Az orosz hírszerzés állhat magyar harcművészeti klubok mögött

Az európai elhárítás maximális sebességre kapcsolt a német választások előtt négy hónappal. Számos jel arra utal, hogy az orosz katonai hírszerzés sorra hozza létre harci klubjait szerte Európában. Tavaly a hazai szervezet „évzáró zárt képzésére az ország nyolc városából érkeztek a csoportok”.

Ahogyan azt már két hónapja kifejtettük, a háború szabályai megváltoztak az utóbbi években. Megnőtt a nem-katonai eszközök szerepe a stratégiai és politikai célok elérésében – sőt, több esetben hatékonyságukat tekintve a fegyverek erejét is meghaladják. A hibrid hadviselés egyesíti a hagyományos, az irreguláris és a kiberhadviselést. Az új hadviselési forma elmossa a határokat a háború és béke formális megkülönböztetése között – sőt a háború megindítását már gyakran nem is kísérik formális hadüzenetek.

Izzik az elhárítás a német választások miatt

A hatályos orosz katonai doktrína a nyugati állásponttal szemben hivatalosan is a hagyományos – szárazföldi, tengeri, légi – hadviseléssel egyenrangú negyedik ágnak fogadja el az információs hadviselést. Az orosz módszer annyiból unikum, hogy hadászati és harcászati eszközként, hadszíntérként tekint a propagandára. Érthető tehát a Nyugat idegessége, amikor az amerikai és francia elnökválasztással kapcsolatban továbbra is megválaszolatlan kérdések sorjáznak Moszkva szerepével kapcsolatban.

Mivel a német parlamenti választásoktól már csupán négy hónap választ el bennünket, az európai elhárítás a legmagasabb sebességi fokozatba kapcsolt. Ezért is keltett komoly figyelmet az EUobserver.com tegnapi oknyomozó cikke, amely a téma számos szakértőjét szólaltatja meg. A Berlinben élő Dmitrij Csmelnicki elmondja a cikkben, hogy az orosz katonai és polgári hírszerzés szerte Európában potenciális felforgatókat szervez be egyes küzdősportokat űző klubokban.

Szisztematikus beszervezés

Ezekben a klubokban egy támadó jellegű orosz küzdősportot, az úgynevezett „szisztémát” tanítják és mindannyinak „közvetlen vagy közvetett” kapcsolata van az orosz katonai hírszerzéshez (GRU) vagy a polgári hírszerzéshez (FSzB).

Csmelnicki elmondása szerint a GRU doktrínája alapján ezeket az ügynököket egy NATO-val kitört konfliktus esetén bevethetik katonai bázisok, vagy polgári repterek ellen, de „általános terror” kiváltására is utasíthatják őket, vagy békeidőben „a gyanú, a bizonytalanság és félelem” légkörének megteremtésére az ellenséges ország közvéleményében.

A kutató kifejtette, hogy a „szisztéma” iskolák futótűzként terjednek Európában: csupán az elmúlt hét évben iskolákat nyitottak Németországban (ahol már 63 ilyen klub működik!), Görögországban, Magyarországon, Olaszországban. Szerbiában és Svájcban. Azt már mi tesszük hozzá, hogy a hazai szervezet honlapja nem is csinál titkot a kötődéseiről és motivációjáról. A honlap szerint „felderítés és információszerzés nélkül nem lehet sikeres hadműveleteket végrehajtani, de a békét tartósan fenntartani sem. A hadtörténelemben a legösszetettebb felkészültségre minden korban a felderítőknek - hírszerzőknek volt szükségük. Mivel gyakorlócsoportunk egy orosz harcművészet minél magasabb szintű elsajátításában és népszerűsítésében, valamint a magyar-orosz kapcsolatok ápolásában kíván részt vállalni, ezért nemzeti identitásunkat és hazaszeretetünket a névválasztással is igyekeztünk kifejezni.”

Komoly aktivitás hazánkban

Egy tavaly nyári híradás szerint a hazai szervezet „évzáró zárt képzésére az ország nyolc városából érkeztek a csoportok”. Riasztó, hogy egy tavalyi oknyomozás során Boris Reitschuster német újságíró is arra a következtetésre jutott, hogy a GRU a „szisztéma” klubokat beszervezésekre használja. Mi több, a neves Focus hetilap is arról adott hírt már három éve, hogy a német elhárítás nemzetbiztonsági kockázati tényezőnek tartja a GRU-hoz kötődő „szisztéma” klubokat, amelyek már akkor 30 német városban működtek.

Az EUobserver cikke említést tesz arról is, hogy a GRU az elmúlt években tréningeket tartott a hazai szélsőséges Magyar Nemzeti Arcvonal aktivistái számára és a GRU volt az is, amely tavaly ősszel puccsot kísérelt meg Montenegróban, hogy az ország NATO csatlakozását megakadályozzák.

Káncz Csaba jegyzete

harc.jpg
 
Analema , inkább örüljünk , hogy hackerek csinálják csak és nem ugy mint Amerika szokta a csatlosaival , lásd Chilét vagy Argentinát , hogy a többiröl ne is beszéljünk !! Ja meg még a CIA büszkélkedik még ma is , hogy Jelzint ök segitették hatalomra , akkor most ez hogyan is van ? visszanyal a fagyi ??
 
Csatolás megtekintése 1546521

*
Ezek szerint az oroszok (nemcsak) az európai spájzokban, de már a kűzdő termekben is ott vannak?! HűHa:o
 
karate klubbosok pedig japán beszivárgó ügynökök ? A krav magások pedig izraeli beszivárgók?

A cikk író csak ezt felejtett ki a bemutatkozó szövegből :

"A "Fürkészek" a Honfoglaló magyar csapatok felderítői voltak. Felderítés és információszerzés nélkül nem lehet sikeres hadműveleteket.... (többi fent) ...Továbbá ezzel tisztelgünk honfoglaló őseink hős felderítői előtt."

Na ez a kicsit manipulált , álhír, kíváncsi vagyok, hogy ezeket akarják -e majd szűrni.
 
Egyébként azt gondolom hogy siralmas a nyugati demokráciára nézve, ha néhány csapat harcos vagy aktivista, netalán hacker érdemben tudja befolyásolni az embereket egy választás kérdésében.
Kapcsolatokat kiépíteni és felhasználni tökéletes módszer.
 
Micsoda szuperország lehet ez az Oroszország. Teljesen átveszik a hatalmat, megnyerik a választásokat sorban az európai és amerikai államokban, de már a kémeik ott vannak a sportolók közt is! Hogy fejlődhettek ennyit az alkoholista Jelcin és a félhulla Brezsnyev óta? És mi történt a mi állampolgáraink fejében, hogy így lemaradtunk minden szinten? Nem kellene újragombolni a gombokat? Nem szégyen tanulni másoktól. Például abban, hogy milyen félelmetesek annak ellenére, hogy nincs pénzük, a gazdaságuk romokban, a népeik szegénységben és az egyetlen külföldi katonai bázisuk, ami Szíriában van, épp hogy létezik még. Őrület! Vajon ki áll mögöttük? A földönkívüliek?

upload_2017-5-25_10-53-36.jpeg
 
Csatolás megtekintése 1546630
Ki áll mögöttük? A pénz!
Fejlődik? Azért mert rengeteget ölnek a hadügybe az nem fejlődés. Ha a hátér nem fejlődik ismét összeomlás lesz a vége.
Ugyanezt csinálták eddig is.
Félelmetesek? Ne félj.
 
Micsoda szuperország lehet ez az Oroszország
Hogy fejlődhettek ennyit az alkoholista Jelcin és a félhulla Brezsnyev óta?
Nem szégyen tanulni másoktól
Vajon ki áll mögöttük?
Egyszerű még egy titok.
˝Nem kell engedni hogy az újságírók mindenbe beleüssék az orrukat.
Dmitrij Popkovot a munkája miatt ölhették meg. Popkov a Ton-M című helyi lap főszerkesztőjeként dolgozott, és gyakran írt a rendőri korrupcióról. A lap mottója is úgy szól, hogy „Mi megírjuk azt, amiről mások hallgatnak”. Az újságra korábban a kormány is próbált nyomást gyakorolni, és a rendőrség razziát is tartott a szerkesztőségben.
Az idén ez már a második újságíró-gyilkosság Oroszországban. Április végén, többhetes kóma után belehalt sérüléseibe Nyikolaj Andruscsenko, a Novij Petyerburg (Új Pétervár) nevű ellenzéki lap egyik alapítója˝
 
Hát igen, ez tényleg egy ilyen ország, de van még sok ilyen ország, ahol így intézik el a dolgokat. El sem hiszed, hogy ők mennyire előkelő helyen vannak a Freedom Hause listáján. Csupán annyi a különbség, hogy róluk ezt nem írja meg a mainstream sajtó. Tudod, mi egy virtuális világban élünk. Azt hisszük, hogy az, ami körülvesz bennünket, az a való világ, pedig az csak egy kép, amit a média láttat velünk. Mi pedig elfogadjuk, mert a megélhetésért folytatott harc nem hagy időt arra, hogy kikutassuk magunk számára a valóságot.
 
Mit csinálunk? Mit nem csinálunk?
 
Homályosíts fel minket tudatlanokat. Tudom, aki nem hisz a mesében, annak utána járnak. De Te a jól értesült annyira tudod a tutit, azért valami hihető konkrétumokkal alátámaszthatnád. " Igazat mond, ne csak a valót!" o_O
 
Analema , inkább örüljünk , hogy hackerek csinálják csak és nem ugy mint Amerika szokta a csatlosaival , lásd Chilét vagy Argentinát , hogy a többiröl ne is beszéljünk !! Ja meg még a CIA büszkélkedik még ma is , hogy Jelzint ök segitették hatalomra , akkor most ez hogyan is van ? visszanyal a fagyi ??

Szerinted a Szovjetunio nem volt egy diktatura?
Látom még mindig nem tudtál beletörödni, hogy a nyugat segitett megdönteni az önként választott hazád a DDR-t. Nem áll a Berlini fal, nem müködik az automatikus Schiessanlage.....
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,841
Tagok
615,673
Legújabb tagunk
Hontalan1967
Oldal tetejére