Anyasági támogatás és babakötvény is jár a határon túli magyaroknak

Novák Katalin kifejtette: új anyagi támogatási formákat vezetnek be a határon túli magyarok részére. A külföldön szülő magyar édesanyák az anyasági támogatás mellett babakötvényt is kaphatnak az államtól. Mindehhez pedig még csak magyarországi lakcím se kell.

„Nevezhetjük ezt köldökzsinór programnak, hiszen van közöttünk egy kötelék, amit szeretnénk erősen tartani” – jelentette ki a család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár.

Hozzátette: „Ez nem jelenti azt, hogy mostantól kezdve minden családtámogatást megkapnak azok is, akik külföldön vállalnak gyermeket. Egyelőre e kettőt nyitjuk meg előttük. Reményeink szerint ez segíti a Kárpát-medencében a szülőföldön maradást is. Az anyasági támogatás egyszeri juttatás, és egy Kárpátalján élő családnak 64 ezer forint rengeteget jelent kezdőtőkeként. A többiek számára pedig egy olyan jelzés, hogy amennyiben magyar állampolgárként anyakönyveztetik a gyermeküket, mi elismerjük ennek az értékét.”

A babakötvénnyel kapcsolatban közölte, hogy minden megszületett gyermek után 43 ezer forintot biztosít az állam. Később pedig évi hatezer forintot adnak egy úgynevezett Start-számlára, ha a szülők is befizetnek évi hatvan ezret a számlára. Ezzel szeretnék elősegíteni a családi takarékoskodást.

Novák Katalin azt is elmondta, hogy ezen támogatási formák igénybevételéhez nem szükséges Magyarországon bejegyzett lakcím.

Novak   Katalin.jpg
 
Helyes és jó dolog - csak valahogy érdemei szerint kellene, valóban nem a magyarsága alapján, megítélni egy embert. Ez nyilván erdélyi területeken is át kell jöjjön, különben marad a Gyurcsány-kormány által bevezetett babakötvény, a tapsvihar, és az x a megfelelő helyre. A Fidesznek megfelelő helyre.

Nekünk pedig marad a gondolat, hogy megint megvásároltak valakit - jelen esetben az erdélyi szavazók jelentős részét, és Erdély az előnyeiért nem először dönt majd szemlesütve.
Nem először

Erre volt már példa
 
Dobbennet olvasni sok hozzaszolast.

Egy dologra szeretnem felhivni a Canadahun portal adminjainak figyelmet:
Az a negativ hang ami itt kezd eluralkodni mar-mar felelmetes.
Nem tortenhet olyan dolog Magyarorszagon, aminek a hozzaszolok szerint orulni lehetne.
Nem tortenhet olyan dolog, amiert ne lehetne szidni valakit.

Felelmetes.

Hova fog jutni a vilag ha ez a trend uralkoodik rajta.
 
Igen, valóban az minden baj okozója.
"Ami a gazdaságot illeti, a korábbi Magyar Királyságból a termőföld 61,4%-a, a faállomány 88%-a, a vasúthálózat 62,2%-a, a kiépített utak 64,5%-a, a nyersvas 83,1%-a, az ipartelepek 55,7%-a, a hitel- és bankintézetek 67%-a került a szomszédos országok birtokába."
Csak egy picit kellene gondolkodni...a románoknak szerinted az Erdély területén élő magyarok kellenek? Esetleg maga a terület...vajon miért? hol található Európa legnagyobb arany és ezüst lelőhelye? Van ott azért némi urán, bauxit ......
Attól tartok, hogy az elcsatolósdi (és annak örökös felemlegetése) sosem az emberekről szólt. Mindig a területről. Az ember csak járulékos tényező, esetleg populizmussal a máját kenegetve szavazóbázis...
 
Az "elcsatolósdi" azért egy nemzetet tud tönkretenni, persze az elcsatolt területeken ragadtak helyzetétől is sokminden függ. Pédául, ha úgy érzik, hogy másodrendü embereknek tekintik őket a hódítók, nem tudom mennyire lehetnek elégedettek a kialakult helyzettel.
De gondolom úgy általában a nagyvilágban az anyanemzetnek van felelőssége a határon túli nemzetrészek iránt.
Például meghökkentőnek találom a felháborodásotokat, hogy szavaznak a romániábanl élő magyar állampolgárok... de senki sincs felháborodva, sőt normálisnak tartja, hogy szavaznak a kanadai államplogárok a francia választásokon.
 
Utoljára módosítva:
Dobbennet olvasni sok hozzaszolast.

Egy dologra szeretnem felhivni a Canadahun portal adminjainak figyelmet:
Az a negativ hang ami itt kezd eluralkodni mar-mar felelmetes.
Nem tortenhet olyan dolog Magyarorszagon, aminek a hozzaszolok szerint orulni lehetne.
Nem tortenhet olyan dolog, amiert ne lehetne szidni valakit.

Felelmetes.

Hova fog jutni a vilag ha ez a trend uralkoodik rajta.

Igazan jo hir a kismamaknak ez a baba kotveny tamogatas. Hogy te semminek nem tudsz orulni......

317
Szerintem nem vásárolnak meg senkit. 200 euróval, kb. ennyit ér a támogatás...szerintem ezzel a azokat a fiatalokat támogatják akik külföldön dolgoznak éhbérért, hogy tudjanak hazautazni elintézni a betegbiztosítást, meg anyakönyveztetni a gyereket...a liberálisok azt állítják, hogy 75000 gyerek születik mostanában külföldön.
? latod ez eszembe se jutott , hogy a magyar gazdagsagbol a szegenysegbe menekulo magyaroknak milyen jol fog jonni ez a tamogatas.
Arra nem gondoltal , hogy a tamogatas jol jon azoknak akiknek ideig nem volt ra penzuk elmenni a Kanaanbol most adodik anyagi fedezet ra.
 
Az "elcsatolósdi" azért egy nemzetet tud tönkretenni, persze az elcsatolt területeken ragadtak helyzetétől is sokminden függ. Pédául, ha úgy érzik, hogy másodrendü embereknek tekintik őket a hódítók, nem tudom mennyire lehetnek elégedettek a kialakult helyzettel.
De gondolom úgy általában a nagyvilágban az anyanemzetnek van felelőssége a határon túli nemzetrészek iránt.
Például meghökkentőnek találom a felháborodásotokat, hogy szavaznak a romániábanl élő magyar állampolgárok... de senki sincs felháborodva, sőt normálisnak tartja, hogy szavaznak a kanadai államplogárok a francia választásokon.
Az "anyaországban" is ragadtak szép számmal olyanok, akik nemzetiségüket tekintve az elcsatolókhoz tartoznak. Csak a miheztartás végett. Aki megtanulja az új ország nyelvét, azt nem tekintik másodrendűnek, aki nem, az aktív részese a saját elnyomásának.
Kanadai állapolgárok nem szavazhatnak a francia választásokon, csak ha francia állapolgárok (lakóhelyüktől függetlenül). Ahogy a kanadai választásokon is csak kanadai állampolgárok szavazhatnak. Legutóbb 95 ezer Kanadában élő francia szavazott a francia választásokon, és ennek feltétele a francia állampolgárság egyelőre. Másrészről az ő helyzetük némileg más mint a Trianonban érintett országoké.
De példa lehet a Brit Nemzetközösség is. Nem szavazhatnak a brit választásokon mindannyian. Csak angolok, észak-írek, walesiek és skótok.
 
Csak a miheztartás végett

Az "anyaországban" is ragadtak szép számmal olyanok, akik nemzetiségüket tekintve az elcsatolókhoz tartoznak.
Magyarországon létezik olyasmi, hogy "nemzetiségi őnkormányzat"? például romániában létezik ilyesmi?

Aki megtanulja az új ország nyelvét, azt nem tekintik másodrendűnek, aki nem, az aktív részese a saját elnyomásának.
nem a nyelvtudás a probléma... maradjunk a romániai példánál... a főiskolai, egyetemi tanulmányok román nyelven folynak, szép számmal végeznek magyar nemzetiségüek is... de érdekes módom elhelyezkedni az állami szerveknél, rendörség, katonaság, közigazgatás már nem tudnak.
Maradjunk a nyelhasználatnál, elméletileg a hivatalos ügyintézésben, ha az illető településen a kisebbség aránya nagyobb mint húsz százalék kötelező lenne használni a mgyart, de mégsem lehet.

Kanadai állapolgárok nem szavazhatnak a francia választásokon, csak ha francia állapolgárok (lakóhelyüktől függetlenül).

gondolom ezt viccnek szántad ... például a quebecieknek akik szavaztak a francia választásokon, már nincs kanadai állampolgárságuk?

Brit Nemzetközösséggek kapcsolatban, mi a helyzet, egykori brit gyarmatok alkotta Nemzetközösség állampolgáraival úgy tudom szavazhattak.
 
Utoljára módosítva:
Mire gondolsz? Amióta az eszemet tudom a magyar politika (és a hétköznapi ember) csak trinonozni tudott. Főleg őssumérék. Mindenki szegény magyarokat bántja. Hát kösz szépen, ilyen külpolitikával lehet, hogy nem kéne csodálkozni.
A rossz külpolitikára vonatkozó résszel egyet értek.
De nem a "trianozás" a legfőbb ok a kiútálságra.Tesznek okot ehhez mást is.
 
Csak a miheztartás végett
nem a nyelvtudás a probléma... maradjunk a romániai példánál... a főiskolai, egyetemi tanulmányok román nyelven folynak, szép számmal végeznek magyar nemzetiségüek is... de érdekes módom elhelyezkedni az állami szerveknél, rendörség, katonaság, közigazgatás már nem tudnak.
Maradjunk a nyelhasználatnál, elméletileg a hivatalos ügyintézésben, ha az illető településen a kisebbség aránya nagyobb mint húsz százalék kötelező lenne használni a mgyart, de mégsem lehet.

Azt írod a nyelvhasználat nem probléma, utána meg azt, hogy az ügyintézéshez kéne nyelvtudás vagy intézményi magyarhasználat. Akkor most melyik? Ha minden magyar gyerek szépen megtanul románul, akkor nem kell kisebbségi nyelvhasználat. Másrészről elég kevés olyan román nagyváros (régiós központ), ahol a magyar kisebbség aránya eléri a 20%-ot. Ahol meg magas a magyarok aránya (kisebb városokban), ott nyilván lehet magyarul is ügyet intézni, bár visszatérve a nyelvi problémára, újra csak azt tudom mondani, hogy elég buta hozzáállás, hogy akár tiltakozásképp, akár más indokkal nem tanulja meg valaki a nyelvet. Függetlenül az országban uralkodó hangulattól, ezzel a saját életét könnyíti meg.

gondolom ezt viccnek szántad ... például a quebecieknek akik szavaztak a francia választásokon, már nincs kanadai állampolgárságuk?

Brit Nemzetközösséggek kapcsolatban, mi a helyzet, egykori brit gyarmatok alkotta Nemzetközösség állampolgáraival úgy tudom szavazhattak.

Nem azt akartam mondani, amit te. A quebeciek, akik szavazhatnak, azok FRANCIA állampolgárok, akik Kanadában élnek (az irreleváns, hogy van-e kanadai állapolgárságuk, a kettős állampolgárság mindkét országban engedélyezett, egyébként). Az angolban expat-nek hívják őket. Olvasd el az alábbi cikket.

https://www.thestar.com/news/canada...st-votes-in-french-presidential-election.html

Ami a nemzetközösséget illeti, nem pl. egy ausztrál nem szavazhat Nagy-Britannia választásain. Csak az észak-írek, skótok, walesiek és az angolok. Ezzel kapcsolatban a neten megtalálhatod a szavazati jogokról szóló cikket, pl. a wikipédián is az összes országra nézve.
 
Csak a miheztartás végett

Magyarországon létezik olyasmi, hogy "nemzetiségi őnkormányzat"? például romániában létezik ilyesmi?
Igen Magyarországon létezik "nemzetiségi önkormányzat"
1993-as nemzetiségi törvény lehetővé tette a kisebbségi önkormányzatok megválasztását.
Ennyit találtam hirtelen
Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat
Görög Nemzetiségi Önkormányzat
Német Nemzetiségi Önkormányzat
Horvát Nemzetiségi Önkormányzat
Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat
Szerb Nemzetiségi Önkormányzat

Román Nemzetiségi Önkormányzat

Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Hogy Romániában van-e nem tudom de nem hinném!!!!!!!!!!
De azért nem kell huszárosan, kardra kapni és "hegyibe" kiáltással rájuk csapni.
A nemzetközi politika nem úgy működik.
Diplomácia többet ér el. Ha jól csinálja, az a művészet, nem a huszáros "öld vágd".
 
Utoljára módosítva:
Az a Meggyes Tamás fideszes képviselő féle mondatok mutatják.Van azért értelmes ember a Fideszben.És ez azt is mutatja.A Botka féle mondat amit Navrasicsra tett.Nem hajmeresztő, hanem igaz.Nem kell letámadni teljesen egy párt minden tagját.Vannak elvétve értelmesek.
A cikket azért tettem be, mert úgy tűnik, sosem lehet semmi sem jó.
Ha a Gyurcsány-kormány létrehoz egy babakötvényt, akkor nem jó, ha a Fidesz-kormány kiterjeszti a határon túl élőkre, az már jó.
Sokszor számon kérik rajtunk, hogy mérjünk egyenlő mércével mi is, akiknek nem tetszik a Fidesz tagjainak sok intézkedése. Viszont is igaz.

Hozzáteszem, minden életkezdési megtakarítás jó, bármennyit ér is. Az én időmben úgy hívták a nagyszüleim, "bútorpénz", 18 éves korom után vehettem ki, és amikor férjhez mentem, és be kellett rendezni az otthonunkat, valóban fedezte a nagyobb bútorok árát. Örültünk neki.
 
Egy jo ismerosom Komarnoban(hesss) el.
Nő.
Amikor szoba hoztam, hogy jo neki, csak a Duna válassza el a két várost, eleg keseruen mondta:
Mikor magyarorszagra jovok szlovak kurvanak mondanak, mikor "haza" megyek magyar ringyonak.

Tanarnő, s mint ilyen perfect beszel szlovakul.
 
A cikket azért tettem be, mert úgy tűnik, sosem lehet semmi sem jó.
Éppen csak az a baj amit idéztél tőlem abban nem volt szó arról kinek jó.
Egy Meggyes Tamás nevű Fideszes valaki által beidézett mondatok ürügyén mondtam nem egyformák a Fideszesek .(vagy mégis?)
tornando írta:
Nem kell letámadni teljesen egy párt minden tagját.Vannak elvétve értelmesek.
Nem lehet általánosítani.

Minek keverted bele az én üzenetembe Gyurcsányt?
Nem világos.
Hacsak azért nem mert volt egy babakötvénye. 2005.
http://www.origo.hu/itthon/20051127babakotveny.html
Amire ellenzékből lőttek fideszék. Ekkor viszont én bambultam el.Nem néztem a dátumot
bocsánat.
 
Utoljára módosítva:
Erdély nem egyenlő a trianoni szerződés szerint elcsatolt területekkel. Minden tiszteletem az övék, de mindig is ország voltak az országban. Külön életet éltek, külön vették meg a függetlenségüket, és alkut kötöttek a békességért, ha kellett. Nem hinném, hogy volt még egy terület Mohács után, ami hasonló szervezeti felépítéssel működött volna. Ez persze nem feddés - valószínű magam is ezt tettem volna a túlélés érdekében :))), de a kiszolgáltatottságuk bizony más volt, és az összetartásuk is más lehetett a hosszú-hosszú évtizedek során. 1920-ban ez egy tollvonással megszűnt.
Erről az ország az országban sajátosságról érthetően ír Wass Albert.
Azt hiszem a Tizenhárom almafa című könyvében.
Határok jönnek.mennek.Mindég más akar parancsolni nekik.
Hol ide hol oda, végül mindég csak a bajuk van belőle.
A kiszolgáltatottság tényleg más volt.
De a dolgaikba belebeszélni szándékozás, Nem változott,egy korban sem.
 
Utoljára módosítva:
Én sem tudom mi az.Ki ismeri?
Arról írtam, hogy minden életkezdési támogatás jól jön, még ha van, aki kevesli, akkor is (Meggyes Tamás keveselte 2005-ben a 40.000 forintot, nem tartotta jó befektetésnek, most az ellenzék nagyon kritikus).

Erre írtam példának a "bútorpénzt", mondván, a látszólag kicsi is jól jön.
A "bútorpénz" családi segítség volt a felnőtt életünkhöz. A nagyszüleim (minden unokájuknak a születésükkor) betettek a bankba, takarékba 10.000 forintot. Ez kamatozott legalább 18 éves korunkig (illetve több éven keresztül - ki, mikor vette föl - csak a házasságkötés után, illetve nagykorúan lehetett felvenni, ennyi kikötés volt).

Ezért írtam, hogy bár a tízezer forint nem volt kevés pénz, de túl sok sem, viszont mire felnőttem megfiadzott, és én örültem neki, jól jött.
Ilyen nagyszüleink voltak, két háború után is bízva a jövőben. A gondoskodásuk, a szeretetük fontos része volt az életünknek.
 
Gagamail, magam meg azért is irtam , mert akkor jó családba születtél , hogy nagyszülednek megvolt adva az a lehetöség , hogy 10 ezer Forintot fizesenek be az unokák születésekor .
Ehhez hasonlot én külföldön ismertem meg , ott a gyerekszületésekor egy "életbiztositás" köttnek amelyett havonta fizetnek a nagyszülök , vagy a szülök annyit mennyit birnak és majd vagy mint magad is irod a nagykorúságnál , vagy az esküvönél kapják meg a hivatottak . Nem is tudom , de az én idömben a 10 ezer forintér már egy vidéki házat meglehetett venni az állam bácsitól .
 
10 ezer forintot unokánként nálunk se lettek volna képesek.
Babakelengyét tudtak venni nem többet.
Életkezdési támogatás az volt, adtak lakhatást a portán, nem kellett albérlete fizetni.
Addig amíg magunknak lakást vehettünk, ott laktunk.
 
Arról írtam, hogy minden életkezdési támogatás jól jön, még ha van, aki kevesli, akkor is (Meggyes Tamás keveselte 2005-ben a 40.000 forintot, nem tartotta jó befektetésnek, most az ellenzék nagyon kritikus).
Ezek szerint ugyan az az ember ellenzékből támad.Kormányon dicsőít.
Mindenkori ellenzéknek csak kifogásolni kell?
A mindenkori kormánynak csak támadni kell az ellenzékét?
Hol a konszenzus, a tárgyaló asztalhoz ülés?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,483
Tagok
615,657
Legújabb tagunk
Leupoldmeq
Oldal tetejére