[​IMG]

Költői önvallomások , versek a versről...


"Varázslat ez, megfejthetetlen.
Mintha a legelső hajnal.
Kivirágzik a halott rózsafa.
Lázasan ver a percek szíve.
Könyvem lapján egy vers föllobog.
Sötét lángot vet a tükrök tava."
/Makay Ida: Csak csillogjanak a csodák.../
<object width="480" height="385">
<embed src="http://www.youtube.com/v/y6N1kfZ7J4M&hl=hu_HU&fs=1&" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="480" height="385"></object>
Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. [​IMG]

    Garai Gábor : Emlékező táj

    Hajnali táj. A tóval összeforrt ég,
    a gyönyörűség konok díszlete,
    messzi emlék ring törékeny hajóként,
    vízszint alatt a súlyosabb fele.

    Hiába kérleli múltját a lélek,
    nem térnek meg az elúszott szavak,
    az értelem hínárja közt tenyésznek,
    s foszforeszkálva föl-fölizzanak.

    De folytonos a vágy és gyógyítatlan,
    s állhatatos a tó és a hegyek,
    zöld tűz a nád s a part a virradatban,
    ríkatja bokrait és vár és nem feled.
  2. [​IMG]

    Csoóri Sándor : Pihenés patakparton

    Mint kerek betonkeverő,
    forog ott fönn a nyári Nap,
    dőlnek belőle remegő,
    finom szemcséjű sugarak.

    Egy patak partján hűsölök,
    árnyékot vet a parti sás.
    Szemembe piros derű gyűl:
    katicabogár-villogás.

    Dél van, kábító június,
    delelni ledől a világ,
    csupán az erdő fekszik ki
    a dombra, süttetni magát.

    Ritkás széliben rózsaszín
    csorda ácsorog – s tehenek
    lelógó farka meg-meging,
    mint lusta harangkötelek.

    Pihen, hever a pásztor is,
    újságot forgat álmosan.
    Kutyája vízben lefetyel,
    tűzpipacs nyelve lázban van.

    Boldog vagyok, mert szép a nyár
    s végre nyűg nélkül lehetek.
    Ahhoz se kell most értenem,
    mit a világból megvetek.

    Csak hang, csak szín, csak mozdulat
    férkőzik hozzám – épp elég,
    hogy én dúdoljam nektek el
    a pompázó nyár énekét.

    Kotyog a patak, hallgatom,
    vízében kölökgólya áll,
    lábát csiklandja liliom
    s átfonja selymes békanyál.
    Zsuzsi1031 kedveli ezt.
  3. [​IMG]

    Szirmay Endre : Hűséggel

    Hűség a földhöz és a fákhoz,
    a gyökerekhez, az indákhoz,
    a rügyekből kibukó szóhoz,
    a virágbontó szándékokhoz,
    az ágak ringó szövevényéhez,
    a lombok fölött ragyogó éghez,
    a sorsunkkal viselős maghoz,
    esőhöz, naphoz, szélviharhoz;
    hűség az öröm és bánat szülte rendhez,
    hűség a harchoz, az engedelemhez,
    hűség az értelem kristályrendjéhez,
    minden igaz és szívünk szerinti széphez;
    hogy minden népek sorsa kiteljesedjen
    és az élet győztesen ragyogjon, zengjen!
  4. [​IMG]

    Szabó T. Anna : Talán bé


    Talán a fények. Talán a felhők.
    Talán a kék köd. Talán az erdők.
    Talán a pára. Talán a béke.
    Talán eljutni ából a bébe.
    Talán a zöldek. Talán csak egy pad.
    Talán ha mással, mikor magad vagy.
    Talán barátok. Talán a pár szó.
    Talán – na látod! Talán akár: jó.
  5. [​IMG]

    Weöres Sándor : Variáció

    a hangok illata
    az illatok íze
    az ízek színe

    a színek hangja
    a hangok íze
    az ízek illata

    az illatok színe
    a színek íze
    az ízek hangja

    a hangok színe
    a színek illata
    az illatok hangja
  6. [​IMG]

    Szabó Lőrinc: Föld, Erdő, Isten

    II.

    Reggel

    Szokatlanul nyugalmas most a reggel;
    az úton csak vigyázva járhatunk, mert
    a hajnali eső arany csigákat
    vert le a fákról. Tisztább vonalakban
    sorakoznak fel a távoli dombok
    és mikor a lassan melegedő föld
    a hajnal könnyét már visszalehellte:
    oly friss a szín, üveglelkünkön át oly
    zenében úszik minden, mit a szem lát,
    hogy e forró és nedves ragyogásban
    levedlik rólunk az ember magánya
    s nem is magunkat, nem idegeinket
    érezzük zsongani: oly mély gyönyörré
    sürűsödik az élet, hogy ilyenkor
    hajam az erdő ruganyos hajával
    összefolyik, karom ölelve nő a
    kék láthatárba, mellem eke vérzi,
    hangom a szél dala és az örök Nap
    az én szemeimből nevet a földre.
  7. [​IMG]

    Kányádi Sándor : A tenger

    Nagy ember a tenger,
    nagyon nagy.
    Minden gondolat
    súlya, mélye,
    súlyosan mélyül
    hozzá mérve.

    Emberként él, emberként érez,
    nincsen fogható erejéhez.
    Láttam, hajnalban a napot
    égre emelte:
    izzott az óriás kerék,
    szinte sisteregve
    hányta tüzét a hullámokra,
    s ő, a tenger-ember, higgadtan
    a horizontra paszította.
    Aztán, mint egy nagyapó,
    fecsegett, magyarázott,
    mikor ölébe hulltak a hálás,
    ujjongó sirálysikoltások.
    Van derűje, van humora.
    Hangja némelykor nagydob,
    máskor fuvola.

    Nyugalma is emberi,
    szelíd nyugtalanság.
    Bőszült ember,
    hogyha felbosszantják.
    Ó, mennyire ember!
    Nem békül,
    csak a maga szabta renddel.
    A partja,
    amilyennek ő akarja. -
    Nem a hajókért van,
    a hajók születtek érte,
    s belevész, ki másképpen remélte.
  8. [​IMG]

    Szabó Lőrinc: Beszélgetés a tengerrel


    Beszélgetés a tengerrel
    Reggel óta ülök a parton
    és nézem a hullámokat.
    Mint csendes őrült, szakadatlan
    fecseg a víz, nő és kicsap,
    aztán függönyként lezuhog
    a szirtről, ahol heverek,
    és rögtön új rohamra indul
    s játékát sohsem únja meg.

    Minden percben vagy tizenötször
    idehabzik a végtelen,
    sebezhetetlen ölelése
    ugrálva fut a köveken;
    mint az idő, oly óriás
    és oly puha az ereje,
    nézem és oly kicsi vagyok, hogy
    csak játszani tudok vele.

    Hát játsszunk tovább, moss körül,
    tenger, te hánykódó idő,
    lüktesd föl rám perceidet,
    örök-eleven temető;
    az óra reggelt és delet
    mér ki, tegnapot s holnapot:
    saját magadban ringva te
    az öröklétet mutatod.

    Játsszuk, öröklét, a halált!
    Szoktass a rosszhoz, játssz velem!
    Partodon már évezredek
    múltak el ép ily csendesen;
    múljék el ez az egy nap is,
    ez az egy ember, aki csak
    vendégnek jött most messziről
    és nézi hullámaidat.

    Játsszunk, élet, te óriás,
    örökkévaló őrület!
    Tolmács nélkül is értem én
    érthetetlen beszédedet:
    magamnak vendég, neked annyi, –
    neked még annyi sem vagyok…
    Egy őrült fecseg és a másik
    várja a lemenő napot.
  9. [​IMG]

    Mécs László : Fényt hagyni magunk után!

    Az élet örök búcsúzás.
    Ó bár csak tudnánk távozáskor
    fényt hagyni, mint a Messiás,
    belészeretni az szívekbe,
    apostolokba, mártírokba,
    hogy átadják a századoknak,
    a századok az ezredeknek!
    Fényt hagyni, mint a Messiás!

    Vagy legalább, mint az anyák,
    kik egyre jobban megragyognak,
    minél sötétebb lesz az éj,
    és minél jobban porlanak
    a bánat-barna hant alatt.
    Fényt hagyni, mint a jó anyák.

    Vagy legalább is, mint a Nyár,
    amely almákba és diókba
    szerette édes álmait,
    és édességével világít
    a hosszú, hosszú tél alatt.
    Fényt hagyni, mint a drága Nyár.

    Vagy legalább is, mint a Nap,
    melyet elnyelt az alkonyat,
    de a legbúsabb éjben is
    világít még a gyöngyvirágban,
    a liliomban, mécsvirágban.
    Az életünk olyan tünékeny.
    Ó szent fényt hagyni volna jó!
    Zsuzsi1031 kedveli ezt.
  10. [​IMG]

    Reményik Sándor: Kagyló

    Én itt vagyok, akarva, nem akarva,
    a végtelen vetett a véges partra.

    Fekszem aléltan a sivár fövenyben
    és az óceán himnuszait zengem.

    Anyám, a tenger apadt, s itt hagyott,
    kinek mi köze hozzá, ki vagyok?

    Gazdátlan, üres ház, mire se jó,
    csak eldobni, vagy eltörni való.

    Apály s dagály közt, így, időm múlván,
    várom, míg értem visszatér a hullám.

    Nekem nem hazám e kietlen part,
    de aki titkon a füléhez tart

    magányban, éjben, emberektől távol:
    annak mesélek egy más, szebb világról.
  11. [​IMG]

    Fecske Csaba: Hajnalodik


    Liliom-papucsban
    álldogál a hajnal,
    berzenkedő lomb közt
    szél játszik a gallyal.

    Bíborszín napkorong
    görnyeszti a bércet,
    eltűnnek a lápról
    a kócos lidércek.

    Rigó füttyent hosszan,
    a kert beleborzong,
    tökvirág kürtjében
    aranysárga csönd bong.

    Terelik a csordát
    hegyi legelőre,
    vérhólyagot ostor
    üt a levegőre.

    Hancúrozó fényben
    fölszárad a harmat,
    lágy fű cirógatja
    mezítelen talpad.
  12. [​IMG]

    Weöres Sándor : Kánikula

    Szikrázó
    az égbolt,
    aranyfüst a lég,
    eltörpül
    láng-űrben
    a tarka vidék.

    Olvadtan
    a tarló
    hullámzik, remeg,
    domb fölött
    utaznak
    izzó gyöngyszemek.

    Ragyogó
    kékségen
    sötét pihe-szál:
    óriás
    magányban
    egy pacsirta száll.
  13. [​IMG]

    Szabolcsi Erzsébet : Mindennapi csendünk

    Csak a csend, hallod,
    mindennapi csendünk rebben
    rövid nappalok, hosszú éjek után.
    Távolból kutyaugatás, tücskök esti dala
    ciripeli, zümmögi, dünnyögi át az időt hajnalig.
    Csokoládéillatú fahéjas-almás barátságos beszélgetések
    emléke kavarog gyertyafénytől imbolygó szelíd árnyak között.
    A múlt zsongó hangjai. Hallod?
    Bennünk zenél az idő.
  14. [​IMG]

    Ágh István : Pipacs

    Nefelejcs súgja, mit csinál:
    kora reggel pipacskodik,
    pirosba bontja bimbait,
    nevetést csikland, röpteti
    széditő zöld kosár,
    mező kipingált ringlisén
    fölsodródik a csitri szoknyaszél,
    forgatja körbe-körbe Föld,
    szeret? nem szeret? visszaszáll
    és újra kuncog, csettint, nyelvet ölt.
  15. [​IMG]

    Fodor Ákos : EPIKTÉTOSZ-VISSZHANG

    Sose mondd azt: "el-
    veszítettem", semmiről;
    mondd: "visszaadtam".