Régóta Magyarországon élek, de nem bírom tovább magamban tartani..

Régóta Magyarországon élek, de nem bírom tovább magamban tartani, ezért el kell mondjam, hogy mit gondolok rólatok magyarok! Lehet, hogy sokaknak Ez nem fog tetszeni...

Az alábbi levél írója A. Rasheed, aki itt él Magyarországon, jelenleg orvosként dolgozik már több éve és nem bírta tovább magában tartani azt a sok rosszat, amit mi magyarok elkövettünk ellene, ezért most elmondja, mit is gondol rólunk!

Sziasztok,

Engedjétek meg nekem, hogy ezt a levelem megosszam veletek. Kedves Magyarok.

A. Rasheed vagyok. 31 éves és Arab származású. Már viszonylag régóta Magyarországon élek. A SOTE-n végeztem orvosként még 2012- ben. Azóta ebben a szakmában is helyezkedtem el, amit a legjobb tudásom szerint próbálok elvégezni. Ez a hivatásom. Nap mint nap segítek az embereken. Ugyan nem ez az én "hazám" hisz nem itt születtem, de szinte sajátomként szeretem, a nyelvet is nagyon szépen elsajátítottam, sokat köszönhetek ennek az országnak, hiszen befogadott, amikor a legnagyobb szükségem volt rá.

Azonban, amit az itt töltött évek során tapasztaltam, az nem feltétlen mindig pozitív. Kezdem mindjárt az elfogadással. Származásom miatt régebben, sokszor megvertetek, hiába jártam jó iskolákba, hiába próbáltam én beilleszkedni Ti többször kiközösítettek, megvetettetek.. mert látszik rajtam, hogy "nem ide való vagyok". Ezt már így 31 éves koromra megtanultam "kezelni". Nem mindenki tolerálja az én kultúrámat, "fajtámat".. én megértem, hisz én jöttem ide "hozzátok" és nem fordítva. Még egy dolog, amit el szeretnék mondani, kedves Magyarok az az irigység.. Én felküzdöttem magam a porból, és megdolgoztam azért amim itt van, Ti mégis kinéztek, és ez csak egy apró példa a sok közül, de ha valakinek van azt csúnya szavakkal illetitek, "hogy bezzeg neki könnyű".

Életem első gépkocsiját is itt vettem, itt tanultam vezetni is, itt tanultam sok mindent, de ahol lakok (3. kerület) ott szinte havonta karcolják meg és szét a kocsimat, azért mert "bevándorló Arab vagyok"..( ezt vagy 10x írtátok fel a kocsim szélvédőjére..) Én nektek csak egy bevándorló vagyok.. tudom.. vertetek és szidtatok hangosan évekig emiatt.. de ezek már mára úgy ahogy lecsitultak.. Ezt el szerettem volna mondani nektek! Amilyen hálás vagyok a hazátoknak, annyira vagyok szomorú is, hogy így bántatok velem.. tudom ezzel most sokan nem fogtok egyetérteni, de ezt ki kellett mondanom és megírnom nektek ennyi idő utáni, mert bántott. Köszönöm az időtöket.
A. Rasheed

rasid.png
 
Nem hiszem, hogy tíz különböző ember írta fel a szélvédőjére a mocskolódást, azt az egyet meg nem lenne olyan nehéz megtalálni. Nálunk vidéken szinte már csak "bevándorló" orvosok vannak, néger, arab, ukrán. Őszintén szólva örülök neki, hogy vannak egyáltalán és hogy még annyira értenek is magyarul, hogy diagnosztizálják a betegségemet.
 
Pont igy gondolkodnak a német paciensek is ha magyar orvos kezébe kerülnek.
Szerencsére a diagnosztika ma természettudományos ismeretekre támaszkodik ami ez egész universumban egyetemes.
-
Sokkal nehezebb a helyzet, ha egy bayor faluban egy Afrika paphoz megy valaki gyonni. Igaz a theologia szerint isten füle mindent hall, elég ha a pap közli az absolutiot, plusz-minusz 10 miatyánk, a tolerancia nagy.
 
(Lány a gyónszékben. Tisztelendő úr vétkeztem. Tudom, olvastam a Facebookon:))

Vannak svájci kórházak ahol tolmács segítségével orvosolnak...

Végeredményben nekem mindegy ki gyógyít meg, de azért örültem, hogy beszélni tudtam az orvossal amikor egy év leforgása alatt kétszer is kórházba kerültem. (egy hetet az itthon összeszedett kőkemény nyári influenza miatt, 24 órát sérv operáció miatt)

Vannak itt még faramucibb dolgok is.
Pár évvel ezelött a háziorvosom nyugdíjba ment. Orvosnő vette átva praxist.
Egy alkalommal kérdeztem tőle, veszített e pácienseket, csak azért mert nő.
Mondta, hogy igen. Nem sokat, de voltak akik kikérték a papírjaikat.
Szóba se jőhet, hogy őt egy nő vizsgálja ki, mondta neki egy fiatalember.
Nekem nem voltak ilyen aggályaim. Rendkívül szimpatikus nő és tetszik is.
Alig várom, hogy valami kis bajom legyen. ;)
 
Utoljára módosítva:
...........
Megvagyung döbbenve, hogy a menekültek száma Lybián keresztül hirtelen 90%-kal lecsökkent, ennek az okát kutatjuk, egy brutális banda lehet mögötte.

Nos, emögött épp tényleg az van. Az olasz Maffia. Miután az embercsempészet és az egész migráncs-cirkusz csendesen tönkreteszi Olaszországot (is), vele a Maffia játszótereit és érdekeltségeit, hírek szerint közvetlenül szálltak be a dologba. Nem nyifinyafikáltak a kishajócska reng a vizennel és mentegetjük szegényeket szép nagy hajóinkkal és egyéb dolgokkal. Szépen szétvertek, ami eléjük került és megállapodtak az embercsempészekkel, hogy jobb a békesség (azoknak legalábbis). Ha jót akarnak, akkor ezt szépen befejezik, illetve ennyi és ennyi mehet, azt is figyelik. Mást nemigen javasolnának, mert baj lesz.

Működik.
 
Aha. Mint human embernek ez tetszik? igazan jo ez a megoldas hogy szetverik az embereket, menekulteket?
Genfi egyezmeny smafu, emberi jogok mit szamitanak.
 
Látom, ismét nehezen érthető módon írtam. Akkor magyarázok:

Embercsempész. Az, aki a pénzéért embereket visz ide-oda.
Szétverték. Nem az embereket, hanem a csempészhajókat.
Rend. Az emberi közösség írott és íratlan szabályai szerint kialakított rendszer, amienk fenntartása elengedhetetlen az élethez. Nélküle ugyanis káosz, illetve anarchia következik. Helyreállítása számtalan módon történhet, eközben maga a rend is változhat.
Menekült. Nem olyan, aki át akar kerülni Európába, mert ott jobb, hanem azért, mert valami elől menekül.
Migráncs. Nem azért megy, mert otthon nem tudna mihez kezdeni, vagy lövik, haenm mert nem otthon akar valamit csinálni, hogy ott jobb lehessen, hanem elmegy szépen külföldre.
Genfi egyezmény. Nem mirgáncsokra, hanem háborús vagy katasztrófasúlytotta térségek illetve bizonyos (nem mindenféle) üldöztetésre vonatkozó nemzetközi megállapodás.
Emberi jogok. Igen sokrétegű jogrendszer. Egyetemlegesen érvényesek minden emberre, nem csak a valamilyen megfontolásból épp kiválasztott csoportokra.
Tetszik. Pozitív érzelemnyilvánítás valami iránt, kinyilvánítása egyértelmű ráutaló magatartással vagy közvetlen közléssel történik.
 
Nos, emögött épp tényleg az van. Az olasz Maffia. Miután az embercsempészet és az egész migráncs-cirkusz csendesen tönkreteszi Olaszországot (is), vele a Maffia játszótereit és érdekeltségeit, hírek szerint közvetlenül szálltak be a dologba. Nem nyifinyafikáltak a kishajócska reng a vizennel és mentegetjük szegényeket szép nagy hajóinkkal és egyéb dolgokkal. Szépen szétvertek, ami eléjük került és megállapodtak az embercsempészekkel, hogy jobb a békesség (azoknak legalábbis). Ha jót akarnak, akkor ezt szépen befejezik, illetve ennyi és ennyi mehet, azt is figyelik. Mást nemigen javasolnának, mert baj lesz.

Működik.

Csak hogy tudjad, akiket a vizbol kihalasznak azoktol nem az az elso kerdes menekutl vagy migrans hanem hol kapaszkodjon hogy ne fulladjon a tengerbe.
 
Utoljára módosítva:
Látom, ismét nehezen érthető módon írtam. Akkor magyarázok:

Embercsempész. Az, aki a pénzéért embereket visz ide-oda.
Szétverték. Nem az embereket, hanem a csempészhajókat.
Rend. Az emberi közösség írott és íratlan szabályai szerint kialakított rendszer, amienk fenntartása elengedhetetlen az élethez. Nélküle ugyanis káosz, illetve anarchia következik. Helyreállítása számtalan módon történhet, eközben maga a rend is változhat.
Menekült. Nem olyan, aki át akar kerülni Európába, mert ott jobb, hanem azért, mert valami elől menekül.
Migráns. Nem azért megy, mert otthon nem tudna mihez kezdeni, vagy lövik, haenm mert nem otthon akar valamit csinálni, hogy ott jobb lehessen, hanem elmegy szépen külföldre.
Genfi egyezmény. Nem mirgáncsokra, hanem háborús vagy katasztrófasúlytotta térségek illetve bizonyos (nem mindenféle) üldöztetésre vonatkozó nemzetközi megállapodás.
Emberi jogok. Igen sokrétegű jogrendszer. Egyetemlegesen érvényesek minden emberre, nem csak a valamilyen megfontolásból épp kiválasztott csoportokra.
Tetszik. Pozitív érzelemnyilvánítás valami iránt, kinyilvánítása egyértelmű ráutaló magatartással vagy közvetlen közléssel történik.

Jobb ha atfaradsz olyan oldalra hol orommel veszik a magyarazataidat,mert itt senki nem erzi ugy hogy a te magyarazatodra szorulna.
Tajekozott ,olvasott tagjaink vannak, akik tobbnyelven olvasnak, nemzetkozi mediat ami igen szeles skalan mozog.
Foleg ugy, hogy deffiniciot leirod es magad cafolod milyen "mely egyutt erzo" vagy a menekultekkel.
Mellesleg nem a Maffia aki megoldotta vagy oldja a menekultek ugyet, hanem az Eu, es az Olasz kormany.
Talan elobb meg kene kerdezni azokat az embert akik bebocsajtast kernek ,hogy menekult-e vagy csak hobbybol setalja at a fel vilagot. Ne itelkezzel, mert se jogod nincs hozza, bizd a birora aki eldonti ki a menekult es ki nem.
 
Jobb ha atfaradsz olyan oldalra hol orommel veszik a magyarazataidat,mert itt senki nem erzi ugy hogy a te magyarazatodra szorulna.
Tajekozott ,olvasott tagjaink vannak, akik tobbnyelven olvasnak, nemzetkozi mediat ami igen szeles skalan mozog. ...........
Foleg ugy, hogy deffiniciot leirod es magad cafolod milyen "mely egyutt erzo" vagy a menekultekkel.
........ Ne itelkezzel, mert se jogod nincs hozza, bizd a birora aki eldonti ki a menekult es ki nem.

Azt tudom, hogy senki nem érzi úgy, és valóban sok tájékozott tag van itt a Fórumon. Ám a gyakran tapasztalt rászorultság elvén én csak segíteni próbálok, de nem sok sikerrel, az tény.
Kénytelen vagyok még annyit leírni, hogy itt nem együttérzésről, hanem tényekről van szó. Ami együttérzést is jelenthet és nem is. Sem állítani, sem cáfolni nem állítottam és cáfoltam semmit.
Ugyszintén - nem ítélkeztem - ha ezt látod, idézd be. Anélkül kérlek, ne tegyél ilyen sommás bejelentéseket a nevemben.
 
lon .............

miert is ?
Rima, köszönöm, valóban igen magyartalan volt. A mondat tehát helyesen: Nem ítélkezem - ha mégis ezt látod valahol, idézd be.
Nade Rima, mi az a lon ?

Migráncs. Jelentése - hatalmas mennyiségű, szervezetten áramló, menekültek közé keveredő, majd önállóan népvándorló migránsok tömege. Miért így használom vagy írom? Mert nekem így áll kézre.

Miért magyarázok? Ha ugyanis bármit leírok, három eset lehetséges. Vagy tökéletesen figyelmen kívül hagyják, mit is akartam mondani, vagy félremagyarázva teljesen mást válaszolnak rá, vagy feje tetetjére állítva olyasmit magyaráznak bele, amit nem mondtam és nem is akartam mondani. Mivel nem feltételezem, hogy ez szándékos, megpróbálom más formában, talán könnyebben érthetően leírni. Nem szándékos kifordítás esetén valószínűleg én hibáztam abban, hogy nem lehetett megérteni, amit akarok. Ha mégsem így van - az más dolgokat vetne fel...
 
Utoljára módosítva:
Érdekes adatok, pár perce hallottam.

A lakótársam hindu biológushallgató. Az ő osztályába -szeged egyetem- 17 főből 14 muszlim. (ez elég általános a tavalyi 200 új indulóból 54 volt pl török, de sok a szaudi,pakisztáni és az azeri is) Úgy tűnik, h a törvényes úton érkező produktiv tevékenységre vágyó muszlimok továbbra sem tartanak a magyar idegengyűlölettől.

Miközben ő tényleg úgy néz ki mintha egy helyi kissebbségbe tartozna mégis azt mondja soha nincs problémája-a magyarokkal. A muszlimokat viszont időről időre megőrülő embereknek tartja, akiket bármely életszakaszukban elkaphat a vallási fanatizmus és úgy érzik Allah nevében kell cselekedniük.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,177
Tagok
615,634
Legújabb tagunk
verenicebraga
Oldal tetejére