Megerőszakolta, teherbe ejtette saját, 12 éves kislányát

Hétfőn döntenek a férfi sorsáról.

A vád szerint a tápiószőlősi L. Róbert 2015 áprilisában egyik gyermekét elküldte a boltba, majd 12 éves kislányát – aki próbált védekezni – megerőszakolta. Az ügyben várhatóan ma hirdet ítéletet a Budapest Környéki Törvényszék.

Nevelése alatt álló, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt kell felelnie.

A férfinak és élettársának két gyermeke született. Kisebbik gyermekét – a vádirat szerint – egy évvel korábban kezdte „nézegetni”. A vád szerint aznap, amikor megerőszakolta, a kislány az ágyon tévézett, amikor a férfi odalépett hozzá, fogdosni kezdte. A gyerek ellenkezett, de nem tudott menekülni a szorításából, hiába fenyegette, hogy elmond mindent az anyjának.

El akarsz vitetni a rendőrökkel?

A férfi ennyit kérdezett, szétfeszítette kislánya lábait, megerőszakolta, majd megfenyegette, hogy ne merészeljen beszélni az anyjának. A lány teherbe esett. Anyja augusztus elején elvitte a ceglédi kórházba. A lány és édesanyja kérésére művi terhességmegszakítást hajtottak végre.

L. Róbert tagadja, de az igazságügyi hemogenetikai szakértő szerint nagy valószínűséggel ő volt a biológiai apa.

Farkas György

megersoszakolta.jpg
 
Azért arra az ügyvédre is kíváncsi lennék, hogy mit érez mikor egy ilyen mocskot véd! Ha az ő lányáról, testvéréről lenne szó, akkor is védené? Akkor is fellebbezne az ítélet ellen? Vagy kötelessége védeni egy ilyen tetűt?
Ha van közöttünk ügyvéd, vagy jogász leírhatná miért védik ezeket?
Komolyan kérdezem, érdekel az oka.

Ha az ő lányáról, testvéréről lenne szó, akkor is védené?
-
Nem, jogilag nem is tehetné mert elfugultságot lehetne neki a szemére verni.
-
Azért arra az ügyvédre is kíváncsi lennék, hogy mit érez mikor egy ilyen mocskot véd!
-
A védöügyvéd biztos, hogy nem érzi jol magát ha a megbizojának a bünösségéröl megvan gyözödve. A védöügyvéd feladata nem egy büntett eltussolása (ilyen esetben ö maga is büncselekményt követ el) hanem a vádlott számára egy elfogadhato itéletet kialkudni.
-
Akár menyire is biztosak vagyunk abban, hogy a vád megalapozott, a biroi itélet kimondásáig csak "feltételezett" tettesröl, "felvetett vádrol" szokás beszélni. Sulyos vádakrol is kiderülhet a biroságon, hogy nem megalapozott, söt esetleg tarthatatlan.
-
 
*
Az ilyet nem is nevezném állatnak, mert még az állat is kíméletesebb, egyszóval nevezem "az emberiség vadhajtásának", no szóval, minden gond nélkül kiheréltetném. +megítélnék neki 20 év fegyházat. De ez még semmi, amikor belökném a többi rab közé, bekiabálnám, hogy miért is üli le ezeket az éveket, no meg azt is elmondanám - ha én lennék a fegyőr - hogy ki van miskárolva, ez is a büntetésnek egy része. A másik része pedig a 20 év ücsörgés. No erre beindulnának az amúgy is tele energiával, ideggel, feszült többi rabok. Megadnák neki napi szinten azt, amit kiérdemel.
Egy kis kekeckedés: miskárolni a nőstény állatokat szokás, belső műtét. Herélni a kanokat szokták, zömében külső műtét. Ha a here rejtett, akkor lesz belső műtét.
Végülis, az eredmény majdnem ugyanaz.
 
jogvedelem allampolgari jogon
HA nincs fogadott ugyved akkor a birosag hivatalbol kirendeli azt .
A kirendelt ugyvednek KOTELESSEGE eskuje szerint eljarni es jogvedelmet biztositani .
A tetszik -nem tetszik akarom -nem akarom kivansagmusor nemszerepel , altalaban kezdo ugyvedek a kirendelt ugyvedek .
es igen KOTELESSEGE vedeni meg ezt a tetut is
(ha nem teszi felfuggesztik es elveszti jogaszi engedelyet , egyetlen tetu sem er annyit )
Volt már rá precedens Magyarországon is, hogy a kirendelt VÉDŐÜGYVÉD az ítélet súlyosbítását kérte és fellebezett!!!!! Valami családirtás esetére emlékszem és a kiszabott 25 év helyett életfogytot kért a különös kegyetlenség miatt. A védőügyvéd. Megadták.
 
Ilyen csak a szoc diktaturaba lehetet.
 
*
Az ilyet nem is nevezném állatnak, mert még az állat is kíméletesebb, egyszóval nevezem "az emberiség vadhajtásának", no szóval, minden gond nélkül kiheréltetném. +megítélnék neki 20 év fegyházat. De ez még semmi, amikor belökném a többi rab közé, bekiabálnám, hogy miért is üli le ezeket az éveket, no meg azt is elmondanám - ha én lennék a fegyőr - hogy ki van miskárolva, ez is a büntetésnek egy része. A másik része pedig a 20 év ücsörgés. No erre beindulnának az amúgy is tele energiával, ideggel, feszült többi rabok. Megadnák neki napi szinten azt, amit kiérdemel.

nyugodj meg, a börtönben is van bizonyos "rangsor"...kiemelkedő helyet foglalnak el a gyerekekkel, nőkkel szemben elkövetett bűntettek és azok "gazdái"
 
Volt már rá precedens Magyarországon is, hogy a kirendelt VÉDŐÜGYVÉD az ítélet súlyosbítását kérte és fellebezett!!!!! Valami családirtás esetére emlékszem és a kiszabott 25 év helyett életfogytot kért a különös kegyetlenség miatt. A védőügyvéd. Megadták.
*
Ez igazán tetszett. Köszönöm! Az igazságszolgáltatásban ma már nem nagyon lehet megbízni, de talán ilyen esetekben a bírónak a ceruzája a vastagabbnál is vastagabban fog, amikor a letöltendő büntetés éveit írja be a nagy könyvébe. Remélem, reméljük.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,883
Tagok
615,338
Legújabb tagunk
Jo Maya
Oldal tetejére