Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. Minden nép, minden korban, bonyolultan,
    összegződésként mutatja meg magát,

    ha nép alatt teljes nemzetet értünk, -
    hogy elkerüljük a fogalmi hibát.
    A
    néppel gyakran nem azonos a nemzet.
    Ó, hány magyar volt magyarok gyilkosa!
    S ezt felejtetné fentről hókuszpókusz
    hazafiságot zengető tolvaja!
    Ilyen a tolvaj. Nem csak a korunkban
    markolt
    magyarként a sok mohó marok,
    s az elbutított tömeg is
    magyarként
    éljenzett ennek (vagy csupán hallgatott).
    Persze, voltak oly magyarok:
    magyarként
    náluk igazra élesebb volt a szem,
    s nem csak akkor, mikor áradat indult,
    és fényteltebb lett már a történelem.


    A magyar messziről jött? Minden nemzet
    messziről jött, mert sokféle messzeség
    létezik, és sok nemzet mennyi tájra
    vitte a szerzés vágyát, - és szégyenét!
    Magyar is tette azt, mit Ázsiában
    tennie kellett:
    ölt élni akarás,
    őt is ölték, rabolt, s ki is rabolták,
    mindebben sem ő, sem más nem volt hibás.
    Pokolkör volt. Mind-mind menekült, s támadt,
    ..de szép lehetett a békés pillanat,
    ha magas fűből összeállt a tenger,
    s nekilódult a végtelen kék alatt.
    Akkor szépséggel egyesült szabadság
    s bár mindkettőben ott volt a félelem,
    ott volt a vágy is, kutató varázslat,
    mely bukásból is visszatér győztesen.
    Ló nyerített. Kézről felszállt a sólyom
    (nem a mostani, kakaskodó turul,
    mely már csak elhízott haszonmadárka),
    s a Napról úgy tűnt: szeles-fényesen új.
    Íjak, kardok, tarsolyok, tűzszerszámok,
    áttetsző álom, mely felébredni kész, -
    lehet, a múlt, Kereszt igája nélkül,
    nyugtalan volt, de gyönyörűen Egész!

    Elforgó világ időnként sötétebb, -
    és homállyal itt a középkori táj,
    de nem becsülöm azt, aki magyarként
    nem szép érdekből mindjárt mást kiabál.
    Ha butaságból tenné, megbocsátást
    inkább kaphatna, világos, mint a nap:
    a butaság baj, de nem becstelenség,
    bár belőle most magyar égbolt alatt
    többet látok, ha nézek jobbra, balra,
    s egy Juhász Gyula-versből eszembe jut
    mint vélekedett Krisztusról a varga..

    Ám akikben hetvenhét lexikon van,
    még azoknál is csupán kérdőjelek
    ugrálnának, mert szinte lehetetlen
    összevetni az egyes nemzeteket.

    Jobb volt az angol? Hát, flegmán pipázott,
    de a világban szinte tengernyi nép
    érezte nyakán, nyersen, nyersanyagra
    oly mohón vágyó ánglius nagy kezét!

    A francia? Mit is mondhatnék róla?
    A műveltség és villanó guillotine
    jó párosítás lett volna, de mégis,
    sajnos, mást hozott a túl korai kín,
    s a világ sok táján nem szabadságról
    regélt a tett, ha szálltak a francia
    ágyúkból tüzes golyóbisok, egyre,
    s tükörsor fénylett: kivont kardok hada.

    Amerika? Az összegyúrt magának
    sok-sok nemzetből új, másik nemzetet,
    s magába olvasztott feketét, barnát,
    s jól felhasználta az eszesebbeket,
    így lett a Nagy Világgép termelője,
    mégsem hiszem, hogy túl okos az a nép:
    túlontúl kedvel győzelmes csatákat,
    és ezzel, szerintem, téved némiképp
    (nem sokat ér más nép fejére verni,
    ha utána még sokáig verni kell,
    s hiába jobb az amerikás rendszer,
    ha az, a konok afgánnak, mégse kell..,
    s túl sok tűzfészket, büszke bár a lángjuk,
    mégsem tanácsos olykor meggyújtani,
    Isten talán ezek nélkül is látja,
    hogy Amerikáját meg kell áldani..).

    Hát értetek, mint nemzetért, rajongok,
    hangoskodó és ló váltó
    magyarok?
    Ti is túl sokat, s nagyokat hazudtok, -
    és hű de becsapjátok önmagatok!
    Nem volna jobb, szebb: szólni tolvajoknak,
    hogy mérsékelje magát megannyi Kéz?
    Bár nem lehet cél szentéletű szépség, -
    túl sok a magyar, ki lapít, s félrenéz!
    S nem volna jobb egy erős Európa,
    a legyengült, s szinte haldokló helyett?
    S nem látjátok: haldoklik Magyarország,
    s titkolni sem tud magyar szégyeneket?


    Magyar vagyok, de más nem is lehetnék,
    mert magyar marad, aki itt született.
    Nem tagadom: tájait talán jobban
    szeretem most már, mint az embereket.
    Ám az emberek sokkal jobbak voltak,
    mikor verseket írtam, fiatalon,
    jobb erkölcs volt, több önzetlen segítség,
    mert sokkal több jót hozott el Csillagom,
    mint rosszat, és akkor nem keveseknek,
    de minden nemzetben ott Menny és Pokol,
    s becsapott tömeg könnyen csőcselék lesz, -
    ma ölelt, s holnap már gyilkol valahol.
    Egy nemzetet, népet se mutass jobbnak,
    mint amilyen, - ezt nem tették a nagyok!
    Vedd észre, hogy példát épp ők mutatnak,
    s nem a ravaszul hízelgő magyarok!

    Rosszat megvetni és a jót szeretni?
    Bár e kettősség adna egy nemzetet!
    Most még nem ad, mert meg nem értett múltja
    nem tanít neki elég önérzetet.
    Könnycseppes léttel nagy toronyban élek,
    s nem tagadom, hogy nem mennék el roma
    gettó félébe, hős politikusként,
    de tudom: cigány sors miért mostoha,
    s a "te cigányod, nem az én cigányom"
    felfogás nem híd, csak mocsárig vezet,
    és árt magyar cigánynak, s nem cigánynak,
    s nem jó jövőt hoz, csupán szégyeneket.
    S aki zsidózik? Összetett világból
    szörnyűség néz ki: halomban sok halott, -
    s lélek mélyben hazudnak önmaguknak
    az igaz szóra képtelen magyarok!

    Aki akar, megért. Értelmes ország,
    úgy vélem, előbb-utóbb megértene.
    Ablakomból a nagyvilágra nézek.
    Most ilyen ország utópiás mese.
    Ha az is, mert kortes borral itatják
    a nemzetet, a versem hű úgy marad
    nemzethez, néphez, szépséghez, hazához,
    ha benne, - bárhogy fáj! - igaz pillanat,
    jót elismer, rosszat őszintén vádol
    (az "Isten, áldd meg.." ma már keveset ér,
    s ha többet ért is Kölcsey korában,
    egy kis országot utána mi is ért?).

    A vers szóljon, akkor is, ha hiába
    szól, a közönyben széthullnak a szavak.
    Igazat szóló verset ki parancsol?
    Az Isten? Eszme? Lélek? Döntsd el magad!
    S ha nem gondolod: magyar vagyok, akkor
    ne tarts annak, mert sokkal inkább vagyok
    üres zsebbel becsületes akárki,
    mint magyarkodóként egy hazug halott!


    (2016)
    kágyula kedveli ezt.
  2. Mikor a nyár közeledik az őszhöz:
    az ismerősben ott az idegen,
    s hogy minden ismerősben idegen van,
    észre sem vetted, - s rájössz hirtelen.


    A fény kialszik, felhők összefutnak,
    majd ismét régi arccal néz a nap
    feléd, s a nyárban minden újraéled,
    a megszokott hoz mozdulatokat.

    A lombok zöldek, de színt váltott termés
    magát már az ősznek ajánlja fel.
    Egy ág bólint. Halk ének kék üvegben
    barátkozik csend énekeivel.


    Mikor a nyár közeledik az őszhöz,
    akkor elképzelt, vagy valódi fáj,
    vagy mindkettő, s egy-sorsú lesz a tájon
    könnycseppes szolga, s menekülő király.


    Két tükör fáj, egyik másikra fénylik,
    kettőződik a láng és pillanat,
    és fáj az idegen az ismerősben,
    s fáj felismert életed: önmagad.

    A vers is ilyen nyár és ősz határán.
    Megváltoznak az ismerős szemek,
    s idegen néz a fordított tükörből:
    amin te bánkódsz, azon ő nevet.

    A felismerés mit ér földi nyárban:
    négy évszakban ugyanaz a halott?
    Ember, vers ma meghal embertelenben,
    s eltemetik évszakok, holnapok.

    (2016)
  3. Van öröklét?

    Mai tudásunk (egyházi és tudományos) szerint: VAN!

    Következik ez a világ végtelenségéből, ami hihetetlen ugyan, de a többi erre vonatkozó hihetetlenből mégis a leginkább hihető. Hiszen, ha a világ végtelen térben és időben, akkor a lét (a világ léte) örök. Ha a világot Isten teremtette a semmiből, mint egyes vallások tanítják, akkor az Öröklétnek, mivel Isten léte is lét, tehát lét volt a világ léte előtt is, teljesen világos a logikus létezése, de meg, ha Isten nem öröktől fogva van, akkor Neki is volt Teremtője, akinek léte...

    Van örök élet?

    Mai tudásunk (egyházi és tudományos) szerint: VAN!

    Hiszen, ha a világ térben és időben örök, akkor, még ha az ember kipusztulna is (amin éppen most is szorgoskodik), akkor is, valahol, egy másik bolygón, vagy bolyongást megunt micsodán élet létezhet. Meg azután, még ha emberféle nem volna is, végtére egy állábát mozgatni tudó amőba is él, de még a sejtnél egyszerűbb életlény-anyagok is léteznek..

    Na! Mindezek ellenére ne gondoljátok, a majmot oly könnyen vízbe ugrató Olvasóim (Ti, hárman, igazi Olvasóim, nem is gondoljátok, akiknek ez szól, azok csak potenciális olvasóim, jelenleg impotenciásan), hogy fenti kis eszmefuttatásommal sikerült összebékítenem az Isten-alapú vallások tanítását a dialektikus materializmussal!

    Nem! Sőt, a vallások, közös eszmei alapjuk ellenére, még egymással sem békíthetőek össze.

    Miért?

    Az Isten alapú vallások lényeget illető filozófiai alapja közös: 1. Isten hite, 2. a lélek halhatatlanságának hite, 3. a túlvilág hite, 4. annak hite, hogy a túlvilágon a jókat (a Földön az előírt módon viselkedőket) Isten megjutalmazza a Mennyel (Paradicsommal), a Földön pedig a nem megfelelően viselkedőket megbünteti (a Pokollal vagy más inkvizíciós módszerekkel).

    A különböző vallások (legalábbis többségük) a lényeget illetően ugyanazt hirdetik (Isten, Túlvilág, a Lélek halhatatlansága, jutalmazás vagy büntetés), - így tesz például a keresztény vallás is, meg a muzulmán is.

    No, ettől béke lehetne közöttük, vidáman, - de a béke veszélyes bizonyos érdekekre, mert a békés ember vonakodik megölni a másik békeszeretőt, - ilyenkor pedig hol a haszon (profit), - ne vágjatok olyan pofit, hogy nem tudjátok: miről is van szó! Utóbbi miatt a vallási eszmékre az érdekek felépítették az egyházakat, azok meg a cirádásan lényegtelen részletekkel elintézték, hogy béke helyett (igaz, időről időre változó, különböző szintű szembenállásokkal) békétlenség legyen.

    Hogyan intézték el?

    Könnyen. Érdekes sztori, hogy miként irtották a keresztény-ellenes császárok az őskeresztényeket, majd a keresztény-hitű császárok is az őskeresztényeket a nem őskeresztény keresztények érdekében, utóbbiak mennyei útmutatása szerint. Később kiderült, hogy Krisztus és Allah (a lényegtelen dolgokat illetően) nem azonosak, tehát a két valláspárt híveinek irtania kell egymást. Meg mindkettőnek irtania kell azokat, akik egyházuk valamilyen tanításában, vagy annak akár aprócska részletében kételkednek, vagy másképpen értelmezik.

    Mindmáig érdekes (és tanulságos) történetek ezek, de az embereket nem érdeklik, nem is akarnak tanulni a múltból, mert akkor másképpen kellene gondolkozniuk, élniük, - de még halniuk is!

    Utóbbi okból inkább az érdekli őket, akár Attila kardjáról (isteni ostoráról) álmodozó magyarok, akár más nációjúak, hogy Puncimancikának is alul van-e az a valamije, és az a csöcsös Mincimanci kivel, mikor és hogyan.. Hát, nem tagadom, valóban, ez hasznos érdeklődési irány, mert ilyen irány mellett bárki lehet leplezetten jobboldali, baloldali, szélsőjobboldali, szélsőbaloldali, de még az arany középutat is biztonságosan választhatja (már legalábbis addig, amíg nincs vége az általános biztonságnak, de, nem kell hozzá nagy jóstudomány: előbb utóbb annak is vége lesz).

    Na! Ez mind szép, de miként jön ez ide a címhez, hogy "Az Örökmozgó Feltalálója"?

    Sehogy, azaz majdnem sehogy, de nem teljesen sehogyan, mert ez a kis eszmefuttatás mégis érzékelteti: már sok mindent feltaláltak a világban. A békét, igaz, még nem, de a háborút már igen, csak néha takarék tűzön ég, máskor meg fellángol. Az emberséget hol feltalálják, hol eltalálják. Nem mindig ágyúval, van úgy, hogy mással, az embertelenség viszont mindig feltalálja magát. Folytathatnám.. Ezek csak példák, hogy ne növesszen olyan nagy szarvakat az a Szarvacska Tóni, - már sok mindent előtte is feltaláltak!

    Ki az a Szarvacska Tóni, és mit talált fel?

    Tóni egy nagy hintáslegény, de egyúttal az Örökmozgó Feltalálója is, négyötöd részben, tehát többségi részvénnyel. Pökhendi is, de ez ott, ahol él, nem jelent hendikepet, - sőt, éppen ellenkezőleg!

    Hol él ez a Tóni?

    Nagyon fent, és Demagógiában. Egyébként mit is csinál, amikor éppen nem talál fel?
    Akkor is feltalál: feltalálja magát. Nem tétlenkedik. Demagógol, szónokol, jobban, mint a két demagóg Madách Imre nagy művében. Miről? A népjólétről is. Meg is van az eredménye, mert Tóni jóléte egyre növekszik, és, végtére is, ha nép alatt Demagógia egész lakosságát értjük, akkor Tóni is, mint lakos, a nép része. Meg mást is csinál ez a Tóni, azt állítják, - de nem fogják leültetni (legfeljebb az állítókat). Állítólag lakásokkal ószereskedik, rendszeresen. (Adok - veszek! Kapok? Nesze! Kapok? Marok. Ide, bele!) Állítólag Korrum Pál is a vevői között volt, jobb kézről, jobbkezesen.. Meg a Pali egész jellemrokonsága!

    No, ez rendben. Szorgalmas ez a Tóni. Ráadásul fel is talál dolgokat, mint ez az Örökmozgó, tudományos nevén perpetuum mobile. Örökléthez, örökélethez ilyen kell! Mint jut erre ideje Tóninak, miközben éjjel-nappal ószereskedik? Bámulatos! Gyűjti a pénzecskét, mint a méhek a méznek valót, de ő a kaptárt is zsebre vágja, méhestül, mézestül! Hát, érthető, kell a méz, még a mézesmadzagra is.. Különösen választások idején!

    Hogyan találta fel Tóni az Örökmozgó Gépet?

    Egyszerűen, de nagyszerűen. Tudta: a feltalálásra se ilyen jellegű diplomája, tudása, sem pedig ilyen kísérleti múltja nincsen, - de minek a múlt, ha itt ez a fineszes jelen? Az kifundálja a maga fundamentumát!

    Kérem, ez nem jogi kérdés! Nem tilos senkinek sem, hogy bármit feltaláljon.

    Mi kellett Tóni találmányának feltalálásához?

    Soroljuk fel!

    1. Rendszergép, amely mindent örökké mozgat, úgy, hogy senki, semmi se kerüljön értelmes helyére, ahová való. (Így lett Diplomaplagizátor Paliból magas székén székelő főszemély, aki azonban ott is megmaradt annak, ami eredetileg volt, Fejbólintó Jánosnak, azután az akadémikus főtudósok magyarázhatták össze-vissza: nem lopás az ilyen lopás, hanem csak a mások által már egyszer leírtak magáncélú újrahasznosítása).

    2. A Rendszergépet szavazataikkal olajozó, jámbor, együgyű emberek, akik bármikor készek ámulni, bámulni, bambulni, hihetetlent vakhittel hinni, és kárt okozni önmaguknak, országnak-világnak, meg - Isten nevében - a Jóistennek.


    3. Kellett továbbá egy Ház, aminek szolgahűségű saját Szavazógépe is van, nem csak komputere, amelynek agyában benne van a mutyi, bugyi, buli, bili, és amelyik olyan Ház, amelyre érvényesek Vörösmarty szavai: "A hazának nincsen háza, / Mert fiainak / Nem hazája; / Büszke fajnak /Küzdő pálya, / Melyen az magát rongálja, / Kincsnek, vérnek rossz gazdája." Megjegyzendő azonban, hogy Vörösmarty a mai rendszernek túlontúl vörös, ezért inkább ne vonakodjanak Turulos Vitéz Gábor honi költő versét betanulni, amelyből a közeljövő hangja szárnyal fel, szépségesen nyers erővel: "Felépül a Jövő Háza, / Turulmadár szeme látja! / Ha nem tetszik majd a Háza, / kapsz egy nagyot a pofádra!"

    4. No és kellett hozzá maga Demagógia, ez a csodálatos ország, ahol, aki jó időben van jó helyen, és jó irányban, jó pártolással tartja a markát, - az megtalálja ám a maga számítását, legfeljebb le kell belőle adni a legfentebb levőknek is, mert, ha nem teszi, akkor az illető számításaiba hiba fog csúszni.

    Hát ennek a Tóninak, aki - állítólag négyötöd részesedéssel, - feltalálta az Örökmozgó Gépet, volt ám magához való esze magas közfunkciójában (vagyis magáncélú magánesze, közfunkciós közeszének, igaz, nyomát sem lehet találni).

    Nagy magáncélú magáneszét mutatja, hogy nem sietett eldicsekedni Nagy Találmányával (nem úgy, mint a fentebb említett Fejbólintó János tette plagidoktorátusával)! Nem! Ő hallgatott róla, mint a sült hal. Továbbá a találmány ötödrészét két olyan személynek hagyta (közöttük fele-fele arányban), akiknél feltételezhette diplomájukról, hogy a perpetuum mobile-hoz konyítanak valamit, és nem jár el a szájuk, mert azért igen nagy összeg tizedrésze is szép pénz, azon több csokor ibolyát is lehet venni tavasszal. A hírek szerint az Örökmozgó Gép feltalálásáért a Rendszergép Rendszergazdája (a Gazda) is kiutaltatott egy mesés összeget, amire szintén azt lehet mondani: nem semmi!

    Na! Megvan a Nagy Találmány, innen már csak egy lépés, hogy elnevezzék Nemzeti Örökmozgónak, és megalapítsák Demagógiában a Nemzeti Örökmozgó Hivatalt és Tudományos Kutatóintézetet, amelyik gondosan számba veszi a múltbeli nemzetellenes irányzatokat, és a Nemzet Nevében mindenkit ilyen irányba mozgat gépesen, pépesen, majd véresen, hogy az, ami még ép, szétessen!

    Bizonyára van még más találmány-ötlet is a Nemzeti Tarsolyban, új találmányokra (bármilyen régiek is azok!). Ilyen lehet például a Nemzeti Migránsirtó, vagy a Jogos Vádakat Automatikusan Visszautasító Nemzeti Ügyészgép.

    No de nekem nem kell ötleteket adni, mert Demagógiában megy minden, mint a karikacsapás!


    Egyébként a Nemzeti Karikacsapásból is kijöhet még valami, - és ki is fog jönni. Azt is sokan, epekedve várják Demagógiában.

    Kis csapás, nagy csapás, - azután jön a Nemzeti Kampec!

    Azt, mint a múltban is, csinosan le lehet majd takarni a háromszínű szalaggal.


    (2016)
    Camea és Kaszazsu kedveli ezt.
  4. Nálad voltunk, csütörtökön, Barátom, -
    a verscím ezért
    Csütörtöki álom.
    Szép álom nincs már, csupán rossz valóság
    küldi nappal is fenyegető jósát.
    Öröm lesz-e? Hát az, bizony, aligha.
    "Sok, ami sok!" - ez a nagy bánat titka,
    mert ország, világ rossz lehet, mint gyermek,
    akit nagy kópé felnőttek neveltek,
    s csenhet ezt-azt, mondhat hazug beszédet,
    szemet forgathat, önérdekre nézhet, -
    de más, mikor a Gazság minden trónon,
    s rablóhad mindig kész, hogy háborúzzon,
    érdek-ürügynek mindegy Krisztus, Allah,
    felharsan szava vad médiás dalnak,
    bűnbakot, s bombát termelnek a gépek,
    csal a közel, s csalnak a messzeségek,
    ostoba hit parancsol ostobáknak,
    ízléstelenség testet tetováltat,
    s az együgyű nép legfőbb vágya annyi:
    tudni kivel keféltet Puncimanci..
    Úgy van érték, erény, szív, ész, hogy nincsen.
    Csak látszat van, hogy szemekbe port hintsen.
    No, szóval,
    szeretete bűnnek, rossznak
    legrosszabb, s rabszolgák nem lázadoznak,
    megcsörgetik kezükön a bilincset,
    s még el is hiszik szabadságnak, kincsnek..


    Erről-arról meséltél és meséltem,
    bár nem mutattam meg zsákutcás létem,
    csak néztem a félig sötét szobákat, -
    múzeumodból lehangoltság áradt,
    a festményfolyam eltűnődő szemmel
    nézett vissza, műértő értelemmel,
    s egy remekműben remegő varázslat
    mutatott lassan elsüllyedő házat,
    s egy tájkép, talán Erdélyből, meséket
    gondolt ki, majd születő gyermekének, -
    de kell igaz múlt, jelen, - és jövendő?
    Hányszor lett véres néphímzéses kendő?
    S bár nem mondtam ki: becsül Téged Várad,
    hol segítője voltál sok barátnak?
    A kötet is, mit Neked megígértek,
    több lett annál, mint csak sunyi ígéret?

    Ám bizonyos, hogy kedves, lejtős kerted
    nyárban madárhangokat remekeltet,
    jön tengelice, bohócos ruhában
    (nem túl gyakori, de néhányszor láttam),
    feketerigó füttyent, hangja fényes,
    de a bokrok megszokták, fel sem néznek,
    cinegecsőrből kis fémes nesz ugrik,
    s cicus láttán kivág gyors, szálló usgyi!-t,
    felbúg galambok mélység-orgonája,
    csörgő játékszer, szarka száll egy fára,
    földre lepottyan egy-egy sebzett körte,
    s darazsat hív beérett illatcsöndje,
    egy szőlőfürtből kicseng édes Éden
    (másik ijesztő rom ördög kezében), -
    teljes Édent nagy író sem teremthet,
    csak szálló vágyát ilyen Édeneknek
    (s egy kis költőcske, orra alatt, dörmög:
    az is eredmény volna, ha jobb ördög
    ülne ott fent, magasan, s új reménynek,
    fel-felmutatna némi tisztességet..)

    Sok bűn, csalás, szemhunyás tehet róla,
    hogy haldokolsz, te ország, s Európa,
    s a távolban is embertelen tettek
    tetején új veszélyek fenyegetnek!
    Ó, nem volt új e csütörtöki álom!
    Két évtized óta az útját járom..

    S félelmetes volt két kopódra néznem:
    mily szeretet van mindegyik szemében!
    Két szempárból legyőzött isten vágya
    sugároz érzést erre a világra.
    Ilyet nem láttam emberi szemekben,
    mostanában jobb érzés meghal, csendben,
    s milyen ijedt, nemszeretem fogócska
    már a kérdés is, hogy ki tehet róla!


    (2016)
  5. Forog kék kút színarany kereke, -
    mélységből fényvíz ömlik felfele.

    Fényvízben ring fehér virágú rét, -
    s hány mozdulat még várja idejét!


    Felhő méltóság jön, s máris megy el.
    Ezüstnyárfás liget zeng, énekel.


    Kit búcsúztatsz szép, tükörszemű csend, -
    ezt a fényvízben ringó végtelent?


    Vagy azt, ki már látja a vérvörös
    alkonyszínt két háborús ég között?


    Hová bújtál kakukkhang pillanat?
    Fényvízben tűz jóslatod itt maradt.


    Fényvízből tűz lesz, de az is kihűl, -
    a világ önmagába menekül.


    Sötét fű, sötét bokrok, holt jelek,
    de elrejtettétek életemet!


    Vagy jobb is így, vers, kóborló, szabad,
    elnézegetni volt csillagokat,


    s megérteni a sehol sincs világ
    felett szíved kiáltó Csillagát?

    (2016)
  6. Nem gondolom, hogy a kivétel erősíti a szabályt, miként a mondás tartja, és nyilván akad kivétel is, de a legtöbb magyar nyelvű internetes kulturális fórumra - személyes tapasztalatai alapján állíthatom - az alábbiak jellemzőek:

    1.) alig van olvasójuk,

    2.) a politikai, de tágabb értelemben a társadalmi problémákról alkotott véleményektől való nyíltan bevallott vagy burkolt rettegés,

    3.) ha a fórumon mégis felvetődnek politikai, társadalmi kérdések, akkor feltűnő az ismeretbeli hiányosság, tudatlanság, a tárgyilagosság hiánya, már az alapfogalmakat illetően is, de még az a kulturálatlanság is, hogy gyakran a hangvétel sem megfelelő (bár a mocskolódás az utóbbi években már kissé háttérbe szorult),

    4.) feltűnő jellegzetesség a fontos társadalmi, közéleti problémáktól való húzódozás mellett arányaiban a kevésbé lényegesek, felszínesebbek, "semlegesebbek" irányába történt váltás (utóbbi a második ponttal nyilván összefügg).


    Nem árt kicsit utána gondolnunk: miként alakult ki ez a helyzet?

    Az 1989-es magyarországi rendszerváltás tájékán, és egy ideig utána is, sok internetes fórum olvasottsága még jelentős volt. Igaz, a becsületes, tárgyilagosságra törekvő vélemény ugyanakkor kevés volt, az előző társadalmi rendet elítélő, mocskoló, kulturálatlan hozzászólások, sárdobálások pedig nagyon gyakoriak. Utóbbi miatt mintegy tucatnyi internetes fórummal kellett megszakítanom a kapcsolatom. Ezen fórumok nevét nem írom le ide, de néhányról, kissé átnevezetten, megemlékeztem a Webfórumok kófickái (interneten: http://canadahun.com/blogbejegyzes/lelkes-miklós-webfórumok-kófickái.4103/), valamint a Hozzászólás-típusok a Hungarian Béke Csodálatos Piacbirodalmában (HBCsP) (http://waw.canadahun.com/blogbejegy...béke-csodálatos-piacbirodalmában-hbcsp.15013/) c. írásaimban.

    Ezek közül a fórumok közül egy-kettő "életben maradt", de - a kapitalizmus nagy gazdasági-társadalmi világválságának bekövetkezte, nagyjából 2008 után - az addig vitézkedő, pökhendi mocskolódók kénytelenek voltak hangot változtatni (szentté nem lettek, de ma már, ha írnak, jobban meggondolják, hogy mit írjanak le).


    A technikai fejlődésnek a médiaeszközök területén jó, sőt, lenyűgözően jó oldala is van: csodálatos lehetőségeket nyitott a tájékozódásra, tudásszerzésre, véleménycserére. Ám rossz oldala is megdöbbentő (amiről nem a technika tehet, hanem felhasználása): szinte korlátlan lehetőséget ad az emberek becstelen manipulálására, összezavarására, a hazugságok gyors terjesztésére, és azok, akiknek utóbbi az érdekük, élnek ezzel. Tekintve, hogy nagy médiahatáshoz elsősorban sok pénz kell, sok pénzhez pedig a jelenlegi polgári demokráciában (kapitalizmusban) nem azok jutnak, akik egy becsületesebb, közösség-centrikusabb, a többség érdekeit képviselő országot, világot szeretnének (az, ami Magyarországon jelenleg például a 2016. évi október 2-i népszavazás kormánypropagandájában folyik, így a nagy "óriásplakát hadsereg" bevetése, az a szakszerűtlenség, a tömegeket megtévesztő becstelenség iskolapéldája, pedig ezekben a plakátokban a valóságos tényeket használják fel, de a valóságot összefüggéseiből kiszakítottan, ami a valóságot így nem igazzá, hanem az embereket megtévesztő hazugsággá teszi. Lehet, hogy írok még majd erről, de már két szatirikus írásomban is finoman megemlítettem (Recept, Európának, interneten: http://canadahun.com/blogbejegyzes/lelkes-miklós-recept-európának-recipe-for-europe.16988/, valamint Politikai üldözött, interneten: http://ds.2228142.canadahun.com/temak/politikai-üldözött.55949/).

    A magyar nyelvű internetes kulturális fórumok olvasóinak száma mára már nagyon lecsökkent. Az egyik ilyen internetes fórumnak (nem írom ide a nevét) régóta tagja vagyok, több éve már alig néhányan látogatják. Szerzői között szinte már csak ketten vagyunk. Írtam a szerkesztőnek, személyesen is ismerem, kedves, barátságos ember. Barátságosan válaszolt, és ígérte: egy hét múlva részletes választ küld. Azóta nem egy hét, de sok hónap telt el. A fórumot fenntartják, de eltűnődöm: mi lehet a kulisszák mögött?

    Egy másik internetes fórum jól szerkesztett, de évek óta csak én keresem fel ezt a "kísértetkastélyt", rajtam kívül senki. Különös érzés ez! Lehet, hogy egy ilyen fórum fenntartása szinte semmibe sem kerül, és akkor is fenntartják, évekig, ha semmi értelme, mert nincs olvasottsága?

    A "politikamentesség" ostoba gyakorlata követelményként mára kissé módosult, ha egyes fórumok nyilvánosan hirdetik is, valamelyest azért megfontoltabban alkalmazzák, hiszen például miként is lehetne költészetről beszélni, ha az nem foglalkozik a társadalmi-politikai kérdésekkel? Többek között Barátságos hangulat c. versemben is rámutattam erre (interneten: http://www.poet.hu/vers/184306). Politikamentes költészet nincsen, egy-egy verset lehet csak ilyennek tekinteni.


    A társadalmi kérdésekkel (ezen belül a politikával) való foglalkozás egy magára valamit is adó kulturális fórumnak erkölcsi kötelessége. Hazafias kötelessége is, mert az embereknek fel kell ismerniük, hogy a hazafiság nem egyenlő a "magyarkodással", éppen ellenkezőleg: a magyar nacionalizmus a magyarság ellensége (éppen úgy, mint a román nacionalizmus, vagy a szerb nacionalizmus a román nép, a szerb nép ellensége). Persze, a "magyarkodó" verset is közölni kell, mert nem a vélemény rendszabályokkal való üldözése a cél, hanem a felvilágosítás a helytelen nézetekről. Értelmes, tárgyilagosságra törekvő hozzászólóknak el kell magyarázniuk: mi a helytelen egy ilyen "magyarkodó" (vagy például "zsidózó") vers tartalmából.

    Igenis, van "jó politika" is. Elvben mindenképpen. Jelenleg, a mostani világrendben a teljesen "jó politika" nem életképes ugyan, de, ha a "rossz" és a "kevésbé rossz" közül lehet választani, akkor mégis a "kevésbé rosszat" kell választani ugyanabban a társadalmi rendben. A felszínesség, a nem gondolkodás, a közöny, a kevésbé fontos dolgokkal való túlzott foglalkozás nem lehet helyes menekülési irány a "rossz politikától".

    A magyarság klasszikus írói, költői műveikkel nagyon sok példát adtak arra, hogy mit jelent a valódi hazafiság. Sok írásomban igyekeztem emlékeztetni erre, rámutatni arra, hogy milyen iránymutatást adnak ezek a művek a jelenlegi Magyarországon élőknek (és a világban élő magyaroknak, meg, természetesen, nem csak a magyaroknak).

    No és, bármilyen kényes dolog is figyelmeztetni arra, hogy azokat a dolgokat is a helyükre kellene tenni, amelyek fontosak, de a maguk értelmesen kijelölt helyén, ezt is megemlítem. Egy értelmes országban, értelmes embereknél így kellene lennie. Meg kell becsülni, ha egy ország labdarúgó csapata, sokévi kudarc után, nem esik ki a világbajnokság selejtezőjéből, hanem csak utána "búcsúzik". Meg kell becsülni a kisebb eredményeket is, de nem kell mindjárt fél lábon ugrálni az örömtől. Az nem vezet jóra. Az sem, ha a hatalom saját javát szolgáló propagandát csinál például a sportteljesítményekből, miközben a teljesítmény mögötti érdem háttere bonyolultabb ennél. Ez a "kisajátítás" is visszatetsző, bármennyire is megtalálhatóak, többek között ennek is, múltbeli hagyományai.

    Biztos, hogy van bennem némi naivság, amikor több tárgyilagosabban, becsületesebben gondolkodó embert szeretnék látni, Magyarországon is, a nagyvilágban is. Nagyon kevés ilyen embert látok, a CanadaHun-on még akad néhány, sok internetes fórumon szinte egy sem. Szabó Dezső (1879 -1945) interneten: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szabó_Dezső_(író), egyszer azt írta: "Minden magyar felelős minden magyarért". Ha ez ebben a fogalmazásban nem is teljesen igaz, azért van aforizmájának egy helyesen értelmezhető magja is. Ez sokszor eszembe jut, különösen amikor a Gellérthegyen az író nagy szoborfejét látom. (Ne értsen félre senki, az író zavaros eszmeiséget mutatató, bár ugyanakkor érdekes regényének, az Elsodort falunak mondanivalójával nem értek egyet, ugyanakkor megemlítem pompás szatíráját a Horthy-korszakról, ezt érdemes elolvasni (Feltámadás Makucsán, interneten: http://mek.oszk.hu/15300/15335/15335.htm).

    A CanadaHun-ra mindez, amirőlfentebb írtam, kevésbé vonatkozik, szerkesztése - véleményem szerint - megteszi azt, amit megtehet, és nem rajta múlik, hogy azért a blogok olvasottsága itt is erősen elmarad a kívánatostól. Az olvasók érdeklődése is, a fontos kérdések iránt különösen. Sok minden van e mögött, tudom. A Kanadában élő magyarokat nem érdekli, hogy mi történik Magyarországon? Ám nem csak Kanadáról van szó, tapasztalataim szerint a külföldön élő magyarok körében is erős a közöny (itt most nem azokra gondolok, akik csak ideiglenesen vannak külföldön, mert Magyarország jelenlegi helyzete miatt ott kényszerültek állást vállalni). Tapasztalatom szerint a huszadik században külföldre került, régóta ott élő magyarok érdeklődésével is bajok vannak. Nyíltabban kellene erről írni, beszélni!

    Nem állítom, hogy a CanadaHun olvasottságát olyan nagyon fel lehetne lendíteni. Valószínűleg nem, mert komoly okok vannak a háttérben (itt nem a szerkesztési háttérre gondolok, hanem a mögöttes világra).
    Ám célszerű volna véleményt kérni az olvasóktól: miként lehetne a CanadaHun-ra jobban felhívni rá a figyelmet? Talán a CanadaHun valamilyen informális baráti kört is létrehozhatna azokból, akik e fórumot támogatni készek, ha mással nem, akkor azzal: barátaik, ismerőseik (tréfás-komolyan hozzáteszem: és ellenségeik) figyelmét felhívják rá.

    Nem magam miatt írom ezt. Én már úgy vagyok ilyesmivel, mint az a 19. századi nemes, akinek elmondták a dunai Lánchíd tervét, mire legyintett:
    - Minek már, arra a kis időre!

    (2016)
    kágyula, cortes és Tilinger Istvánné kedveli ezt.
  7. Kedves Barátom!

    Magánlevél szolgálhat: 1. magáncélt, 2. közcélt. Hát ez most, amit Neked írok, szigorúan magáncélt szolgál, és adatvédelmi (meg egyéb okokból) nem is küldöm el Neked, hanem csak magán íróasztalom személyes magánfiókjának. Hosszú telefonod, úgy századszorra, már nem okozott meglepetést nekem, csak azon tűnődtem, hogy mi van a vonal túlsó végén (rajtad kívül): konyak, pálinka, vagy tokaji borocska?

    Nagy író vagy, elismerem! Meg ezermester is, az íróság mellett, de azt sem irigylem, mert az ezermestereket dolgoztatják, ha mások nem, akkor családjuk, meg a körülmények. Engem meg, aki távolról sem vagyok ezermester, legfeljebb a heti takarítással bíznak meg, és a piacra küldenek el, ahol érdekes emberek vásárolnak, meg ődöngenek.

    Jól beszéltél egyébként, amikor közölted velem, felháborodottan, hogy Nyugat-Európában milyen mesés zsebpénzt kapnak az odamenekült migránsok. E fizetségért csak a lábuk lógatják. Én is utána gondoltam: hű, de szívesen lógatnám én is lábam ennyi pénzért! Még a feléért is..

    Irigylendő fickók ezek a migránsok! Gondoljuk csak el: ott ül valaki, a lakásában, családi körben, Szíriában. Jönnek az amerikai, meg eu-gépek. Bumm! Bumm! Ház összeomlik. Ülő ember összeesik. Háza romba dől. Családja feleződik. Erre emberünk menekül, boldogan, Nyugat-Európába. Kapja a mesés zsebpénzt. Ilyen könnyen. Ki a felelős e migráns felhőtlen boldogságáért?

    Mindketten tudjuk: Assad szíriai elnök. Szólt neki Amerika, nagyon tapintatosan: - Te már, komám, lemondhatsz, és mehetsz száműzetésbe! Ha nem mégy, jönnek a repülőgépek!

    Assad nem ment. Csúnya, makacs ember. Szidta is Amerika, jöttek is a repülőgépek. Később azonban Assadnál nagyobb baj lett, mert kiderült: nem minden Assad-ellenzék jó ellenzék. Van olyan Assad-ellenzék, amelynél Assad azért mégiscsak jobb. Közben Szíriában bejött - részlegesen - az egyenlőség, sok minden a földdel egyenlő lett, de azért továbbra is nevezhetik akár városnak, az nem tilos.

    Hát azok a pokolra való migránsok is! Ide jönnek, Európába, a saját poklukból! Miért nem maradnak Szíriában, ahol sokkal kalandosabb életet élhetnek, - vagy halhatnak? Nyilván nincs olyan nagy költőjük sem, mint a magyarok Vörösmartyja, aki világosan megmondta honfitársainak: "Áldjon vagy verjen sors keze:/ Itt élned, halnod kell." Utóbbi honfitársainak többségét a sors keze ma is veri.. Very!

    Persze, az is előfordul, hogy valaki nem tudja stresszeit feldolgozni, hiába ér rá erre. Esetleg látta, még Szíriában, feleségét és kisgyermekeit több darabban. Hát, ha az a Nagy Színjáték megy a világban, akkor egyes szereplők több darabban is felléphetnek. Nem kell ezen megsértődni! Az ilyen ember azonban, néha-néha előfordul, még a fair play szabályait sem tartja be, a migránsok ellen uszítók nagy örömére. Ahelyett, hogy egy szuper-szuper bombázógépet vásárolna (némi enyhítő körülmény, ha erre nincs elég pénze), és visszabombázná a családját lebombázókat, inkább magából csinál bombát. Robban. Hát ez nagyon csúnya, terrorista dolog! Az is meghalhat a környezetében, akinek annyi köze sincsen az ő szíriai balesetéhez, mint a Jóistennek volt az európai vallásháborúkhoz. Valószínűleg Allah sem helyesli ezt az önrobbantást, de nem tud pénzt adni e terroristának a szuper-szuper bombázógépre..

    Itt kell kitérnem, kedves Barátom, arra a hiedelmedre, hogy szerinted telefonbeszélgetéseinket lehallgatják. Időnként bele is szólsz a kagylóba, a képzelt lehallgatónak:
    - Jó estét, Őrnagy Úr!

    Hát igen, jó volna, ha minket is lehallgatnának, mint Angela Merkelt, - az nagy megtiszteltetés volna! (Utóbbi, számomra rokonszenves hölgyet, Amerika joggal hallgatta le, hiszen csak egy ostoba bízik szövetségeseiben. A történelem megmutatta, hogy ilyen bizalom milyen nagy balgaság.)

    No, igen, Téged lehallgattak valamikor, az 1989-es rendszerváltás után, mert tudtál Valamit egy Nagy Valakiről. Veszélyes tudás volt, először el is ítéltek, de azután láthatatlan kezek, amelyek mindenütt ott vannak, kisegítettek a bajból. Levágtad a bizonyítékot a bíró asztalára. Nagy pillanat lehetett! A bírósági terem ajtaját bezárták, de előbb, tapintatosan, az újságírókat kilökdösték a teremből, mindegyiket. Téged tüstént felmentettek, a bizonyítékot azonnal ad akta tették, az igazat, amit bebizonyítottál, pedig rögtön eltemették. Jó mélyre. Nekem elmesélted később az esetet, de, lásd, azóta az ügy Valamijét is, és a Nagy Valaki nevét is, elfelejtettem. Az már eszembe sem fog jutni többé! Persze, előzőleg, a szomszédos országban, amikor ott éltél, ott a szeku is lehallgatott, de hát az mindennapos, megszokott dolog volt, és nem sikerült hűvös helyre tennie, pedig néha borsot törtél a Kárpátok Géniuszának az orra alá. Nem is értem eléggé, hogy miért úsztad meg a dolgot, hiszen úgy hallottam: a legtöbb szekus hun utód volt, és derekas munkát végzett. A derekas munkát meg kell becsülni. Úgy hallottam, hogy még hun püspök is volt szekus, amit én nem rónék fel neki, - éppen ellenkezőleg! Az istenfélő nép sokkal istenfélőbb lesz, ha nem csak a Jóisten, hanem a szeku is félni tanítja!

    Na! Sajnos, nem csak miattad, de miattam sem hallgatja le Őrnagy Úr a telefonbeszélgetéseinket. Én ugyanis, mint tudod, verseket írok, azok pedig nem veszélyesek Őrnagy Úrékra és Megbízóikra, tartalmuktól teljesen függetlenül, mert a nép nem olvas verseket. Sőt, senki sem olvas. Igaz, a fehér lovas tengerész kormányzó úr idejében sem olvasott a nép verseket, csak csendőrei, rendőrei és bírói hitték úgy, tévesen. E tévedés miatt jó néhány írót, költőt véresre vertek, vagy hűvösre tettek. Még olyan jámbor költőket is molesztáltak időnként, mint amilyen József Attila volt!


    Biztosan örültél, amikor az unalmas egyhangúságban (ahol még egy lehallgatás sincs, nem hogy kihallgatás), mégis történt veled egy kis kalandocska. Egyik kutyusod segített, aki a futó embert nyúlnak nézte, és elkapta a nadrágja fülét (persze, persze, Te, azt állítottad a telefonban, meg a kormányhivatali kihallgatásodon is, hogy az illetőt a kutyád tolvajnak nézte, de én ismerem azt a kutyád, nagyon okos állat, tudja: most Magyarországon nem érdemes tolvajok után futni, mert azokat úgyis futni hagyják). Bizonyára fájlalod, hogy e kalandnak már a második meghallgatás után vége lett. Megtörtént a kormányhivatalos kiegyezés, könnyebben, mint az 1867-es Kiegyezés. Az illető megkapta tőled kétezer forintot sem érő nadrágjáért az általa követelt tízezret.

    Hát, kedves Barátom, azt azért meg kell említenem, hogy az, amit a nadrágügyben haszonra lelt emberről mondtál nekem a telefonba, azt ma már, általában, - a rendszerpropaganda hatására, - nem értelmezik dicséretként. A huszadik század második felében dicséret volt, de ma már nem egyértelműen az. Persze, valószínűleg, valamikor majd ismét dicséret lesz..

    A harmadik világháborúra vonatkozó jóslatod legyen inkább egy másik magánlevél tárgya. Ahogy a világhelyzetet elnézem: az is bekövetkezhet, csak az illetékeseknek szaporítaniuk kell a tűzfészkeket. Egy fecske nem csinál nyarat, öt-hat tűzfészek nem elegendő egy világháborúhoz, bár a mostani béke békevolta azért szintén megkérdőjelezhető. Ukrajna is csak parázslik.. Még azok a nemes gondolatok sem lángolnak fel benne, amelyek ide juttatták!

    Meg az a kedves vetélkedés is inkább legyen másik magánlevél tárgya, hogy én vagyok-e a naivabb bizonyos dolgokat illetően (és általában), vagy pedig inkább Te. A jót akaró emberek, persze, naivak valamennyire, mert naivság nélkül nem létezik jót akarás.. Még az is kiderülhet, hogy egyikünk sem annyira naiv, mint amilyennek gondolod! Meg az iratégetés dilemmája is inkább ebbe a magánlevélbe kerüljön..

    Üdvözöl: Miklós
  8. Ha új szelek jönnek, azokkal mindig új szélhámosok is, vagy az addig meglapulók felélénkülnek: itt a lehetőség!

    Így van ez a gyógyítás területén is. A sarlatánságot, kuruzslást a 20. század második felében sikerült erősen visszaszorítani (teljesen felszámolni, persze, nem lehetett, az, több okból, lehetetlenség). A tudományban, a tudományon alapuló orvoslásban azonban megnőtt a bizalom.

    Az 1989-es rendszerváltással és utána sok minden jött Magyarországon (miként az idő tájt a világban is), de most csak a gyógyítással kapcsolatos szélhámoskodásra térek ki, ami - szükségszerűen - megélénkült. Nemrégen jelent meg Boldogkői Zsolt: Hiénák a betegágy körül c. könyve (Akadémiai Kiadó, 2016.). A szerző a Szegedi Tudományegyetem munkatársa, professzora, és a vele készült interjú (meg a könyv) nagyon is számot kellene, hogy tartson közérdeklődésre (interneten: https://www.u-szeged.hu/download.php?docID=54045).

    A sarlatánság, kuruzslás természetesen sok-sok évszázadra vezethető vissza, és feltételezi - legalábbis valamilyen mértékben - a tudatos csalást. Persze, butaságból, ismerethiányból, tévedésből is születhetnek a betegekre ártalmas dolgok, esetenként haláleset is bekövetkezhet. Valószínűleg már a "primitív népek" (nem szeretem ezt a kifejezést, mert a "civilizált népek" is sokszor elég primitívek, életfontos dolgokban is) némely varázslója is sejtette, hogy gyógyító tevékenységében van szemfényvesztés is, de többségük talán meg volt győződve: amit tesz, az használ a betegnek. Sok esetben, például az alkalmazott gyógyfüveknél, tényleg használt is, ezt később a tudomány is elismerte.

    Az 1989-es magyarországi rendszerváltás után a visszaállított polgári demokratikus társadalmi rend (kapitalizmus) sok egyéni sikerekre buzdító energiát szabadított fel (mert elsősorban az egyénre épít, és nem a közösségre, a tömegekre), de ezzel együtt meghozta a fokozott haszonlesést, és becstelen nyereségvágyat is.

    Boldogkői Zsolt professzor azon véleményével, hogy napjainkban, az egyre nagyobb sikereket elérő orvostudomány mellett, megnőtt kuruzslás, a gyógyítással való szélhámoskodás is, messzemenően egyetértek. Utóbbi szélhámoskodás, érthetően, egyre inkább tudományos köntöst igyekszik felölteni magára.

    Az elmúlt évtizedekből nekem is vannak ilyen tapasztalataim. Egyik költő barátomnak (inkább már csak volt barátként írhatok róla) egészségügyi szolgáltató cége van, egy fizikai módszert alkalmaznak, amelynek Oroszországban van a "pápája". Az illető felkért: írjak véleményt cége működéséről. Ezt elhárítottam, már csak azért is, mert az általuk alkalmazott módszerhez nem értek. Ám felhívtam a figyelmét, hogy tevékenységüket jó volna tudományos közleményekre való hivatkozással is alátámasztani. A Tényeken Alapuló Orvostudomány kiadott sorozatát is megemlítettem neki. Van ugyanis példa arra, hogy egy-egy gyógyítási módszerről sok minden van az interneten, de az előbbi sorozat - amely a tényeken való alapulás fontosságát, jogosan, kiemeli - semmit sem tartalmaz róla. Ez sokszor már önmagában is gyanúra ad okot. Nos, költőbarátom cégének nevét, még ha esetleg kicsit gyanúsnak, túlzottan nyereség centrikusnak tartom is ügyködését, nem említem itt meg. Az ügyből kifolyólag azonban költőbarátommal kapcsolatom megszakadt.

    A másik tudomásomra jutott eset azonban már fájdalmas emlék számomra, néhány éve történt csak, és az illetővel személyesen nem találkoztam, csak mobiltelefonon beszéltem vele. Az illetőnek, még viszonylag fiatal, középkorú hölgynek csomót találtak a mellében. A hölgynek kis vendéglátó ipari egysége volt Budapesten, ahol egy időben fiam - még egyetemistaként - néha meg-megivott egy pohár üdítőt, és olvasta tankönyveit. (Szeszes italt nem szokott inni.) Egyik ilyen alkalomkor a hölgy fiamnak mesélte el a "csomót". Fiam már akkor is elmondta, hogy bár a női mellben talált csomó nem mindig rosszindulatú daganat, az viszont nagyon fontos, hogy sürgősen vizsgáltassa ki.

    Nos, egy alkalommal én is beszéltem a hölggyel, fiam kérésére. A hölgy, attól való félelmében, hogy az operációval, ha "leveszik a mellét", veszít a nőiességéből, inkább "alternatív kezelést" keresett, bár a leghatározottabban figyelmeztettem: a korán felismert és megfelelően kezelt mellrák általában gyógyítható. Bízza a dolgot a tapasztalt orvosokra! A hölgy a figyelmeztetést kedvezőtlenül fogadta.

    Fiam később találkozott a hölggyel az üzletben, és megtudta: jól néz ki, a csomó kisebbedett, az "alternatív kezelés" sikeres. Egy idő után azonban a hölgy már egyre rosszabbul lett, haldoklott, végül eltemették. Nos, kezelője nem hibás, ha megfelelőképpen felvilágosította a hölgyet a hatékony kezelés elmaradásának veszélyeiről, mivel akarata ellenére senki sem műthető meg (kivéve néhány esetet, amikor az illető nincs olyan állapotban, hogy dönthessen, és a beavatkozás sürgős).

    Ám valóban megtörtént-e a hölgy felvilágosítása, és ennek, valamint döntésének dokumentálása?

    Utóbbiban nem vagyok biztos. (Amit erről leírtam, nem a levegőből vettem, de csak hivatalos kérelemre vagyok hajlandó megnevezni azt a vendéglátó ipari egységet, amelynek tulajdonosa volt, egyébként az ügyről nem tudok többet, mint amit leírtam.)

    Jelentős irodalma van azonban az elmúlt mintegy harminc évből is azoknak az eseteknek, amikor Európában, egyes területeken, néhány közösségben, a szülők megtagadták gyermekük fertőző betegség elleni védőoltását, és emiatt járványok alakultak ki. Az oltottak védő gyűrűvel veszik körül azt a személyt, aki orvosi ellenjavallat miatt nem oltható (az ilyen személy, gyermek ritka), ha viszont egy közösségben felszaporodnak az indokolatlanul (az oltás visszautasítása miatt nem oltott) személyek, az, ha fertőző forrás kerül a közösségbe, járványokhoz vezethet, és többször vezetett is már az utóbbi évtizedekben. Az "emberi jogok védőinek" tevékenysége nagyon hasznos, elismerésre méltó, de alapvetőnek kell lennie az elvnek, hogy valaki joga nem okozhat aránytalanul nagy jogsérelmet másoknál, esetleg egész közösségeknél. Az ilyen "egyéni jog" védelme káros, butaságra, vagy legalábbis szégyenteljes ismerethiányra utal, és éppen ezért sokkal elítélőbben kellene foglalkozni az ilyen esetekkel a médiában!


    Továbbá meg kell említenem azt is: magam is olvastam internetes oldalakon olyan nyilatkozatokat, hogy X. Y. kijelenti: őt Isten ilyen vagy olyan betegségéből meggyógyította. Ezek között a nyilatkozatok között nem egy tudományos szempontból igen helytelen, és nagyon káros, mert másokat is olyan "alternatív gyógymódok" (vagyis valójában nem megfelelő gyógykezelések, ezért is tettem a kifejezést idézőjelbe) igénybevételére ösztönöz, olyan gyógymódokra, amelyek nem felelnek meg eléggé a tudományos követelményeknek.

    Az istenhit (ha valóban fennáll), tudományos vizsgálatok szerint is, segítheti a gyógyulást, számos betegségnél. Ilyen hit azonban - legtöbbször - a tudományos alapokon nyugvó orvoslást kellene, hogy segítse, ne pedig utóbbit helyettesítse a betegeknél. Kétségtelen, hogy sok betegség magától is meggyógyul, és az orvosi kezelés ezt a gyógyulást hozza előbbre (vagy nem hozza előbbre, de a tüneteket csökkenti vagy szünteti meg). Máskor azonban a modern orvosi kezelés a beteg gyógyulásához elengedhetetlen. "Segíts magadon, az Isten is megsegít!" - tartja a közmondás, és - mint minden közmondás, ez is - helyesen is értelmezhető. E helyes értelmezés elérésében nem csak az orvosoknak, ápolóknak volna kiemelt szerepe, hanem az egyházi embereknek is. Nem csak a becsület követeli (követelné) ezt meg, hanem a vallási eszmék távolabbra néző érdeke is!


    Csokonai Vitéz Mihály (1773 - 1805) óta, elismerem, valamelyest felvilágosultabb, műveltebb lett a világ, benne a magyarság is, ezt elismerem, elismertem A világ jobbul c. versemben is (interneten: http://www.poet.hu/vers/106037). Utóbbinak mértéke azonban messze elmarad a kívánatostól, a korszerű gyógyítás fontosságának felismerésében is (és sok minden másban). Csokonai Vitéz Mihály sorai ma is időszerűek, a világra is, a világon belül Magyarországra vonatkozóan is:


    "Hegyes tetőtöknek aranyozott holdja
    Fényével az égi holdak számát toldja.
    Óh, e népre, óh mely sűrű felhőt vona
    A szentség színével bémázolt babona!
    Denevér babona! bagoly vakbuzgóság!
    Meddig lesz körmöd közt a Mindenhatóság?
    Míg űlsz a királyok koronáján, kincsén?
    A vitézek kardján s a népek bilincsén?" (Konstancinápoly)

    Sok mindennel elégedetlen lehet, és kell is lennie annak, aki becsületesen, tárgyilagosan gondolkodik, és egy jobb, tisztességesebb, élhetőbb Magyarországot (és világot) szeretne!

    (2016)

    A szerző néhány, az egészségüggyel kapcsolatos szépirodalmi írása, amely az interneten megtalálható:


    1.) Népegészségtelenségügy (interneten: http://www.harmonet.hu/psziche/7995-lelkes-miklos:-nepegeszsegtelensegugy.html).

    2.) A magyar egészségügy? Rá se ránts, csúcson lesz! (interneten: http://www.artagora.hu/mainframe.php?oi=2473&o=work&detail=46070)

    3.) Gyógyászatok (interneten: http://www.harmonet.hu/psziche/9150-lelkes-miklos:-gyogyaszatok.html).

    4.) Szárnyasinfluenza (interneten: http://www.harmonet.hu/psziche/8181-lelkes-miklos:-szarnyasinfluenza.html).

    5.) Fertőző betegségek (interneten: http://www.vilagszinvonal.hu/index....&section=4&cat=48&task=view&id=14070&Itemid=8)

    6.) Pánik és értelmes óvatosság (interneten: http://www.vilagszinvonal.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=31488).

    7.) Veszteséges egészségügy (interneten: http://www.vilagszinvonal.hu/index....ection=4&cat=48&task=view&id=14262&Itemid=305)
    atus71 kedveli ezt.
  9. Don Quijote nem volt bolond, ahogy híresztelték róla életében, és híresztelik róla még most is. Dárdájával a Szélmalomra támadt, de a Szélmalom sem volt csak szélmalom, hanem gonosz Szellem is. Sőt, a bajszos molnár sem volt csak szómolnár, bár ugyancsak szónokolta és szónokoltatta: az Ő szélmalomrendszere nélkül a szél sem válik mindent elsöprő viharos erővé. Ha Ő őrleti a Népek Gabonáját, mint kiválasztott Főnépvezér, akkor lesz liszt, ha lesz liszt, lesz kenyér, ha lesz kenyér, lesz Minden, és a Nép Boldogsága túlmegy minden határon!

    A háttérben, persze, a Szélmalom Szelleme állt, de nem sokáig állt, mert máris köpködött, mármint golyóbist ide, golyóbist oda..

    Tehát összegezzük eddig: Don Quijote nem volt bolond, nem elfogadható ok nélkül támadt a Szélmalomra, a Szélmalom nem csak szélmalom volt, hanem gonosz Szellem is, és a molnár sem volt csak szónokló, hanem ki is köpött, köpetett tüzes golyóbisokat..

    Idáig rendben?


    Nem teljesen, mert hamar feledésbe ment, és nem is jött a feledésből vissza: a nép sem volt Nép, hanem valami egészen más, ami nélkül hiába lett volna Szélmalom, gonosz Szellem, szónokló bajszos molnár, aki azokra a véres, szörnyű tettekre tüzelte a nem Nép népet, vagyis hát az annyira nem volt nép, hogy valójában ki-sem-merem-mondani-minek nevezhető tömeg..

    Jól szónokolt a bajuszos molnár?

    A valódi Népnek nem szónokolt volna jól, mert az kineveti a demagóg érdekbohócokat, ha őrültségeket fecsegnek, harsognak, fecsegtetnek, harsogtatnak, de az még, mármint a valódi Nép, a kinevetésen kívül egyebet, ennél többet is tesz, - oda viteti őket, ahová valók valójában..

    A valóságban levő nem Népnek azonban nagyon jól, kirobbanó sikerrel szónokolt a bajszos molnár, át is rendeztette háromnegyed Európát elegáns romhalmazzá, de még Európán túl, délen és keleten is tankoltatta nagy gépezetét, - ameddig ki nem fogyott a benzinből..

    Nem látta előre senki sem, hogy mi készül?

    Don Quijote látta, ezért is támadt rá a szélmalomra. Meg néhány hozzá hasonló gondolkodó is látta, meg is írta, de a nem Nép nem olvas, vagy, ha olvas, akkor nem azt olvassa, amitől okosabb lesz, hanem azt, amitől még ostobább, pedig a nem Népnek nem kell ostobaságért a szomszédba mennie, mert az ott van az orra előtt is, a szomszédos országokban, sőt, a Nemóperenciás Tengeren túl is, és onnan is mindig átjön (mármint az ostobaság), részben magától, de küldik is erősen..


    Don Quijote rátámadt a Szélmalomra, mert látta, hogy az gonosz, és mire készül.. A nép pedig, mivel nem volt Nép, sőt, ki-sem-akarom-mondani, hogy mi is volt, rátámadt Don Quijotéra, egyúttal önmagára is, meg egy naiv ácslegényre is, aki azt hitte: ha ő meghal a Népért a Keresztfán, akkor a népből Nép lesz.. Utóbbi szép naivság volt, de egyszerűségéből hiányzott a bonyolult nagyszerűség.. Meg a realizmus is..

    A bajuszos molnár mellett azonban voltak (és vannak) más bajuszosak is, meg bajusztalan szóőrlők, mindenféle hasonló tettekkel, még ha nem is olyan nagyszabásúakkal, mint a bajuszosé, és annak nem Népéé, meg ezek sok tekintetben mások is, de nem minden másságot kell feltétlenül szentként isteníteni, mert ezek a másságok valahol azért sokban ugyanazok.

    A gonosz Szellem Don Quijote lándzsáját nem kedvelte, de azért kibírta volna, mert egy gonosz Szellem sokkal többet kibír, mint egy jó Szellem, - ezért is van a világon annyi gonosz!

    Mi okozta a bajuszos molnár végét?


    Ó, nem Don Quijote, az még ma is csak vándorol sovány lovacskáján, páncéljában, ha hideg van, ha meleg!

    A bajszos molnár (és néhány segítőtársa) végét az okozta, hogy a Világban nem csak egy gonosz Szellem volt (és van), hanem sok. Ezek nem egyformán gonoszok, van közöttük olyan is, amelyik a többihez képest relatíve jó, de azért senki se értse félre: a relatíve jó csak a többihez képest jó, egyébként távolról sem jó, közelről pedig még kevésbé az! (Igaz, jó Szellem is van, de azt a gonosz Szellemek fegyveresen őrzik, mert más az, ha ők, a gonoszok, kapnak hajba, mintha a jó Szellem csípné fülön őket, és kérné számon tőlük ezt-azt..)

    A bajszos molnár végét az hozta meg, hogy nem minden gonosz Szellem érdeke pontosan ugyanaz. Utóbbi okból győzött a humanistább (de nem humanista!) és jobban felfegyverkezett Érdek. A bajszos molnár azonban jutalom végjátékként kapott egy nászéjszakát, meg egy szép, benzines, lángoló temetést.

    Gonosz Szellem ma is van elég, molnáruk is bőven akad, bajuszos, bajusztalan, szakállas, simanyelvű, meg dörgő szavú, és sok minden másféle. Teszik is az érdekdolgukat istenesen! Az a nagyszabású világfelgyújtás, a bajuszosé, ugyan már csak emlék, de valamelyik gonosz Szellem majd csak felgyújtatja molnárával a Világ nagy Gépmalmát, - csak várni kell türelmesen! Ami késik, nem marad el.

    Na, tudtátok követni gondolataimat, kedves Olvasóim, - mind a hárman?!

    Ez csak költői kérdés volt, mert tudom: Ti tudtátok, mind a hárman!


    A nép pedig, mert nem Nép, ma sem követ gondolatokkal senkit (főleg becsületes, tárgyilagosságra törekvő gondolatokkal nem!), mivel nem gondolkodik.

    Nem is jó az a gondolkodás! Én csak tudom, tapasztalatból! Sokkal jobb dolog lesz majd elnézegetni azt a Nagy Világégést!

    Az jön, mert ez a nem Nép azért mégis nagyon alkalmas valamire: ma is készségesen kész segíteni egy újabb bajszosnak (vagy bajszos bajusztalannak) a világ felgyújtásában. Lehet, hogy közel van már a Harmadik Nagy Fellángolás. Hát az még a Szent Labdarúgó Mérkőzéseknél, meg a Doppinggyönyörűséges Olimpiáknál is ezerszer látványosabb lehet majd! Lesz mit bámulni!

    Az majd túlszárnyalja a legvéresebb bikaviadalokat, a legtüzesebb tűzvész tűzijátékokat, - azt még majd az ősrobbanás is megirigyelheti majd!

    Nem Nép, - bízz a jövődben! Meghozza majd a bombasikert!

    (2016)
    Tilinger Istvánné kedveli ezt.
  10. A Szerzőt ifjúságom idején is kiváló írónak tartottam, és amikor a felnőtteknek szóló humoros Kakuk Marci-történeteit olvastam, mindegyik nagyon tetszett. Igaz, Misi Mókus kalandjai c. gyerekkönyvétől nem voltam elragadtatva, kicsit szimpla történetecske, talán túlságosan is felülről szól a gyerekekhez, bár néhány jó ötlet is van benne: ilyen érvényesül, amikor a lusta mókusok bundáját kiporolják, és azok rájönnek, hogy milyen jó a tisztaság (egyébként nemrégen ezt a könyvét is újra kiadták, és gyermekkoromban is igen népszerű volt). Nos, ha én nem is tartom a magyar irodalom gyöngyszemének, azért, akinek tetszik, tetszik, érdemes elolvasni, az interneten is megtalálható: Misi Mókus kalandjai, http://mek.oszk.hu/01000/01095/01095.htm.

    Ám Tersánszky Józsi Jenő fentebb említett könyve (tízedik, bővített kiadás, egyébként később is megjelent, tudomásom szerint utoljára 2009-ben), a Kakuk Marci remekmű, méltán aratott oly nagy sikert.

    Tersánszky Józsi Jenő életéről (1888 - 1969) több összefoglalás található az interneten, egyiknek az elérhetőségét ideírom: (https://hu.wikipedia.org/wiki/Tersánszky_Józsi_Jenő). Azoknak pedig, akik nem olvasták volna a Kakuk Marci-történeteket, vagy nem mindegyiket, felhívom rájuk a figyelmet.

    A fentebb említett kötetben nyolc történet szerepel Kakuk Marciról (és társáról, a Somának nevezett fickóról), de megjegyzem, hogy a Szerző által írt Előszó, valamint a rövid Utóhang is érdekes.

    Mitől olyan kiváló a Szerző könyve?

    Több minden teszi, együttesen, remekművé. Egyrészt úgy olvasmányos, érdekes, hogy az igazat tartalmazza a 19. század második és a 20. század első felének társadalmáról. Úgy szatíra, hogy tulajdonképpen nem is e korszakok görbe tükrét mutatja, hanem, kissé romantikus öltözetben, az igaz valóságot. Nyelvezete pazar, egyedi, a legbonyolultabb körmondatai is könnyedek.

    A Szerző nem szépíti meg a bemutatott társadalmat, a benne levő embereket, nem mutatja őket sem rosszabbnak, sem jobbnak, mint amilyenek a valóságban.

    A "nép" ma is nagyjából olyan, amilyennek a Szerző bemutatja. Hozzáteszem: sajnos. Nagyjából, mert azért e - történelmi mértékkel mérten - rövid időszak alatt valamelyes javulás is bekövetkezett, hiszen pontosan azt a kapitalista társadalmi rendet, amelyet Tersánszky humoros-szatirikus művében bemutat, egy az egyben nem sikerülhetett visszaállítani, ezt már nem engedte meg a nemzetközi helyzet. Az 1989-es rendszerváltás után ugyan az előző társadalmi rendnél Magyarországon (mint már akkor várható volt a gondolkodó emberek számára) a legtöbb tekintetben sokkal rosszabb jött, és erősen érződik a Horthy-korszak hatása a mai mindennapokban, de azok az rendkívül éles társadalmi ellentétek, amelyek a Horthy-korszakra, az "úri világra", az akkori diktatúrára jellemzőek voltak, változtak. A "tömegek" magatartásában, közönyében, tunyaságában, és az őket butító, félrevezető, hazug "parasztvakításban", a szélhámos "úri tettekben", a hatalomhoz való ragaszkodás ravasz trükkjeiben az említett korszakok (a 19. század második és a 20. század első felének magyar társadalma) "öröksége" azonban jól felismerhető. A Kakuk Marci mindegyik története jól példázza ezt, talán ezek között is leginkább a Kakuk Marci kortesúton című, ami érthető, hiszen ez két politikai párt (a kormánypárt és a "függetlenségi" párt) praktikáival foglalkozik, ezek eseményeiben mutatja be a két csavargó, Kakuk Marci és Soma viselkedését.

    Kakuk Marci tulajdonképpen, csavargó életmódja ellenére, amelyben elsősorban a társadalom hibás (de azért ő sem teljesen vétlen!) rokonszenves. Maga a Szerző így jellemzi, amikor azt írja róla a könyv Utóhangjában:

    "Ám Kakuk Marci, ha csavargó is, nem annyira züllött, alja egyén. Sem nem tolvaj, még csak nem is iszákos túlságosan, sőt még azt sem lehet ráfogni, hogy dologkerülő. Szíve pedig? Sose romlottabb Kakuk Marci szíve a másokénál! Csak valahogy, mintha eleve csavargónak lett volna rendelve a Magasságoktól."

    Kakuk Marci csavargó társa, Soma, akitől Marci sokszor szabadulni szeretne, hol meg hiányzik neki, már korántsem ilyen rokonszenves alak, de az író érezteti: a korabeli társadalom (a társadalmi rend) tette ilyenné. Pénzéhsége a legaljasabb cselekedetekre is könnyűszerrel rábírja Somát, gonoszságokra is, bármilyen becstelenségre. Idült alkoholista, részegen beszámíthatatlanul viselkedik, de amikor józan, akkor zseniális ötletei vannak, mesterien átlát helyzeteket, legtöbbször a fenyegető bajból is meglátja a kiutat, bármilyen szűk, rejtett ösvény is az. Somába belebújt az ördög, de az ördög - ellentétben a hiedelmekkel - nem hogy buta lenne, hanem jobban érti a világot, mint ezer angyal. Soma, bár mint csavargó, nincstelen bűnöző, az akkori társadalom számára sem kívánatos, valójában az "úri kor szelleméhez" méltó alak. Persze, végső soron Somát is a társadalmi körülmények tették olyanná, amilyen, olyanná, aki, ha pénzt lát vagy sejt valahol, akkor mindenre képes. Ha úr lenne, vagyonos, akkor valószínűleg jól boldogult volna, így azonban sikerei csak átmenetiek.

    A Szerző nem csak az embereket, szokásaikat, vágyaikat, nézeteiket ismeri lenyűgözően, hanem a tájakat is. No és a természetben levő állatokat, növényeket. Utóbbi leírások romantikusak, szépségesek, különösen a Kakuk Marci vadászkalandja, valamint az Annuska c. részben.


    Népmesei befejezése van ennek a bájosan bűvös igaz valóságmesének. Mi is? Nem árulom el, aki olvasta, az úgyis tudja, aki pedig nem, annak miért csökkentsem az olvasás élvezetét?

    A Horthy-korszakban (amelynek szemforgató, ájtatoskodó úri társadalma igencsak messze állt a valódi erkölcsösségtől!) "szeméremsértés" címén is jó néhány író, költő került bíróság elé olyan művéért, ami egyszerűen csak a valóság igaz bemutatása volt. Tersánszky másfél hónapot ült börtönben A céda és a szűz c. regényéért, amelyik 1924-ben jelent meg a Nyugat folyóiratban (interneten: http://epa.oszk.hu/00000/00022/00361/10976.htm). (Nevetséges indokkal hasonló okból, vallásgyalázás" címén, került bíróság elé például egyik verséért Radnóti Miklós is). A Kakuk Marci hősszínész c. írásáért pedig, - mint a Szerző írta a Kakuk Marci tizedik kiadásához az előszóban - "a nyilvánosházban történt ügyek miatt inkriminálta az ügyészség a Szép Szót" (A József Attila által szerkesztett folyóiratot, az írás leközléséért).

    A Kakuk Marci c. könyvet nyilván sokan olvasták, de azoknak, akik még nem, igen ajánlom. Egyszerre ad szórakozást, emberismeretet, társadalomismeretet, szép tájakat, - és, nem utolsósorban, az akkori tükörből sokat megláthatnak az emberek a mai jelent illetően is. Rájuk fér ez az okulás is, nagyon is!

    (2016).
    kágyula kedveli ezt.
  11. Volt egy helyre legény, Túzokfogó Mátyás. Kicsit fura volt, de nem görbén az, hanem egyenesen. Kimondta ezt-azt, ha kellett, kereken, - ha meg nem kellett, akkor hallgatott. Túzokot nem fogott ugyan, de talán valamelyik őse igen, és innen jött a neve, egészen újszülött koráig. Akkor megkapta, viselte. Később az iskolában megtanulta a mondást: "Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok." Hát, ha ma nincs túzok, akkor ez igaz is, de azért olykor előre fel lehet készülni a holnapi túzokfogásra, - amit az emberek gyakran elfelejtenek!

    Azt mondta Mátyás, már deli legényként, édesanyjának:
    - Mamókám! Elmegyek a nagyvilágba, de előbb hozok neked három évre való tűzifát. A gróftól engedélyt kérek a favágásra, mert az övé az erdő. A rőzseszedést elnézné, de a nagy baltát, kisbaltát nem. Nem akarom elbaltázni a becsületem!

    Megijedt az anyja. Azt mondta neki:
    - Jaj, ne menj el, fiam, a nagyvilágba! Ha a kis világgal ennyi baj van, mennyi bajod lehet a naggyal? No és mi lesz velem nélküled? Különben a gróf úgysem ad neked három évre való fát tűzifának..

    Mátyás megette a sült tököt, az jó édes volt, meg sárga is, de továbbra is eltökélt maradt, a nagyvilágot illetően. Azt mondta az anyjának:
    - Tököt ettem, jó volt, de nem vagyok tökkelütött. Elrendezek én, mamókám, mindent, ne féljen!

    A gróf, Büszkesasossy István, kissé különc volt, de nem pazarolta a vagyonát, nagy erdőjének fáját sem. Ám Mátyást kedvelte, mert az gyakran fején találta a szöget, amikor a gróf tréfás-komolyan elbeszélgetett vele az utcán. Azt mondta Mátyás kérésére:
    - Három évig szeretnéd járni a nagyvilágot, és azt kéred: azalatt édesanyád lássam el tüzelővel, meg mindennel, ami szükséges számára? Hát, tudod, három év múlva nyugdíjas lesz az erdészem, Kelefeleklumpa bácsi, és én téged néztelek ki a helyére. Rendben van, remélem, nem teszel rossz fát a tűzre a nagyvilágban. Ha visszajössz, tiéd az állás madárhangos erdőmben, mint erdésznek. Ha meg elveszejt a nagyvilág, kicsit megsiratlak, de hozzáteszem: magadra vess! Jól van. Adok fát, meg ezt-azt, - de mit kapok én, ha te visszajössz a nagyvilágból? Valamit, - valamiért!

    Azt mondta Mátyás:
    - Amit a nagyvilágban szerzek, annak a felét a méltóságos úrnak adom.


    A grófnak tetszett az ötlet, de nem ejtették a feje lágyára. Pontosabban: a dadusa egyszer igen, de azt kibírta, ő is, a dadusa is, mert annak volt annyi esze, hogy ne vallja be melegében a balesetet, hanem csak akkor kottyantsa ki, mikor az ügy már kihűlt. No, a gróf azért írást csináltatott a prókátorával, mert biztos, ami biztos, hogy, ha Mátyás semmit sem szerez a nagyvilágban, akkor a semmi fele a grófé, másik fele Mátyásé. Ha viszont valamit szerez, akkor a valaminek a fele a grófé, de nem köteles igényt tartani rá. A gróf külön is bele foglaltatta az írásba, hogy, ha például Mátyás adósságot szerez a nagyvilágban, azt a gróf nem köteles kifizetni.

    A gróf nagylelkűségét és Mátyásban való bizodalmát mutatta viszont, hogy Mátyást - az alkun túlmenően - feltarisznyáltatta, ajándékozott neki nemes vérű lovat, puskát, pisztolyt, és csináltatott neki, a legjobb minőségű posztóból, olyan szép ruhát, hogy a legény úgy nézett ki benne, mint egy mesebeli királyfi. No, voltak köszönömök, csókok, jókívánságok, bölcs tanácsok, semmire se jó tanácsok, irigykedések, meg sok minden más is, ami ilyen világjáró utak elején, meg a végén lenni szokott. A fél falu leánya súgott valamit Mátyás fülébe, de a legény nem ígérgetett felelőtlenül, mert ő is különc volt, nem csak a gróf, és a lányokat sem szerette félrevezetni, még a félreeső szénakazlaknál sem.

    Hát, sokféle irányban lovagolhatott volna Mátyás, de csak egy irányba tartott, azon viszont nagyon-nagyon sokáig. Végül megállította a lovát, mert észrevette: ott szinte már a madár se jár, néhány griffmadarat utánzó sast kivéve, - de akkor minek álldogál ott a hegyen az a kastély?

    A ló felvitte Mátyást a hegyre, fordítva nem sikerülhetett volna, mert bár erős legény volt Mátyás, azért nem bírt volna a hátára venni egy lovat, különösen ott, ahol meredekebb volt a hegy lejtője. A kastélyból kijött egy egyszerű ruhába öltözött ember, akin azonban egyből látszott: bonyolult gondolkodású lehet. Mátyás bemutatkozott, és, mivel sok mesét ismert, azt a szokásos kérdést tette fel: akadna-e itt munka számára, esetleg három évre való is?

    - Munka mindenütt akad, csak van olyan, amitől az ember sírva fakad! - mondta Térüljfordulj Kálmán, a kastély gazdája. Ám, ha kelmed munkát keres, olyat adhatok, ami nem könnyezteti meg, csak időnként megizzasztja.

    Mátyás szerényen tudakolta: no és mi lesz érte a fizetsége?

    Az úr, Térüljfordulj Kálmán, elmosolyodott:
    - Három év szolgálat után három csuda dolgot kapsz! Miket is? Hát azt nem árulom el, mert a zsákbamacska érdekesebb, mint a zsák, amelyből már kiugrott a cicus.

    A kastély egyik ablakán kinézett egy tündérnél is gyönyörűbb arcú, szemű, hajú leány. Ugyanilyen leány nézett ki a palota még tizenegy ablakán, amíg Mátyás a kastély gazdájával beszélgetett. Tizenkét egyforma leány volt a kastélyban? Elárulom: nem, hanem ugyanaz a leány, Térüljfordulj Rozália nézett ki mind a tizenkét ablakon, mert ablaktól ablakig szaladt. Kíváncsi volt rá: minden ablakból ugyanolyan délceg legény Mátyás, mint amilyennek az első ablakból látta?

    Hát, nem csalódott.


    Könnyűnek látszott a három esztendő Mátyásnak, Térüljfordulj Kálmán szolgálatában?

    Nem lett volna nehéz, de már az első hetekben Rozália folyton ott lógott Mátyás nyakán. Nem lógott hiába, mert a szív, az szív, egy szépséges és kedves lány sokat elérhet a férfiszívnél.

    Végül a legény azt mondta neki:
    - Rozália Kisasszony! Ne lógjon a nyakamon, nagyon kérem, mert egyrészt feltart a munkában, ami még talán nem volna végzetes baj, de megsúgom: beleszerettem Önbe! Édesapja nyilván nem egy ilyen parasztnak szánja Önt, mint amilyen én vagyok, és nem szeretnék visszaélni apja bizalmával. Ha még soká ugrál itt, akkor majd nem bírok magammal, hirtelen átölelem, és úgy megcsókolom, hogy megemlegeti! Az apja pedig akkor rám uszítja azt a tizenkét medvegyilkos kopót..

    A lány nagyot nevetett:
    - Az én apám nem akárki, és mellesleg van szeme is. Meg ismer engem. Apám jól tudja, Matyi, hogy téged választottalak ki férjemül, ami ellen, most, hogy bevallottad irántam való érzéseid, neked sem lehet kifogásod.

    Elszomorodott Mátyás, erősen:
    - Hű, az volna a jó, a csuda jó, kedves kisasszony! Az volna a gyönyörűség a szívemnek! Csak van egy nagy baj! Hol? A falumban, a gróf tölgyfa asztalában. Írás van benne, hogy amit a nagyvilágban szerzek, annak a fele a grófé. Ezt be kell tartanom, nem csak az írás, hanem a becsület miatt is. Mit tegyek? Kettévágjalak, és egyik feled a grófé legyen, a másik feled az enyém? Mit kezdjek egy félbevágott feleséggel?

    A leány most már nem nevetett, hanem kacagott:
    - Megoldjuk a dolgot! Engem nem te szereztél feleségnek, ha így van, márpedig miért ne lenne így, hanem én szereztelek meg téged, férjnek. Belőlem tehát a grófnak semmi se jár, még a kisujjam körme végének a hegye se! Ez egy. Apámat pedig megkérem, hogy adja oda neked a három zsákbamacskát. Ez kettő. Három év helyett három hónap múlva, mert a három, az három, még ha hónapból is!

    Megvolt az eljegyzés. Rozália kapott Mátyástól egy szép gyűrűt, amibe bele volt vésve Mátyás neve, meg egy túzok képe is. Térüljfordulj Kálmán pedig mindkettőjüket megölelte, füttyentett, és három cica jött be. Egyik fehér volt, a másik fekete, a harmadik félig fehér, félig fekete. Mindegyikük hozott egy kis zsákot, ami zsáknak kicsi volt, de zacskónak éppen úgy-ahogy elment.

    Mi volt a zsákokban?

    Azt is elmondom, de ne sürgessetek!

    A lakodalom nagyon szép volt, mindenki örült, aki nem, az is úgy tett, mintha örülne, mert lakodalmon így illik. Mátyás édesanyja boldog volt, hogy ilyen szép és kedves leány lett a fia felesége. Mondta is! Rozika nevetett:
    - Nem ő talált engem, hanem én őt! Később, persze, egymásra találtunk..


    A gróf is ott volt a lakodalmon, de nem sürgette a dolgot: mit szerzett Mátyás a nagyvilágban, aminek a fele az övé? Nem sürgette, de azért fúrta a dolog az oldalát. Finom célzásként ezért is hozott ajándékba egy kérdőjelet színaranyból, hátha eszébe jut Mátyásnak, hogy miért a kérdőjel.

    A dolgot egyébként Mátyás nem felejtette el, és négyszemközt azt mondta Büszkesasossy Istvánnak:
    - Méltóságos Uram, holnap felviszem a kastélyba azt a három tárgyat, amit a nagyvilágban szereztem! Ám előre meg kell mondanom: mind a három értéktelen semmiség, talán a semminél is kevesebbet érő, mert a semmi nem volna ilyen bosszantó..


    Másnap Mátyás a gróf elé tett egy pálcát, egy kis szürke gumilabdát, meg egy rézpénz félét, aminek egy oldalán sólyom képe volt, a másikon pedig egy agárkutyáé. Azt mondta:
    - Ezt a három dolgot szereztem, egyik sem ér fabatkát sem, de a fele mindegyikből a gróf úré!


    Itt derült ki e történetben másodszor, hogy a gróf nem buta ember, kicsit sem, mert ha a feje lágyára ejtette is a dadusa csecsemőkorában, azért ez nem okozott nála észbeli károsodást. Azt mondta:
    - Mit is ér a pipitér, a rét ringó szélinél? Ne siessük el a választ! Nézzük először ezt a fapálcát! Nem varázspálca ez?


    - Én már háromszor is kipróbáltam, méltóságos uram! - felelte Mátyás. Közönséges pálca ez. Leégnénk vele, ha ezzel varázsolni akarnánk!

    - Hátha a rossz végén fogtad meg, Mátyás! - mondta a gróf.

    Ő mindkét végét kipróbálta. Hát, amikor a kissé hegyesebb végével érintette meg a széket, és azt mondta: "Szék, szék, szakadék! Ugorj egyet, karosszék! Ha nem ugrasz, karosszék, odakerülsz, hol tűz ég!", - egyből nagyot ugrott a karosszék. A macska meg úgy megijedt, hogy majdnem kiugrott az ablakon, de végül inkább mégis a kamrába menekült be, mert ott májas hurkák is lustálkodtak.

    No és a labda?

    Kiderült: a labda, ha leállítják a földre, akkor magától gurul tovább, csak utána kell menni. Ha az, aki utánamegy, megáll, akkor a labda is megáll. No, ez látszólag nem sok, de a gróf azt mondta:
    - Hadd guruljon, kövessük! Hátha okos kis labda ez, és jó helyre gurul.


    Sokáig gurult a labda. Jött egy hintó. Erre a gróf és Mátyás megálltak. A labda is megállt. A hintó úgyszintén. A hintóból kiszállt egy olyan gyönyörű hölgy, hogy a gróf szíve rögtön ki akart ugrani a mellkasából.

    Azt mondta a gróf:
    - Ezt a hölgyet láttam tegnap, álmomban. Ő lesz a feleségem!


    Így lett?

    Igen, így, csak később. Jó helyre gurult a labda. No de mi derült ki a vörösréz érmecskéről?

    Hát arról is csodadolog. Ha feldobták a levegőbe, akkor megjelent egy sólyom, eltűnt, de kis idő múlva visszajött, hozott egy fogolymadarat. Ha pedig ugyanezt az érmét kicsit elgurították a földön, megjelent egy agár, eltűnt, de hamarosan visszatért, zsákmánnyal: hozott egy nyulat.

    A gróf karon fogta Mátyást:
    - Kedves Barátom, csodálatos tárgyakat szereztél a nagyvilágban. Ezeket, mivel mindegyiknek a fele az enyém, használjuk közösen, de úgy, hogy mások ne jöjjenek rá a titkaikra. Tudod, az emberek kissé babonásak, még azt hihetik, hogy az ördöggel cimborálunk. Ha meg nem is hinnék ezt, akkor is ott az irigység, amiből kicsike csak sárgít, a túl sok azonban csúnya tettekre sarkallhat egyeseket. Egyetértesz, Barátom? Ügyes vagy, okos vagy, előbb-utóbb báró vagy!


    Mátyás egyetértett. Báró is lett belőle, előbb, mint akár maga is gondolta volna. Bárósága mellett bíró is, a falujában. Ám az egész országban egyedül ő volt úgy báró, hogy bíró is, és olyan bíró, aki kastélyban élt, mivel, bájos feleségével teljes egyetértésben, megvette a falura néző hegyet, és ott kastélyt építtetett.

    Feleségének nagyon tetszett a faluban, amikor oda be-belovagoltak, szinte minden. Még a disznóólaknál sem húzta fel az orrát, mert gondolt a disznótorra. A falubeli asszonyok megtanították őt sütni-főzni, nem volt szükség ebédhez, vacsorához varázspálcára, de azért szakácsnét tartott, meg két konyhalányt is, mert mindennek meg kell adni a módját. Rozália édesapja is beállított időnként egy négylovas hintón, és abban a hintóban is volt egy és más! Mi minden is? Hát ezt az olvasók képzeletére bízom!

    Ez a nagyvilági kaland jól sikerült Túzokfogó Mátyásnak. Túzokot nem fogott ugyan, de őt megfogták férjnek, amit cseppet sem bánt meg, éppen ellenkezőleg! Ám azért nem minden vándorlás sikerül ilyen jól a nagyvilágban.

    Utóbbit csak azért teszem hozzá, nehogy valaki mindjárt leakassza a szegről a tarisznyáját..


    (2016)
    kágyula kedveli ezt.
  12. A som már felpiroslott,
    de vörössé nem érett.
    A hegyoldalról néztem
    kis falut, messzeséget.


    A szívem talán mindig
    képzelt faluját várta, -
    ó, sok városban élő
    mosolygós naivsága!

    Igen, tudom, naivság
    hívogat, csodaszépen,
    ha erdő, rét, hegy, síkság
    a táj nagy tenyerében,


    mikor tavasz virágzik,
    s ha nyárban édenalma,
    édes kerekség csábít
    angyalmuzsikás dalra,


    vagy őszben még szelídség,
    s csupán költői bánat
    játszik búsongó zsongást
    lombhullató világnak...


    A szívem falujáról,
    lehet, hogy majd mesélek,
    ha visszatér e tájra
    messzire űzött lélek?


    Persze, visszatér egyszer,
    de nem hiszem, hogy akkor
    élek még (nem is kérdem
    este a csillagoktól),

    de jó nézni a felhőt,
    megy, csillogtat fehéret, -
    s milyen nyugodtan várják
    kék szépség-messzeségek!

    Tölgyfák között, a nyárban,
    jó hallgatni a csendet,
    még ha tudjuk is: békét
    nincs szent, ki megteremthet,

    azt csak a nép teremthet,
    s teremt, egyszer, nem kétlem,
    ha Nép lesz, - most eltévedt
    a vétkek erdejében.


    Igen, ha volna Isten,
    imádkoznék is érte
    (magamért nem, mert bennem
    őseim büszkesége).


    Én ezt a népet szánom,
    s meg is vetem, - kimondom:
    saját magából űzött
    gúnyt, mikor Csillagomból,


    saját magára támadt,
    s rá is, aki Kereszten
    (ha igaz) oly naivul
    halt meg, rászegezetten.


    A jobbat akarókban
    mindig volt, van naivság.
    Bíznak abban, hogy Szépség
    felénk fordítja arcát,

    megmutatja a lelkét,
    s tettekig ható álmot
    hoz, azt, ami volt, s nincsen:
    hazát és szabadságot.


    (2016)
  13. A bükkfa hallgatott.
    Mit gondolt? Nem tudom.
    Törzsén megannyi seb
    szunnyadt, - volt fájdalom.


    Fentebb zöld tűz kigyúlt.
    Szíven átszúrt a nap.
    Fenyősor égetett
    piros csillagokat.


    Egy lélekhang-madár
    ellobbant, - áldozat
    volt, amit várt a táj
    a feljött hold alatt?


    Hallgatott fent a hold.
    Lent bükkfa hallgatott.
    Hoztak, vittek neszek
    kihűlt pillanatot.


    A bükkfa hallgatott
    Távolban völgyi nép,
    eladta volt hitét,
    és emlékezetét.


    A bükkfa hallgatott,
    de tán emlékezett:
    törzsére honnan is
    került rá annyi seb?


    A bükkfa hallgatott.
    A vers szótlan maradt.
    Van oly seb, melyre már
    nem is jönnek szavak,

    csak fáj a hallgatás,
    fáj mivé lett a nép, -
    s felhozott lassú lég
    országkocsmás zenét,


    és tudta hallgatás,
    mi majd utána jön,
    az múltból megszokott:
    a vér, a kín, a könny!

    (2016)
  14. Budapesti János-hegyen
    pár dolog előtted terem:

    egy kilátó kilátással
    (de barlang nincs, belátással),

    egy libegő, mely megy fel-le
    (annak fel, ki fel szeretne!).

    Másik oldalt, pajtás, gyalog,
    vagy lóhátról megláthatod,


    rajta meg a Béka-tavat, -
    s hozzá lemenned is szabad!

    Mekkora is? Hát nem hagyom,
    hogy azt hidd, mint a Balaton, -


    az több okkal "magyar tenger",
    ezt jegyezd meg, ne felejtsd el!


    Ám ez is szép! Oly picike,
    hogy talán száz vízicsibe,


    egyből el sem férne rajta,
    még akkor sem, ha akarna...


    E kis tóban akad béka,
    ki-kidugja fejét néha,


    és, ha nagyon kéred, brekeg
    (tán csak akkor nem, ha beteg,


    vagy akkor is, hogyha beteg,
    mert békadoktorért brekeg?).


    El-elszállnak szitakötők,
    ámde szitát egyik se köt,


    ezt ne várd, láss át a szitán:
    tőlük lehet szitahiány!


    Szúnyog? Súgom, bár nem titkos:
    az e tónál van, ez biztos,


    s fura kétéltű, a gőte,
    de ha nem csúfolod őt te,


    hát nem gúnyol téged ő se, -
    békésen néz rád a gőte!


    Tartsd a füled, csukd be szájad:
    - Tán béka köp békanyálat?!


    Dehogy! E tóban zöld növény, -
    ott van szélén és közepén...


    Végül Neked elárulom,
    mi is bánt engem, de nagyon:


    e tóban nem leltem halat,
    múltkor volt, de egy sem maradt,


    pedig kellenek a halak,
    mert szájukra nem kell lakat,


    nem brekegnek, mint a béka, -
    mindegyik oly mélán néma!


    Rejtély máig rejtély maradt:
    béka ette meg a halat?!


    Múltkor együtt voltak, szépen,
    béka és hal, békességben..


    A hal eltűnt, béka maradt,
    így most breki gyanú alatt..


    Oldjátok meg ezt a gondot,
    kicsi és nagy Sherlock Holmes-ok!


    (2016)
  15. No, igen, és hozzá kell tennem, csak nem akartam túl hosszú címet: és kik a "parasztvakítók"?

    A tömegek (nem csak Magyarországon) azokat az alapvetően fontos fogalmakat sem értik, amelyekkel a médiaeszközök (televízió, internet, újságok, plakátok és mások) naponta dobálódznak. Legtöbben azt sem tudják, hogy mi a haza, társadalom, társadalmi rend, politika, és más alapvetően fontos fogalmak. Ha sok embert megkérdeznének arról, hogy mi a társadalmi rend, jó néhány úgy vélné "a rend a társadalomban".

    A fontos fogalmak mögött van egy olyan lényeg, amit minden felnőtt állampolgárnak tudnia kellene, sőt, már az iskolai évek során és a családban el kellene sajátítania, továbbá, a lényegen túl, egy olyan háttérvilág, amelyből eleget kellene tudnia ahhoz: jobban megértse, átérezze ezt a lényeget.

    Vegyünk példának az egyik fogalmat (bár talán nem a legfontosabbat), a populizmust. Ez - lényegét illetően - a népszerűség hajhászását jelenti, erkölcsileg elítélendő módon. A tömegeknek azonban el kellene magyarázni (a liberális baloldaliaknak írom ezt, mivel a jobboldali eszmekör híveire ebben nyilván nem lehet számítani) azt is, hogy a populizmus becstelenség, de ugyanakkor a népszerűségre törekvés önmagában nem feltétlenül az, mert az a döntő: mi az eszme tartalma, amelynek érdekében annak képviselője a népszerűségre törekszik? Ha az eszme a társadalom jelentős többségének érdekeit képviseli (összeegyeztetve az emberiség érdekeivel is), akkor a népszerűség nem elítélendő, hanem helyeslendő, még akkor is, ha az eszme képviselőjében több-kevesebb emberi hiúság is van. (Utóbbira szándékosan nem említek példákat, de az olvasók, ha elgondolkoznak rajta, a világ- és a magyar történelemben bőven találhatnak.) A populizmus elítélendő ugyan, de megnyilvánulásai között gyakran nagy különbségek vannak. Napjainkban például az Európai Unió bomlasztására irányuló, nacionalista populista törekvések nagyon veszélyesek, akár burkoltan, alattomos jelentkeznek, akár nyíltan. Ezt nem szabad összekeverni az Európai Unión belüli jogos nemzeti érdekek képviseletével, utóbbi nem populizmus. Most, amikor Európa (és a világ) igen nehéz helyzetben van, nem csak a társadalmi-gazdasági válság miatt, hanem - bár részben ezzel is összefüggően - a kialakult nemzetközi helyzet miatt is, különösen fontos volna felelősségteljesen gondolkozni (és sürgősen!) arról a "receptről", ami - ha gyors gyógyulást nem is hozhat Európának - elindíthatja a gyógyulás útján. (Erre hívja a figyelmet többek között egyik szatirikus versem is, a Recept, Európának (Recipe for Europe), interneten: http://canadahun.com/blogbejegyzes/lelkes-miklós-recept-európának-recipe-for-europe.16988/)

    A "parasztvakítás" fogalma (bár nyilván régebbi előzményei is vannak) Magyarországon a 19. század második, és a 20. század első felében divatos volt, mikor az "úri világban" a parlamenti képviselők megválasztásánál a képviselő jelöltek és nagyhangú korteseik akár a tejjel-mézzel folyó Kánaánt is megígérték a szavazóknak, ha rájuk szavaznak, és utóbbiak között (a szavazati jog korlátozottsága ellenére) sok "paraszt" volt, aki nem kellő iskolázottsága, hiányos műveltsége miatt könnyen elhitt olyan magyarázatokat az ország helyzetéről, és a szükséges teendőkről, valamint olyan ígéreteket, amelyek a választók becsapását, meghatározott "úri" társadalmi osztályok érdekét szolgálták. A "paraszt" szót azért tettem idézőjelbe, mert természetesen nem csak a földműveléssel foglalkozó embereket csapták be, hanem a kispolgári rétegekből is bőven adódtak "elvakított parasztok" (pl. kisiparosok). A baloldal sokat tehetne a tömegek felvilágosításáért e téren is, ha átélhetően bemutatná milyenek is voltak ezek a korszakok valójában, hiszen az 1989-es rendszerváltás után tovább folyik Magyarországon a "parasztvakítás", csak szereplői változtak, a séma lényegében nem. Többször rámutattam, hogy milyen gazdag anyagot hagytak ránk erről is olyan írók, mint például Mikszáth Kálmán, vagy később Móricz Zsigmond.

    Igen, a baloldal e téren sokat tehetne, de - véleményem szerint - keveset tesz, sőt, még nem is nagyon figyel arra: mit kellene tennie valójában?

    Kik a mai "parasztvakítók"?

    Magától értetődően elsősorban a jobboldali eszmék képviselői, akik a társadalom egy szűkebb rétegének érdekeit részesítik előnyben, a többség, az ország érdekeivel szemben, részben erkölcstelen gyarapodásuk leplezésére, részben a hatalommal járó előnyök miatt a hatalomhoz mindenáron való ragaszkodással. (Az olvasóknak ajánlom a Népszava Háttér c. rovatában, a 2016. augusztus 1.-i számban megjelent összeállítást Lassan belefulladunk a korrupcióba, interneten: http://nepszava.hu/cikk/1101575-lassan-belefulladunk-a-korrupcioba). A "parasztvakítás", a tömegek becsapása, a nacionalista érzelmek felszítása, mint a huszadik század két világháborúja ezt messzemenően megmutatta, a jobboldal hagyományos, nagyon bevált eszköze, amellyel mindkét esetben tragédiát okozott Magyarországnak (de még, ráadásul, máshol keresett ezekre "bűnbakot".)

    A média gyakran emlegeti ezt a kifejezést is: szélsőséges, sokszor eszmékre, pártokra, mozgalmakra. E tekintetben is, úgy látom zavar van a fejekben, mert az embereket butítják, de még egyébként is kevés ember hajlandó gondolkozni. A "szélsőséges" alatt sokan valami elvetni valót értenek: jaj, oda az arany középút! Az, hogy valami, valaki szélsőséges, csak abban az összefüggésben értelmezhető: miben, és mihez viszonyítva szélsőséges? Például a Horthy-korszak a tömegek elnyomásában szélsőségesebb volt, ha Csehszlovákia akkori polgári demokráciájához mérjük, de a Szálasi Ferenc vezette eszmekör hívei, amikor a hitleri Németország segítségével átvették a hatalmat, akkor a Horthy-korszaknál még sokkal szélsőségesebb elnyomást valósítottak meg Magyarországon. Értelmesen, becsületesen gondolkodó embereknek nem kellene olyan múzeum, amelyben nincs elég terem a Horthy-korszak valóságának bemutatására is, mert az is a terror korszaka volt, és nélküle a Szálasi-korszak nem is érthető meg.

    Ami a szélsőségek más sorát illeti, például nagy szükség volna olyan szakszervezetekre, amelyek igenis szélsőségesebben (jobban, határozottabban) tudják védeni a dolgozók érdekeit. (Persze, ehhez sok minden kellene, többek között kissé szélsőségesebben baloldali "baloldal" is, mert a szakszervezetek kialakult állapotában, már az 1989-es rendszerváltás idejétől kezdve, a baloldal felelőssége is nyilvánvaló.)

    Kellenek a magas szintű, kulturált írások (ezek gyakran jelennek meg baloldali lapokban, így a Népszavában, Vasárnapi Hírekben, Népszabadságban, de el kell ismernem, hogy egy idő óta a Magyar Nemzet új, tárgyilagosabb irányvonala is jó néhány figyelemre méltó áttekintést közölt). A "parasztvakítást", a nacionalista indulatok felkorbácsolását azonban a jobboldal kitűnően alkalmazza. A baloldalnak, a liberálisoknak azonban - úgy látom - egyelőre kevésbé sikerül - a kulturált, színvonalas közleményeken túl - úgy fogalmazni röviden, jelszavakkal tarkítottan, jól megérthetően, hogy az a kevésbé műveltekhez is kellően utat találjon. Rendkívül fontos, hogy ezek az emberek is megértsék saját valódi érdekeiket, és megértsék, felismerjék, ha őket be akarják csapni. Megértsék, többek között azt is, hogy a nacionalizmus nem Magyarország érdekeit védi, hanem egy szűk réteg önző érdekeit.

    A nacionalizmus, a "parasztvakítás", sajnos, miként a huszadik században, az értelmiség körében most is erősen hat. Egyik ismerősöm, többszörösen értelmiségi, hihetetlenül sok évszámot, történelmi eseményt, vallást és még annyi mindent mást ismer. Élő lexikon. Igen nagy műveltségét, amikor beszélgetni jön hozzám (hívás nélkül) csodálom, és ezt neki is elismerem, de hozzá szoktam tenni: ugyanakkor nézetei rendkívül zavarosak. Mondom neki: - Nézeteid olyan zavarosak, hogy valóságos "állatorvosi ló" vagy! Nem sértődik meg ilyenkor, mert - bár nagyon sok emberrel szokott beszélgetni - rajtam kívül ezt senki sem meri a szemébe mondani. Mi tagadás, megkedveltem őt, és amikor egyik vitánk után verset írtam, elhatároztam: ha elfogadja, akkor neki dedikálom. Nem merte sem elfogadni a dedikálást, sem elutasítani. Így viszont elálltam ettől. A verset azért e kis humoros, de igaz anekdota végén megemlítem, hadd sejtse az esetleg idevetődő és érdeklődő olvasó, hogy miről vitatkozhattunk. (Az, ami szent..., interneten: http://www.poet.hu/vers/165926).

    (2016)

    A szerző néhány kapcsolódó írása, amely az interneten megtalálható:

    1.) Haza (interneten: http://www.vilagszinvonal.hu/index.php?option=com_myblog&show=Lelkes-Miklos-Haza.html&Itemid=301).

    2.) Haza és hazugság (interneten: http://www.vilagszinvonal.hu/index.php?option=com_myblog&show=Lelkes-Miklos-Haza.html&Itemid=301).

    3.) Nem volt nehéz (interneten: http://www.poet.hu/vers/126622).


    4.) Isten (interneten: http://szempontom.blogspot.hu/2014/04/lelkes-miklos-isten.html).

    5.) Menekülők, Isten, istentelenség, megtévesztés (interneten: http://canadahun.com/blogbejegyzes/lelkes-miklós-menekülők-isten-istentelenség-megtévesztés.16415/).


    6.) "Sehonnai bitang ember.." - Petőfi eltékozolt öröksége (interneten: http://canadahun.com/blogbejegyzes/...itang-ember-petőfi-eltékozolt-öröksége.16752/).

    7.) A Nagy Vezér (interneten: http://www.vilagszinvonal.hu/index....ow=Lelkes-Miklos-A-Nagy-Vezer.html&Itemid=301).
    tipasa és cortes kedveli ezt.