Bevezethetik itthon is az elsétálási jogot

A következő fél év alkalmat teremthet az úgynevezett elsétálási jog magyarországi bevezetésére - mondta a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, Schadl György a Magyar Időknek, amely úgy tudja, az elsétálási jog bevezetése már felmerült a kormányzat berkeiben is.

A lap keddi számában megjelent cikk szerint rövid úton komoly jelentőségűvé válhat az a jogszabály-módosítás, amelyet nemrégiben szavazott meg a törvényhozás, és amely a kilakoltatási moratórium kezdetét előre hozta november 15-re és a végét az eddiginél két hónappal későbbre, április végére tolta.

Egyesek szerint a moratórium meghosszabbítása módot adhat arra, hogy a törvényhozás rendezze a devizahitelezés egyik igencsak ellentmondásos kérdését. Többször is előfordult ugyanis, hogy bár az adós mindent megtett devizahitelének visszafizetéséért, végül mégsem lehetett elkerülni az ingatlan elárverezését. Ráadásul a banki tartozásból még úgy is maradt nemegyszer milliós összeg, hogy az ügyfél minden érdemi vagyontárgyát dobra verték.

"Az ilyen esetekben igazságos megoldás lehetne az úgynevezett elsétálási jog hazai bevezetése" - mondta a végrehajtók vezetője.

A tengerentúlon alkalmazott módszer lényege, hogy ha az adós minden érdemi vagyontárgyát értékesítik, akkor az érintett - bizonyos feltételekkel - mentesül az esetleg fennmaradó tartozás megfizetése alól.
Schadl György szerint a megoldás idehaza csak akkor működhetne, ha szigorú kitételek érvényesülnének. A hazai elsétálási jog például csupán a korábbi devizahiteleknél jöhetne szóba; azért csak ott, mert az ilyen kölcsönök adósait korábban rendkívüli helyzetbe hozta az árfolyamok elszabadulása. Emellett az elsétálás joga csak azokat illethetné meg, akik a banki hitelüket legalább részben megpróbálták törleszteni, miközben minden más fizetési kötelezettségüket teljesítették.

MTI

devisa hitel.jpg
 
Bankhitelt felvenni csak úgy szabad, ha az embernek már eleve ott van a számláján egy akkora összeg, mint amit fel akar venni. Így aztán nem a saját pénzét fekteti be, hanem a bankét (de van hová nyúlni, ha szar kerül a palacsintába). Mindegy egyéb esetben csúnya bukta lehet a vége.
 
Ez nagy különbség. Mert inkább eszek egy hónapig vajas kenyeret, de jövő hónapra ne maradjon részlet, amit be kell fizetni. Ha van rá pénz, akkor inkább kifizetek kp 100Kt, mint 10*10K, hogy utána 9 hónapig legyen idegrohamom, mit felejtettem el, befizettem-e, uristen, minden rendben van-e, vagy akármi... Gyülölöm a részletet, ügyintézést, hivataloka... Volt, hogy emiatt nem volt pár hónapig hütőm, addigra jött össze. Azóta van a folyószámla hitel, az a fizumból azonnal visszamegy, és kész.

Ha neked így jó, akkor tegyél így, megértem azokat is, akik nem élnek ezekkel a lehetőségekkel.
Amúgy nem nagy dolog, nem kell odafigyelni. Vagy csoportos beszedéssel fizetem az ilyet, vagy eleve felviszem a rendszerbe az összes átutalást minden hónapra előre(1-2 gombnyomás) és megy magától.
Hozzá kell tenni, hogy amint írtam nem arról van szó, hogy megvan a pénz vagy nincs, mert csak és kizárólag akkor veszek ilyesmit, ha amúgy is lenne rá pénzem. Elvi kérdés, hogy nem fizetem ki egyben. Az ügyintézés meg már semeddig sem tart, mert miután már minden ilyen kört lefutottam egyszer úgy vagyok benne az üzletek banki rendszerében, hogy az ügyintéző sem érti miért, de tőlem nem kell semmilyen papírhalmazt kérnie csak néhány aláírást.
De visszakanyarodva az elejére megértem ha valakit frusztrál, az első köröknél néha én is idegbajt kaptam majdnem, amikor az ügyintéző megpróbálta megmagyarázni, hogy ennyi fizetéssel a bank tuti nem fog hitelt adni, hiszen tuti ki tudnám fizetni egyben . Nem magyaráztam neki el a világ és a hitelek működését, hanem megkértem, hogy tegye a dolgát és pötyögjön csak szépen a gépébe.
 
No igen, mind mások vagyunk, mindenkit más zavar. A fontos akkor is az, hogy valaki ne vegyen tulzott terhet a vállára. De sajnos, ha már megtette, és nincs is annyi esze, hogy észrevegye, nagy gáz van...
 
Nem szoktam külső linket berakni, de ez alig másfél hónapos hír!
http://www.nlcafe.hu/csalad/20170920/kilakoltatas-kethetes-csecsemo-csalad-devizahitel/
Az ilyen családokkal mi lesz? Segítenek nekik lakáshoz jutni, vagy az enyészeté lesz mindenük?

Sajnos igen , nulláról kezdik . Ami a dolog előnye, hogy -a jelenlegi szabállyal szemben- nem marad tartozásuk. (Most csak levonják a tartozásból az árverésen befolyt összeget és marad a tartozás.) De ezt a változatot nem kötelező választani, ez egy lehetőség. Igy is úgy is rossz az adósnak.
 
Nem azért nyomkodtam a tetszik gombot, mert tetszik a válaszotok, ez inkább jelzés, hogy olvastam.

Mit tudom én ki segít vagy nem segít. Gondolom senki. :(

Fizettek ők, csak a már megemelt törlesztés lett sok(k) nekik.
Egyébként én egy forint kölcsönt nem vettem még fel, és biztos hogy nem is fogok! Betegeskedek, havi jövedelmem nem éri el a 70 ezret, na, erre mit vegyek fel? Max a nagykabátot ha fázom!

Persze igazad van, nem kényszerített senki senkit, hogy kölcsönt vegyen fel! Elképzelhetőnek tartom, hogy átgondolták, biztos hogy osztottak szoroztak, végül rászánták magukat. Csak ugye senki nem számolt a 2008-as gazdasági válsággal, és annak következményeivel.
en is vehetem volna fel kolcsont devizaba de egy baratom azt mondta hogy nevegyek, mert forintba kapom a fizetesem es legyek ovatos
pedig akkor a devizasoknak keveseb volt a torleszo reszlet sokkal de en megis forintba vettem fel es nekem lett igazam a deviza kockazatos
akkor miert nem sirtak amikor nekik kelett kevesebbet fizetni nem tudom
nem volt kotelezo devizahitelt venni
 
A családi csődgondnoknak a család külföldön dolgozó, ott rendszeres jövedelemmel rendelkező tagjának keresetére is rálátása lesz?
Ha a hitel részese , akkor az on csőd részese is .
Nálatok meg nem olyan vesebe vágó hogy nincs credited
mifelénk a credit nélküli ember nem emberi categoria
El fog érni oda is ,lesznek credit bíróságok
Akik minősíteni fognak ha tetszik ha nem
Az a 7 év credit nélkül nehézzé teszi az életedet
Meg sokan nem tudják de keserves annak ki belelépett
Ha elkerülhetetlen akkor egy kiút
sok következménnyel
Úgy gondolom ,hogy az EU országai nincsenek ilyen terén összekötve meg
tehát bemondtasos bevallom alapon működik .
 
... en megis forintba vettem fel es nekem lett igazam a deviza kockazatos
akkor miert nem sirtak amikor nekik kelett kevesebbet fizetni nem tudom
nem volt kotelezo devizahitelt venni
Azért az objektivitás érdekében megjegyezném, hogy az MNB akkori elnöke - Járay - mindent megtett, hogy ne érje meg a forint alapú hitelt felvenni (pl a banki alapkamatot 11.5%-ra emelte és a forint hitelek kamata ennek min a duplája, de inkább a triplája volt akkoriban, míg a devizahiteleké 4-7%).
Az egyszerű ember viszont csak annyit látott, hogy a forintosnál legalább 24% a svájcinál meg a negyede a kamat.
Ha a hitel részese , akkor az on csőd részese is .
...
Ha elkerülhetetlen akkor egy kiút
sok következménnyel
Úgy gondolom ,hogy az EU országai nincsenek ilyen terén összekötve meg
tehát bemondtasos bevallom alapon működik .
Én ebben nem vagyok biztos.
Már most is nyilvántartják központilag (KHR), hogy ki az aki "hiteles" és a legtöbb banknak van külföldi anyabankja....
 
A magáncsőd mint jogi kategória nem létezik még.A magáncsőd azt takarja, amit fentebb leírtak a cikkben.Régebben kellett volna már bevezetni szerintem, sokaknak akik önhibájukon kívül kerültek nehéz helyzetbe, könnyített volna az életükön....
De nincs devizahitelem, és nem szeretnék belemenni a vitába, hogy ki mit érdemel.Én azért találkoztam jogászként sok emberrel, aki önhibáján kívül került nehéz helyzetbe. Nálunk szerencsésebb történelmű országokban már rég működik ez a jogintézmény.Szigorú feltételekkel, de működik.
 
Kénytelen vagyok linkelni:, mert akkor ez mi?
https://www.otpbank.hu/portal/hu/Magancsod
A törvény, ami az alapja:
https://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1500105.TV
 
Én ebben nem vagyok biztos.
Már most is nyilvántartják központilag (KHR), hogy ki az aki "hiteles" és a legtöbb banknak van külföldi anyabankja....
A bankok hteleseinek minősítése az belső max banközi információ szerintem
Az nem országos szintű mert nincs meg credit buro ami a credit historyt figyelje
Amikor mar az is lesz attól lesz keserves minden oncsodos élete
Gondolom a rendszert másoljak mert jól működik
 
Én végigolvastam a fenti linken a törvényt. Aki erre rászorul, annak mindenképpen el lesz lehetetlenítve az élete.
 
Bocsánat rosszul fogalmaztam.Létezik mint kategória, csak ezt nem nevezném kodifikációnak, inkább törvényírásnak.Nem dolgozom közvetlenül benne, de amennyire tudom egy kagyvasz az egész.A kormányhivatalokhoz van rendelve talán. Nem én fogalmaztam így, hogy "menet közben defektet cserélni az autón".
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,798
Tagok
615,336
Legújabb tagunk
Pántlik László
Oldal tetejére