Isten és más mesék - 2013

steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
Apropó! Ki az aki segít? ;)

- upload_2017-8-25_13-47-58.jpeg
"hanem minden népben kedves előtte, aki őt féli, és igazságot cselekszik." (Apcsel.10,35)
-
Az asszíriából érkezett szamaritánus?..... A szír? .....Isten segített?
Mi kinek segítünk?
 
Utoljára módosítva:

Burgundii

Állandó Tag
Állandó Tag
A szükségletek,az új generáció és az illuzió
2017.08.22
Miközben az embert a szocializáció során rendszerbe igyekeznek tuszkolni, -mert a hatékonyság és tolerancia ezt sugallja- elgondolkodtató lehet, hogy miért is nem működnek a dolgok ideaként.

Amikor azt mondják, hogy az ember személyisége függ a szükségleteitől és azok kielégítésétől, hát van rá sok ellenpélda a történelmet látva, mikor nemhogy oktatás nem volt,de anyagi javak sem mindenhol és karrier vágyak sem jöhettek szóba. Talán emiatt nem is éltek olyan sokáig az emberek,mert a gályázás okán a test terhelve volt. A fejlődés hozott sikereket,de az ember szélsőségei -mikor a profitorientáltság vezérel-, az komoly drámákat is ad időről-időre...

A testi,lelki és társadalmi lét, ami befolyásolhat, meg a szülői minták, gének-valójában egyik sem és mindegyik. Adott a dns-ben tárolt program, ami hajlamosíthat betegségekre, de nem a test elromlását másolja, hanem a viszonyulásainkat mutatja, hogyan másoljuk felmenőinket tudattalan. Minden ingert érzelmekből ítélünk meg jónak avagy rossznak és a tapasztalásaink határozzák meg, hogy milyen emberré válunk...részint...

Adott eleve egy család,a mit választunk, egy nemzettség és számos hatás amibe úgy érkezünk, hogy karmáinkat belepakoljuk és saját személyiségtérképünk van, ami olvasható asztrológiai képről, ill. a számmisztika is rá tud nézni bizonyos szintig, na meg az egot boncolgatva a personológia-a mai pszichológia. Mert a psziché valósan a lélek,az meg nem azonos a személlyel, tőle független jár kel asztrálsíkon is, mikor alszunk...a lélek tapasztalni jön és felveszi földi ruháját.

Kellő önismerettel az ember értelmezni tudja magát; csak egy valamit nem lehet általánosítani egy radixból: milyen tudatszinten él az illető. Így felül is tud emelkedni valaki az adott kategóriákon és megélni valókon. Ha valaki nem írt gazdag sorsot és ez frusztrálja: akkor rosszul éli meg és benne ez a tanítása, miként valósítson meg. Ám akinek nem ez a fő motivációja, hanem magasabb eszmék és feladatok szerint létező alázatos tagjaként e földi világnak, annak hiába mutat ilyesmit,nem éli meg nehézségként ezt a szituációt.

Ám vannak álomban létezők: 'Édes tudatlanság!'-mikor a mókuskereket taposva élnek és nem is eszmélnek fel a látszatvilgából, mert lefoglalja őket a 3D valósága és a problémáik, melyek miatt a körülményeik áldozataként élik napjaikat meg.

Nem a környezeti hatások,a szülői minták és gének okozzák azt, hogy valaki kivé válik, hanem azért érik ezen hatások, mert ezeket választotta meg tapasztalni, s mivel nem üres lappal érkezünk, ezekben kell kifejteni mindenkinek a maga választása, karmája alapján az életét.

(Forrás: pszichologuskereso.hu/blog/valami-amit-nem-biztos-hogy-tudunk-maslow-szuksegletpiramisarol)
maslow.jpg


A maslowi-piramis hiányos több ponton és élete végén át is írta, mert belátta,h ogy olykor nem lehet sablonba húzni egy-egy tehetséget vagy nagy embert, és nem feltétlen a szükségletek adják meg a kulcsot az életfeladat beteljesítéséhez.

A kínai asztrológiában 10évenként adott egy-két elemi minőség,ami hat ránk: ezek lehetnek támogatóak avagy lebontók,hátráltatva minket elért utunkon. Az embernek számos arca van,amit megmutat idegeneknek,családnak,barátoknak,és más lehet önmaga is valósan,meg a céljai,ami felé tart életében. Ezt az év,hónap,nap és óra mutatja meg a képletben.

De nézhetjük másként is,hogy igazoljam a tényeket...a 7-es szám,az igazság,a misztikus...de mi történik 7évenként?.

Testünk minden sejtje kicserélődik, lelkünk új erőforrásokra szomjazik.
A szerelmesek a hetedik mennyországban érzik magukat. Hófehérkét hét törpével hozta össze a sors. A szivárványban hét szín látható, és James Bond sem véletlenül lett 007-es ügynök. Sőt, Istennek is hét napra volt szüksége, hogy megteremtse a világot.

A hetes számnak a mitológiában és a vallásos hagyományokban ősidők óta mágikus jelentést tulajdonítanak. Sok biológus és orvos vélekedik úgy, hogy az élőlények testi- és lelki folyamatai egyaránt hétéves ritmusban bonyolódnak. A természettudósok, pszichológusok és filozófusok arra a megállapításra jutottak, hogy hétévenként mindenki egy fejlődési egységet él át.

Mintha az életet több kis életre lehetne felosztani. Az emberre - korának megfelelően - bizonyos feladatok hárulnak, nehéz szakaszokat kell átvészelnie, hogy aztán a következő ciklusban sikereket érhessen el.

A modern orvostudomány megdöbbentő felfedezésre jutott: az ember genetikailag programozott, hétnapos ritmus szerint él. Ez idő alatt változik a bőr hőmérséklete, a szívverés és a vérnyomás. A szervezet szövetei minden hetedik évben megújulnak. A Föld élőlényei nemcsak a térbeli adottságokhoz alkalmazkodtak, hat rájuk az éjszaka és a nappal, illetve az évszakok váltakozása, sőt az árapály-jelenség is. Hétéves korban esnek ki a tejfogak, s nőnek ki a maradók. Ez idő alatt a gyermek csecsemőből iskolássá fejlődik. Nagyjából 14 évesen éri el a pubertáskort: a lányoknál megkezdődik a menstruáció, a fiúk férfiasabbak lesznek. 21 évesen befejeződik a tinédzser-kor, az ember felnőtté válik. 28 évesen eléri a teljes testi-lelki érettséget, ebben az életkorban házasodnak és vállalnak gyermeket a legtöbben. 35 évesen többnyire a családé a főszerep, míg 42 éves korban újra visszatér a karrier iránt érzett fokozott érdeklődés. Körülbelül a hetedik ciklus után - 49 évesen - veszi kezdetét a férfi/női klimax, majd 56 évesen az emberek önmagukkal kezdenek el mélyebben foglalkozni.

Már az ókori görögök is hétéves szakaszokra osztották fel az életet. Hippokratész tanítása szerint "a hetes szám uralja a betegségeket és mindent, ami a testben pusztulással kapcsolatos". Gyógyszeres kezelés nélkül a betegségek is hét szakaszban zajlanak: a hetedik, a tizennegyedik és a huszonegyedik nap a legveszélyesebb - állítják az orvosok.

Ma az integráció okán mindenkit egységesen akarnak oktatni és nevelni,ám kiderül,hogy nincs rá kapacitás és az inkluzív oktatás nem valósítható meg pénzforrás híjján. Aki túlmozgásos,problémás azt régen leszedálták és nem volt rá készen az a sablonos rendszer,amiben nevelődtek eleink,hogy az egyéni értékeket vegye alapul és arra építsen,mert nem feltétlen az a norma,amiről leírták,hogy az...

Egy sablonba kéne rendezni minden egyedet és amelyik kilóg,mert más,azt problémásnak bélyegzik...vajon ez plussz munkával jűrna?Vagy profit miatt szükséges beiktatni gyógyszeres kezelést?.

www.aztbeszelik.com/megdobbento-vallomast-tett-a-halalos-agyan-az-adhd-feltataloja/

Egy ideje már vannak jelei annak, hogy a serkentõszerek használata agyi károsodást okoz,mert lebutítja az agyat és keretek közé szorítja a mentális síkját...

www.freedommag.org/hungarian/szama01/page13.htm

Mivel a jelen diagnosztikus rendszer nem vesz tudomást a környezeti és szociális ártalmakról, ezért nem az ütlegelő szülőt kezeljük, hanem tanakodunk, milyen rejtélyes betegség okozhatja a bőrön a kék-zöld foltokat. Egy 2004-es vizsgálat ráadásul még azt is kimutatta, hogy az impulzív-hiperaktív jellemző életkor függő, a gyerekek szépen kinövik. Ehhez képest manapság már 1-2 éves gyerekeket is gyógyszereznek "hiperaktivitással". Mert a papa szeretne nyugodtan újságot olvasni.

www.tenyek-tevhitek.hu/hiperaktiv-gyerek-vagy-hiperaktiv-gyogyszeripar.htm

'Nemzedékek nőnek fel stimulánsok hatása alatt, miközben máig nem sikerült igazolni, hogy az ADHD létezik, és hogy tudományosan igazolt módszerrel diagnosztizálható. Nem feltétlen öröm, ha az ember gyermeke hiperaktív. Nagy ritkán tényleg van organikus oka ennek. De ha csak hiperaktív, az nem ok a gyógyszerelésre. Akkor holnaptól az introvertáltakat vagy az extrovertáltakat is kezelni lehetne. A hiperaktív gyerekeket gyakran összetévesztik az antiszociálisokkal, akik viszont agresszívek, kegyetlenek, gátlástalanok. Mindez párosulhat hiperaktivitással, de ezt fiatalkorban viselkedészavarnak, felnőttkorban pszichopátiának nevezzük. Erre nemcsak a Ritalin nem hat, de semmi más sem. A hiperaktivitás és figyelemzavar nem betegség, hanem könyörtelen üzlet, melyben egészséges gyerekek millióit gyógyszerelik agyon a profit érdekében...'

Vajon van ennek asztrológiai oka,amivel igazolható,hogy a 3d-s síkon a sablonos sémák elbuknak?. Íme:

napocska.hu/hiperaktivitas-egy-asztrologus-szemevel/

Ahogy a megvilágosodás sem köthető konkrétan egy álláshoz,úgy egyértelmű betegség konstelláció sincs,mert mindig minden a megélési szinttől függ.Pontosabban a lélek fejlettségi szintjétől,amiben vannak hozott karmák is!Léteznek ráutaló jelek,ha sok olyan elem van a gyermek képletében és még az anyáéban is,ami a kilengésekre,impulzív,túláradó természetére utalhat,s ilyenkor a gyermek tükröt mutatva másolja ezeket. Ám ezek is más ciklusokban módosulhatnak.És aztán van,hogy azért vállal be a lélek egy betegséget,mert azzal van tanítása szüleinek karmikus okokból,s nem pedig büntetésként kapja a gyermek,ki ezzel a minőséggel van 'megáldva'.

Ma nagyon sokan érkeznek a Földre ún. problémás egyedek,akiket gond beilleszteni a rendszerbe...pedig van benne jószándék,ám mégis gondot okoz és fejtörést az is,miért van az,hogy a hátrányos helyzetű családok gyermekeinek az a szent,mi otthon van és miként lehet,hogy egy olyan közegbe zseni születik?...

Mit is írnak róluk? 'A Z és Y generáció, vagyis az 1995-2010 között született korosztály lassan bekerül a munkaerőpiac vérkeringésébe. Ez a tény az iparban résztvevő vállalatok számára új kihívást jelenthet, hiszen az 1980-1995 között született Y-okhoz hasonlóan, komoly feladat ezt a generációt motiválni, figyelmüket tartósan fenntartani. A Z generáció már beleszületett az információs technológia világába, melyet igaz, hogy a szüleik megtanultak használni, de ezeket az eszközöket ők már sokkal gyorsabban, készségszinten használják. Az egyik legfontosabb különbség a generációk között a gyorsaságban keresendő. A két legfiatalabb generáció ezen kívül egyszerre több emberrel kommunikál, miközben e-mailezik, játszik a neten és még zenét is hallgat. Ők ezt valóban megtanulták alkalmazni, ezeket készségszinten tudják művelni, vagyis szinte észre sem veszik, hogy mennyi mindent csinálnak egyszerre.

Az Y-ok gyorsabban reagálnak a helyzetekre, nyelveket beszélnek, a rugalmasságot szeretik, tájékozottak és nagyon okosak. Ha nem is tud mindenre választ adni, tudja, hogy hol keresse.

Megfigyeltük egyébként, hogy a Z generációs fiatalok munkavállalás esetén nem szeretnek egyedül dolgozni, jelentkezéskor biztos, hogy megkérdezik, vihetik-e a barátjukat vagy barátnőjüket is. Egyedül bizonytalannak érzik magukat az offline világban. Pl. ha önkéntes közösségi szolgálatra, ha szervezzük őket, szinte pillanat alatt összeszednek egy csapatot maguk köré. A Z generációt a gyors váltások jellemzik. A Z generációnak a munkahelyek cserélgetése természetes lesz. Praktikusak, az egyén szabadságát és a barátságos környezetet nagyra értékelik. Ők az elképzeléseiket egymással összefogva fogják megvalósítani, nem egyénileg, a közösség megtartása lesz számukra a legfontosabb. Kiemelt szerepet fog náluk kapni a környezettudatos munkahely.

Egy 2013-as magyar kutatás kimutatta, hogy a leginkább stresszes korosztály az Y generáció, 65%-a érzi magát különösen stresszesnek. Egyre nehezebb bekerülni az általuk megcélzott pozíciókba, a munkaadók magas elvárásokat támasztanak feléjük, melynek ők meg is akarnak felelni. Azonban számukra fontos a magánéletük is. A munka-magánélet mérlegén egyensúlyoznak. Aktív közösségi és társasági életet élnek online és offline is.

A generációkat figyelembe véve kellene kialakítani azt a személyre szabott ösztönző rendszert, amely figyelembe veszi az eltérő igényeket. A legnagyobb baj az, hogy a legifjabb generáció nincs felkészítve az életre. Szükséges lenne már az oktatási rendszerben felkészíteni a gyerekeket,mert élből tudják,hogy felesleges némely tantárgy és nincs rá szüskégük a valós életben,ill. tudják azt,hogy a történelem is hamisított és mindig szájíz szerint formálták azt...

Ezen kívül fejleszteni kellene az önismeretet, az önbizalmat, az asszertivitást (vagyis a belső hatékonyságot), valamint meg kell tanítani, hogy kell kezelni a stresszt és a konfliktusokat. Nagy felelősségünk, hogy tudatosságra tanítsuk őket.'

(forrás:munkaugy.co.hu/az-y-es-a-z-generacio-a-munka-vilagaban)

Nem arról van szó,hogy egyik jobb,mint a másik vagy rosszabb,hanem a korszellem által változások érvényesülnek ide születettek által és ehhez idomulva változik a világ,a környzet,más elvárásokkal,más működési mechanizmusokkal,de mindig szükség van egyfajta ésszerű stabilitásra,morális értékekre és szabadságra,amiben kiteljesedhetnek anélkül,hogy bélyegezve lennének! Nagyon fontos meghagyni az íráskészséget pl.,mert a digitalizálás során kikapcsol egy olyan agyi tevékenységet,ami a valós minsőségét mutatja meg az emberről,merthogy az elemezhető...

Tipikus Vízöntőkori hatás:egyik stabilitásra,hagyományokra építő,a másik újító,haladó szellemű és intellektuális világnézetű...

'Az a kor,ami felé tartunk megmagyarázhatja ezt,amire már más tudó emberek is rájöttek: C. G. Jung egyik könyvében írta, hogy a személyiség fejlődésében be kell következzen egy olyan szakasz, amikor az ember leválik a csordáról, és egyéniséggé válik. Eközben egyik végletből a másikba esik, és ha ezt a Vízöntő korra vetítem, akkor megtapasztalja a kutató és az őrült tudós karakterét is egészen addig, míg rá nem lel a középpontjára.





%C3%B6nbecs%C3%BCl%C3%A9s-296x300.jpg





Ebben az állapotban tiszteletben van tartva a saját egyéniségünk és a másiké is.

A Vízöntő energiában lévő egyéniességre törekvés és annak mindenkire való kiterjesztése a felnövés folyamatához is hozzájárulna. Ez a korszak, ahogy az összes többi, a szélsőségeken keresztül nevel az önismeretre és a felnövésre. Folyik szépen a maga útján, nem fog változni attól, hogy az nekünk kényelmesebb lenne, mivel nem is a korszaknak kell változnia. A jelenlegi társadalmi berendezkedés, nemi szerepek, értékek nem a kor miatt állnak fenn, hanem az eddigi folyamataink hoztak minket el ide. Ebből is látszik, hogy a fősodrásban lenni egyenlő azzal, hogy a legdominánsabb energia uralja az életünk teljes ívét, tehát a szabad akarat igencsak hiányos.

De ha körbenézünk a környezetünkben, akkor lehet, hogy ismerünk legalább egy személyt, aki nem feltétlenül halad azzal az árral. Ezek az emberek az egyénieskedés helyett az integrált felnőtti létet élik. Vannak, akik már megjárták a szélsőségeket, vagy épp némi segítséggel a gyerekkori sérüléseiken dolgoznak és így már képesek látni, hogy a mértéktelen fejlődés és újítás nem folytatható, tehát építésbe és megtartásba fognak. miért jó számunkra a Vízöntő kor? Röviden azért, mert ebben a korban lehet a leggyorsabban pofára esni. Kicsit szadistán hangozhat, de ez egy jó dolog. A földi létben vannak keretek, korlátok, határok és ezeket minél gyorsabban akarjuk áthágni vagy a nullával egyenlővé tenni, annál gyorsabban rájövünk, hogy ez nem lehetséges. Nincs végtelen fejlődés egy véges világban, nincs egyenlőség... nincs sablon szerint működő korszak és okítás.

Az állandó rohanás, gyorsaság, mértéktelen fejlődés eredménye a fénysebességű kiégés és ez már nagyon sok embert érint. Kiégett emberek, kiégett gyerekeket nevelnek, akiknek már nincs céljuk, nincsenek perspektíváik...

Akármennyire furán hangzik, ez nekünk jó, mert merül kifelé az a véglet, ami a hiperfejlődés, a különlegesség hangoztatása felé tolna minket és így megjelenhet az igény a befelé nézésre.

Ebből az egyszerű mondásból kiindulva: ahogy fent, úgy lent, ahogy kint, úgy bent; egy elég pontos kép tárul elénk az emberiség kollektív állapotára vonatkozóan. Teljesen tisztán látszik mennyire vágynánk arra a különlegességre, amit a szülőktől esetleg nem kaptunk meg (filmek, játékok), arra, hogy meghallgassanak (szólásszabadság, blogok, vélemények), az elfogadásra (mindenki egyenjogú és egyenlő), a belső önmagunk megtalálására (korlátozásmentesség, értékrendek felrúgása), a fájdalmaktól mentesülésre (rohamtempó, technológia). Viszont a vágyak sóvárgássá fajulnak, ha erős belső sérülésekkel találkoznak. A sóvárgás állapotában pedig az ember nem empatikus, nem építő és nem együttműködő.

Van az a mondás, hogy Isten útjai kifürkészhetetlenek, úgyhogy Ő biztos nem brahiból teremtette így a világot. Ezért nem szeretnék megmondó embert játszani, csupán jelezni azt, hogy ami most folyik a világban az nagyobb léptékből nézve rendben van.'

(Forrás:asztropszichologia.hu/vizonto-kor)

És a végére valamit még:

'A hierarchia átértékelődik:
Az „önmegvalósító” emberek jellemzői Maslow szerint:
-a valóságot gyakorlatiasan észlelik, és jól tűrik a bizonytalanságot.
-olyannak fogadják el magukat és másokat, amilyenek. Magas szintű önismerettel rendelkeznek és visszavonják a projekcióikat.
-spontán módon gondolkodnak és viselkednek.
-inkábba a problémákra, mint önmagukra összpontosítanak.
-jó humorérzékük van.
-kreatívak.
-törődnek az emberiség jóllétével.
-mélyen átélik az élet alapélményeit.
-erős és mély kapcsolatokat alakítanak ki inkább kevés, mint sok emberrel.

images1eu2ugy2.jpg

Bár a legkülönfélébb, az átlag-emberi képességeket meghaladó kvalitásaik lehetnek, ezeket nem célnak, legfeljebb eszköznek tekintik. A megvilágosodott embert arról lehet felismerni, hogy nem lehet felismerni – mondhatnánk.
1.:természetesen továbbra is szükség van az alapvető fizikai-fiziológiai szükségletek kielégítésére. Ezek is célból eszközzé válnak. Az önmegvalósított ember sokkal jobban bírja a nélkülözést, hiányt,mert emlékszik. Ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül aszkétává kell lennie, inkább fordítva igaz: a spirituálisan elkötelezett ember számára nem olyan szenvedés például böjtölni, mint aki az evést tartja léte legfontosabb dolgának. A Bibliával élve: „Nem csak kenyérrel él az ember…”
2.:a biztonságot nem kívül keresi, hanem önmagában, illetve szellemiekben találja meg. Ez az a sokat emlegetett Ősbizalom, amelyről a Hegyi Beszéd szól: „Ne aggódjatok, hogy mit egyetek, vagy mibe öltözzetek… Ne aggodalmaskodjatok a holnapi nap miatt…” Az ősbizalom a világ rendjében, gondviselésben, dharmában, emberi jóságban való szilárd bizonyosság, amely a véletleneket is kizárja.
3.:a szeretet felértékelődik, de inkább az adás igénye, mint a kapás követelése. Ez a szeretet Pál-apostol-i szintje, a feltétel nélküli szeretet felé való haladás. Magában foglalja a buddhista nem-ragaszkodást is, ami a szeretetet adok-kapok szinten megélők számára elképzelhetetlen. Mindenféle közösség, a családtól a szellemi közösségig továbbra is fontos, de más tartalommal töltődik meg.
4.:a megbecsülés elsősorban önbecslést, pozitív önértékelést jelent. Ő nagyobb tisztelettel van mások iránt, de egyre kevéssé motiválja, hogy tiszteljék, és hírnevet szerezzen. Autonóm személyiség, aki nem függ mások véleményétől. Megvalósítja a „Bhagavad Gítá” eszményét: „Mondj le a cselekedetek jutalmáról!”
5.:a kognitív szint is átalakul: nem a megszerzett tudás mennyisége, hanem annak megélése, megvalósítása, a Hamvas Béla-i „realizáció” lesz a fontos. „Mert nem a tudás által elégül ki a lélek, hanem ha a dolgokat belülről szemlélheti és ízlelheti” – mondotta Loyolai Szent Ignác a „Lelkigyakorlatok”-ban. A tudásvágy a teljesség tudására, a gnosis-ra, vidjá-ra irányul.
6.:. a rend nem a dolgok földi tetszetőssége, hanem azok örök rendje. Hamvas szerint a Rend ideája...
7.:az önmegvalósítás szintjéről igen keveset mondhatunk, hiszen az, hogy a szükségletek transzformációja megtörténhessen, feltételezi a megvalósított „ön-aktualizációt”, ahogyan Jung nevezte. Semmiképpen sem az Ego szintjén álló önmegvalósítók törekvéseiről van itt szó, amelyekkel a világ és önmaguk számára adnak-kapnak bizonyságot saját értékeikről.
8.:a transzcendencia igénye, keresése mint megélt transzcendens tapasztalás jelenik meg – sőt mint önmaga és a világ megtapasztalásának egyetlen reális módja. A „színről-színre” látás a „tükör által homályosan” után. De erről éppoly nehéz beszélni annak, aki ezt még nem élte meg, mint a vaknak elmagyarázni a szivárvány színeit.'


(Forrás:Kövesi Péter)



A tartalommal szinkronba kerülve tömörítettem szintézisbe a látszólag különálló teóriákat...-sorsunklapjai
 

steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem vallás, befelé figyelés, Biblia olvasás közben is.. Persze a befelé figyelésből is, a kinyilatkoztatásból is lehet vallást csinálni, ha a lényeget ki szeretnénk kerülni.

Hamvas Béla: Száz könyv
45. Újtestamentum
"Tulajdonképpen fölösleges volt a száz legjobb könyv közé felvenni, mert amit ez a könyv mond, az minden ember szívébe írt szent jel. Ha ez valakiben nincs meg, azon a többi kilencvenkilenc könyv sem segít."
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag

-
Olvasom, hogy a papokat intelligens robotokkal váltják le. Németországban már van gyontato és álldást-oszto robot.
-
Kinába most épitettek egy buddhista robotott amelyik kiváloan alkalmas az imamalom hajtására, kérdések megválaszolására kikapcsolt állapotban pedig meditál. :(
-
 

steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
bigdei_kehuna7.jpg



Hósen
– arany
– 4 színű (fehér kék, piros és lila)
– 2 rétegű
– 1 arasz = 23 cm; 23 cm hosszú és 23 cm széles
– 12 különböző drágakő, mindegyikre egy egy törzs neve vésve
– 4 aranykarika a négy sarkán
– két sodrott aranylánccal az efód vállkötőjéhez rögzítve az efód fölé
– az övhöz közel 2 sodrott aranylánccal rögzítve az ott lévő aranykarikákhoz az efód fölé

A papi öltözék legszebb és legfontosabb része. A hosszas, részletes leírása is a jelentőségére utal. Az ítélet hósenének nevezi Biblia a 15. versben, mégpedig azért, mert ebben volt a urím és a tummím, amiket Isten az akaratának kinyilvánítására használt.

“Viselje Áron Izráel fiainak a neveit az ítélet hósenén, a szíve fölött, szüntelen emlékeztetőül az ÚR előtt, amikor bemegy a szent helyre.” (29. vers)

A főpap nem csak felelősséget hordozott a vállán, hanem a szívén is hordozta őket, ami az irántuk érzett szeretetét és ragaszkodását szimbolizálta. Ezt olvassuk, Jézusról, a mi főpapunkról:

“Krisztussal együtt megfeszíttettem. Többé pedig nem én élek, hanem Krisztus él bennem; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” (Gal2:20)

“Minden szenvedésüket ő is megszenvedte, és arcának angyala szabadította meg őket, szeretetében és kegyelmében váltotta meg őket, fölvette és hordozta őket a régi idők minden napján.” (Ézsaiás 63:9)

Az, hogy drágakövekre kellet felvésni Izráel fiainak nevét, és azok nem voltak egyformák jelentőséggel bírnak. Egyrészről mutatja, hogy Isten számára milyen értékes az Ő népe, másrészről pedig azt, hogy Isten nem azt akarja, hogy egyformák legyünk. Mindannyian különbözőek vagyunk, különböző adottságokkal.
 

Burgundii

Állandó Tag
Állandó Tag
Születésed előtt tudtad...






Az életednek jó érzést kellene okoznia számodra!

Megszületésetek előtt tudtátok, hogy tényleges tapasztalatotok elsődleges alkotóeleme, amely egyéni és közös fejlődésetek és örömötök szempontjából a legértékesebb, az egymással megélt kapcsolat lesz. Az volt a tervetek, hogy élvezni fogjátok kapcsolataitok sokféleségét, és kiválasztjátok belőle a részleteket, amelyekből kialakul majd az, amit teremtetek - és íme, itt vagytok.

Születésed előtt, amikor eldöntötted, hogy az Előőrsnek ebbe a tér-idő valóságába összpontosítod magad, feltett szándékod volt örömödet lelni a folyamat minden egyes pillanatában. Nem Fizikai nézőpontból akkor tisztában voltál vele, hogy teremtő vagy, és olyan környezetbe érkezel, amely hatalmas lehetőségeket kínál a teremtés örömteli, megelégedésedre szolgáló élményhez. Tisztában voltál vele, hogy teremtő vagy, és földi tapasztalatod tökéletes alap lesz, ahonnan számos, megelégedésére szolgáló megteremtését indíthatod el - és íme, itt vagy.

Mielőtt megszülettél volna ebben az anyagi testben, tudtad, hogy ha itt vagy, lesznek mások körülötted, és mindenekelőtt a másokkal fennálló kapcsolataidból erednek majd az ellentétek, amelyeket megélsz. Azt is tudtad, hogy éppen ezek az ellentétekkel teli kapcsolatok biztosítják az alapot egyéni fejlődésedhez, és ez az alapja hozzájárulásodnak is az Örökkévaló fejlődéséhez. Te pedig lelkesen üdvözölted, hogy mindannyian hatni fogtok egymásra - és íme itt vagy.

Az ittléteddel kapcsolatos terveidben semmi olyasmi nem szerepelt, ami küszködéssel vagy megpróbáltatásokkal járna. Nem az volt a meggyőződésed, hogy múltbeli hibák vagy egy tönkrement világ helyreállításáért öltesz fizikai formát, sőt nem is azért, hogy fejlődj (olyan értelemben, mintha valamiféle hiányosságod lenne). Ellenben tudtad, hogy ez a fizikai tapasztalat az ellentétek egyensúlyát biztosító környezet, ahol egyre kiforrottabb egyéni döntéseket hozol, amelyek egyaránt hozzájárulnak egyéni fejlődéséhez és Minden Létező együttes fejlődéséhez is. Tudtad, hogy az ellentéteknek ez a világa mozdítja elő fejlődésedet, amely a szó szoros értelemben az Örökkévalóságba helyezi az Örökkévalót. Te pedig mérhetetlenül nagyra becsülted a Föld nevű bolygó ellentétekkel teli környezetét, mert tisztában voltál vele, hogy az ellentétek képezik a fejlődés alapját, és a fejlődés örömteli lesz - és íme, itt vagy.

Mielőtt megszülettél volna testedben, tisztában voltál a sokféleség és a változatosság értékével, mert tudtad, hogy minden újabb vonzalmad, vágyad vagy elképzelésed ezekből az ellentétekből születik meg. Azt is tudtad, hogy ezek az ellentétek nem csak a fejlődés valós alapját biztosítják, hanem örömteli tapasztalatod e Lét minden részének és minden rész minden elemének legvégső oka. Tudtad, hogy az egész a tudatosságodba folyamatosan és szüntelenül belerobbanó örömteli pillanatokért létezik - és íme, itt vagy.

Születésed előtt az ellentéteket azon kínálatként fogtad fel, amelyből majd választasz. Tudtad, hogy a környezet terített asztal, ahonnan válogathatsz, és ebben a környezetben semmi sem állandó, mert állandóan megjelenő új vágyaid miatt folyamatosan változik - és íme, itt vagy.

Születésed előtt tudtad, hogy mindig azzal választasz, ha ráirányítod valamire a figyelmedet. Tisztában voltál vele, hogy Tudatosságodat fogod Fizikai testbe és tér-idő valóságba összpontosítani; és Figyelmed, összpontosításod vagy gondolataid révén fogsz a körülötted lévő ellentétes lehetőségek menüjéből választani - és íme, itt vagy.

Születésed előtt tudtad, hogy a földi környezet, minden - fizikai és Nem Fizikai - környezet rezgéseken alapul, amit a Vonzás törvénye irányít (hasonló a hasonlót vonzza; és tudtad, hogy bármire figyelsz, azzal magadhoz hívod, hogy személyesen legyen részed benne - és íme, itt vagy.

Születésed előtt tudtad, hogy a Föld nevű bolygón rád váró tapasztalatodra gondolva nem azt kérted, hogy olyan környezetbe szüless, amelyben egyformaság és egyetértés uralkodik, ahol már minden változatot mérlegeltek, és minden döntést meghoztak arról, hogy az életet hogyan kellene élni, mert hatalmas teremtő voltál, aki azért érkezett, hogy saját döntéseket hozzon, és megteremtse a maga örömteli tapasztalatát.


Tudtad, hogy a sokféleség lesz a legjobb barátod, az idomulás pedig ennek minden szinten az ellenkezője. A szó szoros értelmében belevetetted magad, mert buzgón vártad, hogy kiismerd magad, majd a saját egyéni, fontos és nagyhatalmú nézőpontodból elkezd felfedezni ellentétekkel teli környezetedet, amelyből kibontod teremtéseidet - és íme, itt vagy.

Sok ember ad hangot aggodalmának és csalódottságának - és időnként dühének és neheztelésének -, amiért nem őriz tudatos emlékeket ezekről a születést megelőző döntésekről. Mi azonban úgy véljük, ennél valami sokkal fontosabbat őrizve érkeztetek ebbe a testbe. Saját Vezérlőrendszerrel születettek, amelynek segítségével - utatok minden egyes lépésénél vagy gondolatánál - tudhatjátok, mikor tértek el a születésetek előtti életfelfogásoktól, és mikor jártok jó úton.

Szeretnénk, ha tudatában lennél saját Vezérlőrendszerednek, hogy Nem Fizikai tudásod biztonságával összhangban fedezhesd fel a teremtésnek ezt az új határvidékét.

Szeretnénk, ha segíthetnénk neked újra tudatosan kapcsolatba lépni azzal, aki valójában vagy, és ha segíthetnénk kicserélni számtalan téves előfeltevést - amelyeket tévedésből tanultál meg anyagi utadon - az élet Egyetemes, Törvényen alapuló elveire.

Szeretnénk segíteni nektek megoldani a képtelennek tűnő kapcsolatok rejtélyét; összeilleszteni a részleteket, hogy miért osztoztok milliárdokkal bolygótokon. Szeretnénk segíteni nektek újra felfedezni a különbözőség szépségét; és mindenekelőtt helyreállítani mindennél fontosabb kapcsolatotokat az Örökkévalóval, a Nem fizikai Forrással, ami valójában vagytok - és íme, itt vagyunk.

Abraham
(Esther-Jerry Hicks: A kapcsolatok törvénye)

 

Burgundii

Állandó Tag
Állandó Tag
Tudatjáték


Soha nem volt még akkora a nyomás, hogy őszintén foglalkozzatok az életetekkel és a világgal, mint most; s van, akinek ez az intenzív feladat túl sok. A változás ezen időszakában ésszerű és egyben bámulatos dolog megnyitni az elmét olyan nézőpontok és életszemléletek előtt, melyek túllépnek az elfogadott gondolkodásmód keretein. Az elképesztő kihívások, melyeket a kor felgyorsult energiái idéznek elő, voltaképpen arra szolgálnak, hogy az új látásmódra serkentsenek benneteket. Azért választottátok, hogy most legyetek itt a Földön, hogy egyedi nézőpontotokkal hozzájárulhassatok a tudatos lények munkájához, akik a "nagy szellemi felébredést" segíti elő a Földön.
A tudatosság egyfajta elmeállapot, s egyben változó korunk kulcsszavaz is, azaz a "játék neve". Mint valami óriási vihar, a táguló tudatosság elképesztő erővel söpör végig a bolygón, és arra ösztökéli sejtszinten az emberiséget, hogy felébredjen és felfedezze erejét. Azonosítsátok be bátran mindazt, amit a különféle szinteken történni láttok és éreztek! Egyéni és kollektív szabadságotok is attól függ, hogy képesek lesztek-e kimondani az igazságot úgy, ahogy a dolgokat látjátok. Az élet tanulnivalóiba olyan nehéz témák is beletartoznak, mint a fizikai, illetve a nemfizikai valósággal való kapcsolatok. Mindennapi választásaitokkal döntően befolyásoljátok a hogyléteteket, és ami a legalább olyan fontos, a gondolataitok nemcsak megszabják az életetek menetét és irányát a háromdimenziós fizikai világban, hanem más valóságokba is behatolnak és ott is hatnak! Egyre nagyobb a tét ebben a "tudatjátékban", és minden eddiginél nagyobb szükség lesz rá, hogy megnevezzétek a legbensőbb érzéseiteket és elismerjétek, hogy valóságotok megteremtésében elsődleges szerepük van!
Az új ideák villámgyors kicserélődésnek és megvalósulási lehetőségeinek köszönhetően egyre nagyobb a lehetőség arra, hogy tudatosabbá váljatok. Meglehet, most még az írott szóra támaszkodhattok, de ha tanulni akartok, vagy a tudásotokat és a tudatosságotokat akarjátok növelni, mégis nagy empátiával rendelkeztek már most is. 1987 óta a bolygóra áradó kozmikus energia intenzitása minden évben fokozatosan nő, ami az életritmus felgyorsulását eredményezte. Talán észrevettétek, hogy az életetek egyre nagyobb iramot diktál, amit a sok, rátok nehezedő elvárás és a kimerítő tempó is jelez, amire már az egyszerű létfenntartásotokhoz is szükség van. Hasonlós gyorsasággal valósul meg az is, amire gondoltok és összpontosítotok. Ezek az idők nem csak azt követelik, hogy egyre jobban a tudatában legyetek annak, ami a nagyvilágban történik, hanem azt is megkívánják, hogy önmagatokkal szemben is fokozottabb felelősséget és őszinteséget mutassatok! A külvilág a belső valóságotokat tükrözi. Legyetek hajlandóak az életetek irányítására és egy újfajta gondolkodás elsajátítására, hogy el tudjatok majd igazodni az emberi tudatváltás hullámaiban!
Nagyon sok ember számára ezek az idők bizony mérhetetlen stresszt és zaklatott átalakulást jelentenek, sok felforgatott élet, s számtalan családnak és egyénnek kell a sarokba szorítottság kínos érzését megtapasztalnia. A nagyobb rugalmasságra, az életmód és a hitrendszer megváltoztatására kényszerítő nyomás hihetetlen mértékben erősödik. A világgazdaság állandó erjedésben és zűrzavarban van, a gazdasági válságok megrendítették az emberek nagy üzletekbe vetett hitét és bizalmát, az elbocsátások további bizonytalanságot szülnek, a munkanélküliek száma naponta nő, s az emberek azon tanakodnak, hogy fognak holnap megélni. Az emberek és állatok között kitörő járványok világméretű válságba taszítják az egészségügyet, a politika a bennfentesek sötét üzelmeitől bűzlik, a háborús dobok egyre szólnak, az atomtámadás és a terroristaakciókat első számú veszélyként említi a hatalmi célokat szolgáló média. A szexuális erőszak, a perverz cselekmények számra egyre aggasztóbb méreteket ölt, a tartozások és hitelek aránya tarthatatlan, s a lopás, a csalás, a hazudozás világszerte közös ismérve a korrupt vezetésnek. Úgy tűnik, az úgynevezett vezetők kudarcot vallottak a kijelölt feladatuk, a szabadság kivívásának és megőrzésének teljesítésében. Most, a játéknak ebben a szakaszában, mindenki gondolkodni kezd rajta, hogy vajon miért is fordult fel ennyire a világ? Ez jó jel, mert az életnek olyan szükségszerű újraértékelését jelenti, amivel mindeninek szembe kell nézni, és amit mindenkinek meg kell tenni.

Barbara Marciniak
 

Burgundii

Állandó Tag
Állandó Tag
Össze kell fognotok
earth-heal-1200x600.jpg

Az általatok Földön kívüli kultúráknak nevezett elő rendszerek és azok fizikai megnyilvánulásai nem csak külsőben különböznek tőletek, emberektől. Sok esetben más gondolatokat, érzelmi világot és értékrendet képviselnek, más érdekeik lehetnek, mint nektek. Az előttetek álló időszakban egyre intenzívebbé válva folytatódik az 1-2 évtizede elindult tendencia: egyes Földön kívüli kultúrák egyre markánsabban jelenítődnek meg a földi rendszerben. Egyelőre elsősorban energetikai szinten. Ezek fizikai megnyilvánulásait nem feltétlenül fogjátok Földön kívüli hatásként értelmezni. Már tisztában vagytok azzal, hogy a mentális és érzelmi világotok nem egy környezetétől független rendszer. Külső energetikai impulzusok befolyásolhatják. Az emberiség mentális működése önmagában is szétszórtságot tükröz, az egymással ellentétes gondolati rendszereket gyakran fizikailag is ütköztetitek: ellenségként tekintetek azokra, akik tőletek eltérően gondolkoznak, más elveket, nézeteket vallanak és a fizikai megsemmisítésükre törekedtek. Amit még csak kevesen tudtok: a fizikai megsemmisítés nem jelenti azt, hogy az adott emberek által képviselt mentális-érzelmi működés is megsemmisülne.

A földi rendszerrel kölcsönhatásba lépő kozmikus élő rendszerek első körben nem hoznak be új energiákat az emberiség életterébe, csak a meglévő hatásokat erősítik. Ez bizonyos szempontból szükségszerű folyamat is. Az emberiség jelenleg nem egységes, alapvető dolgokban is nagyon nehezen jutnak kompromisszumra és még mindig nem értik, hogy az életterükért közös felelősség terheli őket. Ha a Föld alkalmatlanná válik arra, hogy az emberiség élettere legyen, az emberiség is megszűnik létezni jelenlegi formájában. Ez sokkal gyorsabban bekövetkezhet, mint gondolnátok, a Föld sérülékenységét rosszul méritek fel. Az emberiséggel kapcsolatba lépő kozmikus rendszerek egy ennyire ellentmondásosan működő kultúrával azonban nem tudnak mit kezdeni, ezért megjelenésükkel felerősitik az itt zajló folyamatokat, hogy világosan kiderüljön, milyen értékek mentén tud egységbe szerveződni az emberi kultúra.

Ez lényegében a tudat bizonyos minőségeinek evolúciója, amely során kikristályosodik, az ember biológiai rendszere milyen mentális-érzelmi működéssel tud a leghatékonyabban fejlődni.

A ti csoportotokra kitérve: a különböző értékrendű és érdekű kozmikus rendszerek összetalálkozása a Földön ütközési felületeket hozhat létre, ez fizikai síkon is megnyilvánulhat idővel. Szükség van olyan kisebb csoportokra, akik konfliktushelyzetek esetén képviselni tudják az emberi értékeket és érdekeket, és megpróbálnak konszenzusra jutni a kozmikus kultúrákkal. Azt kérdezitek talán: de hogyan tudná néhány ember az egész emberiség érdekeit szem előtt tartva egyeztetni? Az energetikai, genetikai értelemben vett értékeket minden egyes ember magában hordozza. Csak meg kell tanulnotok ezeket értelmezni, megjeleníteni a kommunikációtokban és a döntéseitekben. Ezért is hangoztatjuk ilyen gyakran, mennyire fontos, hogy aktívan lépjetek fel mindazokban a kommunikációkban, amiket más kultúrákkal folytattok. Nem azt kellene megfogalmaznotok célként, hogy minél több információt megszerezzetek róluk, mert ez nem biztos, hogy segítség lesz számotokra a velük folytatott kommunikációban. Azt kell felmérnetek, hogyan tudtok velük a leghatékonyabban kommunikálni, együttműködni, szükség esetén közös döntéseket hozni. Milyen értékrendet képviselnek, mi számukra az elsődleges, ha a Földről vagy az emberiségről van szó. Megtapasztalhattátok, hogy a döntéseitek, cselekedeitek mögött motivációk állnak. Az univerzumban minden élő rendszernek vannak motivációi, belső mozgatórugói. Ezekkel kell tisztában lennetek. És persze azt kellene felderítenetek, ezeket a motivációkat hogyan lehet összeegyztetni a ti motivációitokkal, elképzeléseitekkel. Ebben a megismerési folyamatban ti azzal az előnnyel indultok, hogy bárkivel kommunikáltok egy-egy kozmikus kultúra képviselői közül, ugyanazt fogjátok hallani, mivel egységesen lépnek fel, valamennyi egyed közösen képviseli ugyanazokat az értékeket. Ez ugye rólatok nem mondható el, nagyon sokféle motiváció figyelhető meg a kis csoportotokon belül is. Ezért fontos, hogy akik elszánják magukat arra, hogy részeseivé váljanak ennek a folyamatnak, időt és energiát fordítsanak arra, hogy egységesebbé váljanak a reakcióitok külső hatásokra, azaz gyorsan és határozottan konszenzusra tudjatok jutni azzal kapcsolatban: mi a fontos és számotokra elfogadható irány.
 

Burgundii

Állandó Tag
Állandó Tag
Előző és jövendő életek
p02q6mc8-1280x640.jpg

Az univerzum egyes létezési rendszerei között az egyik különbség, hogyan viszonyulnak ahhoz a tényezőhöz, amit ti időnek neveztek. A ti világotokban az idő fontos szerepet játszik, más rendszerekben kevésbé vagy egyáltalán nem. Ez attól függ, hogy az adott rendszerben élők hogyan akarnak viszonyulni ehhez a tényezőhöz. Az idő tehát nem “eleve elrendelt” szereplője az univerzumnak, ahogy ti sokszor gondoljátok.

Ti a rendszeretekben lineárisan értelmezitek az időt. Van múlt, jelen, jövő. A múltat az emlékek jelentik, a jelent a pillanatnyi cselekedeitek, gondolataitok, érzéseitek, a jövőt a terveitek, elképzeléseitek, megvalósításra váró vágyaitok. Az események mögött ok-okozati összefüggéseket kerestek. Általában akkor gondoljátok azt, hogy előző életbeli emlékeket hoztatok magatokban felszínre, ha olyan emlékeid vannak, amelyeket nem tudsz összefüggésbe hozni mindazzal, amit tudatos emlékeidre gondolva megtapasztál jelen életdben. Ha egy más, számodra ismeretlen környezetben, ismeretlen emberekkel körbevéve véled látni magad. Nem tudod összehozni a jelenbeli tapasztalataiddal, amit megélsz, de határozottan érzed, hogy te vagy, aki mindezt megéli. Mivel ezekre az élményekre nincs más magyarázatod, esetleg eleve azzal a prekoncepcióval kezdtél el kutakodni magadban, hogy szeretnéd feltárni előző életeidet, ez lesz a kézenfekvő magyarázatod: megtapasztaltad egy előző életedet. Vagy ha egy nagyon futurisztikusnak ható környezetben látod magad, ugyanezt kivetíted a jövőbe, és azt mondod, ezek biztosan képek egy következő életemből.

Az elmétek minden hatást, ami ér benneteket, minden észlelést, legyen az külső vagy belső, rávetít egy időskálára. Nem érzitek magatokat komfortosan, ha valamihez nem tudjátok hozzárendelni az időt. Ha nem tudjátok eldönteni, hogy valami a múlthoz, a jelenhez vagy a jövőhöz tartozik.

Nézzük meg először, miből állnak össze bennetek az emlékek. Két komponensük van, egy mentális és egy érzelmi. Tehát van benned egy kép, egy vizuális élmény a környezetedről, magadról, a végrehajtott cselekedetekről. Ezt te úgy fogod fel, mint egy történés képi lenyomatát. Az érzelmek pedig adnak ezeknek a belső képeknek egy töltést. A képhez érzelmek társulnak: szeretet, öröm, harag, félelem, szégyen, kétségbeesés és még sorolhatnám. Mivel mind a képek, mind az érzések benned jönnek létre, azonosulsz velük és azt mondod: ezek az én képeim, az én érzéseim, hozzám tartoznak, tehát ez én vagyok.

Megpróbálok most átadni nektek egy képet arról, mi hogyan érzékeljük a gondolatokat, érzelmeket. Képzeljetek el végtelenül hosszú gitárhúrokat, amik átszelik az univerzumot. Megszámlálhatatlanul sok van belőlük. Ha valahol az univerzumban valaki megérinti a gitárhúrt, az érintés okozta rezgés végigszáguld a húron. De mivel egy végtelenül hosszú húrról beszélünk, az érintés okozta rezgés valójában időtlen. És bárhol tartózkodsz ebben az univerzumban, a rezgés hozzád is elér, te is megtapasztalhatod. Lehet, úgy döntsz, nem csak megéled az érintés okozta rezgést, hanem te is megérinted a húrt. Létrejön egy újabb rezgés, sőt, előbb-utóbb a két rezgés találkozik és létrejön a kétféle hatás kombinációjaként egy harmadik, új rezgés, a két eredeti pedig elhalkul. Az univerzumot keresztül-kasul behálózó húrok egymással is érintkeznek, így a rezgések a tér minden irányába terjedve száguldanak végig az univerzumon. A húrok a gondolatok és érzelmek. Egy rendkívül kiterjedt univerzális szimfónia egységeiként gondolkodunk és érzünk, ahol minden gondolat, minden érzés hatással van mindenre és mindenkire. A gondolat, ami épp most szöget üt a fejedben, a te rezonanciád egy olyan gondolathúri rezgésre, ami már időtlen idők óta zenél az univerzumban. És ahogy megfogalmazódott benned, máris kapott tőled egy rezonanciát, egy hatást, ami módosítja a húruniverzum zenéjenek hangzását. Ha csak minimális mértékben is. Azaz: a te gondolatod csak kis mértékben a tiéd. A te érzésednek csak töredékében vagy te a forrása. Ebből következik: amit a saját emlékeidnek hiszel, nem feltétlenül csak a te emlékeid. Nem csak a “saját” életedet éled, hanem egy kiterjedt univerzális közösség részeként egymás életét is éljük
 

Burgundii

Állandó Tag
Állandó Tag
Hogyan tudunk kapcsolódni hozzátok?
sotet-trening-1600x800.jpg

– Mindenekelőtt szeretném elmondani, nem áll szándékomban senkit sem meggyőzni arról, hogy AZ igazságot képviselem. Amiről beszélek, az a MI igazságunk, az, amit mi megtapasztalunk és elfogadunk valóságként. A Mi azt a civilizációt, kultúrát, élő rendszert jelenti, amit a társaimmal és a hozzánk kapcsolódó élőlényekkel, életterekkel közösen alkotunk. Nem bizonyítani akarom a létezésünket. Erről magatokat kell meggyőznötök. Minden képesség, tudás a rendelkezésetekre áll ehhez. Azért kommunikálunk veletek, mert figyeljük ennek hatásait. Hogy kiben milyen gondolatokat, érzéseket váltanak ki. A reakcióitok rezonanciáin keresztül tudunk kapcsolódni hozzátok.

– Ha figyeltétek a beszélgetéseinket, elhangzott néhány fogalom és kérdés. Érdekelne, ti ezeket hogyan látjátok. Az első ilyen téma a háttérhatalom…

– Nem tudom értelmezni ezt a fogalmat ebben a formában. Az emberiség számára komoly probléma, hogy nem tudtok olyan társadalmat létrehozni, ami a nyílt, őszinte kommunikáción és az együttérzésen, együttműködésen alapul. Mindig is voltak csoportok, amelyek csak a saját érdekeiket tartották szem előtt. Ti ezt hívjátok hatalomnak. Ha valaki a rendelkezésre álló erőforrásokat nem egyenlően szétosztani akarja, hanem a saját céljainak a megvalósítására használja. Mivel nincs nyílt kommunikáció az emberek között, a döntéshozatali folyamatok egy részére nem láttok rá, azaz ezek számotokra titokban zajlanak, ti így fogjátok fel. Számunkra nem titok, hiszen mi érzékeljük a gondolatokat, azokat nem lehet elrejteni.

– Van egy olyan háttérhatalom, ami az emberiség tudta nélkül irányítja a földi eseményeket?

– Igen. A tudat… Ha látnátok, most olyasvalami ült ki az arcomra, amit ti mosolynak neveznétek. A hatalommal bíró emberek a Földön csak nagyon korlátozott együttműködési készséggel rendelkeznek. Hiszen pont ez a hatalom lényege: aki birtokolja, a saját érdekeit helyezi előtérbe. Ezért Nagyon sok, különböző érdekek mentén szerveződő hatalmi csoport van a Földön. Ez annak is köszönhető, hogy új erőforrások jelentek meg a mindennapi életetekben. Ilyen pl. az információ. Már nem csak pénzzel, nyersanyag birtoklásával vagy fegyverekkel lehet erőfölényre szert tenni, hanem információval is. Meghatározott információk tudatos terjesztésével, amik alkalmasak arra, hogy befolyásolják az emberek gondolkozásmódját, döntéseit. Ez olyan értelemben történhet a háttérben, hogy az ilyen jellegű befolyásszerzési kísérleteket még nem igazán ismeritek fel kellő tapasztalatok híján. Ismertek háborúkat, amiket fegyverekkel vívtak, de még csak most ismerkedtek azzal, milyen az, ha információk ütköznek egymással. Ez számotokra egy tanulási folyamat, aminek következtében sokmindent újra fogtok értékelni. Tehát igen, vannak hatalmi csoportok, amik információval is manipulálnak, de ezek sokszor ugyanazok a személyek, akiket ti egyébként is a hatalmi elit tagjaiként ismertek.
A pénz, a nyersanyagok birtoklása a mi nézőpontunkból csak látszólagos hatalmat jelentenek. Por és hamu. Játékszerek egy homokozóban, amik elenyésznek. Az információ fölötti hatalom már sokkal jelentősebb tényező, bizonyos információk ugyanis hatással lehetnek a tudatra. Fogalmazhatok úgy is: az információ univerzális eszköz arra, hogy birtokolhassuk a teret. Itt visszautalnék arra a korábban többször megfogalmazott állításunkra, hogy maga a gondolat is információ, ami kölcsönhatásba lép a környezetével.

– Mi a célotok?

– Hogy megtapasztalhassatok bennünket és mi benneteket.

– Mi a feltétele annak, hogy kapcsolódni tudjunk hozzátok?

– Együttérzés, kellő összpontosítás és figyelem. A mi kultúránk egyik alapja az együttérzés. Az együttérzésből fakadó segíteni akarás azokon, akik erre önhibájukon kívül rászorulnak és befogadóak a közeledésünkre. Sokkal hatékonyabban tud közeledni hozzánk az, akiben megvan az együttérzés készsége. Ugyanis ez az érzés univerzális, tehát jó bázisa egymás megismerésének és megértésének. Az összpontosítás pedig ahhoz kell, hogy képesek legyetek fókuszalni, felénk irányítani az érzékelésetek. Mivel a mindennapi életben ezt a típusú érzékelést nem használjátok és az idegrendszeretek sincs erre ráállva, ez nagyfokú önfegyelmet igényel.

– Miért kezdeményezted a pszi-scout tréningek útnak indítását?

– Elérkezettnek látjuk az időt, hogy szorosabbra fűzzük a kapcsolatunkat azokkal az emberekkel, akik tudnak ránk figyelni. Tudnak közvetíteni közöttünk és az emberek között. Segítenek átadni a tapasztalatainkat. Ehhez nem kell sok ember, elég egy tucat. Annak a folyamatnak, aminek ti a psi-scout tréning nevet adtátok, az a lényege, hogy megismerjék egymást azok az emberek, akik erre alkalmasak. Próbáljuk úgy irányítani, hogy megtaláljanak benneteket, akikre mi már figyelünk egy ideje.
 

steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
Elmével nem megismerhető, de benne ragyog, na indulj meg neki újból :laz:
Elnézést kérek a tolakodásért kedves Csillagözön!
-
Kedves Burgundi!
Lehet ezt érteni..Nem az elméd a megismerés forrása - eszközeivel, amivel rendelkezhet,- hanem Isten, aki Élő fényként megvilágosítja azt. Azt hiszem Buddhát elfogadod, ezért őt hoznám neked példaképpen. Mennyit kínlódott, gyötörte magát szélsőséges aszkétizmussal, de mégsem tudott dűlőre jutni az ember sorsával kapcsolatban. Míg meg nem világosodott, és nem kapott rész szerinti válaszokat kérdéseire. Itt nem az értelem volt a forrás, hanem a felette álló Világosság.
A Biblia szintén világosan kifejti ezeket az igazságokat. A különbséget az érzéki , és a Szellemi transzcendens ismeret között. Az ember nem ura a hatalmas és még ismeretlen rendszernek, hanem csak kicsiny része, az ismereteket illetően.. Egyenlőre. Amennyit kap, annyit foghat fel. Még Szent Pál is azt mondta: rész szerint van bennünk az ismeret. Vagy máshonnan: aki bölcs, nehogy azt higyje, hogy mindent pont úgy ért, ahogy az van.Sok mindent értünk, de még fogjuk sokkal jobban is. :)
 
Utoljára módosítva:
Oldal tetejére