Hátborzongató vallomást tett a nővér, aki nyolc embert ölt meg

Nyolc embert ölt meg inzulininjekciókkal egy 49 éves nővér Kanadában. A gyilkosságokat 2007 és 2014 között a munkahelyein, két időseket gondozó, bentlakásos intézetben követte el.

Elizabeth Wettlaufer videokamera előtt tett három órás, részletes beismerő vallomást. Hátborzongató részletek kerültek nyilvánosságra a sorozatgyilkosságról, amikor a felvételt lejátszották a bíróságon a nő június 2-i, egynapos tárgyalásán.

Wettlaufer többek közt elmondta, hogy néhány áldozatát isteni parancsra ölte, másokat pedig azért mert „gonoszak voltak”. Elismerte ugyanakkor, hogy elődleges motivációja az volt, hogy elégedetlen volt az életével és a karrierjével, az idős, beteg emberek pedig könnyű prédát jelentettek.

Wettlaufer első áldozata a 84 éves James Silcox volt, aki az ontarioi Woodstockban működő Caressant gondozóház demens betege volt. A nővér elismerte, hogy előtte többször próbált már inzulinnal gyilkolni, de azon az éjjelen sikerült először. Miután Silcox meghalt, a nővér rosszul érezte magát, de jobban lett miután hazament és kialudta magát.

Egy másik áldozat, a 96 éves Mary Zurawinski egy este közölte a nővérrel, hogy tudja, azon az éjszakán fog meghalni.

„Nem volt rossz a nővérekhez, kissé talán szókimondó és szeszélyes. Arra két, fektessem az ágyába, mert tudja, hogy hamarosan meg fog halni. Visszakérdeztem, hogy tényleg biztos ebben, mire azt mondta, hogy igen, és akkor én azt gondoltam, hogy jó, akkor legyen úgy, és abban a pillanatban tudtam, hogy ő lesz a következő.”

A nővért többször is felfüggesztették az állásából, mert hibázott a gyógyszerekkel, végül pedig elbocsátották. Egy hónap sem telt el, Wettlaufer új munkahelyen kezdett, a kanadai London mellett működő Meadow Parkban. Az intézmény vezetői tudták, hogy a nővért miért küldték el az előző munkahelyéről, de azt mondták neki, hisznek a második esélyekben.

A 75 éves Horváth Árpád 2014. augusztus 31-én halt meg a Meadow Parkban. Wettlaufer a vallomásában azt mondta, nem bírta ki nevetés nélkül, amikor a kollégája a halott férfi kórlapját tanulmányozva azt mondta neki, biztosan egy szívroham miatt emelkedhetett veszélyes szintre a férfi vércukorszintje, közvetlenül a halála előtt.

A tárgyalás ezen a pontján az egyébként masszív testfelépítésű Ifj. Horváth Árpádot, az áldozat fiát a törvényszolgáknak kellett kitámogatniuk a tárgyalóteremből. A férfi hang nélkül zokogott.

Wettlaufer azt vallotta, hogy a Meadow Parkban akkor mondott fel, amikor közölték vele, hogy cukorbeteg gyerekek ellátásával is foglalkoznia kell majd a környékbeli iskolákban. Azt mondta, félt, hogy nekik is ártani fog.

Elizabeth Wettlaufert később bipoláris személyiségzavarral diagnosztizálták, és egy bentlakásos pszichiátriai intézetben kezdték el kezelni. A gyilkosságai ügyében akkor indult nyomozás, amikor az intézmény személyzete értesítette a rendőrséget azokról a dolgokról, amiket a nő a kezelése során mondott. Wettlaufer ügyében még júniusban ítéletet hoz a bíróság, a nővér életfogytiglani börtönbüntetésre számíthat.

(CNN, CBC)

elizabeth-wettlaufer-2-800x450.jpg
 
Wettlaufer többek közt elmondta, hogy néhány áldozatát isteni parancsra ölte, másokat pedig azért mert „gonoszak voltak”.
-
Megnyugtato, hogy nem pézért ölt hanem isteni parancsra. :(
Ugy látszik a keresztények Istene is emberi segitséget vesz igénybe ha gyilkolni akar. :(
 
Horvath Arpad az egyik aldozat, evtizedekig volt Ontario London Magyar Haz Elnoke. Lanya az aki utana ment es nem hagyta az ugyet elaludni es sorba derultek ki a gyilkossagok.
NAgyon sajnaljuk, es reszvetunk a csaladjanak.
 
-
Megnyugtato, hogy nem pézért ölt hanem isteni parancsra. :(
Ugy látszik a keresztények Istene is emberi segitséget vesz igénybe ha gyilkolni akar. :(
Ezt hol írják hogy a gyilkos keresztény volt? Ráadásul arról sem olvastam hogy a keresztények istene sugallta ezt a tett sorozatot.
 
Nyolc embert ölt meg inzulininjekciókkal egy 49 éves nővér Kanadában. A gyilkosságokat 2007 és 2014 között a munkahelyein, két időseket gondozó, bentlakásos intézetben követte el.

Elizabeth Wettlaufer videokamera előtt tett három órás, részletes beismerő vallomást. Hátborzongató részletek kerültek nyilvánosságra a sorozatgyilkosságról, amikor a felvételt lejátszották a bíróságon a nő június 2-i, egynapos tárgyalásán.

Wettlaufer többek közt elmondta, hogy néhány áldozatát isteni parancsra ölte, másokat pedig azért mert „gonoszak voltak”. Elismerte ugyanakkor, hogy elődleges motivációja az volt, hogy elégedetlen volt az életével és a karrierjével, az idős, beteg emberek pedig könnyű prédát jelentettek.

Wettlaufer első áldozata a 84 éves James Silcox volt, aki az ontarioi Woodstockban működő Caressant gondozóház demens betege volt. A nővér elismerte, hogy előtte többször próbált már inzulinnal gyilkolni, de azon az éjjelen sikerült először. Miután Silcox meghalt, a nővér rosszul érezte magát, de jobban lett miután hazament és kialudta magát.

Egy másik áldozat, a 96 éves Mary Zurawinski egy este közölte a nővérrel, hogy tudja, azon az éjszakán fog meghalni.

„Nem volt rossz a nővérekhez, kissé talán szókimondó és szeszélyes. Arra két, fektessem az ágyába, mert tudja, hogy hamarosan meg fog halni. Visszakérdeztem, hogy tényleg biztos ebben, mire azt mondta, hogy igen, és akkor én azt gondoltam, hogy jó, akkor legyen úgy, és abban a pillanatban tudtam, hogy ő lesz a következő.”

A nővért többször is felfüggesztették az állásából, mert hibázott a gyógyszerekkel, végül pedig elbocsátották. Egy hónap sem telt el, Wettlaufer új munkahelyen kezdett, a kanadai London mellett működő Meadow Parkban. Az intézmény vezetői tudták, hogy a nővért miért küldték el az előző munkahelyéről, de azt mondták neki, hisznek a második esélyekben.

A 75 éves Horváth Árpád 2014. augusztus 31-én halt meg a Meadow Parkban. Wettlaufer a vallomásában azt mondta, nem bírta ki nevetés nélkül, amikor a kollégája a halott férfi kórlapját tanulmányozva azt mondta neki, biztosan egy szívroham miatt emelkedhetett veszélyes szintre a férfi vércukorszintje, közvetlenül a halála előtt.

A tárgyalás ezen a pontján az egyébként masszív testfelépítésű Ifj. Horváth Árpádot, az áldozat fiát a törvényszolgáknak kellett kitámogatniuk a tárgyalóteremből. A férfi hang nélkül zokogott.

Wettlaufer azt vallotta, hogy a Meadow Parkban akkor mondott fel, amikor közölték vele, hogy cukorbeteg gyerekek ellátásával is foglalkoznia kell majd a környékbeli iskolákban. Azt mondta, félt, hogy nekik is ártani fog.

Elizabeth Wettlaufert később bipoláris személyiségzavarral diagnosztizálták, és egy bentlakásos pszichiátriai intézetben kezdték el kezelni. A gyilkosságai ügyében akkor indult nyomozás, amikor az intézmény személyzete értesítette a rendőrséget azokról a dolgokról, amiket a nő a kezelése során mondott. Wettlaufer ügyében még júniusban ítéletet hoz a bíróság, a nővér életfogytiglani börtönbüntetésre számíthat.

(CNN, CBC)

Csatolás megtekintése 1550668
Ilyen itthon is volt jó pár e.ve! A fekete nővér?
 
elsődleges motivációja az volt, hogy elégedetlen volt az életével és a karrierjével, az idős, beteg emberek pedig könnyű prédát jelentettek.

Az jutott eszembe, hogy megússza súlyosabb büntetés nélkül.
Simán kimondják rá, hogy labilis, mentális zavarral küzd, vagy bármi egyéb elmebetegsége van, berakják egy intézetbe ahonnan pár év múlva kiengedik, mint gyógyultat. Pedig megérdemelne egy kitöltött életfogytiglant, mert gondolom Kanadában nincs halálbüntetés. Azt is megérdemelné, elvégre sorozatgyilkos.
 
az a fekete angyal volt...gyógyíthatatlan beteget juttatott a halálba, szabadított meg a szenvedéstől

Nem bocsanatos bun, mert ne egy nover dontson senki sorsarol.
Ugyan olyan gyilkossag a fekete angyal mint ez a canadai nover.
Idos beteg emberek mert ki vannak szolgaltatva az ilyen "irgalmtlan novereknek" felhaborito.
Ne legy ilyen engedekeny gyilkossaggal mert egyikunk se szeretne igy vegezni az eletet hogy egy nover eldontse es tuladagoljon valamilyen gyogyszert hogy ne szenvedjunk. A szenvedest lehet enyhiteni fajdalom csillapitoval morfiummal stb. Az elet viszont nem potolhato.
 
Nem bocsanatos bun, mert ne egy nover dontson senki sorsarol.

Ha engedélyezve lenne az eutanázia akkor igazad lenne ... de mikor egy szenvedő ember nem dönthet a saját sorsáról az az elítélendő. Volt egy másik eset is mikor a gyerek könyörgött az édesanyjának, hogy segítsen rajta,vessen véget a kínjainak. Van mikor az orvosok nem tudják enyhíteni a fájdalmakat, a beteg már annyi fájdalomcsillapítót kapott, hogy immunensé válik.
 
Utoljára módosítva:

Csakhogy ott van a „ha", és amíg az ott van, addig gyilkosság akár tetszik, akár nem! De, ha engedélyezve lenne akkor se egy elmebeteg döntse el ki az aki élhet, és ki az aki nem!
 
Gyogyithatatlan betegek hátralevö idelyét a palliativ medicin probálja elviselhetövé, fájdalommentessé tenni oly modon, hogy az emberi méltoság csorbitatlan maradjon. Hagyományos korházak nem alkalmasak erre.
-
A korházak feladata nem a kegyelemdöfés.
Az életbentarto eszközök lekapcsolásárol csak egy koncesszioval rendelkezö gremium dönthet.
-
En még nem feküdtem korházban de semmi kedvem nem lenne éjjel ébren várni mikor fujt meg a kedves-növér.
 
Csakhogy ott van a „ha", és amíg az ott van, addig gyilkosság akár tetszik, akár nem! De, ha engedélyezve lenne akkor se egy elmebeteg döntse el ki az aki élhet, és ki az aki nem!

sajnos valóban ott van a "HA" és valóban gyilkosságnak tekintik. De szerintem tökéletes párhuzamot lehet vonni azokkal az időkkel mikor tiltott volt az abortusz ... jobb volt mikor a bábák kötőtűvel próbálkoztak, aztán a nők vagy túlélték, vagy nem, vagy tűt szúrtak a kutacsba?
 
Gyogyithatatlan betegek hátralevö idelyét a palliativ medicin probálja elviselhetövé, fájdalommentessé tenni oly modon, hogy az emberi méltoság csorbitatlan maradjon. Hagyományos korházak nem alkalmasak erre.

jól mondod ... próbálja

Sajnos ez nem jelenti azt, hogy meg is tudja csinálni.... például egy eset:
"immunissá vált a morfium és ketamin tartalmú erős fájdalomcsillapító keverékre, ezért állandó fájdalmai voltak."
http://www.life.hu/csalad/20141029-...z-hol-legalis-es-hol-tiltjak-torvenyileg.html
 
Egyet nem értek:ha Inzulint adnak a betegnek,azonnal csökken a vércukor szintje.Akkor hogy lehetett magas cukor szintük az áldozatoknak?Valami nagyon sántít.......
 
Furcsa olyanoktol erkölcsi itéletet olvasni, akik anyákat, akik egy életképtelen gyereknek a mesterséges életbentartását nem tartják helyesnek, megvetnek, ugyanakkor jomaguk nem képesek 1300 rászorulo embernek átmenetileg menedéket adni az országukban. Jomaguk csak ugy emitálják a munkanélkülieket a nagyvilágba.
 
Miféle átmeneti menedékről beszélsz ? A kényszerbetelepítésről lenne szó?

"csak ugy emitálják a munkanélkülieket a nagyvilágba" szerinetm itt is kevered a dolgokat, gondolom a munkavállalók szabad mozgására gondoltál....elvégre nem a munkanélküliek számát gyarapítják a nagyvilágban.
 
Kényszer annak aki nem szolidáris, aki megtagadja a segitséget a rászoruloktol, aki egyedülhagyja az europai partnereit egy globális problémával.
-
Gazdasági okai nem lehetnek a viszakozásnak mert olyan kevésröl van szo, amit egy országnak amelyik állitolag még jobban is teljesit mind (ki tudja?) annak játszva elviselhetö lenne a megterhelés.
-
Természetesnek veszed, hogy a magyar munkavállalok szabadon mozogjanak miközben ignorálod, hogy az Europai Unio elsösorban egy "érték-közösség" és nemcsak gazdasági szerzödés.
-
Magyarország nem lett volna felvéve az EU-ba ha a belépéskor ezt a szellemet mutatta volna mind most.
-
Nem tudom meddig fogja Orbán fesziteni a hurt, valoszinü amig a népe felnem világosodik, ehez pedig nem rossz ha minnél többen világot látnak. Egy szép nap visszafognak menni és mind a "Herr K", Brechtnél "nemet" fognak mondani. Várom a napot.
-
 
Kényszer annak aki nem szolidáris, aki megtagadja a segitséget a rászoruloktol, aki egyedülhagyja az europai partnereit egy globális problémával.

Az állításod a realitás komoly torzítása. A szolidaritás rengeteg formában megnyílvánulhat...például az EU határainak a védelmével, a rászorulók támogatásával a probléma kialakuálánál. Az is természetes hogy Magyarország több más EU tagországgal nem hajlandó résztvenni egy elhibázott migránspolitikában, ami Merkel nevéhez fűződik a "willkommenspolitik" néven híresült el és destabilizálja Európát.

Gazdasági okai nem lehetnek a viszakozásnak mert olyan kevésröl van szo, amit egy országnak amelyik állitolag még jobban is teljesit mind (ki tudja?) annak játszva elviselhetö lenne a megterhelés.

Magyarország természetesem befogad menkülteket ez egy normális dolog. A kötelező kvótákról beszész ... arról van szó, hogy Merkel behívott pár millió migránst, kiválogatta, hogy ki maradhat Németországban és ki nem. Természetesen jószántából senki sem akarja otthagyni a magas életszínvonalat ezért a felesleges migránsokat be akarja telepíteni a környező országokba. A jövőben érkező millió és millió migránst is e kvóta rendszer szerint szándékszik szétosztani.
Ezt az abszurd ötletet megjegyzem két év alatt egyetlen EU -s országban sem tudták végrehajtani.
 
Mi köze ennek a történetnek az emigránsokhoz? Nem unjátok meg soha, hogy ugyanazt rágjátok?
Ez a nővér egy p...a, akit 2x2-es cellában inzulinnal kezelve lehet megtanítani arra, hogy a beteg helyett nem dönthet, annak sorsáról.
Szerencsétlen szenvedőket természetesen sajnálom és az eutanázia lehetőségeit kellene inkább a betegek számára hozzáférhetővé tenni úgy, hogy eldönthessék mit akarnak.
Lásd: donorkártya használata. Például: ha halálos betegségem van, had dönthessem el én mit akarok, amíg képes vagyok eldönteni.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,317
Tagok
615,646
Legújabb tagunk
Ahmedgeoto
Oldal tetejére