Viewing blog entries in category: Írásaim

  • Polla*
    [​IMG]
    Annyit tudtunk róla, hogy a neve Évike és három éves.
    Az első szál virágot férjemtől kapta.
    A fiúk imádták ezeket az évente ismétlődő kirándulásokat. A Nagy hét éves volt, a Kicsi öt. A világ csupa megismerésre váró csodából állt. Élvezettel bújkáltak a magas fűben, a fák és virágok között. Szaladgáltak, vadvirágot szedtek, különleges ágakat gyüjtöttek.
    Következő ősszel s aztán minden évben, már otthon elkészítettük Évike csokrát.
    Utoljára egy télen mentünk. Lábunk alatt ropogott az érintetlen hó, mögöttünk a fiúk a surrogó szánkón szorították a fenyőágakat. Csend volt, emberek sehol, a fákról porhavat szórtak a meg-megrebbenő ágak.
    Aztán az évek múlásával útjaink másfelé vezettek. Tíz éve is elmúlt már, hogy nem gondoltam Évikére. Elfelejtettem.
    Ezen a nyáron egy derűs csillagfényes estén a kertben üldögéltem. Milyen illat, szín, hangulat idézhette emlékeim közé? Nem tudom. Kérdeztem a fiúkat. Már nem emlékeznek rá, a kirándulásokra is alig.
    Sokszor eszembe jut azóta.
    Látszódik-e még a gazzal benőtt, koszorút sosem látott sirhalom?
    Áll-e a kis kopár fejfa s rajta a felirat kibetűzhető-e még?
    Évike. Élt három évet.
    Járnak még emberek a bezárt temetőben?
    Évike! Visz-e neked valaki virágot?