Közélet Kétmilliárd forintot küld a magyar kormány Erdélybe

A nagyváradi püspöki palotát újítják fel belőle.
Kétmilliárd forintot ad a magyar kormány, hogy felújítsák a püspöki palotát az erdélyi Nagyváradon.


Ezt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere jelentette be vasárnap. A támogatást a Bethlen Gábor Alapítványon keresztül folyósítják.

A nagyváradi Szent László-napok zárása alkalmából mondott beszédében Balog kifejtette: Nagyváradon Szent László személye jelenti az „alfát”, a kiindulópontot. Felidézte azt a legendát, amely szerint Szent László holttestét a nagy meleg miatt a katonák nem akarták Nagyváradra elvinni, Fehérváron akarták eltemetni. Ám egy éjjel az uralkodó holttestét szállító szekér – a legenda szerint lovak és hajtók nélkül – elhagyta Fehérvárt és hazatért Nagyváradra. A miniszter szerint a magyaroknak is így kell megtalálniuk az utat egymás felé.

A beszédek után az Omega együttes adott koncertet.

(MTI)

kupa.jpg
 
Nincs pénz egészségügyi béremelésre
Jelen pillanatban nincs meg a költségvetési fedezete egy a korábbi megállapodásnál nagyobb egészségügyi béremelésnek - mondja Lázár azzal kapcsolatban, hogy a Jahn Ferenc Kórház több dolgozója is átment az IKEA-ba dolgozni.

Ezt a kétmilliárdot honnan vették?

Szokás szerint azonnal rácuppant itt mindenki a gumicsontra, azzal senki nem foglkozik, hogy MIRE küldték azt a tenger sok pénzt, aminek persze itthon ezer helye lenne.
Mi köze a magyar adófizetőknek egy erdélyi püspöki palotához, vagy akár egy magyar püspöki palotához, kérdem tisztelettel ???????????
Hol van a hívek adománya, a Vatikán támogatása (nekik van miből !)??????
 
Mi köze a magyar adófizetőknek egy erdélyi püspöki palotához, vagy akár egy magyar püspöki palotához, kérdem tisztelettel ???????????

jogos a kérdés, minek ápolni a magyar múltat...tessék példát venni a vezérről és megteremteni az új Magyarországot és lehet kezdeni tanulni arabul.

141jvqe.jpg
 
jogos a kérdés, minek ápolni a magyar múltat...tessék példát venni a vezérről és megteremteni az új Magyarországot

141jvqe.jpg
Furcsa hogy TE csak a két végletben tudsz gondolkodni vagy orbán vagy gyurcsány...
Most is kitérsz a válasz elöl.
De, azt sem mondtad még meg hogy mi lenne ha a képen látható jövő valósulna meg?
A magyar múltat meg....hagyjuk mert már csak a múlttal lehet jönni.
Annyira eröltetik a kereszténységet mintha a nélkül nem lenne jövő.
Miért is támogatja az állam egy határon kívüli vallásos helyet?
Az állam és a vallás nincs különválasztva?
 
Furcsa hogy TE csak a két végletben tudsz gondolkodni vagy orbán vagy gyurcsány...

így van...ez a két pólus, a két teljesen ellentétes politikai irány

De, azt sem mondtad még meg hogy mi lenne ha a képen látható jövő valósulna meg?
csak nézd meg a franciaországi, hollandiai, angliai peremkerületeket ahol koncentrálódnak a migránsok

A magyar múltat meg....hagyjuk mert már csak a múlttal lehet jönni.
sokan gondolkodnak úgy, hogy egy gyökerek nélküli, múlttal nem rendelkező multikulturális tömeggel könnyebb boldogulni mint egy olyan tömeggel amely ragaszkodik sokmindenhez.
 
így van...ez a két pólus, a két teljesen ellentétes politikai irány
Pedig nem így van az egyik polus a hatalom a másikat meg alig jegyzik.
csak nézd meg a franciaországi, hollandiai, angliai peremkerületeket ahol koncentrálódnak a migránsok
Menj el észak-kelet magyarországra ugyan az...
sokan gondolkodnak úgy, hogy egy gyökerek nélküli, múlttal nem rendelkező multikulturális tömeggel könnyebb boldogulni mint egy olyan tömeggel amely ragaszkodik sokmindenhez.
Aha ..sokan...
Ezt nagyon megmondtad.
Eddig is magyarnak tekintettem magamat és ezután sem fog változni ez.
Borzasztóak azok a valakik hogy ennyire utálják a magyarokat hogy megsem akarod vagy tudod mondani a nevüket.
 
jogos a kérdés, minek ápolni a magyar múltat...tessék példát venni a vezérről és megteremteni az új Magyarországot és lehet kezdeni tanulni arabul.

141jvqe.jpg

Valoban nagyon undorito vagy az embergyülöleteddel. A legszivesebben leforditanám minden nyelvre hagy tudja meg a világ kit tisztelhet a személyedbe.
-
Hányszáz ezer magyar és más anyanyelvü él No.-ban de ettöl nem változott ott meg a hivatalos nyelv. A második generationak meg egyáltalán nincs kedve a szülei anyanyelvét megtanulni. (márcsak azért sem mert lehet, hogy akkor három nyelvet kéne megtanulniuk.) ;)
-
Jo, hogy megemlited a nyelvet. Valahol azt irtad: "a Magyarok nem özönlenek be egy másik országba"
-
Nos ahogy látjuk, a magyarok voltak az utolso népvándorlok akik beözönlöttek Europába, és mind a mai napig nem tudtak integrálodni.

A rablo magyarok betörései vezettek Németország elsö egyesüléséhez, mert csak közössen tudták legyözni öket. (I. Otto Augsburgnál, a Leh-mezején, a "Szent Lándzsa", mágikus erejével, amit Hitler nemzeti szimbolummá tett, verte le öket)
-
A vereség után jött a kényszer-kereszténység, az állam élére egy német hercegnöt tettek....
-
Nem véletlen, hogy a magyarok a szomszédaiktol egy teljesen eltérö nyelven beszélnek a mai napig, mert nem tudnak, nem hajlandok integrálodni.
-
Brüsszelbe nyelvészeket visz Orbán, hogy kimagyarázza az europaellenes politikáját.
-

Ilyen trükkökkel bujik ki sorozatosan Orbán a felelöségrevonás alol, "A nyelvünk miatt nem ért bennünket Brüsszel"
Aztán megy haza és elmondja a talpnyaloinak: "Férfiassan megmondtam Macronnak a magamét" :(
-
 
Utoljára módosítva:
Engem nem zavarna ha a Nagyváradi Püspöki palota muzeum részét támogatná a magyar kormány anyagilag de csak azzal a feltétellel ha ez a Magyar-Román barátságot fejleszti.
-
Elegem van abbol, hogy a két ország nem képes egy sportrendezvényt megrendezni a saját területén mert nationalista összecsapásokra kerül sor. A megbarátkozásra kéne a hengsulyt és a pénzt kiadni nem egymás tullicitására.
-
D_MAR20150904016-1024x683.jpg

-
Ma zászlokat, holnap embereket fognak ezek ujra égetni.
 
"1541-ben Szulejmán szultán elfoglalta Budát, az ország fővárosát, onnan kiűzte János király özvegyét, Izabella királynét és Erdélyt illetve a Temesközt adományozta számára lakhelyül és birtoklásra. Ez a döntés szakította le a keleti országrészt, és így teremtette meg azokat a területi kereteket, amelyek között majd egy új állam szerveződött meg a következő évtizedekben.
A keleti és a nyugati országrészek uralkodói, I. Miksa magyar király és Szapolyai János Zsigmond választott magyar király közötti vitás közjogi helyzet megoldására született meg a speyeri szerződés 1570-1571-ben. Ebben János Zsigmond lemondott választott királyi címéről és helyébe fölvette az Erdély és Magyarország hozzá kapcsolt részeinek fejedelme címet, és formálisan is megalakult a keleti magyar állam, amelyet innentől kezdve Erdélyi Fejedelemségnek nevezünk. Itt tűnt föl a Részek/Partium kifejezés, amely ettől kezdve az Erdélyi Fejedelemséghez tartozó, a történeti Erdélyen kívüli területek összességét jelentette. 1571-ben a Partiumot alkotó vármegyék Bihar, Máramaros, Kraszna és Közép-Szolnok voltak."
Ez igaz-viszont Wikipedia-A Partium nem a történelmi Erdély része, attól különálló terület
 
LadyBug7spots: A Magyar Narancs szedte össze, hogy mai értéken számolva százmillió forint fölött támogatta a Fidesz megalakulását a Soros-alapítvány.
HÁT ŐK!!!
 
jogos a kérdés, minek ápolni a magyar múltat...tessék példát venni a vezérről és megteremteni az új Magyarországot és lehet kezdeni tanulni arabul.

A múlt, a múlt, a múlt! Ebből az örökös múlton nyavalygós mókuskerékből nem tudsz kiszabadulni?
Miért gond ha valaki megtanul arabul?
Egy kertészmérnök barátomnak bejött, hogy beszéli az arab nyelvet. A szakmai, és nyelvtudás olyan lehetőséget nyitott meg előtte amiről sokáig csak álmodott. Magyarországon egy év alatt nem keresett annyit, mint amennyi a havi fizetése az emírségben. Mondjuk az is igaz, hogy nem a múlton kesergett, a jövőt nézte!
 
A múlt, a múlt, a múlt! Ebből az örökös múlton nyavalygós mókuskerékből nem tudsz kiszabadulni?
Hogy tudna ha a példaképei is ezt harsogják?
Ki merne ellent mondani nekik??
idézetek következnek.......................................................................
˝A magyarok pedig egy darab illegális bevándorlót sem akarnak befogadni. Hozzátette, hogy az elutasítás mellett Magyarország „erején felül segíti" a keresztény közösségeket a Közel-Keleten.
Szerinte attól kevesen tartanak, hogy a migránsok elveszik a munkájukat, mert tisztában vannak azzal, hogy a migránsok nem akarnak dolgozni.
Hozzátette, hogy ez az ember, Soros György pont magyar.Magyar, tehát eszes, van egy terve.
Semjén Zsolt mondta el, hogy szerinte most ugyanaz történik Párizzsal, mint amikor a törökök csellel bevették Budát 1541-ben
KDNP miniszterelnök-helyettese szerint a migránsáradat azért zúdulhatott Európára, mert 200 éve Európában olyan jakobinus, szabadkőműves és bolsevik ideológia uralkodik, ami rombolja a keresztény alapokat.
Kósa Lajos pedig azt vázolta fel, hogy a II. világháború óta több országot foglaltak el gazdaságilag, mint katonailag. A Fidesz frakcióvezetője azt is levezette, hogy Soros György erősen próbálkozott ezzel
Varga Mihály vizsgaszerűen mondta fel a kormány gazdasági eredményeit. A gazdasági miniszter úgy látja, hogy az Európai Unióban gazdasági háború van, és a hozzánk hasonló országokat ki akarják zárni az egységes európai piacról.
......................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................Ez a vizsgalap ez lesz most már visszakérdezve a felelősöktöl....
 
Mi ehhez képest a 2 milliárd ?

Egy csepp a tengerben, de ez az egy csepp sokat jelentene itthon. Úgy gondolom lenne mire költeni itt is, de ugye fontosabb egy rongyrázós adomány, mint az itthoniak jóléte! Valamivel bizonyítani kell, hogy az ország jobban teljesít, és bizonyítéknak tökéletesen megfelelnek a külföldön szétszórt milliárdok! Magyarország olyan jól teljesít, hogy felesleges milliárdjai vannak! Itthon már nincs mire költeni, itt már minden sínen van.
 
Szokás szerint azonnal rácuppant itt mindenki a gumicsontra, azzal senki nem foglkozik, hogy MIRE küldték azt a tenger sok pénzt, aminek persze itthon ezer helye lenne.
Mi köze a magyar adófizetőknek egy erdélyi püspöki palotához, vagy akár egy magyar püspöki palotához, kérdem tisztelettel ???????????
Hol van a hívek adománya, a Vatikán támogatása (nekik van miből !)??????
Mi köze van, mi köze van? Nem mondod, hogy nem tudod!
Ez nem Magyarország, ez Mária országa! Tömni kell az egyházat ha kéri, ha nem kéri! Bolondok gyülekezete lenne ha visszautasítaná a potya lóvét! Ráadásul szegény püspök úrnak miattunk fagyna be a segge ha nem adnánk neki, az hogy itthon éhezők vannak, télen emberek fagynak meg kit érdekel! Ne akarjon jóllakni, meleg lakásban élni, ez mind mind nem fontos! Imádkozzon, és majd a túlvilágon kap enni, lesz meleg szobája is, majd Isten országában megkap mindent!
 
Hogy tudna ha a példaképei is ezt harsogják?
Ki merne ellent mondani nekik??
idézetek következnek.......................................................................
˝A magyarok pedig egy darab illegális bevándorlót sem akarnak befogadni. Hozzátette, hogy az elutasítás mellett Magyarország „erején felül segíti" a keresztény közösségeket a Közel-Keleten.
Szerinte attól kevesen tartanak, hogy a migránsok elveszik a munkájukat, mert tisztában vannak azzal, hogy a migránsok nem akarnak dolgozni.
Hozzátette, hogy ez az ember, Soros György pont magyar.Magyar, tehát eszes, van egy terve.
Semjén Zsolt mondta el, hogy szerinte most ugyanaz történik Párizzsal, mint amikor a törökök csellel bevették Budát 1541-ben
KDNP miniszterelnök-helyettese szerint a migránsáradat azért zúdulhatott Európára, mert 200 éve Európában olyan jakobinus, szabadkőműves és bolsevik ideológia uralkodik, ami rombolja a keresztény alapokat.
Kósa Lajos pedig azt vázolta fel, hogy a II. világháború óta több országot foglaltak el gazdaságilag, mint katonailag. A Fidesz frakcióvezetője azt is levezette, hogy Soros György erősen próbálkozott ezzel
Varga Mihály vizsgaszerűen mondta fel a kormány gazdasági eredményeit. A gazdasági miniszter úgy látja, hogy az Európai Unióban gazdasági háború van, és a hozzánk hasonló országokat ki akarják zárni az egységes európai piacról.
......................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................Ez a vizsgalap ez lesz most már visszakérdezve a felelősöktöl....

Amikor olyat olvasok a hírek között, - hogy Kínában bányarobbanás történt, és miután kivizsgálták az okát kiderült hogy emberi mulasztás miatt halt meg több száz bányász, a felelős szégyenében öngyilkos lett, sikkasztáson értek egy állami tisztviselőt, és kivégezték, vagyonát elkobozták, kisiklott egy vonat Japánban, a felelős öngyilkos lett, - olyankor elmélázok, hogy az itthoni vezetők akik már Krőzus kincsétől is többet loptak, mikor lesznek szégyenükben öngyilkosok? Vagy ezek nem ismerik a szégyent? Ezektől a habzsolháp mocskoktól mikor fogják az összezabrált vagyont elkobozni?
 
Beka , gondolom a 70-80-as évektöl már nemnagyon volt Magyarországon vagyon elkobzás .;)
Aztán nem a legjobb példa ám Japán ! Mert ugye mi is történt a a Tepko vezéreivel Fukusima után ? Semmi , most még ök követelöznek :(
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,753
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére