Macron új fiú, de majd kiismeri magát

Orbán Viktor magyar miniszterelnök csütörtök délután Brüsszelben röviden reagált Emmanuel Macron francia elnök beszólásaira.

A francia elnök azt mondta, hogy az EU szerinte nem szupermarket, ahol válogatni lehet a kötelezettségek között. Ezzel elsősorban a magyar és a lengyel kormányt kritizálta, amelyek nem tartják be a közös szabályokat.

Orbán Viktor az EU csúcsra megérkezve azt mondta, hogy Macron még új fiú az Európai Tanácsban, és még nem ismerte ki magát, hogy mit illik és mit nem. Mindenesetre nem tartja túl biztatónak, hogy belépőként belerúgott a visegrádi országokba.

Pénteken egyébként a visegrádi csoport vezetői (a lengyel, a cseh, a szlovák és a magyar miniszterelnök) külön is találkoznak Macronnal. Magyar diplomáciai források szerint a találkozó célja, hogy az új francia elnök bemutatkozhasson a régiós vezetőknek.

macron.jpg
 
Tegnap láttam egy filmet a TV-ben, egy idös bácsi már 24 esztendeje ápol egy golyát.
A golya nagyon hüséges, minden évben visszajön a faluba és ott költ a bácsi háza tetején.
Problémák mindig vannak, az éjszaka nagyon hideg, a pár nem tud elég táplálékot gyüjteni....
Röviden, egy olyan kapcsolat alakult ki, hogy a bácsi még a csemetéket is a kezébe veheti..
-
Ekkor a számtalan ember-állati kapcsolatra gondoltam, milyen belsöséges tud ez lenni.
Vakok sokszor nem tudnak létezni a vezetö kutya nélkül, sok nyugdijasban a macska tartja még az életet...
Gondolom egyedül hagyhatlak vele benneteket további példák találásához.
-
Ezt azoknak mondom akik szerint "multi kulti" valami aminek nem szabada lennie mert egy orjási katasztrofához vezet.
-
Nem hiszem, hogy a kulturális különbbség ember és ember között nagyobb tudna lenni
mind ember és állat között és ez utobbi mégis müködni tud akkor mi a fenétöl féltek?
Szia.
Értelek.
Szóval mitől félünk?
Nem félelem ez inkább bizalmatlanság vagy az van hogy a hatalom ezt kívánja tőlünk. Lehet ha más lenne a vezetőnk akkor szurkolnánk hogy jöjjönek azok az emberek.
Az előbb írtam egy választ Főnixnek de, nem azt vette ki belőle amit szerettem volna, akkor leírom egyzserűbben amikor a hatalom dönti el hogy mi a jó akkor nem számít a beköltözők fajtája vagy vallása. Hiszen úgy is az uralkodó csoport dönti el hogy mi lesz velük.
Most ide dobták nekünk a koncot hogy rágódjunk rajta pedig nem oszt nem szoroz hogy mit akarunk ha az volna a cél hogy befogadjuk őket akkor a plakátok arról szólnának.
Nem más ez mint politikai marakodás amiben azt hitetik el velünk hogy mi is számítunk.
Szia.
 
A lényegre nem tértél ki.
A kiindulópont az volt, hogy a nyomorúságos, a rossz életkörülmények, vízhiány, éhinség, háboruk ellenére azokban az országokban demográfiai robbanás van, minnél nyomorúságosabb a helyzetük annál többen lesznek, csak nézd meg az afrikai népesedési előrejelzéseket.
-
Ezt letárgyaltuk odafent. Tudok neked számtalan tanulmányt presentálni amik igazolják, hogy a "joléttel" visszamegy a népszaporulat, tehát nem kell attol tartani, hogy nem lesz hely a Földön ha jolétet biztositunk.
-
Ugyanakkor ne aggodj, europában, különösen magyarországon demografia implozio van, a Ratko gyerekek kifognak halni a következö évekbe. Mo. lakoinak a száma 1980 ota évente 27.000-rel csökken, ne gyere nekem az 1294-el akinek a felvételét beigértétek és most fajvédelmi argumentumokkal (ethnikai hoogenitás) visszautasitotok.
-
Azt kérdeztem szerinted a gazdag nyugati országok mikor nem fogadhatnak be többet, mert beszűkülnek a lehetőségeik ...
-
A menekültek már itt vannak vagy két éve, de még nem volt adoemelés, a gazdasági számok kedvezöek, még Mo. is azt állitja, hogy a letaposott mezök, a hátrahagyott fekália, ellopott szilva... ellenére a gazdasági élet elöre megy, akkor a határ egészen biztos még nincs tullépve.
-
A menekültszám korlátozását leg vehemensebben követelö pártnak a CSU-nak sincs semmi problémája évi 200.000 betelepedönél.
-
Gondolj bele No. lakoinak a száma csak 8-szor akkora mind Mo.-é, a 200.000 1/8-ad része, 25.000 és ez még kevesebb is mind a magyarországi népszaporulat évi csökkenése, az 1294 pedig ennek az 1/19-ed része. Ha Mo. nem képes enyi ember megsegitésére akkor ott vagy gazdasági bankrott van vagy az embertelenség elért egy kriminális fokot.
-
remélem belátod a "Willkommenspolitik" pár év alatt már kezd becsődölni, egyenlőre csak a szegényebb oszágok ellenkeznek a migránsok áttelepítésével kapcsolatban, de a gazdag országokban is napról-napra nő az ellenállás.
-
Két évvel ezelött naponta átlag 8000 migráns érkezett Mo.-rol Münchenbe, mi örültünk neki, hogy tulélték az utat és a lakoság "Grüß Gott!" helyett azt mondta "Willkommen". Mi a problémád ezzel?
-
A mi problémánk most nem a menekültfelvétel, senkinek sem kell tornaterembe aludnia, azt már magunkmögött tudjuk, most az integrálodás és az ittartozkodási jog elbirálása a fö feladat. Ne probálj éket verni közénk.
-
Orbán ugy tesz mindha oroszlán bátorsaága lenne, ö mindenkinek megmondja a "tuttit", valojában egy gyáva alak, megfélemlit benneteket is. Akkor lenne bátor ha nem hagyná magát terelni a nationalistáktol. Idöközben ugy látom magáévá tette ezek gondolkodását, egy multiple személyiség zavarba szenvedhet, egyszer Hunyadinak most meg Hothynak képzeli magát.
-
 
Szia.
Értelek.
Szóval mitől félünk?
Nem félelem ez inkább bizalmatlanság vagy az van hogy a hatalom ezt kívánja tőlünk. Lehet ha más lenne a vezetőnk akkor szurkolnánk hogy jöjjönek azok az emberek.
Az előbb írtam egy választ Főnixnek de, nem azt vette ki belőle amit szerettem volna, akkor leírom egyzserűbben amikor a hatalom dönti el hogy mi a jó akkor nem számít a beköltözők fajtája vagy vallása. Hiszen úgy is az uralkodó csoport dönti el hogy mi lesz velük.
Most ide dobták nekünk a koncot hogy rágódjunk rajta pedig nem oszt nem szoroz hogy mit akarunk ha az volna a cél hogy befogadjuk őket akkor a plakátok arról szólnának.
Nem más ez mint politikai marakodás amiben azt hitetik el velünk hogy mi is számítunk.
Szia.

Amikor a Csatáry és a többi háborusbünös hazaköltözött akkor senki nem tartotta fontosnak megkérdezni a választokat, hogy mit szolnak hozzá.
-
Tudod ha közveszélyes emberek jönnének akkor megérteném, hogy a bevándorlohivatalon kivül másokat is megkérdeznének de igy.
-
Honnan tudja egy választopolgár megitélni, hogy a betelepedni kiváno egy tiszteséges ember vagy sem?
-
A magyar kormány sem tud rolluk semmit azon kivül, hogy "ethnikai inhomogenitás" :(
 
-
Két évvel ezelött naponta átlag 8000 migráns érkezett Mo.-rol Münchenbe, mi örültünk neki, hogy tulélték az utat és a lakoság "Grüß Gott!" helyett azt mondta "Willkommen". Mi a problémád ezzel?

a probléma, hogy elhallgatod a valóságot ... ebben a pillanatban. Törökországban csaknem 3,5 millióan, Egyiptomban egymillióan, Tunéziában 750 ezren várakoznak útra készen...mind hozzátok készül... ha megindulnak, ha felbosszantjátok Erdogant, az már nagy probléma lesz Németországnak.

a jövőképről is mélyen hallgatsz: számítások szerint, 2050-ben már minden negyedik ember a világon afrikai lesz. A világ legkevésbé élhető területein van a legnagyobb demográfiai robbanás. Ha pedig nem akarnak éhen és szomjanhalni, irány Európa.
 
[QUOTE="379, post:

a jövőképről is mélyen hallgatsz: számítások szerint, 2050-ben már minden negyedik ember a világon afrikai lesz. A világ legkevésbé élhető területein van a legnagyobb demográfiai robbanás. Ha pedig nem akarnak éhen és szomjanhalni, irány Európa.[/QUOTE]

Mi a bánat bajod van neked az afrikai emberekkel? Ugyan úgy emberek, mint bárki más. Semmivel nem vagy különb attól, hogy fehér a bőröd és voltál olyan szerencsés, hogy olyan helyre születtél ahol van élelem és víz.
Még jó, hogy nem találják ki sokan, hogy csak rabszolgáknak lennének jók, mert a fehér magasabb rendű faj.
 
Mi a bánat bajod van neked az afrikai emberekkel? Ugyan úgy emberek, mint bárki más.

csak kíváncsiságból kérdem, miből vontad le, hogy bajom lenne az afrikaiakkal? Légy szíves másold már be a mondatot amit leírtam és szerinted sértő az afrikaiakra.

az abberált "Willkommenspolitik" helyett , meg a kötelező betelepítések helyett ha segíteni akarunk ezeken az embereken, akkor nem Európában kell rajtuk segíteni, hanem azokon a területeken, ahol ők élnek.

csak gondolkozz egy kicsit ha van mivel, hány migránst tud eltartani Európa, mert most még nem jönnek az igazán éhezők, csak akiknek van pár ezer eurója az útra.
 
Utoljára módosítva:
Orbán valószínű a saját karrierjéből merít amikor lesajnálja Macront, hogy „új fiú”.
Orbán ha nem tévedek 1998-ba, 35 esztendősen lett kormányfő.
Macron ma 40 esztendös, az az 5 esztendő valóban sokat tesz.

-
Lehet, hogy személyes leszek de Orbán is az volt.
- Macron egy szabad országban született,
- az iskolái és a szocializálodása egészen más nívón futhatott mind Orbáné
- Orbán a kommunista érában jött a világra
- egy diktaturában szocializálodott,
- ebben tanult jogot és itt szolgált mezőgazdasági minisztériumban
- míg valaki ki nem húzta a morasztbol és Oxfordba küldte kikupálódni.
Csak egy apróság - én is ugyanott és kb. ugyanakkor szocializálódtam, mégsem gondolom ugyanazt a világról, mint Orbán, sőt szinte minden téren más a véleményünk.
Nehéz megértetni, hogy az egyén szabadságát nem az dönti el, hogy megvan-e mindene, ami másnak is megvan, hanem az, hogy szabadnak érzi-e magát.
Ma sokkal több korlát között élek, mint 30 éve. Lehet, hogy nem trendi, és szidnom kellene a szocializmust (mert kommunizmus nem volt, maradjunk a Földön) mint annyi akkor "jó kádertől" hallom, de én bizony nem teszem; és minél többet élek ebben a rendszerben, legyen bármi is a neve, annál több minden hiányzik a másikból.
 
csak kíváncsiságból kérdem, miből vontad le, hogy bajom lenne az afrikaiakkal? Légy szíves másold már be a mondatot amit leírtam és szerinted sértő az afrikaiakra.

az abberált "Willkommenspolitik" helyett , meg a kötelező betelepítések helyett ha segíteni akarunk ezeken az embereken, akkor nem Európában kell rajtuk segíteni, hanem azokon a területeken, ahol ők élnek.

csak gondolkozz egy kicsit ha van mivel, hány migránst tud eltartani Európa, mert most még nem jönnek az igazán éhezők, csak akiknek van pár ezer eurója az útra.

2000 ota messze több mind 30.000 ember halt meg Europai határain - mert megprobáltak háboru, terror és szükség elöl elmenekülni egy jobb jövö érdekében.
-
A tengeri mentöszolgálatok kritizálása helyett idelye lenne egy emberhez mélto menekültpolitikát csinálni. De más se hallok tölled mind "tele a csonak" holott a volt kommunista országaik szinte egyetlen egy embernek nem segitettek, ujra összezárják magukat egy Blockba.
-
Igazad van, hogy helybe kéne segiteni ezeknek az embereknek, de vannak különleges esetek amikor ez a szabály nem müködik, ilyen volt ez szemlátomást a 2015-ös év.
-
Nem tudom miért félsz az elárasztástol, a wasfüggöny lehullása elött ugyan ezek voltak az aggodalmak, "mindenki elfog szaladni nyugatra".
-
Mindenki nem de a keleti blokkbol jövö migratioshullám sokkal nagyobb volt 1993-ban mind 2015-ben. (Nem akarok a hasamra ütni de tudom, hogy több mind 1,5 millioan jöttek rövid idö alatt, én átéltem, hogy az üressé vált amerikai kaszárnyák, szállodák, iskolák televoltak azokkal akik ma keritést épitenek, egyetlen egy menekültet nem vesznek fel. Szégyen. (Apropos, az Szovjetuniobol jövö 1 millio német kisebbséget bele se számoltam)
-
Kell egy tiszteséges migratios politika, ahogy neked jogod van szerencsét probálni nyugaton, vagy Afrikában ugy legyen az ottani embereknek is egy legális lehetöségük ehez. Nem beszélve a különleges állapotokat, ahol nem gatyázhatunk.
-
Képzeld el, hogy ég egy ház valahol, ilyen esetben a sérülteket nem lehetett a helyszinen gyogyitgatni, oda kell vinni ahol nincsenek lángok.
-
 
Mi a bánat bajod van neked az afrikai emberekkel? Ugyan úgy emberek, mint bárki más. Semmivel nem vagy különb attól, hogy fehér a bőröd és voltál olyan szerencsés, hogy olyan helyre születtél ahol van élelem és víz.
Talán ez sem segít a hozzáálláson...
Kiátkozták a berlini liberális mecsetet, a hitszónok mégis folytatja

Az ellenkezés, amit kapok, arra enged következtetni, hogy jó, amit csinálok

– nyilatkozta Seyran Ates török származású berlini iszlám hitszónoknő, miután intézményét, az Ibn Rushd-Goethe mecsetre az egyiptomi al-Azhar egyetem kimondta a fatwát, és a török hatóságok is betiltották egyházát. "Isten szerető és megbocsátó, különben nem tett volna olyan emberré, amilyen vagyok", tette hozzá.
Ezzel persze eléggé felkavarja az iszlám világát, azt mondja, naponta kap 300 támogató és 3000 gyűlölködő emailt. Amikor a megnyitó napján bejelentette, hogy fontos politikai gesztusnak tarja, hogy a mecsetbe járó nők ne hordjanak fejkendőt, gyorsan megcsappant az érdeklődők száma.

Kedves Ernoe !

(Már megint nem tudtam beidézni, ezért ide másolom.)

"Kell egy tiszteséges migratios politika, ahogy neked jogod van szerencsét probálni nyugaton, vagy Afrikában ugy legyen az ottani embereknek is egy legális lehetöségük ehez."

Légyszíves fejtsd már ki a fenti állításodat a mexikói-amerikai viszonylatban is ! Vajon miért szökdécselnek át a jobb élet reményében a mexikóiak, és miért akar Trump elnök úr kerítést húzni?

Avagy a te országodba (feltételezem, hogy USA) bármely magyar csak úgy nekiindulva "szerencsét próbálhat"? Azaz ugyan 90 napra vízummentesen beutazhat, de ott dolgozhat, és saját döntése alapján letelepedhet?

Vagy az általad tisztességes menekült politikai elvnek megfelelően hány afrikai "szerencse próbálót" fogadtatok ti be?
Azt meg meg tényleg szeretném tudni, hogy az USA egyébként hány háborús övezetből érkezőt fogadott be? Erre tényleg kíváncsi vagyok.

Egyébként meg azt gondolom, hogy mi magyarok továbbra is támogatjuk a menekült politikát, és egyet értünk azzal az elvvel, hogy a tényleges menekülteket meg kell védeni, de ott ahol először biztonságos országban lépett, és ő és családja már nincs veszélyeztetve, és addig amíg a veszélyeztetettség állapota fenn áll.

Az éhezők, nélkülözök, akik élete ezért van veszélyben szintén nem menekülőknek minősíthető, mivel ennek oka nem az adott országban meglévő erőszakos cselekmények, hanem az adott ország gazdaság fejletlensége mellett, a természeti katasztrófák, aszályok, stb. Ezért nem menekülni kell, hanem a segélyszervezeteken keresztül segélyezni, illetve - a tehetős országok nagyobb szerepvállalása mellett - befektetni, működőképessé tenni a gazdaságot, biztosítani az normál élet feltételeit.

A "szerencsét próbálók" pedig végképpen nem menekültek, azokra az adott ország bevándorlás politikája, jogszabályai vonatkoznak, nem nemzetközi egyezmények.
 
A jóléttől visszamehet, de Föld nem rendelkezik akkora erőforrásokkal, hogy 7-8 milliárd ember számára jólétet tudjunk biztosítani. Ez utópia!

A kérdéses országokba nem most kezdett ugy hirtelen rosszul menni az embereknek, csakhát eddig nem jutott el hozzánk a hir. Most itt állnak a küszübön, nem lehet szemethunyi. :(
-
Mit tudtunk eddig Afrikárol, csak azt amit a magyar Buffalo Bill, Teleki Samuel elmesélt, "hogy kell elefántra löni"
-
Samuel_Teleki.jpg

-
A népszaporulat megnött mert a gyermekelhalálozás visszament a gazdag országok segitségével. Gondolom egyikünk sem lát alternativát ennek a visszacsinálásában.
-
A fejlödö országok felemelkedése automatikusan egy optimális szintre fogja hozni a népesség számát.
-
Az emberiség biologiai tömege nem nagy, Irországban több bárány van mind ember.
Ha a természeti eröforrások szükülnek akkor az életmodunkon kell változtatni, ott még van egy csomo tartalék.
 
A kérdéses országokba nem most kezdett ugy hirtelen rosszul menni az embereknek, csakhát eddig nem jutott el hozzánk a hir. Most itt állnak a küszübön, nem lehet szemethunyi. :(
De, eljutott idáig és az ensz segített is csak az ott lakóknak elég volt a szegénységből inkább jönnek ide európába.
 
Talán ez sem segít a hozzáálláson...
Kiátkozták a berlini liberális mecsetet, a hitszónok mégis folytatja

Az ellenkezés, amit kapok, arra enged következtetni, hogy jó, amit csinálok

– nyilatkozta Seyran Ates török származású berlini iszlám hitszónoknő, miután intézményét, az Ibn Rushd-Goethe mecsetre az egyiptomi al-Azhar egyetem kimondta a fatwát, és a török hatóságok is betiltották egyházát. "Isten szerető és megbocsátó, különben nem tett volna olyan emberré, amilyen vagyok", tette hozzá.
Ezzel persze eléggé felkavarja az iszlám világát, azt mondja, naponta kap 300 támogató és 3000 gyűlölködő emailt. Amikor a megnyitó napján bejelentette, hogy fontos politikai gesztusnak tarja, hogy a mecsetbe járó nők ne hordjanak fejkendőt, gyorsan megcsappant az érdeklődők száma.

Seyran Ates egy (Orbánnal egyidös) Istambulban született, német ügyvéd-asszony, emberjog-védö.
-
Tudni kell, hogy ö már fiatal korában terror álldozata volt, egy orvosi csoda, hogy még életben van. Nekem nagyon szinpatikus függetlenül attol, hogy valami formában hisz földöntuli lényekbe de hát a keresztény kulturának is van maskottchen-je.
-
seyranates100_v-contentgross.jpg
 
A kérdéses országokba nem most kezdett ugy hirtelen rosszul menni az embereknek
De, itt a határnál is kemény magyar polgárőrök vannak megtudják hogy itt is rosszul mehetnek a dolgok..Képet nem mellékelek...
„Ásotthalmi tanyába próbált betörni a képeken látható migráns-csoport, akik a dupla kerítésen átjutva (átvágják, de létrát is használnak, és valami oknál fogva nem ért oda időben a határvonalat őrző rendőrség) behatoltak Ásotthalom területére. Nem tudták azonban, hogy a mi mezőőrségünk mindig éber. A képek a velük való találkozást követően készültek. Ma már Szerbiában vannak.”
 
Es a magyar kormány biztatja az ilyen fajta önbiráskodást. Tudod mi lenne itt ha egy Mo.-rol jött betöröt (van sok belöllük) polgári személyek, vagy rendör jol elvernének és visszatoloncolnák Hegyeshalom mögé?
-
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,590
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére