válaszom.
Aztán csak jöttél idézgetni.
Mint a géppuska.
 
analema írta:
Azért kérdem én, miért is olyan nagy baj, hogy a gyerek olyan családban születik, ahol el is tudják tartani és nem a társadalom dobja össze neki a mindennapi betevőt?
Tudom k*va kegyetlenül hangzik, de erősen megkérdőjelezendő a sokadik gyerek születése olyan családba, ahol annak a sokadik gyereknek a léte attól függ, hogy mennyi kívülről jövő erőforrást kap a szülő.
Azt írod kegyetlenül hangzik:Hogy a gyereket nem csak oda lehet szülni ahol a társadalom tartja el
Én még konzervatívabb vagyok.
Mindenféle családi pótlék nélkül is fel lehetett nevelni gyerekeket.Szűkösen.
Csak a tanulást elősegítő támogatást kellene biztosítani.
Élelmezés lakhatás ruházat is kérdéses Azt hogyan?Majd kitalálnak arra is jobbat
Szülni oda kell ahol el is bírják tartani.
Miért írtam ezt?
Saját átélt helyzetekből alkot véleményt az ember.
1967-bem még egyáltalán nem volt családi pótlék nekünk.
Magáért a gyerekért vállalták az emberek a gyereket, a családért.
Utána hogy még lett, azt sem a családi pótlékért vállaltuk.
Persze tárgyi támogatás az volt.Főleg a tanulásra

Esetleg kelengye támogatás, meg ingyenes iskola nem drága tanszerekkel.
Ezért teszem a hangsúlyt a tárgyi célzott támogatásokra, mint a családi pótlékra

No persze a népesedési politika szereti felülírni.
Ebből is születnek fonák helyzetek.

Ha ma lenne baba azt sem a családi pótlékért vállalnánk!!
 
Azt írta nem kellett lemondania a magyar állampolgárságról!!
Én meg azt írtam akkor ha a magyar állampolgársága megvan és ezt igazolni tudja akkor rendben van.
--------------
Valójában Ő kettős állampolgárságú
Tevedsz, ha lejart minden okmanyod utlevel szemelyi akkor a kinteloket nem tekintik magyarnak es ujbol el kell inditani a magyar voltod bizonyitasat, ami jo esetben is minimum 6 honap, es vagy 17 oldalas paksameta kitoltese.

Bar mar leirtam itt nekem is mindenem megvolt .Bp -en szulettem, regi szemelyim volt amibe a gyerekeim az iskolai vegzettsegem es minden adat benne volt ,hisz ok allitottak ki, de mivel lejart az utlevellel egyutt semmisnek tekintettek.

Akkor vagy kettos allampolgar ha mindket orszagban ervenyes papirjaid vannak.
Anyam ragaszkodott hoza ,hogy megcsinaltasam, mert en sok ertelmet nem lattam, hisz nem fogok haza koltozni, nem akarok munkat vallalni otthon se egy Eus orszagba, nem fogok szavazni se, es gyogykuraltatni magam se akarom otthon.
 
Ezen csodálkozom. Nálam nem csináltak ilyen cirkuszt. Mint írtam csak a svájci útlevelem és a párnapos anyaköyvi
kivonat volt nálam. Nem is tartott olyan sokáig míg kiállították.
Ez a kilecvenes évek végén volt. Lehet hogy azóta bekeményített a bürokrácia.
 
Minden orszag mas elbiralas ala esik. Erdelybol kero magyaroknak szinte hetek alatt meg van, a magyar allampolgarsag. Lehet a svajciaknal is gyorsabb konyebb ugyintezes van , talan mert europai orszag.
NEkem vagy 20 eve lejart mindenem, lehet ez is szamitott.
 
Egy normális pasi meg még annál is többet, az sem számít honnan jött!
Kérlerkszépen teljesen normális pasi vagyok. Ezt az utcán modták.;)
Az úgy volt, hogy a Kőrút és Király sarkán vártam a zöldre. Mellettem egy aranyos
ős öreg néni állt. Bámultam oldalrol. Amikor észrevette zavaromban
rámosolyogtam. Vizsgálódva nézett rám, majd megjegyezte: Maga egy normális embernek néz ki.:) Megköszöntem neki.
 
Hany gyereket is tartasz el? Rajtam kivul van meg legalabb 10 nagy csalados itt a Ch-n akiket szemelyesen is ismerek, es nem a te kontodra csinaltuk a gyerekeket, raadasul te egyikunk gyereket se tartottad el soha.
Hogy tovabb menjek, meg csak nem is az allamnak csinaltuk a gyerekeinket.

nagyon rossz helyre szóltál be drága Melitta...nem ártott volna tájékozódni előbb...

legközelebb, mielőtt beszólnál bárkinek légy szíves informálódni :)

(egyik gyerekemet se tartotta el se az itthoni állam, se más ország költségvetése, csak hogy nyugodtan aludj... :) mellesleg ugye akinek nem inge, nem veszi magára, aki meg elkezd öltözködni...khmmm.... :) )
 
Te szoltal be sok embernek ime toled az idezet.
tudhatod...pont azok a családok keresik ezt a lehetőséget, akik erre építenek...ők választják a könnyebb oldalt (legyártják a csemetéket), mi többiek meg tartsuk el majd őket :p

Csak ismetelni tudom, amit valaszoltam ra.
Odaig el se jutsz hogy ez serto akinek nagy csaladja van.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,799,978
Tagok
615,629
Legújabb tagunk
A.Ancsa
Oldal tetejére