Borzalmas terrortámadás Barcelonában

Kisteherautó hajtott gyalogosok közé Barcelona központjában csütörtök délután. Késő délutáni hírek szerint legkevesebb 13 ember meghalt, a sérültek száma sajtójelentések szerint hatvan körüli, többen válságos állapotban vannak.

Egy belügyi illetékes ugyanakkor kevesebb halottról, illetve sérültről beszélt. A rendőrség terrorista támadásnak minősítette az esetet. Az áldozatok állampolgárságáról egyelőre nem érkezett hír.

A kisteherautó vezetője elmenekült. Névtelenségbe burkolódzó rendőrségi forrásokra hivatkozva az El País című spanyol lap arról adott hírt, hogy ketten követték el a támadást, amely után bevették magukat egy közeli étterembe és túszokat ejtettek. A helyi sajtó jelentése szerint a rendőrség tárgyalásba kezdett a túszejtőkkel.

A rendőrség lezárta a környéket, akárcsak a közeli metró- és vasútállomásokat, a lakosságot pedig arra kérte, maradjon távol, hogy ne akadályozza a mentők munkáját.

A furgon a Las Ramblas sugárúton hajtott a járdára, mintegy 600 méteren keresztül gázolt, míg végül egy kioszknak ütközött a La Boquería piachoz közel.

Egyes helyi források lövöldözésről adtak hírt. A rendőrség cáfolta, hogy tűzpárbaj történt volna, ugyanakkor talált egy másik furgont, amelyet állítólag a támadás elkövetői béreltek, feltehetően azzal akartak elmenekülni.

A rendőrség az esettel összefüggésben annyit közölt, hogy egy muzulmán férfi furgont bérelt, azt azonban nem erősítették meg, hogy a merénylethez használt furgonról van szó.

Egyelőre nem jelentkezett semmilyen szervezet a merénylet elkövetőjekén.

Mariano Rajoy spanyol kormányfő Twitter-üzenetében együttérzéséről biztosította a halálos áldozatok hozzátartozóit és a sérülteket, valamint hozzátette, hogy folyamatos kapcsolatban van az illetékes hatóságokkal.

"A legfontosabb, a sebesültek ellátása a Las Ramblas-on és a biztonsági erők munkájának megkönnyítése" - fogalmazott a spanyol miniszterelnök.
MTI

terror.jpg
 
Szerintem aki ebben az idöben bomba-etrapeval a derekan szaladgal az nem terrorista hanem egy öngyilkos.

Látom ez a mondat többeknek "tetszett"... Én csak annyit tennék hozzá, hogy egy egyszerű öngyilkos magányosan leugrik egy ház tetejéről, esetleg a vonat elé lép, de semmiképpen sem jelentkezik az új divatos plasztik/csapágygólyó mellény modell tesztelésére és utazik el otthonról, aztán pedig nem fogja a szokásos egysoros istenimádó felkiálltással egy forgalmas csomópontnál felrobbantani magát.
 
Mi köze a mamàdnak az esemenyekhez?
Magyarorszagon minden heten meghal egy nö a ferje vagy szeretöje altal. En szeretnem ha minden gyilkossagot egyforman elitelnenk. Erdekes, hogy az USA-ban elkövetett feher-rasszista terror elment a figyelmetek melett.

Szerintem aki ebben az idöben bomba-etrapeval a derekan szaladgal az nem terrorista hanem egy öngyilkos.

Itt a legujabb, Nemetorszag, elszaladt a terrorista. Ennyit az ongyilkos elmeletedrol. Es, de terrorista az osszes ilyen. Talan kellene egy kicsit olvasgatnod, pl, hogy mit nyilatkozik 1-1 orszagos rendorkapitany, miniszterelnok. Vagy csak a gyogyszereidet kellene bevenni...
 
Mi köze a mamàdnak az esemenyekhez?
Magyarorszagon minden heten meghal egy nö a ferje vagy szeretöje altal. En szeretnem ha minden gyilkossagot egyforman elitelnenk. Erdekes, hogy az USA-ban elkövetett feher-rasszista terror elment a figyelmetek melett.

Szerintem aki ebben az idöben bomba-etrapeval a derekan szaladgal az nem terrorista hanem egy öngyilkos.
Briliáns logika. Ha tegnap Krampampuli Ede lekevert két jól irányzott frászt az asszonynak, nem háborodhatok fel, hogy Allah hívei kitapossák az emberek belét Barcelonában.
Aki meg öngyilkos akar lenni, az felmegy a legfelső emeltre és leugrik, nem visz magával más embereket a halálba.
 
Hagyjuk mar ezt a CIA meg az USA meg az amerikaiak kuldtek figyelmeztetest dumat. Persze , terrorkeszultseg van az egesz vilagon. Ha az amerikaiak ennyir etudtak, akkor miert nem mondtak konkretan, hogy x varos, y utca, z hazszamban kell keresni. Nem tudtak megakadalyozni szept.11-et, belerepulni a tornyokba, a Pentagonba utasszallito geppel, de az europaiaknak tudni kellene tobb millio muzulman napi gondolatarol. Ez a par tizeneves gyerek, ahogy a hirek is irtak kabitoszer befolyasa alatt, lehet, h akkor vagy elotte 1 nappal dontottek el, hogy mit csinalnak. 1 db auto kellett hozza meg valami dizajner drog. Olvassatok el Zacher doktor eloadasat, amit a Volton tartott, elmondta hogy fanatizaljak az ilyeneket. Bar igazabol hosszas munka nem kell hozza, mert ahogy elmondja ezen dizajner drogok hatasat...eleg fel ora es az emberi ertelem eltunik a testbol.
 
A szükséges szakembereket nem egykori katasztrófavédőkből, személyi magántestőrökből, pocakos tábornokokból, jogászokból, történelemhamisítókból kell toborozni. Sőt, még az autófényező illetve gázszerelő szakmával rendelkező is kevés.
Az embercsempészekről is a "beépült" és később a hatóságoktól vegzált újságíró többet tud, mint a saját titkosszlgálati majmaink.
A titkosszolgálati szakember olyan, mint az agysebész. Nem szaladgál az utcán, hogy felfogadható lenne. Évek, hosszú évek, mire szakembernek lehet nevezni.
Honnan szerzel hirtelenjében titkosszolgálati szakembereket?
 
CIA kuldott figyelmeztetest, meg nem veszik komolyan nem tesznek meg mindent pl ilyen setalo utcakba olyan beton akadalyokat ami a gepkocsi behajtast lehetetlene teszi es biztos sok lehetoseg van a szakemberek kezebe meg.
A titkos szolgalatoknak kell nagyobb lehetoseget adni, es kozosen egyutt az EU val kialakitani terror elharitast.

Mindig vannak orult emberek akik robbantanak akik oldokolni akarnak akik velt serelmeiket masokon akarjak megtorolni. A Terez Krt robbantonak semmi koze a muszlim terrorizmushoz meg is orult buncselekmenyt hajtott vegre.
Mindig Usa lehet peldanak hozni meg ha olyan nagyon nem tetszik akkor is.
Egy kozos utlevel, kozos hatar ellenorzes , kozos titkos szolgalat sok terrort tudna meghiusitani es akkor meg ott van minden orszagban a sajat hibbant oldokolni akaro polgarok.
Nincsenek mindig. Mostanában vannak. És egyre sűrűbben vannak.
 
A radikalizalodast azert figyelemmel lehet kiserni, es lekapcsolni a szereploket.
Az biztos az utobbi esemenyeknel az osszes terroristarol valamilyen formaban kiderult ,hogy nem szazas es elkotelezett hive a radikalis vallasos szervezeteknek.

A legnagyobb segitseget a bekes muszlim vallasu emberek tudnak adni.
MA lehallgatni titkos modszerekkel a gyanus embereket szerveeteket nem lehet gond.
Az osszes potencialisan veszelynek kitett orszagok ossze fogasa kell, mert csak egyutt lehet fellepni a terroristak ellen.
A 9/11 utan olyan szigoru ellenorzes van Canada es Usa hatarain szarazfoldon legi es vizi vonalon ,hogy egy legy is utelvellel csuszhat at.
Felsorolni is sok lenne amiket bevezettek mindenki szamara.
Egyet ezert megemlitek, mehetsz barmilyen autoval, sajat berelt kolcson auto vagy taxi minden autonak meg kell allni, es mint egy MRI-nal korbe megy tobb kamrera alul felul oldalait vegig paztaza, es igaz par perc meg a kep megjelenik az Officer elott es zold utat ad.

Nagyon kellemetlen nekunk az itt eloknek,de zokszo nelkul alavetjuk magunkat mert a mi biztonsagunkat szolgalja.
A rasszizmus nem fog megoldast hozni.
Óceánokkal körülvéve és jó távol kicsit egyszerűbb...
 
NEM tenyleg nem azok
De ezek a gyerekek aldozatok
a szulok sok esetben emigraltak a gyerekek 2. es sokad generaciok
a szulok kuszkodnek a mindennapi lettel a kolokre mar nem jut energia
az meg csak no mint a gaz .
Ezek a gyerekek csapodnak kulonbozo szervezetekhez
vallassi radikalizalodas a muzulmanoknal -- ott meghallgatjak oket --ott a tobbi is a kallodas szakaszaban van
ott ertik ,hogy mi a baja az uj orszaghoz meg ,a regihez mar semmi koze
ott ertik a nyelvet (az ujat IS amit lassan jobban beszel )
innet kell indulni
meg mielott valaki azt gondolna ,hogy ez nacio fuggo az TEVED !!!
van itt activ tag ki ennek a poklat megtapasztalta (mikor nem tud mit kezdeni magaval a gyerek es teszi a visszafordithatatlant ...!! )
mire eszreveszed HA veszed mar reg keso !!
Elvitte egy ilyen -olyan szervezet ,hogy mit csinal belole ???
felhasznalja ,DE te ezt ,hogy megmagyarazd arra eselyed sincs mar !!
elvesztetted ---- ujsaghir lesz belole vagy meg az sem
Részben igaz. Nem minden bevándorló leszármazott hajlamos erre úgy néz ki. S nem minden küszködő szülő kallódó gyerekéből lesz terrorista.
 
Mi köze a mamàdnak az esemenyekhez?
Magyarorszagon minden heten meghal egy nö a ferje vagy szeretöje altal. En szeretnem ha minden gyilkossagot egyforman elitelnenk. Erdekes, hogy az USA-ban elkövetett feher-rasszista terror elment a figyelmetek melett.

Szerintem aki ebben az idöben bomba-etrapeval a derekan szaladgal az nem terrorista hanem egy öngyilkos.
Megint összemosol dolgokat. Kérj topikot az említett eseményeknek.
 
Biztos ismeritek a klasszikus viccet még az átkosból:

Elkapják a Szovjetunióban az amerikai kémet, és annak rendje-módja szerint elítélik.
Az eljárás végén megkérdezi, hogy mégis, hogy bukott le.
A válasz végtelenül egyszerűen hangzik:
Tudja, itt elég kevés a néger.

Aki elhiszi, hogy a magyar állami szervek felkészültsége magasabb ennél a szintnél, az a NER álomvilágában él.
Aki elhiszi, hogy a lopás céljából elépített kerítés, a folyamatos piknikezők költségei bármitől is megvédi, szintén.
Én is szeretnék olyan cég tulajdonosa lenni, akit horror pénzért megbíznának a földönkívüliek elleni védelmi rendszer kiépítésével.
És hiába választott amerika egy arrogáns ostoba ripacs elnököt,ott borítékolható, hogy örülhet, ha kitöltheti a ciklusát.
Nálunk ez esélytelen.
A bezárkózás mit oldana meg?
A brüsszeli merénylet főszervezője Budapestet olyan útlevéllel hagyta el, aminek sorozatszámát ismerték a magyar hatóságok.
Az IS által elfoglalt területeken zsákmányolt biankó eredeti útlevelekről van szó.
A szükséges szakembereket nem egykori katasztrófavédőkből, személyi magántestőrökből, pocakos tábornokokból, jogászokból, történelemhamisítókból kell toborozni. Sőt, még az autófényező illetve gázszerelő szakmával rendelkező is kevés.
Az embercsempészekről is a "beépült" és később a hatóságoktól vegzált újságíró többet tud, mint a saját titkosszlgálati majmaink.
Nem hiszek semmit de mégsem nálunk történnek heti szinten terrorakciók. Nekem ez elég is de látom neked fáj. Majd még megmagyarázod azt is hogy a merényletekről a magyarok tehetnek.
 
Lathatoan nem ismered a temat. Leulhetsz, egyes.
Nem foglalkozva az évtelen személyeskedéseddel fogalmi zavaraid vannak.
Ha valaki előbb egy kalap alá veszi az összes muszlimot és felvetik, hogy mi a gondja a bosnyák muszlimokkal, akkor vált, hogy csak az arabokkal van baja. Tudod, az arab az egy rassz.
És ha valakit elítélsz en bloc, mert arab, az már vegytiszta rasszizmus.
Attól, hogy bonyolult kérdésekre csak sablonos egysíkú megoldásaid vannak és ebben társaid is vannak, attól még nem biztos, hogy Nálad van a frankó. És unalmas hungaricum a problémák megoldásánál mindig a más nációkra mutogatás.
Az elmúlt majd két évtizedben csak rossz válaszokat adott a magyar politika.
Mára már nem utálnak minket, hanem lemondóan legyintenek.
 
Nem hiszek semmit de mégsem nálunk történnek heti szinten terrorakciók. Nekem ez elég is de látom neked fáj. Majd még megmagyarázod azt is hogy a merényletekről a magyarok tehetnek.
Ami nem bizonyít az elhárításunkról semmit, viszont ékesen bizonyítja az ország jelentéktelenségét.
Ugyanúgy nem érdekelné a világot, mint ahogy Afrikában viszont százakat öldösnek a terroristák.
Tudod, ráfordítás -> eredmény, megéri-e?
 
Egy barátom írta a fb-n.
Teljesen egyetértek vele!
---
Szomorúan, sőt felháborodva olvasom a híreket a legújabb terrorcselekményekről és bennem is felmerült a kérdés, mit lehet tenni?

Javaslatom a következő:

Alapvető, hogy a terrorizmus biztonsági kérdés, a szabad vallásgyakorlás pedig emberi jogi.
A kettőt szét kell választani.
Az a menekült vagy bevándorló aki erre nem képes, a befogadó ország kultúráját elutasítja, azt ki kell toloncolni, még akkor is, ha a hazájában, ahonnan menekült, halálos veszély fenyegeti.
Természetesen a befogadása előtt erről tudomást kell, hogy szerezzen vagyis fel kell rá hívni a figyelmét.
Azon személyek családtagjait, akik terrorcselekményt követtek el, vagy csak bizonyítottan előkészületet folytattak illetve kíséreltek meg, ki kell toloncolni az országból, még a legkisebb és a legöregebb családtagot is, ugyanis csak a családja tudja visszatartani az elkövetéstől a potenciális terroristát.
A legtöbb terrorista a terrorszervezet ígéretét bírja, hogy "hősi" halála után a szervezet gondoskodik a családjáról.
Ezek az "emberek" nem vallási fanatikusok, a valláshoz semmi közük. Megélhetési bűnözök, akik a családjuk jobb megélhetése céljából követik el a tettüket.
A javasolt intézkedést azokkal a családokkal szemben is végre kell hajtani, akiknek leszármazottjai már az ádozattá vált ország állampolgáraiként születtek és követték el a terrorcselekményt.
Én egy liberális, toleráns ember vagyok, sokan így ismernek. Már többször tették fel a kérdést nekem, hogy meddig lehet egy ember toleráns a másik ember cselekedeteivel, szavaival szemben és én mindig azt mondtam: addig, amíg a másik ember nem veszélyezteti az életedet, a létedet.
A terroristák az életünket, a létünket veszélyeztetik, ezért velük szemben nincs helye a toleranciának.
Azonban nem szabad összetéveszteni a terroristát és családját a menekülttel, a bevándorlóval, a más kultúrájú és vallású személyekkel, akik együtt akarnak és tudnak velünk, befogadójukkal élni. Ezen utóbbi emberek nyugodtan éljenek velünk együtt, élvezzék védelmünket, színesítsék kultúránkat, hajtsanak hasznot hazánknak.
 
A titkosszolgálati szakember olyan, mint az agysebész. Nem szaladgál az utcán, hogy felfogadható lenne. Évek, hosszú évek, mire szakembernek lehet nevezni.
Honnan szerzel hirtelenjében titkosszolgálati szakembereket?
Hosszú évek sziszifuszi munkájával lehet, csak kiépíteni.
Az egészet pillanatok alatt le lehet rombolni. Ezt nálunk megtették.
És valaki minél jobb képességekkel rendelkezik, annál inkább nem fogad el maga fölött tudatlan despotát.
Nincs is jó szolgálatunk.
Elég csak a belföldi híreket figyelni. Valahogy nem buknak még a szervezett bűnözés tagjai sem, nem hogy terrorszervezetek.
 
Nem foglalkozva az évtelen személyeskedéseddel fogalmi zavaraid vannak.
Ha valaki előbb egy kalap alá veszi az összes muszlimot és felvetik, hogy mi a gondja a bosnyák muszlimokkal, akkor vált, hogy csak az arabokkal van baja. Tudod, az arab az egy rassz.
És ha valakit elítélsz en bloc, mert arab, az már vegytiszta rasszizmus.
Attól, hogy bonyolult kérdésekre csak sablonos egysíkú megoldásaid vannak és ebben társaid is vannak, attól még nem biztos, hogy Nálad van a frankó. És unalmas hungaricum a problémák megoldásánál mindig a más nációkra mutogatás.
Az elmúlt majd két évtizedben csak rossz válaszokat adott a magyar politika.
Mára már nem utálnak minket, hanem lemondóan legyintenek.
Tudod az arab nem egy rassz. Nem jókor húztad elő a rasszista kártyát Zoli.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,309
Tagok
615,646
Legújabb tagunk
Ahmedgeoto
Oldal tetejére