Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. [​IMG]
    M. Laurens:

    ÉN KOMOR VÁROSOM

    Mocskosan fojtó szmog terjeng körötted
    akár holtak bűze, mi szembecsap,
    szürkére festve a járókelőket:
    sorsára vár s tolong, sok gályarab.


    Göthös macska áll verébre meredve,
    és tolvaj lopakszik, akár egy árny,
    sok ripacs hasztalan pöröl lesve,
    hogy pénzeszsákból övék a hiány.


    Én komor városom, meg sosem vetlek,
    hisz sírnak testvéreim, kik szeretnek:
    büszke szegények s mihaszna nagyok.


    Akár teherhordó a hosszú úton,
    szürkülő cifraságod terhét húzom,
    végül magam is testedben kopok.


    Pest-Buda 2015. október 25.
    Zsuzsi1031, cortes és Beka Holt kedveli ezt.
  2. [​IMG]


    M. Laurens
    VILLON UTÁN SZABADON

    Nil novi sub sole*


    Ha befognám egyszer a számat,
    s nem jártatnám többé pofámat,
    pár ember végre boldog lenne,
    ki még álmában is: élve eltemetne.

    Ha lehunynám egyszer a szemem,
    menten ellopnák mindkét kezem,
    és nem maradna többé tinta,
    hogy le ne írhassam nevük: e papírra.

    Ha elveszteném mindkét fülem,
    hát üvölthetnének nélkülem,
    szidhatnák apám vagy épp anyám,
    felgyújthatnák házam: vagy akár a hazám.

    Ha nem vennék többé levegőt,
    úgy menne minden, mint azelőtt.
    Lesz új játszótárs, semmi bánat.
    Lehet, hogy épp neked tömik be majd szádat.


    Budatétény 2017. március 10.
    *Nincs új a nap alatt
    cortes kedveli ezt.
  3. [​IMG]

    M. Laurens
    A KRITIKUS


    A kritikus ül, hosszú méla lesben,
    epéjét túráztatja lefekvés előtt,
    hogy másnap se hagyja cserben.
    Ágyához érve, fogai közt elmormol
    pár, gyűlölettől frecsegő léha átkot,
    leginkább a pokol mélyére kívánva,
    ezt az irtóztatón dilettáns világot.

    Mert egy, csak egy ember igaz e földön,
    és csakis neki köszönheti mindenki,
    hogy reggelente a nap még följön.
    Ez pedig nem lehet senki más,
    mint a Tehetséges Kritikus önmaga,
    ki a Magyar Lírának szilárd bástyája,
    és máig egyetlen: vezérlő csillaga!

    - Itt van mindjárt példának okáért
    e versnek aligha mondható valami,
    melyből hiányzik minden eredetiség,
    csupa frázis, közhely, semmi igazi.
    És ezt nyomja le majd minden torkon
    (valami „M. Laurens” vagy ki fene)
    és ez akar fent lenni nálam a polcon?
    He-he-he...

    Így dohog a kritikus hosszú méla lesben,
    rossz-máját feloldja két pohár felesben.
    Hja!
    Majd el felejtettem!
    Hogy Őt bezzeg nem olvassa szinte senki?
    Ezt az apróságot leírni, mindíg elfelejti.


    Budatétény 2017. február 24.
    Igipapa és Beka Holt kedveli ezt.
  4. [​IMG]

    M. Laurens
    MI EMBEREK


    Nem létem a rombolás
    sem harag vagy gyűlölet
    hisz mindenkit szeretni
    s alkotni teremtett Isten
    életünk nem csak fülszöveg

    Nem létem a harag
    sem mások porig alázása
    hiszem hogy sohasem tehet
    ilyent ember ember ellen
    ki teremtőjének képe mása

    Nem létem a vak gyűlölet
    mi a gonoszság melegágya
    hazug előítéletek hosszú sora
    hol nem lát nem hall már senki
    s az alkotásnak nincsen tárgya

    Bárcsak lételemünk lenne mindig
    a megbocsájtó s megértő szeretet
    akkor önmagáért szerethetnénk
    végre minden embert:
    Mi Emberek

    Budatétény 2017. január 31.
    Beka Holt kedveli ezt.
  5. [​IMG]
    M. Laurens
    NACCSÁD
    ( iambosz )


    Már látom hogy Naccsád miként visel koronát.
    Mert nyakamba akasztotta ezt a rozsdás boronát,
    hogy boronálnám végleg el magam e földről,
    írmagom se maradjon, s ne lásson meg föntről.


    Ott fenn, Naccsád szárnyal főnixként, fel az égig,
    hol dicsérik szépségét, lángeszét, kontya tetejéig.
    S a láng közé időnként, sűrű setét füstöt ereget,
    bizonyára akkor emleget ”szép szókkal”, engemet.


    Jelzőkkel "dicséri" azt, ki Naccsád bánatára megszült,
    bizonyára csuklik is ott fenn: ha már le nem szédült.
    Naccsádhoz sokkal jobban illene az ostor és a nadrág,
    tán tudna is mit beletenni, ha olykor pödörné a bajszát.


    Mert-hogy igencsak vonzódik Naccsád a kékhez,
    főleg ha hatalmas és Kegyeden is jó munkát végez.
    Legyen hát benne sok öröme fenséges Naccsád,
    s költőként énekelje meg: a Boci-Boci farkát!

    Budatétény 2017. január 31.

    Beka Holt kedveli ezt.
  6. [​IMG]

    M. Laurens
    LÁTOD-E?


    Láttad-e már ébredezni az erdőt,
    mikor még félig szendereg?
    Mikor nyújtózik és sóhajt egyet,
    s ködpárából szül hajnali felleget.


    Láttad-e már a Szent Hargitát,
    mikor felejti az éj, múló sötétjét
    és hajnalpír simít minden fát.
    Láttad-e ágakon a hajnalkönnyet,
    mi siratja az egykorvolt hazát.


    Mert eljön majd a napsugár,
    s megmássza a Szent hegyet,
    hol fáknak sóhaja égre száll,
    és friss szabadságát hirdetve,
    fenn az égen: felhőként lebeg.


    Mondd, látod-e már,
    a fák, miként szülnek felleget?


    Budatétény 2017. január 18.
    Beka Holt kedveli ezt.
  7. [​IMG]

    M. Laurens
    ISMÉT ÍROK KEDVES ÚR
    opus tantum fictivus!?*


    Hát ismét írok Kedves úr,
    habár tudottan-tudatlanul
    badarság minden szavam,
    s ahogy mondani teszik:
    ismét ismétlem önmagam.

    Mert-hát nem vagyok én poéta,
    ahogyan már ezt a Kedves úr,
    (a maga keresetlen nyers módján)
    számtalanszor megmondta.
    No lám!
    Most sem tartok sem rímet,
    sem ritmust, sem szótagot,
    mint a borsó, lepereg rólam minden,
    s a Nagy Művészet elhagyott.

    Önben, Kedves úr,
    tudom hogy irányomban
    ellenszenv s harag dúl,
    melynek okát nem találom,
    pedig nem kértem, hogy
    legyen tisztelőm, vagy barátom.
    S a magas lóhoz (min ül),
    tudom, hogy nem passzol
    nyereg helyett hokedli,
    de ostoba szamárként,
    mégsem hagyhatom magam:
    úri passziója által megkövezni.

    Higgye el Kedves úr,
    (aki ugyebár sokkal több tőlem)
    ha belém rúg olykor-olykor,
    forogni fog lelke a temetőben.
    Mert nem dicsőség
    leköpni a senki-semmit,
    ki azt sem érti tán, hogy
    miért is tapossa meg lelkit.

    Feljebb nem ér Kedves úr,
    ha magamfajta gödörbe lép,
    (ki lennék két zárójel közt)
    akár csak az alja nép.
    Mert ugyebár,
    Költőnek lenni az szent dolog,
    s hogy engem köztük lásson
    Kedves úr,
    attól "jótét lelke" háborog.

    De hát nem is vagyok én poéta,
    ahogyan már ezt a Kedves úr,
    (a maga keresetlen módján)
    számtalanszor megmondta.
    És mégis...
    Lám ismét írok Kedves úr,
    habár tudottan-tudatlanul,
    badarság minden szavam,
    s ahogy mondani teszik:
    ismét ismétlem önmagam.

    Budatétény 2017. január 6.
    * a vers csak fikció!?
    cortes, atapata, Skorpioooo és 1 másik tag kedveli ezt.
  8. [​IMG]

    M. Laurens:
    ALKALMI VERS 2016 - 2017
    (163 évvel Arany János után)​


    Az Ó évet (lerágott téma!)
    Kéne értékelnem,
    Hazudva illőn nagyokat,
    S pohárba temetnem.
    Kell-e még füllentenem
    Majd a jövendőben? -
    Hadd maradjon Uram ott:
    Az Ó esztendőben.

    Legyen végre jó kenyér,
    S debreceni-páros,
    Jól fizessen a nyugdíj,
    S legyen tiszta város.
    Mérjék pedig meg a borom,
    A víz féljen tőle,
    Hagyja ott a Jóisten,
    Az Ó esztendőben.

    Senki se lásson majd
    Adóvégrehajtót,
    A kaparós sorsjegyén,
    Nyerjen pénzt: szakajtót.
    Annyi legyen, hogy csak, na!
    Sok-sok lepedőben.
    Legyen annyi, mennyi nincs,
    Az Ó esztendőben.

    Apró-cseprő tollasoknak
    csiporogjon szája;
    Anyós járjon messze tőlem,
    Porozzon a lába.
    Tollasodjék a magyar
    Zsebre, no meg főre,
    Adjon az Úr sok fineszt,
    Az újesztendőre.

    Csóró pesti közmunkásnak
    Lapát, kézre essék;
    Nyelvét rágva kerülje,
    Elhízás-betegség;
    Az orvos zsebet varrva,,
    Készüljön előre;
    Miből kapna, ha már nincs,
    Az újesztendőre.

    Utcán cirkusz, verekedés,
    Könnygáz gránát nem kell.
    Sem napi tusakodás,
    Lökdösődés reggel.
    Legyen türelem máshoz,
    Szeretet is bőven,
    Adjuk át ezt egymásnak,
    Az újesztendőben.

    Költő pedig költőnek
    Tollát ki ne tépje,
    A féltékenység, harag,
    Ne legyen vezére.
    Minden hírnév hiába,
    Ha lelke veszőben,
    Haragját hagyja végleg,
    Az Ó esztendőben.

    Örök otthon maradjon
    Ez a békés ország;
    Hol mások kutyáját is
    Szívvel felkarolják.
    Béke legyen egymás közt,
    Minden magyar főben,
    Adja meg a Teremtő,
    Az újesztendőben.

    2016. december 20.
    (Parafrázis/evokáció Arany János hasonló című műve nyomán)
    Skorpioooo, sorcier és TmintTibi kedveli ezt.
  9. [​IMG]
    M. Laurens
    KARÁCSONYI ÁLOM


    Csillag rezdül,
    Csengő csendül,
    A lelkek most hazatérnek,
    Az én füstös városomban
    Szentestekor,
    Felragyognak mind a fények.

    Sok-sok ember,

    Gyermekszívvel,
    Együtt vágyik álmodozni,
    Az én füstös városomba,
    A Karácsony,
    Békességet fog majd hozni.

    Utcán élők

    Kóborolva,
    Karácsonykor fáznak, félnek.
    Az én füstös városomba’
    Ételt adnak,
    Minden éhező szegénynek.


    Békességben,
    Szeretetben,
    Mennyek angyalait várva,
    Az én füstös városomnak
    A szívekben,

    Fénylő boldogság az álma.


    Budatétény 2016. december 15.

    Karácsonyi videó üdvözlet 23 nyelven

    gspr11 és cortes kedveli ezt.

  10. [​IMG]

    M. Laurens
    S NEKED IS...


    Mindenkinek szüksége van
    egy őszinte segítő kézre,
    s hogy valaki azt súgja neki,
    hogy megérti: és megérte.

    Mindenkinek kell valaki,
    hogy néhanap mellette álljon,
    még ha pusztán lélekben is,
    de kérő keze: rátaláljon.
    Egy meleg hang akár egy kéz,
    a magányban olykor jó lenne,
    hogy fájó, rémült lelkünket,
    testetlenül is: átölelje.

    Mert elkél a bátorítás
    annak is, ki látszatra erős,
    mert szerető gyengék nélkül,
    céltalanná válik minden hős.
    Mindenkinek hinnie kell
    önmagában s mindenki másban.
    Mindenkinek kell a remény,
    egy szebb és élhetőbb világban.


    Mert neked is szükséged lesz
    egy őszinte, segítő kézre,
    aki füledbe súgja majd,
    hogy röpke életed: megérte.

    Pest-Buda 2016. augusztus 31.
    csincsili és cortes kedveli ezt.

  11. [​IMG]
    M. Laurens:
    EGY HÓT EMBER ÖNÉLETRAJZA
    21 gramm epigramma

    Meghóttam én kérem, éppen akkor meg akkor,
    mikor elért az a Kaszás, no-meg az aggkor.
    Szép temetésem vót, de a végét nem vártam;
    így is voltak a pappal, sírásóval, hárman.
    Egyszóval, így hagytam itt e földi világot:
    sírásó szórt rám földet, pap meg miatyánkot.


    Mint friss hót, tükör híján, tapogattam szárnyam,
    s rettegve lestem, nem-e patásodik lábam.
    Mert-hát nem olyan mindegy újoncként ilyenkor,
    az ördög fiának, avagy angyalnak lenni,
    mert-hogy a bűnöm tán sok, és ennyi meg ennyi.
    Biza kár, hogy nem alkudtam jóval előre:
    némi kis jattért, ezt-azt feledni belőle.


    No de mindegy! Végül-is már idefent vagyok,
    lenézve szédülök, és mindkét fogam vacog.
    Bezzeg lenn: a patások szép estére főnek,
    ki vannak téve bő léből sugárzó hőnek.
    Nem is szédülnek ott, csak rotyognak szép lazán,
    mit-sem törődnek ők, egy újonc meghót baján.


    Egyszóval: most itten, épp felvételre várok.
    Adatlapom töltöm, mint a lüke diákok.
    Aztán innen, majd állás interjúra visznek,
    s prezentációm után lehet, hogy repitnek.
    Gyakorlom is serényen, mit mondok hát kérem,
    mert ilyen angyalosdit, még nemigen éltem.


    Mormolom hát magamban, vagy-úgy hetvenhatszor:
    Meghóttam én kérem-szépen, ekkor meg akkor,
    mikor gyütt az a Kaszás, no-meg hát.. az aggkor.
    Szép temetésem vót…, a végét alig vártam,
    Így is voltak pappal, sírásóval és velem:
    össze-vissza hárman.


    Pest-Buda 2016. február 25-27-28.
    Iren Anderko és cortes kedveli ezt.

  12. [​IMG]
    M. Laurens
    MONDJÁTOK...
    Nagy László (1925-1978) emlékére


    Mondjátok, ki viszi át majd az embert a túlpartra,
    a félelmek és növekvő gyűlölet tengerén?
    És hitünk hajójának kormányát erősen tartva,
    lesz-e majd kinek fontosabb a társ, mint az önző Én.

    Mondjátok, születnek-e majd holnapra is oly költők,
    kik csendes szavaikkal világokat kötnek egybe,
    és soraiktól az önelégült hatalom fölbőg,
    s habár Ő futni sem tud: futnak előle, remegve.

    Mondjátok, lesz-e még oly igaz és szentlelkű ember,
    aki mindenkit magához ölelve, arcon csókol,
    kinek egyetlen gondolata sem lesz soha fegyver,
    s az elesettek, gyengék előtt: testvérként hódol.

    Pest-buda 2016. szeptember 10.

    Melitta kedveli ezt.

  13. [​IMG]
    M. Laurens


    MÉG HATVAN ÉV UTÁN IS
    [ipsa historia repetit]*


    A történelem, mint mindannyiszor, igazságtalan és vak:
    míg a felső ágon az új Szabadság-madara fészket rak,
    kegyencei fészkéből kilógó hátsó felét újfent föléd rendeli,
    föléd (ki számára hasztalan), s az alsó ágon gubbasztó milliónyi
    magasról leszart szürke veréb közt hagy ismét: öklendeni.

    Ott, ahonnan lejjebb nincs már zöld ág, csak a semmi,
    ahol már jobb lenne sokuknak élőként is meghalva lenni,
    hol körbevesz a történelem mocskából ülepedett zagy,
    s egy ismerős hang bolyong fejedben még hatvan év után is:
    "Nem a zsemle kicsi, hanem a pofátok nagy!"

    Budatétény 2016. november 5.

    * a történelem önmagát ismétli
    cortes és Melitta kedveli ezt.
  14. [​IMG]

    M. Laurens
    CSONKA BALLADA EGY SENKI ÉLETÉRŐL
    (végső emlék a feledhetőnek)


    Egy filléres másolat lóg a falon,
    napszítta poros művirág az íróasztalon,
    a zöld-penész már a küszöböt is elérte,
    de nem tett semmit ellene, se érte.
    Nagyra-törő álmai sohasem voltak,
    ha lettek is volna: már régen elkoptak.
    Család, gyermek, nyugalom volt vágya,
    és egy szerető feleség, aki hazavárja.


    Megnősült, dolgozott, s szinte már felejti,
    a régi kis dobozt, mely emlékeit rejti.
    Korok és ideológiák jöttek mentek,
    határok tűntek el, s újak növekedtek.
    Elrepült több mint hatvan év nagy-hirtelen,
    Ő maradt ki örökké volt: a nincstelen.
    Pedig temérdek dolog történt ezalatt,
    miből egyetlen egy sornyi sem maradt.
    Csak egy árva pókháló, az üres polc felett,
    egy soha meg nem írt történet helyett.
    - Ez marad majd utánam - gondolta,
    asztalán a silány művirágot félretolva.


    A vastag porban egy öreg toll hevert,
    hegye régen látott már új verseket.
    - Ha csekély tinta jutna még e tollba,
    és papír is akadna tán a vén fiókba,
    ez égi jel lehetne onnan nagyon fentről,
    hogy a teremtőm tudni akar életemről.
    Netán meg kéne írnom tanulságnak,
    az utókornak vagy akárki-másnak,
    hogy miként is maradtam örök senki:
    kinek sorsát a történelem elfelejti.


    Gondolataimat hadd rendezzem hát sorba,
    hasztalan életem, most e tollba mondva:
    Például, ha a születésemmel kezdeném,
    valahol még az ötvenes évek elején...
    Szóval a Ratkóban virradt rám a kék ég,
    amikor asszonynak szülni volt kötelesség,
    habár a szerelemnek is volt némi része,
    egyszóval így történhetett meg, hogy
    édesanyám ringatott szerető ölébe`.
    Lettem hát, mint akkoriban oly sokan,
    a háború után, tervszerűn s tudatosan.


    És eltelt négy év, min nincs mit feljegyezni,
    tanultam beszélni, járni, sírni s nevetni,
    pelenkámat jócskán hátrahagyva immár,
    Én jól ellettem volna, mint tóban a hínár:
    de a történelem Dzsinn volt a palackban,
    s ötvenhat máris ott dübörgött a falakban.


    A Múzeum körúton laktunk akkortájt éppen,
    sötét volt, és én a koksz tövében vacogva féltem,
    mert szenes-pincénk mélyén kuksolt a család,
    és mikor apámért feljöttünk, hogy haza hozzuk,
    egy eltévedt géppuska golyó kis-híja el talált.
    Nagyanyám a drága lélek, isten nyugosztalja,
    a nyolcvanas években is a falban lévőt mutogatta.
    Ő hitt benne, hogy ez, egy égi jel, isteni csoda,
    unokája fejétől a kapualjban, kétujjnyira vágódott oda.
    Képek, hangok villanások maradtak meg bennem:
    kapunk előtt egy fölborult sárga villamos,
    tankok csővel a falnak. Erre emlékeztem.


    Négyévesen láttam először a méltóságos halált.
    Túlélés ide vagy oda, Ő mégiscsak megtalált.
    Szívizomgyulladás! Így szólt az orvosi verdikt,
    piros kis-biciklim elítélve, ugrálást is megtilt.
    Korán megtanultam hát, olvasni muszájból,
    Így lett a képes mesekönyv az egyetlen barátom.
    Hatévesen már nagy hangon böngésztem,
    írni még nem tudtam, csak firkálni: de szépen.
    E tudással kerültem hát az első iskolámba,
    vastag komor téglafalak, nap se nézett rája,
    első-osztályos lettem a Cukor utcába’. -


    Gondolataiban már az első fejezetig jutott,
    papír is akadt kezébe, mit egykor eldugott.
    De a kalamáris kupakját csendesen emelve,
    réges-rég beszáradt tinta várt az őszülő fejre.
    Hiába van pár megsárgult papír a vén fiókba’,
    az égi jel most elmaradt: nincs tinta a tollba...


    Hát, így maradt Ő végül egy elfeledett senki,
    kinek sorsát a történelem fel sem jegyzi.
    Maradt a művirág, pókháló az üres polc felett,
    e soha meg sem írt: végső történet helyett.



    Pest-Buda 2013-2016.
    Zolta:n és lelkes.miklos kedveli ezt.
  15. [​IMG]
    M. Laurens
    ÉNEK A REMÉNYRŐL

    Meggyilkolnátok minden kis dalos madárkát,
    csak azért, mert újabb hajnalt köszönt énekük.
    Hiába fogtok be fület és szemet, mi lát,
    sötét-némaság nem lesz alaptermészetük.

    A Föld minden egyes fáját kiirtanátok,
    s taposnátok a fűszálat míg meg nem hajol,
    rosszabbak vagytok mint a főbenjáró átok:
    tőletek még a férgek is bújnak valahol.

    A tengerek s folyók, jaj, velük mit tettetek!
    Megmérgeztétek mi egykor bölcsőnk volt és szép,
    milliónyi élet tengerkékje elveszett,
    és koromfelhőktől, savtól vemhes most az ég.

    Miért bántjátok az elgyötört otthontalant,
    ki önmagában siratja régvolt életét?
    Gúnyoljátok s felrúgjátok a boldogtalant:
    nyomortól gyalázott elvetéltek gyermekét.

    S ugyan, mit akartok egy vén, megtört költőtől,
    aki mocsokban is a reményről énekel,
    ki szeretetre, emberségre vágyik régtől,
    mert hiszi, hogy az: még életében jöhet el.

    Pest-Buda 2016. június 04-08.
    lelkes.miklos kedveli ezt.