Véres baltás Orbánnal fogadták az örmények Los Angelesben Kósa Lajost

Kellemetlen meglepetés várta Kósa Lajost Los Angelesben. A Modern Városok Programért felelős tárca nélküli miniszteri posztra száműzött politikus a Magyar Házban mondott a vasárnap beszédet 1956-os szabadságharc évfordulóján tartott megemlékezésen. Ám nem csak magyarok várták, hanem örmények is, akik még nem felejtették el a baltás azeri gyilkos kiadatását.

A helyi örmény közösség már előre készült, portáljuk, az Armenian Life napokkal Kósa érkezése előtt tiltakozásra szólította fel olvasóit,"a teljes morális csőd magyar vezetés" képviselője ellen.

Voltak, akik így is tettek. A minisztert tüntetők várták a Magyar Ház előtt, akik Orbánt véres baltával ábrázoló táblákkal, illetve egy molinóval érkeztek, amelyben köszöntötték

"azt a sok ezer tisztességes magyart, akik elítélik a baltás gyilkos Safarov kiadását Azerbajdzsánnak."

Ramil Safarovot 2012. augusztusában adták ki a magyar hatóságok hazájának. A férfit 2007-ben ítélték életfigytiglani börtönre, mert három évvel korábban

egy baltával meggyilkolta örmény hallgatótársát Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hungária körúti kollégiumában.

Tettét azzal indokolta, hogy áldozata, Gurgen Margaryan "provokálta" őt, gyalázta nemzeti jelképeit és gúnyolódott az azerieket ért háborús atrocitásokon.

A Panama-papírokra hivatkozva az Átlátszó idén szeptemberben azt írta, hogy gyanús hátterű magyar cégek számlájára több mint hét és millió dollárnyi összeget utaltak Azerbajdzsánból éppen abban az időszakban, amikor kiadtuk a baltás gyilkost.

ormenyek_0.jpg
 
Csatolás megtekintése 1571742

Akkor nem értettem miért is kell kiadni (ahol aztán nemzeti hősként ünnepelték)....úgy tűnik itt a válasz.
 
Én anno optimista módon az azeri olaj, illetve az ahhoz kapcsolódó esetleges magyar beruházási lehetőségekért véltem a kiadatást, de most úgy tűnik sekélyes magánérdekek álltak a magyar háttérben...
(Amit erősíteni látszik az is, hogy az EU-ban csak a magyar fideszes képviselők nem szavazták meg az azeri kenőpénzek vizsgálatára létrehozandó bizottságot.)
 
Hát ez azért elég rémisztő. Baltás gyilkost adunk ki, polgármester jelöltet gázolnak halálra, "véletlenül" épp a választás előtt, tanúskodni készülő alak hal meg rejtélyes körülmények közt a rendőr autóban, a pénzek milliárdos mértékben tünnek el, stb. stb.
Hová vezet ez?
 
Kellemetlen meglepetés várta Kósa Lajost Los Angelesben. A Modern Városok Programért felelős tárca nélküli miniszteri posztra száműzött politikus a Magyar Házban mondott a vasárnap beszédet 1956-os szabadságharc évfordulóján tartott megemlékezésen. Ám nem csak magyarok várták, hanem örmények is, akik még nem felejtették el a baltás azeri gyilkos kiadatását.

A helyi örmény közösség már előre készült, portáljuk, az Armenian Life napokkal Kósa érkezése előtt tiltakozásra szólította fel olvasóit,"a teljes morális csőd magyar vezetés" képviselője ellen.

Voltak, akik így is tettek. A minisztert tüntetők várták a Magyar Ház előtt, akik Orbánt véres baltával ábrázoló táblákkal, illetve egy molinóval érkeztek, amelyben köszöntötték

"azt a sok ezer tisztességes magyart, akik elítélik a baltás gyilkos Safarov kiadását Azerbajdzsánnak."

Ramil Safarovot 2012. augusztusában adták ki a magyar hatóságok hazájának. A férfit 2007-ben ítélték életfigytiglani börtönre, mert három évvel korábban

egy baltával meggyilkolta örmény hallgatótársát Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hungária körúti kollégiumában.

Tettét azzal indokolta, hogy áldozata, Gurgen Margaryan "provokálta" őt, gyalázta nemzeti jelképeit és gúnyolódott az azerieket ért háborús atrocitásokon.

A Panama-papírokra hivatkozva az Átlátszó idén szeptemberben azt írta, hogy gyanús hátterű magyar cégek számlájára több mint hét és millió dollárnyi összeget utaltak Azerbajdzsánból éppen abban az időszakban, amikor kiadtuk a baltás gyilkost.

Csatolás megtekintése 1571742
*
Kiérdemelték! Mármint a tüntetést - a magyar küldöttség - K.L. nem minősítem, régóta a "begyemben" van a nyilatkozatai miatt.
 
Hát ez azért elég rémisztő. Baltás gyilkost adunk ki, polgármester jelöltet gázolnak halálra, "véletlenül" épp a választás előtt, tanúskodni készülő alak hal meg rejtélyes körülmények közt a rendőr autóban, a pénzek milliárdos mértékben tünnek el, stb. stb.
Hová vezet ez?
Nyugi. Lesz ez még még cifrább is. 2010 óta fokozzák. Viktorka rég kiadta a parancsot: "Merjünk nagyot álmodni!"
Hogy hová vezet, nem tudom, de a fák sem nőnek az égig. Addig lopnak ezerrel, mert nagy a család, a gyerekek a saját lábukra akarnak állni, a csicskások is kell pár fillért adni. Soroljam?
 
Hát ez azért elég rémisztő. Baltás gyilkost adunk ki, polgármester jelöltet gázolnak halálra, "véletlenül" épp a választás előtt, tanúskodni készülő alak hal meg rejtélyes körülmények közt a rendőr autóban, a pénzek milliárdos mértékben tünnek el, stb. stb.
Hová vezet ez?

Hogy hová? Elég, ha megnézed hová szokott Viktorka mászkálni széles e ki világunkba :o

Azon csodálkozom, hogy Kim Jong Unt még nem látogatta meg és nem kért tőle egy pár tippet, hogyan irányítsa az országot. Vagy lehet, hogy volt, csak mi nem tudunk róla? o_O
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,303
Tagok
615,645
Legújabb tagunk
Granthex
Oldal tetejére