Megtalálták a megoldást a tömegkatasztrófákra

Legyen az földrengés, tűzvész, vagy éppen alacsonyan szálló repülőgép, ezzel a módszerrel gyorsan ki lehet menekülni egy épületből.

Nem kevés katasztrófának lehettünk szemtanúi az utóbbi időkben, gondoljunk csak a fáklyaként égő házakra, a hurrikán vagy a földrengés által romba döntött épületekre, amikor nagyon sok esetben az okozta több ember halálát, hogy nem volt lehetőségük gyorsan kimenkülni a falak közül. A West Balkán nevű szórakozóhelyen az emberek egymást taposták menekülés közben, míg 2001. szepember 11-én egyszerűen a mélybe vetették magukat azok, akik nem tudták "kivárni" a halálukat az ikertornyok csapdájában.

Az úgynevezett Escape Chute Systems megoldás bármilyen vészhelyzetben bevethető magasépítésű építmények esetében, legyen az tűz, terrorista akció, túszejtés, ipari vagy természeti baleset.



mentes.jpg
 
Nem tudom, hogy a WTC ből ki lehetett volna-e ugrani egy 30 méteres csővel... De még egy alacsony épületből sem, ha a föld felett sok méterrel ér véget a cső. Ez eléggé kamunak tűnik.
 
nagyon kamu ... maradjunk csak a West Balkánnál, háromezren voltak zárt helyen egy koncerten és kigyulladt az épület ... hány "menekülőcső" is kellene?
 
Nem tehetek róla engem a bejárata egy WC-re emlékeztet... :)
Viccen kívül ötletes. Ahogy nézem a megfelelő mozdulatokkal fékezheti a menekülő a zuhanását így magasabb épületekben is alkalmas lehet. Azért egy toronyház már kétséges a szél egyebek miatt. A klausztrofóbiásoknak is gondot okozhat de talán mégis ezt választanák a megégés stb. helyett.
 
nagyon kamu ... maradjunk csak a West Balkánnál, háromezren voltak zárt helyen egy koncerten és kigyulladt az épület ... hány "menekülőcső" is kellene?

Sok kellene az biztos egy nagyobb épülethez vagy ahol sokan szoktak tartózkodni. De ezeket gondolom be kéne építeni előre az épületekbe.
 
Szerintem a klaustrophobiás hamar kigyogyul a betegségböl ha ég körülötte a ház de mi lesz a testesebbekkel és a gyerekekkel. Az egyik beszorul a másik átcsuszik fékezés nélkül.
-
No.-ban egy rendelet szerint minden lakásba füstérzékelöt kell felszerelni. De a konyhába ahol a tüzhely van oda nem tesznek, mondván: a készülék nem tud különbbséget tenni egy odaégett rántás és a lángok között. Elöször ha a lángok már az elöszobában vannak szolal meg a sziréna. Ugyanakkor a dolgozoszobába feltettek egyet, most mehetek a teraszra szivarozni.
-
Egyébbként nem kell minden esetben a tetöröl a földre érkezni, meglehet azt csinálni platformmal ahol átlehet szállni.
-
Szerintem van értelme a csönek csak nem mindenüt. Mindha lenne már ehez hasonlo a repülögépeknél.
-
notrutsche3.jpg
 
Nem tudom, hogy a WTC ből ki lehetett volna-e ugrani egy 30 méteres csővel...
Sokan ugrottak cső nélkül is :(
Oda nyilván nem lett volna elég egy 30 méteres, de a semminél bármi jobb, ami esélyt ad a menekülésre, a túlélésre.
(ott inkább az lehetett volna a megoldás, hogy egy ilyen csövön át nem a földre, hanem egy szomszédos, alacsonyabb épület tetejére menekítik át az embereket)
 
Sokan ugrottak cső nélkül is :(
Oda nyilván nem lett volna elég egy 30 méteres, de a semminél bármi jobb, ami esélyt ad a menekülésre, a túlélésre.
(ott inkább az lehetett volna a megoldás, hogy egy ilyen csövön át nem a földre, hanem egy szomszédos, alacsonyabb épület tetejére menekítik át az embereket)
Ja, persze. És a cső beépítésénél kitotózzák, hogy mely emeleteket kell átugrani? Hová csapódik statisztikailag leginkább egy repülő? Másrészt a kanyarodást (hogy visszatérhessenek az épületbe) nem hiszem, hogy meg lehet oldani biztonságosan. Ez amolyan facebookon terjedő kamu maszlagnak tűnik továbbra is...
 
A félelemkeltéssel orjási pénzeket lehet keresni. Azelött az egyházak (vallások) tartották "éberen" az embereket, a gyertya-ipart a kereszténységnek köszönhetjük, nem a Naplementének.
-
Olvasom egy templombejáratánál levö táblán, a sok cédula között, hogy egy érettségi elött állo a gyertyagyujtástol vár el egy jobb eredményt. De vissza a profán világba.
-
Szerintem sokszor elég lenne a katasztrofa elkerüléséhez ha nem lopnák el a cementet a betonbol, ugy mind olaszországban is megesett, vagy a házakat nem égö anyaggal "höszigetelnék" mind Londonban.
-
 
Ja, persze. És a cső beépítésénél kitotózzák, hogy mely emeleteket kell átugrani? Hová csapódik statisztikailag leginkább egy repülő? Másrészt a kanyarodást (hogy visszatérhessenek az épületbe) nem hiszem, hogy meg lehet oldani biztonságosan. Ez amolyan facebookon terjedő kamu maszlagnak tűnik továbbra is...
Ha minden ember ennyire negativ lenne, még mindig a kőbaltánál tartanánk, és várnánk a villámra hogy tüzet gyújthassunk. :D
 
Ha mindenki ennyire hiszékeny lenne, akkor úgy járna az emberiség, mint a dinoszuruszok... :)
Nézz utána, hogy pl. az olajfúró tornyokon, ahol alkalmaznak hasonló módszereket (persze nem ilyen béna, kamu-szintűeket, mint a fenti videóban), milyen hosszú és mekkora a maximális terhelhetősége. A közelében sincs annak, hogy egy WTC-szintű épület esetén használni lehessen.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,577
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére