Közélet Kétmilliárd forintot küld a magyar kormány Erdélybe

A nagyváradi püspöki palotát újítják fel belőle.
Kétmilliárd forintot ad a magyar kormány, hogy felújítsák a püspöki palotát az erdélyi Nagyváradon.

Ezt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere jelentette be vasárnap. A támogatást a Bethlen Gábor Alapítványon keresztül folyósítják.

A nagyváradi Szent László-napok zárása alkalmából mondott beszédében Balog kifejtette: Nagyváradon Szent László személye jelenti az „alfát”, a kiindulópontot. Felidézte azt a legendát, amely szerint Szent László holttestét a nagy meleg miatt a katonák nem akarták Nagyváradra elvinni, Fehérváron akarták eltemetni. Ám egy éjjel az uralkodó holttestét szállító szekér – a legenda szerint lovak és hajtók nélkül – elhagyta Fehérvárt és hazatért Nagyváradra. A miniszter szerint a magyaroknak is így kell megtalálniuk az utat egymás felé.

A beszédek után az Omega együttes adott koncertet.

(MTI)

kupa.jpg
 
Beka , gondolom a 70-80-as évektöl már nemnagyon volt Magyarországon vagyon elkobzás .;)
Aztán nem a legjobb példa ám Japán ! Mert ugye mi is történt a a Tepko vezéreivel Fukusima után ? Semmi , most még ök követelöznek :(

Jó, persze értelek én, de az egy vis maior volt. Gondolod ha előre tudták volna mekkora lesz a rengés erőssége akkor is így építették volna meg az erőművet?
Amit példaként írtam az megtörtént!
Kisiklott tehervonatok, tűz egy alagútban, több apró baleset.
A japán vállalati kultúrában a vezetők igen erős felelősséget éreznek a beosztottaik iránt, akik ha nem teljesítenek jól, akkor azért a vezetőik is hibásak, egészen a legfelsőbb vezetőig. És igen, felső vezetők lettek öngyilkosok, mert nem tudtak a szégyennel együtt élni!
 
Beka , jajj a Japán kulturát már ne is hasonlitsad össze a mai miénkkel ! Ha nem ilyen szomorú lenne akkor röhögni valaó lenne az egész . Volt nálunk egy idö még az "átkosban" is , hogy becsületszóra , kézfogásra tudtál adni-venni és biztos voltál az árud kifizetésében , nem ugy mint ma ! Akkor egy kereskedö-kereskedö volt , ma kufár !
 
Ez a vizsgalap ez lesz most már visszakérdezve a felelősöktöl....

egyebek is elhangzottak, például:
"A tömeges integráció illúziója megbukott, nem működik. Helyette párhuzamos társadalmak jönnek létre, növekvő terrorveszéllyel. A migránsok nem tisztelik a kultúránkat, törvényeinket, életformánkat, hanem helyet szorítanak sajátjuknak, és végül kiszorítanak bennünket"

van benne valami igazság

szóvolt arról is, hogy "Olaszországban már nyíltan tárgyalják, hogy a külföldről pénzelt szervezetek jelentős része az illegális bevándorlást szervezi és finanszírozza".

nézegetem a netet és tényleg, már négy szicíliai ügyészség, Catania, Siracusa, Palermo és Trapani is vizsgálja az NGO-k és az embercsempészek kapcsolatát.
 
Egy csepp a tengerben, de ez az egy csepp sokat jelentene itthon. Úgy gondolom lenne mire költeni itt is, de ugye fontosabb egy rongyrázós adomány, mint az itthoniak jóléte! Valamivel bizonyítani kell, hogy az ország jobban teljesít, és bizonyítéknak tökéletesen megfelelnek a külföldön szétszórt milliárdok! Magyarország olyan jól teljesít, hogy felesleges milliárdjai vannak! Itthon már nincs mire költeni, itt már minden sínen van.
Főleg a felcsúti szellemvasút !
 
egyebek is elhangzottak, például:
"A tömeges integráció illúziója megbukott, nem működik. Helyette párhuzamos társadalmak jönnek létre, növekvő terrorveszéllyel. A migránsok nem tisztelik a kultúránkat, törvényeinket, életformánkat, hanem helyet szorítanak sajátjuknak, és végül kiszorítanak bennünket. van benne valami igazság"
-
Nincsenek "mono-kulturák" csak tájékozatlan emberek.
Még magyarországon sem ahol praktikusan nincsenek bevándorlok.
-
A legtöbb embernek van egy álltalános müveltsége, ami több kulturábol jön, ismeri a Grimm-meséket, Andersent, a Bibliát, az 1001 éjszaka meséit, a Görög mythologiábol egyest mást...
-
Számos dologrol amiröl azt képzeljük magyar specialitás, holott ugy vettük át más nemzetektöl: legyen az a kávéház kultura, fürdök, szalámi vagy a "török-bors"... mindanyiunkban kulturák keverednek.
-
A kulturák találkozása mindegyik fél számára gyümölcsözö. Tudjuk milyen következményekkel jár ha egy diktatura megprobál elzárni más világokat töllünk.
-
szóvolt arról is, hogy "Olaszországban már nyíltan tárgyalják, hogy a külföldről pénzelt szervezetek jelentős része az illegális bevándorlást szervezi és finanszírozza".

nézegetem a netet és tényleg, már négy szicíliai ügyészség, Catania, Siracusa, Palermo és Trapani is vizsgálja az NGO-k és az embercsempészek kapcsolatát.
-
A spanyol NGO Proactiva Open Arms képviselöje válaszolt az olasz szenátusnak:
"A mentöszervezetek fenyegetésének a célja, a közvéleményt negativan befolyásolni és gyülöletet kelteni a menekültek ellen."
-
Te is elhallgatod, hogy a hirügynökségek nem igazolnak, csupán feltesznek egy kérdést.
 
2 milliárd forint az 2000, kétezer 1000 000, egymillió forintos interaktív tábla (projektorral, szoftverrel, hangszóróval, számítógéppel). (Vannak ennél kisebb méretű, olcsóbb táblák is.)

A 2016/17-es tanévben 10.657 feladatellátási hely volt az oktatásban, ebből 4414 az ún. "állami" fenntartású. Ez többek között 96 óvoda, 2880 ált.iskola, 20 szakiskola, 122 fejlesztő nevelést-oktatást végző intézményt, 418 szakközép., 334 gimnázium, 515 szakgimnázium, 29 felsőoktatási intézmény.

A kétmilliárdból az összes szakgimnáziumot meg lehetne ajándékozni intézményenként 4 táblával.

A devizahitelesek eltapsolt 250 milliárdjával, ami Matolcsy szerint elvesztette közpénz jellegét, vagy a Várba költözés alsó hangon 200 milliárdjából 200 - 250 000 interaktív táblát lehetne venni.

Ez azt jelenti, hogy az állami óvodától az állam által fenntartott felsőoktatási intézményekig mindenhová 56 táblát/intézmény lehetne kiosztani. Ha hozzácsapom az összes önkormányzati fenntartású közoktatási intézményt, 3.890-et (ebből 3817 óvoda), akkor is minden intézmény kaphatna fejenként 30 interaktív táblát.

Ha a 10.657 feladatellátási helyet veszem alapul, akkor 19 táblát tudok adni minden magyarországi közoktatási intézménynek.

Én nekem azt tanították, hogy nem vesszük el a másik pénzét, mert becsületes ember ilyet nem tesz.
Tényleg nincs jobb oldalon olyan, aki nem lopja el a közvagyont, és fordítja a saját céljaira, megkárosítva az egész országot és köztük a gyerekeinket?????
 
Utoljára módosítva:
-
Nincsenek "mono-kulturák" csak tájékozatlan emberek.

Valami igazság csak van az állításokban, például a párhuzamos társadalmakra ott van Brüsszel Molenbeek nevű kerülete, gondolon belátod, hogy jó kis terrorista keltető. Vagy egy másik jó példa mikor Erdogán felszólítja a németországban élő híveit, hogy menjenek ki az utcára, tízezrek vonulnak ki az utcára és éltetik a török elnököt.

egy kis kölni erődemostráció „En Büyük Türkiye” (Törökország mindenek felett...)

xkrcs0.jpg
 
Utoljára módosítva:
Én nekem azt tanították, hogy nem vesszük el a másik pénzét, mert becsületes ember ilyet nem tesz.
Te is régen járhattál iskolába. :) Ebből mi már kinőttünk.
Levezetésed jó, csupán az indítás hibádzik. Ahova ezek a felszerelések kellenének, oda a melós gyereke jár, az meg nem kap csak a szeme alá kettőt. :( A mostani uborkafára felkapaszkodott réteg elit iskolát, házitanítót, különórákat és mindent fizet a gyerekének, amit csak akar. Neki telik rá. A Klikbe még a WC papírt is szülő veszi meg. Ez van.
A számolásod nagyjából stimmel.
 
2 milliárd forint az 2000, kétezer 1000 000, egymillió forintos interaktív tábla (projektorral, szoftverrel, hangszóróval, számítógéppel). (Vannak ennél kisebb méretű, olcsóbb táblák is.)

A 2016/17-es tanévben 10.657 feladatellátási hely volt az oktatásban, ebből 4414 az ún. "állami" fenntartású. Ez többek között 96 óvoda, 2880 ált.iskola, 20 szakiskola, 122 fejlesztő nevelést-oktatást végző intézményt, 418 szakközép., 334 gimnázium, 515 szakgimnázium, 29 felsőoktatási intézmény.

A kétmilliárdból az összes szakgimnáziumot meg lehetne ajándékozni intézményenként 4 táblával.

A devizahitelesek eltapsolt 250 milliárdjával, ami Matolcsy szerint elvesztette közpénz jellegét, vagy a Várba költözés alsó hangon 200 milliárdjából 200 - 250 000 interaktív táblát lehetne venni.

Ez azt jelenti, hogy az állami óvodától az állam által fenntartott felsőoktatási intézményekig mindenhová 56 táblát/intézmény lehetne kiosztani. Ha hozzácsapom az összes önkormányzati fenntartású közoktatási intézményt, 3.890-et (ebből 3817 óvoda), akkor is minden intézmény kaphatna fejenként 30 interaktív táblát.

Ha a 10.657 feladatellátási helyet veszem alapul, akkor 19 táblát tudok adni minden magyarországi közoktatási intézménynek.

Én nekem azt tanították, hogy nem vesszük el a másik pénzét, mert becsületes ember ilyet nem tesz.
Tényleg nincs jobb oldalon olyan, aki nem lopja el a közvagyont, és fordítja a saját céljaira, megkárosítva az egész országot és köztük a gyerekeinket?????

Ezt senki nem gondolja át, pedig mielőtt tapsolni kezdenek az új nagylelkű adománynak nem ártana!
 
Valami igazság csak van az állításokban, például a párhuzamos társadalmakra ott van Brüsszel Molenbeek nevű kerülete, gondolon belátod, hogy jó kis terrorista keltető. Vagy egy másik jó példa mikor Erdogán felszólítja a németországban élő híveit, hogy menjenek ki az utcára, tízezrek vonulnak ki az utcára és éltetik a török elnököt.
egy kis kölni erődemostráció „En Büyük Türkiye” (Törökország mindenek felett...)
-------------------------------------
Minden országban, városban van problemás kerület ami elsösorban az ott lakok anyagi helyzetével és nem a nemzetiségével kapcsolatos.
-
Belgiumban az Olaszok (200.000) alkotják a legnagyobb bevándorlo közösséget, ezt követik a Marokkoiak (121.000), Franciák (107.000), Hollandok (85.000) és végül a Törökök (69.000).
-
Tehát a Magyar Nemzeti Konzultátio adatai egy téves képet adnak neked, mert ha a számokat összeadod akkor világos, hogy az EU-országokbol származik a legtöbb bevándorlo. (A magyarokat az ötszörös gyilkos pap Pándy András reprezentálja? :()
-
Molenbeek Brüssel egy kétnyelvü negyede ahol Hollandul és Franciául beszélnek, lakonak a száma kevesebb mind a város 1/10 és hangsulyozom nemcsak muszlemek laknak ott, tele a városnegyed, görökkeleti és más katolikus templomokkal.
-
Belgiumban három hivatalos nyelvet használnak: Holland, Francia és Német, az arab nem tartozik ide. (Az egyik talán terrorista a testvér viszont olimpikon, tiszteséges polgár)
-
De hasonlitsuk már össze a "homogen" ethnikai Magyarország és Belgium adatait.
- Népsürüség: Belgium 369 fö/km2, Mo. ehez képest egy sivatag a 107 fö/km2-tel
- Lakoinak a száma: Belgium 11,3 millio, Magyarország 9.8 millio, tendencia eltünöben levö
- Egy före esö BIP: Belgium 41.283 USD (20.), Mo. 12.778 USD (58.)
- Zárojelben a világranglistán elfoglalt positioja áll a gazdasági erejét tekintve
- Miért van, hogy több magyar migráns van Belgiumban mind Belga migráns Mo.-on?
-
Egészen biztos, hogy a Belga kormány hibát követett el már az 1960-as években, hogy nem foglalkozott eleget a bevándorlokkal, de ugy beszélni mind ahogy te az tulzás. Mi köze Molenbeeknek a 2015-ben jött menekültekhez? Semmi.
-
Az RAF 27 éven keresztül tartotta rettegésbe No.-ot, nem beszélve arrol, hogy a keleti blokkban (beleértve Mo.-ot) dult a kommunista diktatura. Ök nemcsak a szárnyaikat nyitogatták ök "uralkodtak". Tehát ne gyere nekem a génekkel, a gonoszság nem faji kérdés.
-
Németországhoz meg egyáltalán nem értesz. Elhallgatod, hogy rengeteg Törökosrzágbol, származo bevándorlo aktivan vesz részt a német politikába, számos parlamenti képviselö mögött migratios háttér van. Es az országunk büszke rájuk. Ezekböl van több.
-

-
Magyarok Brüsszelben :(
 
Utoljára módosítva:
Molenbeek Brüssel egy kétnyelvü negyede, ahol Hollandul és Franciául beszélnek, lakonak a száma kevesebb mind Brüsszel 1/10 és hangsulyozom nemcsak muszlemek laknak ott, tele a városnegyed, görökkeleti és más katolikus templomokkal.

Molenbeek iskolapéldája a bevándorlók rossz integrációjának, az iszlám fundamentalizmusnak, van vagy százezer lakosa és ebből 80% muzulmán, a negyedben 22 mecset található....csak ajánlani tudom mindenkinek dokumentálódjon egy kicsit a neten, tanuljon mások hibájából mielőtt a magyar kormány bevándorláspolitikáját kritizálja
 
Mo.-nak nincs bevándorlopolitikája, Mo. csupán fajvédö politikát folytat, ahogy Orbán egyértelemüen kimondta.
-
Nem tudom követni az érveidet. "van vagy százezer lakosa és ebből 80% muzulmán, a negyedben 22 mecset található."
-
En ugy értelmezem, hogy Molenbeekben minden 3636 muszlemra jut egy imaház. En biztos vagyok benne hogy a mosheek átlag nem képes befogadni 3636 hivöt. En ismerek Németországban helységeket ahol 15.000 före 15 templom jut.
-
Igen vannak problémáink muszlem vallásu extrémistákkal, de a megoldást én nem abban látom, hogy ebböl genetikai kérdést csináljunk. Ha azt akarsz beölle csinálni akkor nézd meg a volt Belga király szerepét az Afrikai népirtás, a kaucsuk platásokon gyakorolt szerepét is.
-
A 2016-os Törökországi pucskisérlet után valoban rengetegen tüntettek Németországban (országszerte 40.000 ami megfelel egy félig töltött sportstadionnak.) Ebben nincs semmi meglepö, a Törököknek elegük van az ilyenfajta kormány-váltásbol.
-
Szégyen az, hogy Orbán Viktor volt az egyetlen Europai államfö amelyik kétszer is, irásban is gratulált Erdogannak amikor magához ragadta az elnöki positiot is.
 
Utoljára módosítva:
Amikor olyat olvasok a hírek között, - hogy Kínában bányarobbanás történt, és miután kivizsgálták az okát kiderült hogy emberi mulasztás miatt halt meg több száz bányász, a felelős szégyenében öngyilkos lett, sikkasztáson értek egy állami tisztviselőt, és kivégezték, vagyonát elkobozták, kisiklott egy vonat Japánban, a felelős öngyilkos lett, - olyankor elmélázok, hogy az itthoni vezetők akik már Krőzus kincsétől is többet loptak, mikor lesznek szégyenükben öngyilkosok? Vagy ezek nem ismerik a szégyent? Ezektől a habzsolháp mocskoktól mikor fogják az összezabrált vagyont elkobozni?

Álmodj királylány......
 
2 milliárd forint az 2000, kétezer 1000 000, egymillió forintos interaktív tábla (projektorral, szoftverrel, hangszóróval, számítógéppel). (Vannak ennél kisebb méretű, olcsóbb táblák is.)

A kétmilliárdból az összes szakgimnáziumot meg lehetne ajándékozni intézményenként 4 táblával.

Tényleg nincs jobb oldalon olyan, aki nem lopja el a közvagyont, és fordítja a saját céljaira, megkárosítva az egész országot és köztük a gyerekeinket?????
Kicsit számolgattam én is, ebből a pénzből az Országos Mentőszolgálat átverése helyett havi 50 eFt-os átlagos béremelést lehetett volna adni mindenkinek ebben az évben (20 évig mentőztem, ebből 17-et rohamkocsin, a mai napig megdobban a szívem, ha látok egy szirénázó mentőautót)
 
Igazad van, a leginkább szükséges a megbecsülés azok számára, akik az egészségügyben illetve az oktatásban alkalmazottak, hiszen emberekkel foglalkoznak, s bár a pénz nem boldogít, de az ilyen jellegű motiváló erő ha elmarad, bizony elvágyódik, és külföldön kamatoztatja tudását/bölcsességét/tapasztalatát az, akire itthon nagy szükség lenne.
Rendszeresen az adóm 1%-át a mentősökhöz irányítom.(off)
Kettő évben érkezett az Adóhivataltól levél, h ismeretlen az adószám, amit megjelöltem azon a bizonyos 1%-os lapon, fellebezésnek helye nincs! Vagyis elkobozva...de persze ez nincs így leírva... (On)
 
-
A spanyol NGO Proactiva Open Arms képviselöje válaszolt az olasz szenátusnak:
"A mentöszervezetek fenyegetésének a célja, a közvéleményt negativan befolyásolni és gyülöletet kelteni a menekültek ellen."
Tarthatatlannak nevezte az olaszországi partokra érkező bevándorlók számát Matteo Renzi volt miniszterelnök szerdán, miután

az utóbbi négy nap alatt több mint tízezer embert mentettek ki a Líbia és Olaszország közötti tengerszakaszon.
Matteo Renzi kijelentette, hogy Olaszország nem képes ennyi menekült befogadására, és tudomásul kell venni, hogy az olasz közvélemény számára a helyzet elviselhetetlenné vált.

Sergio Mattarella államfő az Európai Unió beavatkozását sürgette arra hivatkozva, hogy Olaszország a földközi-tengeri frontvonalban menti az emberéleteket, Európa határán, de anélkül, hogy közös és hatékony beavatkozás történne.

V
 
Setni , figyelj engem azért érdekelne , hogy ha Libia partjánál "mentik" az embereket akkor miért nem a közeli Libiába szállitják öket vissza miért a több száz Km-re esö Olaszországba ?? Aztán azt sem értem ,hogy alig hallunk valamit a Spanyolországba érkezettekröl , pedig a Spanyol és az afrikai partok közelebb vannak egymáshoz mint az Olasz - Libia-i . Kutya legyek ha ezt értem ;).
 
már hogyne lenne közös akcióterv .... szigorított ellenőrzés a schengeni határokon, és szükség esetén lezárni a Brenner-hágót is.
Lassan tanulnak, de már a németeknél is kiment a divatból a plüssmaci, meg a lufi.
 
Setni , figyelj engem azért érdekelne , hogy ha Libia partjánál "mentik" az embereket akkor miért nem a közeli Libiába szállitják öket vissza miért a több száz Km-re esö Olaszországba ?? Aztán azt sem értem ,hogy alig hallunk valamit a Spanyolországba érkezettekröl , pedig a Spanyol és az afrikai partok közelebb vannak egymáshoz mint az Olasz - Libia-i . Kutya legyek ha ezt értem ;).
Van ott valami kerítésféle dolog.
Hogy miért nem viszik Líbiába? Csak azért nem mert ők befogadó ország.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,126
Üzenet
4,800,568
Tagok
615,664
Legújabb tagunk
J. Ági
Oldal tetejére