Borzalmas terrortámadás Barcelonában

Kisteherautó hajtott gyalogosok közé Barcelona központjában csütörtök délután. Késő délutáni hírek szerint legkevesebb 13 ember meghalt, a sérültek száma sajtójelentések szerint hatvan körüli, többen válságos állapotban vannak.

Egy belügyi illetékes ugyanakkor kevesebb halottról, illetve sérültről beszélt. A rendőrség terrorista támadásnak minősítette az esetet. Az áldozatok állampolgárságáról egyelőre nem érkezett hír.

A kisteherautó vezetője elmenekült. Névtelenségbe burkolódzó rendőrségi forrásokra hivatkozva az El País című spanyol lap arról adott hírt, hogy ketten követték el a támadást, amely után bevették magukat egy közeli étterembe és túszokat ejtettek. A helyi sajtó jelentése szerint a rendőrség tárgyalásba kezdett a túszejtőkkel.

A rendőrség lezárta a környéket, akárcsak a közeli metró- és vasútállomásokat, a lakosságot pedig arra kérte, maradjon távol, hogy ne akadályozza a mentők munkáját.

A furgon a Las Ramblas sugárúton hajtott a járdára, mintegy 600 méteren keresztül gázolt, míg végül egy kioszknak ütközött a La Boquería piachoz közel.

Egyes helyi források lövöldözésről adtak hírt. A rendőrség cáfolta, hogy tűzpárbaj történt volna, ugyanakkor talált egy másik furgont, amelyet állítólag a támadás elkövetői béreltek, feltehetően azzal akartak elmenekülni.

A rendőrség az esettel összefüggésben annyit közölt, hogy egy muzulmán férfi furgont bérelt, azt azonban nem erősítették meg, hogy a merénylethez használt furgonról van szó.

Egyelőre nem jelentkezett semmilyen szervezet a merénylet elkövetőjekén.

Mariano Rajoy spanyol kormányfő Twitter-üzenetében együttérzéséről biztosította a halálos áldozatok hozzátartozóit és a sérülteket, valamint hozzátette, hogy folyamatos kapcsolatban van az illetékes hatóságokkal.

"A legfontosabb, a sebesültek ellátása a Las Ramblas-on és a biztonsági erők munkájának megkönnyítése" - fogalmazott a spanyol miniszterelnök.
MTI

terror.jpg
 
Tegnap este jöttünk meg Spanyolországból, egy gimnazista csoport kisérőtanárja voltam. Már Lellénél jártunk a busszal hazafelé, mikor a gyerekek kiszúrták a hírt a neten.

Tisztelet az ártatlan áldozatoknak - mi is lehettünk volna. Szombaton egészen pontosan ott (Rambla, Katalán tér, piac) töltöttünk el bő fél napot.

Ami azt illeti - volt akkor is, mint mindíg megerősített rendőr őrjárat. Biztonságiak. Civil nyomozók. Ám a Rambla hatalmas és hiába voltak ott, ez egyszerűen megelőzhetetlen. Csak bízni lehet benne, hogy nem, nem lesz, vagy nem épp akkor lesz. Nem kell elhinni, de kint majdnem biztos voltam benne, hogy lesz ott merénylet. Vagy méginkább talán este, a víz-fény show alatt, ahol több tízezer ember van, mert csodálatos élmény.

Mi megúsztuk, ám már a buszról mentek az sms-ek a cserecsapatnak és vendégláűtóinknak, hogy ugye, nem voltatok bent Barcelonában? Ti nem? Ugye, nem...? (Nem, szerencséjükre)

Egyébként a város csodálatosan szép, nemzetközi turistaparadicsom, rengeteg ember van benne. A hangulat jó volt, mindenki vidám, felszabadult, jól érezte magát. (eltekintve a mindenütt lévő szokásos zsebesektől, arra figyeltünk, de ez nem terror-kérdés). Béke, nyugalom, nyár, kis öröm annak, aki eljutott oda. Hát ezt sikerült többek között tönkretenni ezeknek az aljas állatoknak. (igen, ismeretlenül is minősítek, bizony.) A biztonsági készültség magas szintű volt, ám mégsem lehet tankokkal kirakni a várost - és minek is. A helyszínen már szinte megelőzhetetlen az ilyesmi, vagy balfék merénylő, vagy óriási szerencse kell hozzá. Ezt háttérből, folyamatosan lehet csak szűrni. Tű a szénakazalban alapon.

Potenciális veszélyforrás, állandó fenyegetettség, az ember szája megkeseredik - ezt sikerül összehozni az ilyesmivel. Persze, pontosan ez is a céljuk. Most rettegjen állandóan mindenki? Ne menjünk sehová és ne csináljunk semmit, mert a besimogatott hordalékon keresztül ilyesmi bármikor bárhol könnyedén ismétlődhet? Nem. Egyszerűen tudomást kell venni arról, hogy ilyen lett a világ. Menni, csinálni, de résen lenni, figyelni egymásra és a környezetre - és reménykedni, hogy nem mi kerülünk a címlapokra.

Isten hozott mindenkit a Szép Új Világban - aminek jelentős része eleve elkerülhető lett volna, nem adva táptalajt és lehetőségeket az őrülteknek és fanatikusoknak.
 
tegyuk hozza legendak szoltak valamikor rola

Lehet, hogy egykoron legendák szóltak egyes európai titkosszolgálatokról, de mára a bűnöző és terrorista elemek személyiségi jogai mindenek felett állnak. Így lehet, hogy no go zónák alakulhatnak nagyvárosok közepén, illetve az is, hogy minden egyes terrortámadás után kiderül, hogy az adott elkövetőről tudta a titkosszolgálat, hogy szélsőséges és a lakóhelye környékén tartott házkutatás pillanatok alatt egy háborúra elég fegyverarzenált tár fel.
 
Az iszlám és a kereszténység soha nem fért el egy azonos helyen és időben,nem tudom,hogy mi a célja az iszlám menekültek mindenáron befogadásának,de a végeredmény nem lesz jó.Miért nem fogadják be őket a környező iszlám országok,ugyanaz a nyelv,valás nem kell új nyelvet,szokásokat tanulni (nem mintha nagyon igyekeznének ahogyan a tudósításokat nézem.) A történelemben már előfordult,hogy valakik egy szép faragott lovat lelkesen bevonszolt a várba és azután jól meglepődtek,évszázadok multán Schilleman ásta ki a romokat (Trója ).A politikusok most rákötöték a kötelet egy újabb pacira és lelkesen biztatnak,hogy vonszoljuk be Európába mert az biztosan jót fog tenni.Aliék meg lelkesen újabb és újabb terrorista lehetőségeket gondolnak ki mert az idejükből bőven telik,ételt és italt,szálást kapnak illik valamivel viszonozni a sziveséget.Lehet,hogy a többség jóhiszemű,de egypár hülye is elég,hogy akár háborút is okozon (Hitler is úgy kezdte,hogy kevesen voltak).Azok a fiatalok akik nem fogják megkapni amit otthon meséltek nekik,hogy nem kell dolgozni mert itt mindent megkapnak,radikalizálodnak és mindíg több terror támadást várhatunk.
 
Lehet, hogy egykoron legendák szóltak egyes európai titkosszolgálatokról, de mára a bűnöző és terrorista elemek személyiségi jogai mindenek felett állnak. Így lehet, hogy no go zónák alakulhatnak nagyvárosok közepén, illetve az is, hogy minden egyes terrortámadás után kiderül, hogy az adott elkövetőről tudta a titkosszolgálat, hogy szélsőséges és a lakóhelye környékén tartott házkutatás pillanatok alatt egy háborúra elég fegyverarzenált tár fel.
Tartok tőle, hogy túl sok szélsőségesről tudnak ahhoz, hogy kezelhető legyen a védekezés. Ha véletlenül nem találnak bizonyítékot egy szélsőségesnek nyilvánított ember ellen, akkor viszont azonnal bekapcsol az emberijogi kórus, és elmondja mindennek az akciót. Ráadásul a titkosszolgák létszámának a szükségeshez való hozzáigazítása sem annyi, hogy felveszünk embert. Többéves képzés szükségeltetik, mire valaki ilyen munkára alkalmas lesz. Többéves titkosszolgálati munka kell ahhoz, hogy valaki ott önállóan tudjon dolgozni.
 
Tartok tőle, hogy túl sok szélsőségesről tudnak ahhoz, hogy kezelhető legyen a védekezés. Ha véletlenül nem találnak bizonyítékot egy szélsőségesnek nyilvánított ember ellen, akkor viszont azonnal bekapcsol az emberijogi kórus, és elmondja mindennek az akciót. Ráadásul a titkosszolgák létszámának a szükségeshez való hozzáigazítása sem annyi, hogy felveszünk embert. Többéves képzés szükségeltetik, mire valaki ilyen munkára alkalmas lesz. Többéves titkosszolgálati munka kell ahhoz, hogy valaki ott önállóan tudjon dolgozni.

Itt a probléma. Európai gondolkodásmóddal és szemlélettel akarunk szembenézni valami olyasmivel, ami számunkra eddig ismeretlen volt és egy teljesen más világképet hozott ide.
Az általunk ismert itteni legendás bűnözők Hasfelmetsző Jacktől Rózsa Sándorig mind arról voltak ismertek, hogy bujkáltak, megpróbáltak eltűnni a bűnüldözés szeme elől és a lehető legtovább túlélni és tovább bűnözni. Itt pedig jönnek valakik, akiknek élete abban a tökéletességben teljesedik ki, hogy egy terrorakcióban ő maga is odaveszik.
Más, nagyon más és éppen ezért más típusú hozzáállást is kívánna.
 
Sziasztok !

Mindenek előtt őszinte részvétem Barcelonának, a spanyol népnek és minden áldozat hozzátartózójának ! Remélem, hogy nincs magyar közöttük.

Felmerül bennem a kérdés, hogy a "békésnek" hangoztatott iszlám világ vallási vezetői miért nem határolódnak el ezektől a muzulmán erőszakos terjesztését, az ártatlan polgári életeket követelő, brutális halált okozó cselekményektől?

Illetve miért csak azokban az országokban teszik ezt, ahol jelentős kisebbségben van az iszlám. Talán ott is csak a többség reakciója miatti félelem miatt?

Nyilván sokan nem értenek velem egyet, de ezekkel a gyilkosokkal csak egyetlen, a még katonaságom alatt tanult elvet alkalmaznék ("célozz a lábra és lődd fejbe"), mert véleményem szerint a vallási vezetőik által befolyásolt fanatizmussal, ezeknek és a leendő gyilkosoknak tisztában kellene lenniük azzal, hogy nem úszhatják meg, nem menekülhetnek meg.

Így lehetne ugyan ennek a muszlim világnak egy-egy "mártírja", de talán bevillanhat ezeknek a gyilkosoknak, hogy mi lesz a következménye a tettüknek, és az áljogvédőknek (azon szervezetek, akik a bűnözök jogaiért, érdekeiért küzdenek, és azt fölé helyezik az ártatlanok visszahozhatatlan életével) nem lenne lehetősége kiszabadítani és pátyolgatni ezeket az embernek nem nevezhető lényeket.
 
Nem is olyan régen történt:

160 ezer tüntető követelte, hogy Spanyolország fogadjon be több menekültet

http://index.hu/kulfold/2017/02/19/barcelona_tuntetes_menekultek/

Gondolom egy részük átgondolja ezt. A másik részük szerint meg ezek úgyis marokkóiak voltak.
Khm...
Mennyi is Spanyolország felnőtt lakosainak száma? Durván 46,5 millió. A felnőtt lakosság ennek durván a 80%-a, tehát durván 37,2 millió.
Hogyan is szoktak érvelni a különböző megmozdulásoknál? A távolmaradók ellenkezőleg szavaztak...

Tehát akkor levonhatjuk a tanulságot, hogy a spanyol felnőtt lakosság 4 ezreléke támogatja a menekültek befogadását! Tehát ezerből négy.

HOPPÁCSKA!!!
 
Mindenhol, minden demokrácia ki van szolgáltatva azoknak a vakbuzgo, rendkivul buta, primitiv embereknek, akik nem hajlandok betartani a szabályokatt.

Meginkabb igaz ez akkor, ha a tarsadalomnak vannak olyan tagjai, akik alhumanus elveikkel csak az aktualpolitikaval foglalkozva, szó szerint szenvelegve kiallnak ezek mellett az emberek mellett.

Minden ember halála szörnyu, és semmiféle ideologiaval nem lehet megmagyarazni.
 
ehát akkor levonhatjuk a tanulságot, hogy a spanyol felnőtt lakosság 4 ezreléke támogatja a menekültek befogadását! Tehát ezerből négy.
Nem.
Te az egész lakosságot számolod pedig elég lenne a felvonulás helyén lévőket figyelembe venni hisz akik vidéken vannak nem utaznak oda, akik dolgoznak szintúgy nem.
 
Fych , igen ám kérlek , de annak a 4 ezreléknek a szava elnyomja a többit !!
Egy perces néma főhajtással tisztelegtek a csütörtök esti barcelonai terrortámadás áldozatai előtt Barcelona főterén, a Placa Catalunyán. A megemlékezést követően az összegyült sokaság előbb hosszú tapsban tört ki, majd skandálásba kezdett. "Nem félünk" - üzenték a terroristáknak.
...a terroristák pedig szégyenkezve hazamentek....
Fisher elmondása szerint a megemlékezés után a tömeg a Ramblán indult el lassú menetben "felemelő volt. Mindenki nagyon nyugodt és méltóságteli volt"
....de, szép lehetett......
A Guardian beszámolója szerint a téren emlékezők nagyon figyeltek rá, hogy a megemlékezés se nemzeti, se politikai jelleget ne kapjon. De annyira, hogy amikor egy nő egy aprócska spanyol zászlót vett elő, többen is körbevették, hogy azonnal tegye el. "A nőt ez felzaklatta, de azért engedelmeskedett a kérésnek. Voltak, akik a nemzeti zászlóval akarták kifejezni a nemzeti összetartozást, de a többség szerint ez nem az az alkalom, amikor nacionalista üzeneteket kell megfogalmazni, legyen szó akár spanyol vagy katalán zászló lengetéséről" - mesélte a Guardiannak egy, a megemlékezésen részt vevő brit turista, Gary Fishe
.....nehogy összefogjatok, hisz az már nacionalizmus lenne....
 
Nem.
Te az egész lakosságot számolod pedig elég lenne a felvonulás helyén lévőket figyelembe venni hisz akik vidéken vannak nem utaznak oda, akik dolgoznak szintúgy nem.
No és honnan tudod, hogy vidékről nem utaztak oda? Regisztráltad az összes demonstrálót? :)
 
Megkéseltek több embert az utcán Finnországban
2017-08-18 16:32
Megkéseltek több embert Finnországban, Turku városának központjában pénteken délután. Helyi sajtóhír szerint az egyik áldozat meghalt.

A rendőrség Twitter-üzenetben tudatta, hogy egy embert meglőtt és őrizetbe vett, egyúttal felszólította a lakosokat, hogy maradjanak távol a városközponttól.
 
Ugyanazok, ugyanazt sulykolják mindig. A bezárkózásra "szavazó", summásan egy kaptafára vevők semmivel sem különbek a terrorista szervezetekkel. És tapsikolnak meg örülnek, hogy nálunk nem történik ilyesmi. Még. Bár a cigány gyilkosságok is terorcselekmények voltak. Mindenesetre én nem vagyok nyugodt egy olyan országban, ahol nem elfogják, hanem vízummal vacsoráltatják és professzorozzák a körözött egyik fő terrorristát. (Ugye terrorista az is aki fizet/tervez/fegyvert beszerez.
Barcelona a világ egyik legszebb és szerethető városa. És inkább élnek félelem nélkül számolva a kockázattal, a rettegés helyett.
Csak a bolond hiszi azt, ha a reptéri útra kiállít egy kétéltű pácélost egy-két felfegyverzett izomaggyal, az bármitől is véd.
A terrorelhárítás az agymunka,, és penge elmék nélkül nem megy.
Sajnálom a "rettegőket", akik tájékozatlanságukat gyűlölettel élik ki.
Egyébként az egyik elkövetőnek már neve is van, berber és a menekülthullám előtt már Franciaországban élt.
 
............
Sajnálom a "rettegőket", akik tájékozatlanságukat gyűlölettel élik ki.
Egyébként az egyik elkövetőnek már neve is van, berber és a menekülthullám előtt már Franciaországban élt.

Na és ezzel most mit is mondtál? Hogy ez már korábban besodródott, még a főszezon elött? Ó, az egészen más. Mellesleg nem berber.

Másfelől "rettegők" és a gyűlölethullám... Ami a "rettegést" illeti - erről fentebb majdnem helyszini beszámolóban írtam. Ami a gyűlölethullámot illeti, egy kérdés: az-e a gyűlölködő, aki saját országát, környezetét, kultúráját épnek, nyugodtnak és biztonságosnak szeretné tudni, vagy esetleg az, akit ide esz a fene szent küldetéssel vadidegeneket öldökölni?

Nem. Nem gyűlölködésről van szó. Egyszerű felháborodásról és undorról, mert amit kollektíve és kéretlenül az emberek nyakába és életébe zúdítanak, minimum felháborító és undorító. Csakhát a nagy nyitottság jegyében ilyet nemigen lenne szabad mondani, mert nem elég konform... Másfelől arról, hogy a dolgok tökéletes kiforgatása, szájíz szerint magyarázkodás és nagyon szabad akkoriseztcsinálodhajótakarsz van - no, erről végképp nem tanácsos pisszenni sem.
 
Bizony mondom, írom, hogy reménykedem, hogy elfogják a tettest és keményen felelősségre vonják, büntetik.

Nem tettesről van szó az eszméket nem lehet "elfogni". Szerinted mi a közös ezekben a terrortáadásokban? Sajnálom ha vannak akik nem hajlandók összekapcsolni ezeket az Európaiak elleneni terrortámadásokat, nem kötik ossze a bevánorlással...sőt vannak olyanok is akik azt merik állítani, hogy meg kell szokni, hozzá kell szokni.
 
A terrorelhárítás az agymunka,, és penge elmék nélkül nem megy.
igy igaz , rendkivuli kepessegekkel megaldott elkotelezett es sok szuron atment
qvalifikalt tagjai vannak .

Abszolut téves feltételezés...egyszerüen elszántság kérdése az egész. Egy analfabéta, hithű ember tökéletes.
amit allitasz az ritka bloodseg
az elszantsaggal tudas es felkeszultseg hijjan sokra nem mesz
max. lesz egy extra veszteseg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,791
Tagok
615,669
Legújabb tagunk
ssstik
Oldal tetejére