Financial Times: Ideje, hogy az unió megbüntesse az Európa ellen politizáló Orbán-kormányt

Szerkesztőségi cikkben kritizálja a magyar kormányt az egyik legnagyobb presztízsű pénzügyi lap, a brit Financial Times. A lap szerint eljött az ideje annak, hogy az Európai Unió végre valódi szankciókat is fontolóra vegyen az Orbán-adminisztrációval szemben.

A cikk arról ír, hogy a populista-nacionalista magyar kormány kitapétázta az országot Soros György képével, akit a liberalizmus és a bevándorás szinonímájaként használnak, és akit tudatos álhírekre építő kampánnyal közellenségnek tettek meg Magyarországon. Célkeresztbe került a CEU, szisztematikusan támadja a kabinet a civil szervezeteket, most pedig Orbán Viktor nemzeti konzultációt indít Soros állítólagos tervéről, miszerint migránsok millióinak Európába telepítésén ügyködik. Az írás részletesen taglalja az illiberális kormány Soros ellen zajló bűnbakképző folyamatát.

"Soros valóban írt arról, hogy az uniónak több menekültet kell befogadnia, és tett is javaslatokat intézkedésekre. De azt állítani, mint a Fidesz, hogy megmágiázta az EU-t, hogy telepítsen be minden évben 1 millió migránst és kötelezze a vonakodó országokat ezeknek az embereknek a befogadására, az egy kitalált történet."

Az FT szerint a holokauszttúlélő Soros elleni kampány antiszemita húrokat penget, és az unió migrációs politikájával és a civilekkel folytatott harca így együtt támadást jelent az európai értékek, a nyitottság, a tolerancia és az emberi jogok ellen. A cikk felidézi, hogy áprilisban Orbán megígérte az Európai Néppártot vezető Joseph Daulnak, hogy befejezi "Brüsszel" gáncsolását, de ennek ellenére folytatta, amit elkezdett, ezért ideje lenne, hogy az EPP végre kizárja soraiból a Fideszt.

A lap szerint ideje, hogy az EU valódi szankciókkal reagáljon. Tekintettel arra, hogy az elmúlt évek magyar növekedése jórészt az uniós támogatásnak köszönhet, miközben a források egy másik jelentős része kormányközeli oligarcháknál és üzletembereknél landol.

Az FT szerint nem volna helyes Magyarországot büntetni a magyar kormány miatt,

és ugyan a Fidesz által felügyelt igazságszolgáltatástól nem várható, hogy fellép a kormánnyal szemben, így is van eszköz a kormány sarokba szorítására. A lap azt írja, a magyar kormány megfenyegethető lenne azzal, hogy csak akkor jut hozzá a további forrásokhoz, ha az unió garanciákat kap arra, hogy az általa kiutalt forrásokat szigorúbb szabályok szerint osztják szét, és ha létrejön a tervezett Európai Ügyészség (European Public Prosecutor), a magyar kormány hozzájárul, hogy az intézmény - együtt az OLAF-al, az unió csalás elleni hivatalával - széles jogosítványokat kapjon.

Ott van továbbá az unió 2021-es költségvetési vitája, ami szintén ad mozgásteret a brüsszeli döntéshozóknak Budapesttel szemben. Valamilyen lépést mindenképp elvárható az FT szerint, elvi alapon, egyszerűen

uniós tagállamoknak nem szabad hagyni, hogy élvezzék a tagság előnyeit, miközben nyilvánvalóan elutasítják annak szabályait, mint teszi azt ma a magyar kormány.

(Financial Times)

Financial Times.jpg
 
Beka , az rendben van , de az egészség ügy kérlek már évtizedek óta haldoklik ! Mert eggyik vezetöség sem invesztált oda soha ! Csak ugye néha felhánytorgatjuk , hogy a szerzödéseket bekell tartani és nem felrugni , ha meg betartják akkor meg az a baj !
Miért bemondták hogy a Bajnai kormány készítette elő ezt a beruházást?
Szerintem tartalékolják ha támadják őket akkor szépen előhúzzák hogy ...emberek ezt nem mi találtuk ki de, a szerződés az szerződés be kell tartanunk..
Ebből is jól fognak kijönni!
Mi legyen a Rákosi Mátyás kórházzal? Az most veszélyben lehet,,,
 
Beka , az rendben van , de az egészség ügy kérlek már évtizedek óta haldoklik ! Mert eggyik vezetöség sem invesztált oda soha ! Csak ugye néha felhánytorgatjuk , hogy a szerzödéseket bekell tartani és nem felrugni , ha meg betartják akkor meg az a baj !
Nem érdekelnek a szerződések!
Az érdekel, hogy ha kórházba kerülök akkor legyen egy ágy ahol fekve megvárhatom míg lecsöpög az infúzióm, és ne két összetolt széken kelljen félig fekve félig ülve nyomorognom a folyosón!
És nem csak nekem, sokan voltunk a kitört ablaknál úgy hogy kint szélvihar volt és szakadt az eső ami faszán áztatott bennünket is!
Ezzel törődjenek, meg a penészes kórtermekkel, a salétromos falakkal, a bogarak kiirtásával, a lassan szétmálló takarónak csúfolt fogalmam sincs mivel!
Ne külföldön építsenek kórházat, az itthoni körülményeken változtassanak! Az itt élők adóját itt költsék el!
 
Az én lányomat borsod legnagyobb kórházának gyerekosztályán kezelték legutóbb. Az épületre ráférne ugyan egy felújítás, de a szakértelemmel, az ellátással, a hozzáállással, a tisztasággal nem volt semmi baj! A feleségem a SOTÉ-ra jár kontrollra, és a műtéteit is ott végezték. Néha nehézkesen megy az időpont-egyeztetés, de mi legalábbis csak jót mondhatunk az adott osztályról. Anyám a kékgolyó utcába járt/jár onkológiai kezelésekre és kontrollra. Elkelne ugyan több orvos, de az OOI mintaszerűen működő intézmény. Volt egy gyerekorvos, aki hozott egy legalábbis kifogásolható döntést, de hála istennek nem lett belőle komoly baj, és tény, hogy találkoztunk egy ügyeskedő fogorvossal. De nekem összességében mások a tapasztalataim. Nem vonom kétségbe, amit mondasz, de nem hinném, hogy általános lenne a dolog! És nem lenne méltányos az orvosokkal és a nővérekkel szemben. --- Szemére hányjátok Orbánnak a szolidaritás hiányát a bevándorlásprobléma kapcsán, de kifogásotok van a Vietnamban épülő magyar kórházzal szemben, ahol mégiscsak 10 millióan élnek mély-szegénységben.
 
Utoljára módosítva:
Miért bemondták hogy a Bajnai kormány készítette elő ezt a beruházást?
Szerintem tartalékolják ha támadják őket akkor szépen előhúzzák hogy ...emberek ezt nem mi találtuk ki de, a szerződés az szerződés be kell tartanunk..
Ebből is jól fognak kijönni!
Mikor zavarta ezt a bandát érvényes szerződés felrúgása? A kártérítést velünk fizettették meg.
 
Nem érdekelnek a szerződések!
Az érdekel, hogy ha kórházba kerülök akkor legyen egy ágy ahol fekve megvárhatom míg lecsöpög az infúzióm, és ne két összetolt széken kelljen félig fekve félig ülve nyomorognom a folyosón!
És nem csak nekem, sokan voltunk a kitört ablaknál úgy hogy kint szélvihar volt és szakadt az eső ami faszán áztatott bennünket is!
Ezzel törődjenek, meg a penészes kórtermekkel, a salétromos falakkal, a bogarak kiirtásával, a lassan szétmálló takarónak csúfolt fogalmam sincs mivel!
Ne külföldön építsenek kórházat, az itthoni körülményeken változtassanak! Az itt élők adóját itt költsék el!
Látod élve maradtál !! Nincs nagy baj
 
..... Nem vonom kétségbe, amit mondasz, de nem hinném, hogy általános lenne a dolog! És nem lenne méltányos az orvosokkal és a nővérekkel szemben.

Így, ez a két sor az, ami leír sokmindent. Ahol már kitört ablak és bezúduló vihar van penészes falakkal és rothadó ágyneműkkel, ott a kórházi vezetést kell seprűvel kizavarni. Őszintén szólva nagyon nehezen hihetem, hogy ilyesmi létezne itt - így, ebben a formában. A magyar egészségügynek igen sok mindent a szemére lehet hányni, a mögötte ácsorgó finanszírozási háttérnek és irányításnak detto. Ám azt állítani, hogy ez van, Magyrországon ilyenek a kórházak, stb - olyan sarkított csúsztatás, mint amit itt számon szoktak kérni a biztosan akkor terrorista minden migráns egyoldalú vezekedések alkalmából...
 
Nem érdekelnek a szerződések!
Az érdekel, hogy ha kórházba kerülök akkor legyen egy ágy ahol fekve megvárhatom míg lecsöpög az infúzióm, és ne két összetolt széken kelljen félig fekve félig ülve nyomorognom a folyosón!
És nem csak nekem, sokan voltunk a kitört ablaknál úgy hogy kint szélvihar volt és szakadt az eső ami faszán áztatott bennünket is!
Ezzel törődjenek, meg a penészes kórtermekkel, a salétromos falakkal, a bogarak kiirtásával, a lassan szétmálló takarónak csúfolt fogalmam sincs mivel!
Ne külföldön építsenek kórházat, az itthoni körülményeken változtassanak! Az itt élők adóját itt költsék el!

Azért ne essünk túlzásba!
Hol, mikor és melyik kórház? Egyáltalán Magyarországon van az a kórház?
Én is voltam - sajnos- de más volt a tapasztalatom, inkább pozitívra mondanám.
 
Előjegyzés vizsgálatra:
Labor - 3 hét
Szemészet - 5 hét
EKG - 5 hét
Röntgengép- 36 éves
Ungarische eészségügügy
Nem a vietnami kórház dühít, hanem fontos helyett (pl. eü.) a látványberuházásokra szórják pénzt.
 
Labor 3 hét?? Itt a papír bármikor mehetek csak dolgozok....
EKG ez bármikor...
Szemészet ..nos oda mennem kellene...de húzom még egy kicsit...
Röntgen gép amíg az ólom fal jó ...
 
Meg nem valosult beruhazas miatt mar ulnek artatlanul. A vietnamit gyorsan megvalositjak nehogy baj legyen belole hogy nem csinaltak meg milliardokert. Schiffer ur csak az egyik szemere lat.
 
Előjegyzés vizsgálatra:
Labor - 3 hét
Szemészet - 5 hét
EKG - 5 hét
Röntgengép- 36 éves
Ungarische eészségügügy
Nem a vietnami kórház dühít, hanem fontos helyett (pl. eü.) a látványberuházásokra szórják pénzt.

....és mindezt hol? Mert itt nem. Másutt biztosan, de itt nem így mennek a dolgok.
A vietnami kórház megint más dolog, lenne helye a pénznek bőven itthon is - ám épp itt nagy kedveltségű téma a " humánus szolidaritás". Ebbe akkor ez nem fér bele? Nem beszélve a korábbi kötelezettségvállalásokról, amit néha teljesíteni is kell. Persze jogos - nem kell ilyesmit beígérni - de akkor meg nincs közös humánum és társai sem.
Igazis - most itt nem kerítésről, kisvasútról és egyebekről volt szó, még mielött valaki felbuzdulna.
 
Nem érdekelnek a szerződések!
Az érdekel, hogy ha kórházba kerülök akkor legyen egy ágy ahol fekve megvárhatom míg lecsöpög az infúzióm, és ne két összetolt széken kelljen félig fekve félig ülve nyomorognom a folyosón!
És nem csak nekem, sokan voltunk a kitört ablaknál úgy hogy kint szélvihar volt és szakadt az eső ami faszán áztatott bennünket is!
Ezzel törődjenek, meg a penészes kórtermekkel, a salétromos falakkal, a bogarak kiirtásával, a lassan szétmálló takarónak csúfolt fogalmam sincs mivel!
Ne külföldön építsenek kórházat, az itthoni körülményeken változtassanak! Az itt élők adóját itt költsék el!

Szabad tudni ez melyik kórház? Hogy oda ne menjek.
 
Előjegyzés vizsgálatra:
Labor - 3 hét
Szemészet - 5 hét
EKG - 5 hét
Röntgengép- 36 éves
Ungarische eészségügügy
Nem a vietnami kórház dühít, hanem fontos helyett (pl. eü.) a látványberuházásokra szórják pénzt.

Tőled is megkérdem hogy hol tapasztaltad ezeket? Tény hogy vannak vizsgálatok amelyekre sokat kell várni helytől függően. De sok esetben van lehetőség máshova menni ahol kevesebbet kell várni. Én még sosem vártam 3 napnál többet laborra de általában már másnap mehettem. Röntgen aznap. Szemészet aznap. EKG van a háziorvosunknál tehát azonnal megcsinálják. Ha valami spéci kell akkor kell várnom a kórházi vizsgálatra. Ultrahangra sokat kellett várni az egyik közeli településen de a másik település rendelőjében hamarabb volt időpont.
Látványberuházások? Mint pl. ez?

Két tucat kórház számára szerez be még az év végéig orvosi gépeket és műszereket, valamint informatikai eszközöket az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) és a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (Honvédkórház).
Az egyenként 192 millió és 3,7 milliárd forint közötti forrásból többek között

  • 2 új MR-t,
  • 5 CT-t,
  • egy sugárkezeléshez szükséges lineáris gyorsítót
  • és négy nagy érfestő készüléket vásárolnak központi közbeszerzéssel a fővárosi és Pest megyei kórházaknak.
Az EBP keretében biztosított kormányzati pénzből emellett számos korszerű endoszkóppal, mikroszkóppal, műtéti eszközzel, valamint több száz modern betegággyal is gyarapodnak az érintett intézmények. A tervek szerint az új gépeket év végéig üzembe is helyezik."

Nem mondom hogy minden rendben van és nincs mit tenni még az egészségügyben de azért történnek fejlesztések is.
 
Ezt az adatot hol találtad?
Ha jól emlékszem, azt olvastam, hogy a lakosság 92-3 millió körül van (most nézem, hogy a wiki például 96 milliót ír), és annak ellenére, hogy növekszik az életnívó, még mindig tizenegy-két százalékos a mélyszegénységben élők aránya. Az adat tehát feltehetően nem pontos, de arányát tekintve közelítő.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,969
Tagok
615,343
Legújabb tagunk
AntonStype
Oldal tetejére