Konrád Orbánnak: „A rendszerváltozás óta Ön volt a legkártékonyabb magyar politikus”

A Kossuth-díjas író a CEU-ügy kapcsán írt nyílt levelet a miniszterelnöknek. Elég keményre sikerült.

A levél így hangzik:



„Miniszterelnök Úr!

A múlt század utolsó harmadában a kitáguló Közép-Európa sokféleségének érdeklődő és megcsodáló felfedezése adott sokunknak örvendő otthonosságot a fölpezsdülésük által mind érdekesebbé váló hazáinkban.

Megértettük, hogy tanulnunk kell egymástól, és a diákok szerteszét Európában és a földkerekségen felneszelve kedvet kaptak tanulmányozásunkhoz.

Tisztelet és köszönet illeti Soros Györgyöt, hogy a tehetségével felhalmozott vagyona jelentékeny részét ennek a tanulmányozásnak adta.

Saját, és nem az állam vagyonából sok kiváló intézményt alapított a magyar hazában, amely 1944-ben olyannyira vonakodott az ő hazája is lenni, hogy majdnem meg is ölte, de mikor Gyuri, a gyilkolási előkészületet, nagyjából úgy, mint én, túlélte, kamaszkorában úgy döntött, hogy nem akar olyan földön élni, ahol ilyesmi előfordulhat, ahol az ember kiszolgáltatott, és nem rendelkezhet szabadon önmagával.


1948 táján, amikor Magyarországon rövid szünet után a nemzeti szocialista bőrkabátos fiatal férfiakat a kommunista-szocialista bőrkabátos fiatal férfiak váltották fel, hogy elbánjanak az egyet-nemértőkkel, az apjától kapott tíz dollárral fölszerelkezve nekivágott a nagyvilágnak.

Hogy most az ön propagandagépezete göbbelsi lendülettel a zsidó Sorosban mutatja fel a nemzetnek és a világnak minden bajok okozóját az 1933-as náci jelszóhoz (a zsidók a mi szerencsétlenségünk) hasonlóan,

gyászosan emlékeztet az undorító példára.

Ha csak egyszer-egyszer utalt volna Sorosra, az még kaphatna egy elnéző magyarázatot, de hogy folyamatosan suhogtatott bunkót fabrikált annak az embernek a nevéből, aki több jót adott a magyar és máshonnan jövő tanulni vágyó fiataloknak, mint ön és baráti köre együtt véve, engem arról győzött meg, hogy

ön a hatalmának önkényes meghosszabbítása érdekében a ravasz és képmutató politikai antiszemitizmus szólamtárából két marokkal merít.

Akinek a Közép-európai Egyetem nem kell, annak a sokféle Közép-Európa sem kell, sőt, a még sokfélébb Európa sem.

Ahogy Magyarország neve angolul Hungary, úgy a Közép-európai Egyetem neve Central European University. Mi a baj ezzel?

Kicsoda micsoda Brüsszel? Belgium fővárosa és az EU, meg a Nato központjának a székhelye?

Vagy egy ellenséges megszálló hatalom fővárosa?

Nem ön képviseli Magyarországot az ott székelő Európai Bizottságban?

Külföldi pénzből kitartott hálózatok? – ez áll az ön nekünk, állampolgároknak küldött levelében.

Kire-mire gondol? Magyarországra, amely beruházásainak kilenctizedét brüsszeli pénzből, más európai országok adófizetőinek támogatásából fedezi?

Milyen beruházásokból gazdagszik olyan meglepő ütemben az ön kedvenc falujának a polgármestere és baráti köre? Vagy az a sok milliárd mind csak az ő zsebébe megy? Mert olyan ügyes, okos üzletember? A sikerének semmi köze ahhoz, hogy falubeli játszótársa a miniszterelnök?

Az átláthatóság Önnek ebben az esetben is szívügye?

Miért haragszik Magyarország miniszterelnöke az Európai Unióra?

Mert onnan jön a pénz? Mert meg kéne köszönni, mert el kellene számolni vele?

Mennyit adott a gonosz Brüsszel? És mennyit adott a jó Oroszország?

Mennyit az ördögi Soros, és mennyit az angyali Orbán?

A külföldi pénz büdös, ha a „civilekhez” megy, és jó szagú ha a kormányfő családjához.

Az előbbiek „kitartottak”, mint a kurvák, utóbbiaknak jár?

Nemzeti függetlenségünket és biztonságunkat valóban Brüsszel veszélyezteti, és nem Ön, akinek sikerült ledolgoznia országunkat az „új demokráciák” ranglistájának aljára?

Ön húsz évvel ezelőtt lett kormányfő, tizenegy évet töltött hatalomban, vagy annak a közelében. Nem volt elég?

Meggyőződésem, hogy a rendszerváltozás óta Ön volt a legkártékonyabb magyar politikus.

Senki másnak nem sikerült annyi megalapozatlan állítást és igaztalan rágalmat felhalmoznia, Ön a bajnok.

A legderekabb hazafias cselekedete az lenne, uram, ha lemondana az állásáról.

Nyugdíjas éveiben szórakozzon a játék-vonatocskájával meg a stadionkájával, és rugdossa egyedül a labdát az üres kapuba.

Üdvözlettel,
Konrád György


KonradGyorgy.jpg
 
Hogy visszakanyarodjak a témához (orbán) Egyre több nyugati szélsőségest utasítanak ki magarországról akik itt akartak letelepedni...
Hogy ki van a háttérben? Nem találjátok ki....
Természetesen soros....Ö intézte el hogy ki legyenek utasítva.

jó, hogy felhoztad a témát ... a nyolcvan éves náci szimpatizánst Németországban tíz év börtönre ítélték szavakért, nem tettekért, nem volt nála 9 útlevél, nem volt tiltott határátlépés, a határzár megrongálása, kicsit se dobálta meg a rendőröket...csak beszélt, őrültségeket beszélt, de látod a szavakért is tíz évet lehet kapni.
 
képzeld ilyesmiket látunk a híradóban, sőt vannak akik még emlékszenek a 2005 -ös franciaországi zavargásokra is, természetesen azok is az integráció mintapéldái voltak.



Párizs egy város és ebben anyian laknak mind egész Magyarországon. Te a szociális feszültség okát az emberek létezésében látod, a franciák egy elhibázott politikában ami a getto-képzödést lehetövé tett.
-
Erdekes, hogy épp 2005 nyarán Párizsban voltam, és belecsöppentem egy felejthetetlen happening-be. A zenefesztivál idelyén ingyen volt a metro, oda utazhattál ahova akartál. Ejjel egy orakkor még televoltak az utcák békésen szorakozo, zenélö fiatalokkal, hihetetlen volt.
-
Egy évvel késöbb el is vittem a családomat Párizsba, ott nyaraltunk de nem éreztük magunkat sehol veszélyeztetve. A fiam akkor kezdet franciául tanulni és mivel nagy szoba nem volt hát egyedül lakott két emelettel alattunk a szállodában Párizs közepén. A huncut éjjel ki is lopakodott városnézöbe, lehetett vagy 10 esztendös, nem történt vele semmi.
-
Még ma is emlékszem ahogy 2005-ben egy bárban ülltem az amerikai kollégáimmal, a TV állandoan Sárközit mutatta, én voltam az egyetlen aki helyesen kitudta mondani a nevét.
-
Semmi kétség, hogy nagy randalirozás volt 2005 öszén Parizs külvárosába és más nagyváros peremén. A kérdés milyen szerepet játszott volna ott Orbán mint fiataloru, ö is résztvett volna a zsido létesitmények felgyujtásában?
-
Most mindenesetre nagyon beinditott egy antiszemita hullámot. Jézus ürutazásának az ünnepén szabadnap volt, hát elmentem Budapestre, és meglepetésemre egy ismerösöm szemrebbenés nélkül "büdös zsidonak" nevezte Sorost. Különösen meghökkentem rajta, hogy mindezt alig fél orával az oltáriszentséghez valo járulás után tette. Ezt onnan tudom, hogy egy ünnepség keretén belül találkoztunk és én udvariasságbol elkisértem öket a templomba.
-
Borzaszto, hogy micsoda "karizma" lehet ebben az Orbánban, ha még az alkotmányban beleirt Isten ellen is képes heccelni. Meg is kérdeztem, hogy honnan tudja, hogy a zsidok büdösek? A templomban nem Jézus illatozott hanem a pap a tömjénnel.
 
jó, hogy felhoztad a témát ... a nyolcvan éves náci szimpatizánst Németországban tíz év börtönre ítélték szavakért, nem tettekért, nem volt nála 9 útlevél, nem volt tiltott határátlépés, a határzár megrongálása, kicsit se dobálta meg a rendőröket...csak beszélt, őrültségeket beszélt, de látod a szavakért is tíz évet lehet kapni.
A nácizmus a legsúlyosabb tett ami csak létezett.
Agitátorait leginkább Németországban félik, üldözik.
A történelmük miatt még sokáig kiemelt bűntett lesz.
A konkrét beszédét nem ismerem.De a világon szinte mindenütt üldözik a náci agitátorokat.
Szólj ha te támogatod a nácizmust.
Nem hinném.
Persze a terrorista ISIS agitátorokat is épp így kell büntetni.
 
Nem szeretném ha ennyire unott arccal sétálnának a fegyverek árnyékában. Vagy a gyerekek arcán a semmibe veszlek benneteket fegyveresek ...?
64e245b491ef44cfab747f13951c2b9a.jpg
 
jó, hogy felhoztad a témát ... a nyolcvan éves náci szimpatizánst Németországban tíz év börtönre ítélték szavakért, nem tettekért, nem volt nála 9 útlevél, nem volt tiltott határátlépés, a határzár megrongálása, kicsit se dobálta meg a rendőröket...csak beszélt, őrültségeket beszélt, de látod a szavakért is tíz évet lehet kapni.

Végre valami jo hir. Látod, elkerülte a figyelmemet.
Igen minden évben van egy-két öreg ember vagy nö akit vagy pénzbüntetésre vagy fogságra itélnek heccelés miatt.
-
Megmondanád a nevét is, hogy utánanézhessek mivel vádolták? Nem hiszem, hogy bagatel volt. :(
-
Ah jah, Horst Mahler-röl beszélsz aki Orbán Viktornál keres Asylt és a magyar rendörség letartoztatta, Orbán még mérlegel. Mahler arra számit ha Orbán nem ad neki menedékjogot akkor Eszak-Koreába fog probálkozni.
-
Mond el kérlek, hogy a 81-évest nem most itélték el, hanem már 9 éve (akkor anyi idös volt mind az ereje teljében levö Trump) nemrég kiengedték feltételesen de megszegte a feltételeket és ezért kell leüllje a büntetést teljesen. Mi ebben a meglepö.?
 
Utoljára módosítva:
Megmondanád a nevét is, hogy utánanézhessek mivel vádolták? Nem hiszem, hogy bagatel volt. :(

Tudod Te nagyon jól, hogy a holokauszttagadó Horst Mahlert -ről van szó. Ismétlem őrültségeket állít, de csak beszél.

Viszont, a kedves liberálisok tüntetnek Ahmed mellett, aki ugyancsak tíz évet kapott terrorizmusért, sőt Európai Parlament a Magyarországot támadó határozatában még mentegeti is.
 
NEM védem OV-t és csapatát, de az 2002-2010-es MSZP-SZDSZ hatalom se volt piskóta.
Egyszóval: mindenki nagy ívben ... az országot, csak a saját pénztárcájára gondolt, tisztelet a kivételnek.
 
itt is éppen érvelnek:Ülés megzavarás
Mutatok neked még egy obstrukciót a közelmúltból:2013.06.21

Vagy keress erre:
Botrány a Parlamentben: kivezettették az oligarchaválogatottat
Orbánék ellen nem lehet másképp.
A cinikus 2/3 pökhendisége kényszeríti ilyesmire az ellenzéket.
 
Utoljára módosítva:
"A cinikus 2/3 pökhendisége kényszeríti ilyesmire az ellenzéket."

Nem lehet, hogy ez a pökhendiség csak az ellenzék szóhasználata a jelenlegi törvényesen megválasztott parlament, és kormány tetteiről
 
"A cinikus 2/3 pökhendisége kényszeríti ilyesmire az ellenzéket."

Nem lehet, hogy ez a pökhendiség csak az ellenzék szóhasználata a jelenlegi törvényesen megválasztott parlament, és kormány tetteiről
Miért emelted ki vastagon a ˝törvényes˝szót?
 
Szeritem lényeges.

Hadd idezzem Mark Twaint: Ha egy idegen országba megyek, nem azt nezem milyenek a törvények, hanem azt, hogy hogyan
tartjak be oket, mert jo torvények mindeutt vannak :)
 
"A cinikus 2/3 pökhendisége kényszeríti ilyesmire az ellenzéket."

Nem lehet, hogy ez a pökhendiség csak az ellenzék szóhasználata a jelenlegi törvényesen megválasztott parlament, és kormány tetteiről
Gondolkodjunk el.
Eleve két részre osztod a választópolgárt.
Kormányhívőre és ellenzékre.
Az egymással nem túl baráti viszonyban lévő ellenzék, egyben megegyezik
Hogy Orbán egy diktátor és félreviszi sok kérdésben az országot.
A szóhasználatukat egymástól függetlenül is kitalálják.
Ez a túlhatalom jelző már első pillanattól ott van.
Nézzük a cinikus és a pökhendi szót.
Ezt először az Schiffertől halottam.
A nagy barátság nincsen a szélsőjobb és bal oldal között.
A cinikus pökhendi Fidesz.
Mondatot mindegyik oldal mondja.Elmondta a jobbik is.
Kivéve a kormánypárt.
Nos tehát joggal mondják vagy nem?
Ha már kétfelé osztottad a választópolgárokat.
Legalábbis pártlehetőségeiket.

Ezek után azt mondom: Nem lehet hogy csak a kormányt ellenzők mondják.
Mondják és gondolják ezt a nem választók is.
Vagyis kivéve a Fidesz-hívő átlagpolgárt.
Szerintem még a cinikus, pökhendi vezetésük is ezt tudja magáról.
Hogy cinikus és urizálók
Akinek nem volt erős a gyomra az kilépett már.
Bár belülről is sokszor bírálják a Rogán félét.
No meg azt is tudják Mészáros Lőrinc körül mi történik valójában.
A pártársak is kifakadnak a cinizmus miatt.
 
Utoljára módosítva:
A hangsulyt en megis a törvényesen kifejezesre tennem.

Amit itt olvasok, kommentet, cikket az errol a kifejezesrol feledkezik meg.
Ha ezekbol a cikkekbol kellene kovetkeztetest levonni, akkor az lenne a kep, hogy itt egy diktatura van. Valaki vagy valami ráeroltette a magyarokra ezt a hatalmat amit nekunk el kell turni

Te is tudod, hogy ez nem igaz!

Egyszer mar leirtam: jovore valasztasok lesznek, ahol a demokracia szabalyai szerint lehet ezen valtoztatni.
Ha ez nem tortenik meg, akkor az enm azt jelenti, hogy tilos, nem lehet stb(ahogy az '89 elott volt). Nem azt jelenti, hogy ebben az oorszagban "birkak" elnek, hanem azt, hogy a valasztopolgarok, a szavazok tobbsege ezt szeretne.
Ha ez igy tortenik, nem megmagyarazni kell, hanem tudomasul venni, epp ugy mint azt ha esetleg valtozik aormanyzat.
 
Szeritem lényeges.

Hadd idezzem Mark Twaint: Ha egy idegen országba megyek, nem azt nezem milyenek a törvények, hanem azt, hogy hogyan
tartjak be oket, mert jo torvények mindeutt vannak :)
Idézeteket én is tudok bemásolni de, az nem válasz hanem a válasz kikerülése.
Hiszen az 1990 es választások óta minden választás törvényes volt. Ha nem akkor tudasd velem.
 
Idézeteket én is tudok bemásolni de, az nem válasz hanem a válasz kikerülése.
Hiszen az 1990 es választások óta minden választás törvényes volt. Ha nem akkor tudasd velem.

Vitattam en ezt?????
A demokracia igy mukodik!
Nem szajat kellene tepni hanem ezt megtanulni

C sak ugy tunik ez meg messze van
 
Akkor marad a kotel szamunkra. Holnap reggel minden magyar aki meg ebben a kis hazaban maradt, menjen boltba, vegyen harom metert kotelet es kosse fel magat.

Jaaaa es kozben szidja az epp hatalmon levo kormanyt...
Miért csak a végleteket ismered?
Ha meglesznek a választások utána is dolgozni megyünk és nem a kötél után nyúlkálunk.
Ha szidni van kedve akkor tegye azt .
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,590
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére