Balog Zoltán lelkész-miniszter szerint Jézus adta nekünk a Tízparancsolatot

A református Balog a reformációról beszélve a következőket mondta (úgy 1:18 tájától érdemes figyelni):

A re-formáció az azt jelenti, hogy visszaalakítani. Visszaalakítani arra az eredeti formájára, ahogy Jézus ezt az embereknek adta a hegyi beszédben, a Tízparancsolatban.

Ez jelentős felfedezés, a nem-fideszes teológusok és egyszerű hívők eddig úgy tudták, hogy a Tízparancsolatot Isten a Sínai hegyen 40 napig böjtölő Mózesnek adta át kőtáblákra vésve, ő meg levitte a zsidóknak. A Hegyi beszédet Jézus - a magyar kormányzati információk híján eddig legalábbis úgy tudtuk - ennél sokkal-sokkal később mondta el, bár az kétségtelen, hogy a beszéd tartalmát fel lehet fogni egyfajta új tízparancsolatnak is.




'Moses'_by_Michelangelo_JBU140.jpg


444.
Szily László
 
Nyilvan nem hitvitat akarok nyitni , mert pont eleg sot sok is van belole a canadahunon.

Nem hiszem barkit meg tudna gyozni Jasladany ezzel a mixed vallassal ami keveri a szezont a fazonnal.
Keverni a zsido vallast Jezussal akkora baromsag hisz csupan 3000 ev diferencia es minden mas .Hogy mit jovendoltek ....a katolikusok szerint a zsido vallasban ????jo lenne nem vitazni rola mert te o se en nem voltam ott es amire hivatkozol az Jezus utan vagy 300 evre ra szajhagyomanyok utjan terjedt. Hogy milyen szinten hisz 99% analfabetizmus volt mindenhol. Csak a rabbik es a par kivaltsagos tudott irni olvasni.....a mese meskete nem az en asztalom.
Hogy a tanusag tetel a menybe menetelre neked eleg, nekem nem es sokaknak nem, hogy ezert nem aldoztak volna fel az eletuket.....a 13 vertanu is halallal lakolt es meg sok ezer tortenelmi szereplo, abban az idoben semmit se ert az ember elet mikor vettek adtak a rabszolgakat.

A romaiakat se zavarta volna az uj vallas mert naluk is igen sok mindent tartottak isteni eredetnek es abbol is volt boven nekik.
A lazitas a rend felboritasa a kordaba tartott addigi zsidok szet valasa vagy szakadasa viszont nem volt kivanatos nekik.
Az egy isten hitet a zsidoknal volt es a egyipt.kivonulas utan nem volt meg gondolatba se Jezus ,mert nem urhajon erkezett hanem termeszetes modon szuletett, 5777-2017=3760 csupan ennyi a differencia. Ebbe meselsz be amit akarsz es annak aki ezt beveszi vegy elhiszi.

Jogos az eszrevetel a tobbiektol mert senki nem akar vallasi propagandat , es mindenkinek szemelyesen maganugye miben kiben hisz.

Ami nem elfogadhato hogy egy Miniszter raadasul pap akinek jartasabbnak kene lenni a vallasi tanokban mint egy halando hivonel ennyire tajekozatlan ennyire setet mint az ejszaka ,mert csak hozzatartozik az egyetemes kulturahoz a X parancsolat amit illik ismerni valamenyire es nem lenyulni . Meg a Foxi Maxi egyetemen is tobbet tanitottak a vallasrol mint amit o tanult a teologian ezek szerint.
 
Utoljára módosítva:
Kedves Éleskés!
A katolikusok tettek a Bibliához apokrif könyveket, ha erre gondolsz, de csak az Ószövetségbe. A reformátusok újra kivették őket, és visszatértek az eredeti Ószövetségi könyvekhez. Az apokrifok olyan könyvek voltak, amiket a zsidók sosem fogadtak el kanonikusnak (Makkabeusok könyve, Judit könyve, Sirák könyve, stb,)

A kanonizálásnak megvoltak a maga szigorú feltételei, utána lehet olvasni, hogy mik voltak ezek. Én úgy gondolom, a zsidók sokkal kompetensebbek eldönteni, hogy mit tekintenek a saját vallásuk szentírásainak, mint egy későbbi egyház, amelyik ráadásul teljesen elszakadt a kereszténység zsidó gyökereitől, sőt, magától a kereszténységtől is.

Az asztrológiát említi az Ószövetség, a különféle "jegymagyarázások"-hoz sorolja, amit a törvény tiltott. Izrael népének Istentől kellett tudakolózni, ha bármi felől kérdésük volt, nem pedig a csillagokból.



Az Urim és Tummim a sorsvetés eszközei voltak. Nem csak a 2 Mózesben szerepelnek, hanem még sok helyen a Bibliában.
Pl. 4 Móz. 27.21
"Azután pedig álljon Eleázár pap elé, és kérdje meg őt az Urimnak ítélete felől az Úr előtt."
1 Sám. 28.6
"És megkérdezé Saul az Urat, de az Úr nem felelt néki sem álomlátás, sem az Urim, sem a próféták által."

Ezek segítségével sorsolták ki az Azázelt (a bűnbakot), a papi szolgálatot, a kapuőröket, de az Újszövetségben Zakariást is, hogy a templomban bemutassa a füstölőáldozatot. Luk. 1,9., és így választották Mátyást is apostollá stb.
De ezzel a sorsvetéssel osztották szét a területet Izrael nemzetségei között, ezzel választottak királyt, vezetőket, használták döntéseknél, ítélethozatalnál, stb.
Annyi helyen szerepel a Bibliában, hogy aligha lehet betoldás, sztem nincs vele semmi probléma.
Tudtam, hogy hozzád bizton fordulhatok a Bibliával kapcsolatban. Sok mindent tisztáztál a fejemben.
Köszönöm.

u.i. Az okos érveléssel nem lehet vitatkozni. Nem is az volt a célom.
 
Nyilvan nem hitvitat akarok nyitni , mert pont eleg sot sok is van belole a canadahunon.

Nem hiszem barkit meg tudna gyozni Jasladany ezzel a mixed vallassal ami keveri a szezont a fazonnal.
Keverni a zsido vallast Jezussal akkora baromsag hisz csupan 3000 ev diferencia es minden mas .

Melitta kedves, nem én keverem, amiket leírtam, nem én találtam ki, megtalálhatod az evangéliumokban. Nem én találtam ki, hogy Jézusról prófétál Mózes és az egész Ószövetség, hanem maga Jézus mondja, és az evangéliumok mindenhol hivatkoznak is ezekre. Azokat pedig zsidók írták. Pál apostol zsidó rabbi volt, és ő is az Ószövetségből vezeti le Jézus istenségét az összes levelében. Hát ne nekem mondd, hogy marhaság, hanem nekik. :)

Én nem akarok meggyőzni senkit, egyszerűen csak információt adok át. Tudom, hogy van erre egy külön topic, de itt merültek fel ezek a kérdések ezért válaszoltam rájuk itt.
Ha tényleg érdekel, hogy mi a kapcsolat az Ószövetség és Jézus között, nagyon szívesen kifejtem neked priviben, vagy bármelyik topicban.
Pl. ilyeneket, hogy miért mondja Keresztelő János Jézusra, hogy az "Íme az Istennek az a Báránya".
Hogy miért nem szabad megtörni a páskabárány csontját?
Hogy Jézus szerint mit jelképezett a manna, vagy a vizet adó kőszikla vagy Mózes rézkígyója a pusztában?
Vagy milyen kárpit hasadt ketté a Templomban Jézus halálakor, és miért? stb.

Ezernyi összefüggés van. Ha érdekel, elmondom. Én is zsidóktól tudom :)
 
Ami nem elfogadhato hogy egy Miniszter raadasul pap akinek jartasabbnak kene lenni a vallasi tanokban mint egy halando hivonel ennyire tajekozatlan ennyire setet mint az ejszaka ,mert csak hozzatartozik az egyetemes kulturahoz a X parancsolat amit illik ismerni valamenyire es nem lenyulni . Meg a Foxi Maxi egyetemen is tobbet tanitottak a vallasrol mint amit o tanult a teologian ezek szerint.
Továbbra sem értem e rosszindulatú hangulatkeltést a részedről! Ha politizálsz, politizálj tiszta módon, de ne mások becsmérlése révén! Balog teológiai akadémiát végzett, német egyetemeken tanult, sőt német egyetemen oktatató és kutató művelt lelkész, aki lelkészi szolgálatát országgyűlési képviselőségének idejére felfüggesztette. Ha ostobának akarod beállítani, és ilyen szinten folytatni a politikai agitációdat, akkor az - már megbocsáss - intellektuálisan és emberileg is Téged minősít. És ha röviden érteni szeretnéd, hogy miért hivatkozott/hivatkozhatott Balog Jézus Krisztusra a dekalógus kapcsán, akkor nézz utána a szentháromság keresztény hittételének. Ajánlom továbbá Vermes Géza oxfordi vallástörténész professzor könyvét (könyveit) a zsidó Jézusról, amelyekből kiderül, mi köze van és lehet Jézusnak a zsidósághoz.
 
Nem én találtam ki, hogy Jézusról prófétál Mózes és az egész Ószövetség, hanem maga Jézus mondja, és az evangéliumok mindenhol hivatkoznak is ezekre.
Talan a Messiastrol vna szo az O Szovetsegben es nem Jezusrol.

Nem feltetlenul kell minden vonalon uj dogmakat eroszakkal terjeszteni es megmasitani a tortenelmet.
NEm foglalkozna senki Jezus mesejevel es esemenyeivel ,pont azert mert sok vallasos ember van akinek ez szent es serthetetlen, igy mindenki igyekszik is tiszteleben tartani azok a hivok hitvilagat akik ezt elhiszik kovetik stb.

Miert nem varhato el hogy ti a vakbuzgo hivok is es egy teologiat vegzett pali is tiszteleben tartsa masok hitet legyen akar zsido vagy ateista vagy egyeb vallasu???
A X parancsolatot Jesunak tulajdonitani es gyartani az ideologiakat hozza meg az se hiszi el aki tenyleg vallasos.
Nem kell hulyeseget beszelni es nem fogja senki kritizalni a vallas tudasat a tisztelt miniszternek.
Kisse fogalmi zavarba vagytok Mozes X parancsolatanak miert neznek utana hogy a katolikusok mit irnak errol? hogy Jezusnak egyenesen kuldete az Orokevalo?
Hogy a zsido vallasra hivatkoznak rendben mert ez az alapjuk, de ne forditsatok mar ki hogy a zsido vallas valamibe is hivatkozik a katolikus vallasra...ami kezdodott Jezus szuletesevel 2017 evvel ezelott a zsido vallas jo par ezer evvel elobbi tortenese es tortenelme.

Eld a sajat hited ahogy akarod igazold ahogy tudod de ne hazugsagokat.
NAgyon sok szep dolog is van a katolikusoknak leirva hogy velekedjenek a papa is nem gyoz utmutatast adni, de akiben nincs emberseg, humanum testverkenti kezelese az embereknek, aki a sajat vallasanak elvarasainak se tesz eleget, a megbocsajtas , stb nem gyakorolja az hiaba hirdeti itt a tobbezer eves mondakat ott nem biztos hogy en vagyok otoba.
A Jezus zsido voltat nem kerdojelezi meg senki.
Hagyjatok a neolog zsidokra a zsido vallas megreformalasat majd ok lemecselik vitaikat az ortodoxokkal.
Onnan foglalkozatok a vallassal ahonan kezdodik Jezus szuletese mert ebben hisztek.
 
Melitta....A keresztényeknek és keresztyéneknek, bizony Jézus adta a tízparancsolatot és a hegyi beszédet is. Ahogy mindent ő adott nekik. Amúgy nem jelentéktelen az az aprócska különbség sem, ahogy továbbadta. Teljesen értelmes a mondat, értem én, hogy a Zorbán monnyon le....Meg az ő miniszterei is monnyanak le....:D De szerintem egy lelkésszel nem kéne hitvitába szállnod, bár jogodat nem vonom kétségbe, a jószándékodat viszont igen. Engedd meg egy vallás követőinek, hogy maguk értelmezzék a saját hitüket. Tudod, ezt a Tordai országgyűlés már 1568-ban arról beszél. hogy minden közösség olyan prédikátort fogad, amilyet akar, aki az ő szájízének megfelelően prédikál.

Úgy gondolom, ezt a jogot nem kéne csorbítani. Ha egy felekezet úgy érzi, hogy Jézus adta át neki, a tízparancsolatot, akkor ezt bízd rájuk. Nem ezen fog múlni a sorsod. A te sorsod építsed, ne másokét rombold!
Látom Zorgyán bibliát olvasol.
Mózes kapta a 10 parancsolatot,amikor még Jézus csak "terv" volt az Úr elméjében.
Kicsit olvass többet...és valódi könyveket.
 
Továbbra sem értem e rosszindulatú hangulatkeltést a részedről! Ha politizálsz, politizálj tiszta módon, de ne mások becsmérlése révén! Balog teológiai akadémiát végzett, német egyetemeken tanult, sőt német egyetemen oktatató és kutató művelt lelkész, aki lelkészi szolgálatát országgyűlési képviselőségének idejére felfüggesztette. Ha ostobának akarod beállítani, és ilyen szinten folytatni a politikai agitációdat, akkor az - már megbocsáss - intellektuálisan és emberileg is Téged minősít. És ha röviden érteni szeretnéd, hogy miért hivatkozott/hivatkozhatott Balog Jézus Krisztusra a dekalógus kapcsán, akkor nézz utána a szentháromság keresztény hittételének. Ajánlom továbbá Vermes Géza oxfordi vallástörténész professzor könyvét (könyveit) a zsidó Jézusról, amelyekből kiderül, mi köze van és lehet Jézusnak a zsidósághoz.
Balog nem ostoba...csupán csak lehasalt a rendszernek zsiros fizetésért, és fogalma sincs mi folyik az országban a luxuslakásán kivül.
 
Isten így mutatkozott be Mózesnek, amikor ő a neve felől érdeklődött:
“Isten ezt felelte Mózesnek: Vagyok, aki vagyok [héb.: אהיה אשר אהיה; Ehjeh asher ehjeh]. Majd azt mondta: Így szólj Izráel fiaihoz: A ‘Vagyok’ küldött engem hozzátok… (2Móz 3:14).

Jézus számos esetben azonosította magát az ószövetségi "Vagyok" Istenével.
Pl:
"ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben." (Ján. 8,24)
„Bizony, bizony, mondom néktek, mielőtt Ábrahám lett volna: én vagyok.” (Jn. 8.58)

És még sok más helyen is: Pl. Isten azt mondta:
"Így szól az Úr, Izráelnek királya és megváltója, a seregeknek Ura: Én vagyok az első, én az utolsó, és rajtam kivül nincsen Isten." (Ésa. 44.6)

Jézus azt mondta: "Én vagyok az Alfa és az Omega, az Első és Utolsó..." (Jel 1,11)
"Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég... A ki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem." (Jel 21,6-7)

Szóval de... A Tízparancsolatot Jézus adta Mózesnek. Mivel ő a "Vagyok", az Első és Utolsó, a Kezdet és a Vég, "a ki van és a ki vala és a ki eljövendő, a Mindenható." (Jel 1,8.)
Én a szerető Atyától jöttem-mondta Jézus.
A teória máris bukik.
 
Látom Zorgyán bibliát olvasol.
Mózes kapta a 10 parancsolatot,amikor még Jézus csak "terv" volt az Úr elméjében.
Kicsit olvass többet...és valódi könyveket.

Az, hogy Mózes kapta meg a tízparancsolatot, attól nem került a keresztényekhez....Ha figyelmesen olvasgatsz, erre magad is rájöhetsz.... Értem én a duzzogást is, csak értelmetlen... A tények attól tények maradnak....
 
Lehet hogy most kitiltás lesz a jutalmam, de semmi gond, rettenetesen nagyon kikívánkozik belőlem.
Tehát uccu neki
Ez nem kitaláció #50
- #67
Aki ezt tagadja az vagy hülye, vagy értelmi fogyatékos és csak a téveszméit szajkózza!
Hittanóra részemről befejezve! Úgy látszik igaz Woody Allen mondása - Soha ne vitatkozz idiótákkal! Lesüllyedsz az ő szintjükre és legyőznek a rutinjukkal.
 
Melitta....Leírtam neked egy közel ötszázéves magyar törvényt....Mindenki abban hisz, amiben akar....Te is...És más is....Attól mert valaki másként gondol valamit, nem biztos, hogy hülye! Aki pedig más hitén gúnyolódik azt látjuk a francia példán, hogy hova vezet... Azért mert valaki egy általad utált politikus minisztere, nem biztos, hogy csak hülyeség ömlik ki a száján. A saját hitéhez meg talán többet ért mint te. Ma szerencsére nem olyan világot élünk, amikor dogmák szerint kellene gondolkozni, vagy cselekedni. Mindenki azt hisz, ami szimpatikus neki. Ehhez jogod van neked is, és másnak is.

Tudod, nagyon sok dolgot lehetne mesélni a "szociálisan érzékenyek" viselt dolgairól és elődpártjuk ténykedéseiről. Hogyan csináltak hülyét az emberekből, hogyan vették el tőlük a jogot a hitükhöz, az őseik történelmét, a hagyományaikat.... Ma szerencsére nem ilyen világot élünk.... Ennek így is kéne maradni.... Akár tetszik neked, akár nem a keresztények és keresztyének minden egyes szót a hitükhöz Jézuson át kaptak meg. Ha ők ebben hisznek, add meg a jogot nekik, hogy ezt tegyék, ahogy a te hitedet, vagy éppen annak hiányát se legyen joga pickálgatni senkinek....

Ha megértetted amit írtam , akkor jó, ha nem, vess magadra....Nálam eddig tartott ez a vita..... További békés vasárnapot mindenkinek....
 
Mivel is van gondod a Baloggal vagy a pappal?
En egyszavat se hiszem , de senkit nem beszelek le rola, hogy az o feje utan menjen hamar "szamar"vagy sorvezetore van szuksege.
ILyen baromsagokat a szoc idokbe se mondtak.
A szoc helyzetrol nagy tisztelet ovezne ha ebben jeleskedne.
Segit o csak nem ott ahol szukseg is lenne ra. Borzalmas melyszegenysegben elokon akik szinten a Maria orszagaba elnek.

Az itteni MH. a kormany Hopper ur es vagy otthoni 45 fos korus 5 napos korutazas kereteibe lesz az Aug 20. Torontoba. Gondolom a matekkel nincs bajod es a 305 ezer Ft os
/a legolcsobb $1500/repulojegy 45 fovel szorozva, jo par iskolaba lehetne a beiskolazast segiteni.Isten neveben.
Az ittenieket se kellenne lebecsulni, hogy idaig megtudtak rendezni az aug 20-i unnepet, ma mar csak otthoni segitseg kell hozza igen komoly kiadasokert.
 
Mivel is van gondod a Baloggal vagy a pappal?
En egyszavat se hiszem , de senkit nem beszelek le rola, hogy az o feje utan menjen hamar "szamar"vagy sorvezetore van szuksege.
ILyen baromsagokat a szoc idokbe se mondtak.
A szoc helyzetrol nagy tisztelet ovezne ha ebben jeleskedne.
Segit o csak nem ott ahol szukseg is lenne ra. Borzalmas melyszegenysegben elokon akik szinten a Maria orszagaba elnek.

Az itteni MH. a kormany Hopper ur es vagy otthoni 45 fos korus 5 napos korutazas kereteibe lesz az Aug 20. Torontoba. Gondolom a matekkel nincs bajod es a 305 ezer Ft os
/a legolcsobb $1500/repulojegy 45 fovel szorozva, jo par iskolaba lehetne a beiskolazast segiteni.Isten neveben.
Az ittenieket se kellenne lebecsulni, hogy idaig megtudtak rendezni az aug 20-i unnepet, ma mar csak otthoni segitseg kell hozza igen komoly kiadasokert.
eltevesztetted NEM MH. at KELL irni, hanem ELSZAKADT TERULETIEK hazat
anyaorszagi BE SEM TESZI MAR A LABAT
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,468
Tagok
615,657
Legújabb tagunk
Leupoldmeq
Oldal tetejére