Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. F. Szabó Mihály_

    TRIANON...

    Aranydíszes kapu és kerítés védi,
    Ápolt szép kis parkja csendesen öleli
    A némán álló „Kistrianon Palotát”.
    Nézem zárt ablakait, és kopottas falát,
    S ámulva kérdezem magamtól: ez lenne
    A magyar nemzet átkos vesztőhelye?

    Ahol egykor cinikus, bölcs gazemberek
    Kínpadra küldtek egy ártatlan nemzetet.
    Kint rekedt Európa jobbik szelleme,
    S a bölcsek gyülekezete elfeledte:
    Európa védelmezője volt e nép
    És hullatta érte drága hősi vérét.

    Itt a világháború győzteseinek
    Küldöttei egykor bezárták szemüket,
    Hogy ne lássák, ahogy dögkeselyűk várják
    Elítélt nemzetünk szörnyű pusztulását,
    Hogy hazánk testéből nagyot harapjanak,
    S egymás között vígan osztozkodhassanak.

    Az üres palota üvegszemeivel
    Mintha itt sem lennék, mellettem, úgy néz el.
    Trianon! Nemzetünk átkos vesztőhelye!
    Fájdalom érzése hasít a szívembe.
    Fájdalomé, melynek nem lehet határa,
    S beleordítom most az egész világba.

    Hallgassák meg, s lássák is meg végre,
    Mi a hazug döntés szörnyű eredménye!
    Egy nép haláltusája egy csonka országban,
    S elrabolt részein, mindenütt rabságban
    És, ha van még a földön csöppnyi igazság,
    Istenem! Enyhítsd a magyarok fájdalmát!

    Most, ha másnak nem, hát legalább magunknak,
    Sírom el a Trianon-szülte fájdalmunkat.
    De lehet, hogy megszán bennünket a világ,
    Vagy az Úristen is hamarabb gondol ránk.
    Vagy legalább úgy, mint azon a csúf napon,
    Összefogunk, hogy segítsünk magunkon!

    Franciák! S más művelt népei a világnak,
    Halljátok panaszát, s vádját a magyarnak!
    Trianonban szomszédaink gyűlölete,
    Mohó éhsége és a népek közönye
    A világ leghazugabb döntését hozta,
    S kényszerítette ránk, árva magyarokra.

    És akkor a harangok, mind zokogva kongtak,
    S hirdették gyászát, s vádját a magyarnak.
    Mély fájdalmát minden igaz magyar szívnek,
    S fogadkozását egy egész nemzetnek,
    Akkor is, ha tűrjük ezt a gyalázatot,
    Trianon döntését mi el nem fogadjuk!
    NEM!....NEM!....SOHA!...



    A vers, régi párizsi látogatásom emlékének felidézéséből született.

    2017-01-11
    anixe és zsani68 kedveli ezt.
  2. F.Szabó Mihály:

    MEGYEK TOVÁBB!
    Óda a Feleségemhez....

    Nem tudom, hogy utam mennyire van szabva,
    Jobbik, vagy rosszabbik résszé van még hátra?
    De továbbvisz, s hív, hogy menjek én is tovább
    És keressek rajta még, rám váró csodát.
    Vagy ha csodát nem is, azt a jót és szépet,
    Amit még megadhat nekem is az élet.

    Bátran megyek tovább, s nem kérek egyebet,
    Csak azt, hogy az úton, mindig velem lehess.
    De nem is kérhetnék nagyobb ajándékot,
    Mint amivel a Sors megajándékozott,
    Mikor Téged, mint a legjobb feleséget,
    - Meg sem érdemelten, - végleg mellém rendelt.

    S most, Isten után,Te vagy minden reménységem,
    Őrangyalom, Múzsám, Egyetlen Szerelmem.
    Ha Te velem lehetsz, további utamon,
    Bármeddig is vezet, örömmel folytatom.
    Együtt, legyőzzük majd minden akadályát,
    S megtaláljuk rajta a ránk váró csodát.

    De nem is kell nekem már csodát keresnem,
    Mert az, most is itt van velem minden percben.
    Érzem, ha álmunkban összeér a kezünk,
    Ha egymás mosolyát keresve ébredünk.
    Érezhetem, a nap minden órájában,
    Hiszen mindig, minden tettedben benne van.

    Én, megcsodálhatom erős akaratod,
    Amivel életünk terheit vállalod.
    Tudom, hogy nem fogod soha elismerni,
    De Te fogsz örökké több terhet viselni.
    Így utam, - az utunk, - bármeddig is vezet,
    Melletted hozhat még sok csodát, örömet..

    Jóvá, széppé teszed még a napjaimat.
    Ha kell, eltitkolod majd minden gondodat,
    Soha nem mutatsz mást, csak a jókedvedet,
    Hogy azzal is nekem szerezhess örömet.
    Én meg elfogadom ezt a sok-sok csodát,
    A segítségeddel, s Veled, megyek tovább.


    Budapest 2017-01-06
    Skorpioooo, Juliay, Melitta és 1 másik tag kedveli ezt.
  3. F Szabó Mihály:
    ERDŐBEN...

    Sűrű erdő keskeny ösvényén ballagok,
    Minden neszre, zajra, azonnal megállok.
    Megkeresem a nesz, a zaj okozóját,
    Figyelem az erdő sokféle lakóját.
    S ha kicsit kegyes lesz hozzám a természet,
    Magammal vihetek majd sok szép emléket.

    Madárszülők etetik fiókáikat,
    Fészkükhöz felváltva csendesen suhannak.
    Bezzeg, hangosak a mohó kis fiókák,
    A fészek széléről visszahúzzák egymást.
    Nincs semmi türelmük, nem ismernek rendet,
    De a gondos szülők tudják a sorrendet.

    Nem messze egy ágon mókus bámészkodik,
    Majd nagy lendülettel másik ágra ugrik.
    Az ágról leesik egy makk az avarra,
    A mókus leugrik, s hirtelen felkapja.
    Gondosan körülnéz, merre szabad az út,
    Zsákmányával együtt szélsebesen elfut.

    Kicsit távolabbról kopácsolást hallok,
    Egy odvas fa törzsén tarka harkályt látok.
    Észrevesz, rám is néz, most nem szívesen lát,
    De nem repül el, és folytatja a dolgát.
    Gyorsan elmegyek, hogy ne zavarjam tovább,
    S nyugodtan végezze a fa ápolását.

    Csörgedező patak partja közelében,
    Megállok egy percre, óvatosan, csendben,
    Hogy így minél tovább élvezzem a látványt:
    Egy őzcsalád éppen akkor oltja szomját.
    De hiába, így is hamar észrevesznek,
    S nagyokat szökellve el is menekülnek.

    Nézem a nesztelenül futó őzeket.
    Hangos rikácsolás töri meg a csendet.
    Egy lapulva leső sunyi róka elől
    Fácánok röppennek fel a magas fűből.
    Fölöttem és a patak fölött elszállva,
    Ijedten repülnek át a túlsó partra.

    Majd a róka néz rám csúnyán, haragosan,
    Hogy a zsákmányait mind elriasztottam.
    Hiszen ő már napokat állt lesben,
    Hogy a fácánokból lakomát rendezzen.
    Lakoma helyett most továbbra is várhat,
    Míg más megfelelő zsákmányra találhat.

    De amikor a nagy szirti sast meglátja,
    Félelemmé válik korábbi haragja.
    Fut, hogy nagyon gyorsan búvóhelyre jusson,
    Nehogy a sas könnyű prédájává váljon.
    Az erdő fölötti ég büszke királya,
    Méltósággal, lassan szárnyal a magasba.

    A patak melletti kis füves tisztás szélén
    Két vaddisznó turkál egy gödör fenekén,
    Mit a vizes földben azért túrnak, ásnak,
    Hogy malackáikkal ott dagonyázzanak.
    A malacokat csak később veszem észre,
    Őket már elfedi a kis gödör széle.

    A fák közé bújó őszi napsugarak,
    Egy szarvascsordának mutatják az utat.
    A csordát vezető jól megtermett bikák
    Nagy agancsaikat büszkén mutogatják.
    Ám amikor engem közeledni látnak,
    Lassan, nyugodtan, de mégis elballagnak.

    A nap sugarai előbb csak gyengülnek,
    Azután a fák közül teljesen eltűnnek.
    Szürkület szökik be gyorsan az erdőbe,
    Az este is ott lopakodik már mögötte.
    Gyorsítom lépteimet, hogy megelőzzem,
    De az erdő szélén mindezt elfelejtem.

    Megállok egy nyüzsgő, mozgó hangyabolynál,
    Minden tagja siet, céljáig meg nem áll.
    Mindegyik dolgozik nagy igyekezettel,
    S magánál is nagyobb, nehéz terhet cipel.
    Megmutatják nekem az élet értelmét:
    Hogy az egész élet, küzdelem a létért.


    Kerkakutas, 2016 szept. 16
    zsani68 kedveli ezt.
  4. F.Szabó Mihály:
    A legkedvesebb gyereksírás

    Augusztus császárságának fénykorában,
    Názáretben egy ács szerény hajlékában
    Azt kérdezte az ács a jegyesétől:
    Hallottál a császár új rendeletéről?
    És mondd Mária, vajon azt is tudod-e,
    Aszerint most el kell mennünk Betlehembe.

    Tudom József, és már azt is kigondoltam,
    Hogy a hosszú útra mit viszünk magunkkal.
    Én meg azt gondoltam, veszek egy szamarat,
    Hogy megkönnyíthessem számodra az utat.
    Nagy kár lenne arra a sok pénzt kidobni,
    Gyalog is el tudok Betlehembe menni.

    De nem tekinthetjük azt pénzkidobásnak,
    Azután is hasznát vesszük a szamárnak.
    Nem indulhatsz gyalog olyan hosszú útra,
    S a zsákot is felrakjuk a szamárhátára.
    Így indultak hát el, s mentek Betlehembe,
    József, csak a jámbor jószágot vezette.

    Sötétedik József, meg kellene állni,
    Jó lenne pihenni, s reggel tovább menni.
    Mária! Látod ott azt a nagy csillagot?
    Világít az nekünk, nagyon szépen ragyog.
    Továbbmentek hát, és így még aznap este,
    Fáradtan, de megérkeztek Betlehembe.

    Késő éjszakáig házról-házra jártak,
    Szállást kerestek, de sehol nem találtak,
    Míg egyszer a szamár egy ház előtt megállt.
    Nógatták, de az egy lépést sem ment tovább.
    A ház gazdája ezt álmélkodva látta,
    S a fáradt szamarat nagyon megsajnálta.

    Végül, lenézően így fordult hozzájuk:
    Ti szállást itt ma már sehol nem találtok,
    Hogy szabad ég alatt mégse maradjatok,
    Az én istállómba még behúzódhattok.
    Nagy szerencsétekre fázni sem fogtok ott,
    Mert belehelik azt nektek az állatok.

    Nem tudtak mit tenni, ennek is örültek.
    Egy sarokba tiszta szalmát terítettek.
    A szamár is beállt a jászol végéhez,
    De több idejük már nem maradt semmihez.
    Máriának akkor jött el az ideje,
    Hogy a várt gyermekét, Szent Fiát megszülje.

    A gőgös gazda is másként viselkedett,
    Szaladt egy asszonyért, aki majd segíthet.
    Az, jött is azonnal, és nem is egyedül,
    Máriát segítő szándék vette körül.
    Nagy igyekezettel, buzgón segítették,
    Amíg a Kisdedet pólyába nem tették.

    Aki mikor legelőször fellélegzett,
    Teljes erejével nagy sírásba kezdett.
    Kicsi arcocskáján, mint fénylő gyöngyszemek
    Lassan peregtek le a kövér könnycseppek.
    Örömkönnyek takarták Mária arcát,
    Úgy hallgatta a legkedvesebb gyereksírást.

    Bp. 2016-12-15
    imrucika kedveli ezt.
  5. F. Szabó Mihály:

    KÉT LEVÉL A JÉZUSKÁHOZ...

    Egyik

    Én még kicsi gyermek vagyok, de hallottam
    Hogy karácsony előtt színes borítékban
    Szép papíron írnak Neked a gyerekek,
    S karácsonyra Tőled ajándékot kérnek.
    Az én levelem nem szép, mégis olvasd el,
    S amit abban kérlek, ha lehet, azt küldd el.

    Tudod Jézuska, nekem sok a testvérem,
    És amit most kérek, azt nekik is kérem.
    Édesapám meghalt, csak édesanyánk van.
    Nagyon szeret minket, de sok gondja is van.
    Mert nem, bír ő ahhoz eleget dolgozni,
    Hogy ne hiányozzon minálunk valami.

    Vagy az ennivaló, vagy egy kis tüzelő,
    De legrosszabb mikor együtt, mind a kettő.
    Sokszor éhesek vagyunk, és sokszor fázunk,
    Édesanyánk arcán, mindig könnyet látunk.
    Hogy gondolnék én különös ajándékra,
    Nagy karácsonyfára, drága játékokra?

    Csak azt kérem, hogy ne éhezzünk és fázzunk,
    Édesanyánk arcán több könnyet ne lássunk.
    Ha megengedhetek annyi bátorságot,
    Ezen kívül kérek még egy kis kalácsot.
    De azt kivételesen csak karácsonyra,
    És csak édesanyánk vigasztalására.

    Hogy legalább akkor lássuk mosolyogni
    Azért, mert tud nekünk valami jót adni.
    Van aki többet kap? Én azt nem irigylem,
    És én ennyivel is nagyon megelégszem.
    Jézuska! Én szeretlek, és bízom Benned,
    Ugye, elküldöd majd, amiket most kérek.

    Másik:

    Jézuska! Én is írok Neked levelet,
    Ezt is, olvasd el, és amit kérek, tedd meg.
    Teljesítsd a szegény kisfiú kérését,
    Vigasztald meg másokért is fájó szívét.
    Nemcsak magának, testvéreinek is kért,
    S édesanyját sajnálta a könnyeiért.

    Istengyermek! Amikor emberré lettél,
    Betlehemben, Te is szegénynek születtél.
    Csak egy istállóban kaptál előbb helyet,
    Jászolban és szalmán, az állatok mellett.
    De később az egyszerű, szegény emberek
    Segítettek, s Neked ajándékot vittek.

    Úrjézus! Biztosan akkor szeretted meg
    A szegényeket és a kisgyermekeket.
    De nemcsak őket szeretted, segítetted,
    A bűnösöket is oltalmadba vetted.
    Te, a bűnbánó szavát is meghallottad,
    Bánatáért még azt is megjutalmaztad.

    A kisfiú ártatlan, és bízik Benned
    Nem hiszem, hogy éppen őt ne hallgatnád meg!
    Nem is kérem már, csak én is megköszönöm,
    Hogy megjelenhet majd arcukon az öröm,
    Mikor karácsonykor megköszönhetik,
    Hogy amit bízva kért, el is küldted nekik.



    Budapest, 2016-12-13
    csincsili és zsani68 kedveli ezt.
  6. F. Szabó Mihály:
    Egyensúly...

    Senkitől nem kaptál ennyi segítséget?
    Mert senki nem szeretett ennyire Téged!
    A két érzés között mindig egyensúly van,
    Aki jobban szeret, az segíthet jobban.

    Jó, de nem elég a szabályt csak tudni,
    Neked is pontosan be kell azt tartani.
    A két érzést mindig úgy tartsd egyensúlyban,
    Aki jobban szeret, te is szeresd jobban.


    Budapest 2016 dec. 10
    zsani68 kedveli ezt.
  7. F. Szabó Mihály:
    DOMBOKON, HEGYEKEN

    Jó lenne még hegyet mászni
    És a hegytetőn megállni.
    Onnan nézni le a mélybe,
    A benne húzódó völgyre.
    Megállni és körülnézni,
    Majd jó nagyot nyújtózkodni.

    Nézni, sasok szárnyalását,
    Hallgatni a szél zúgását
    És teljesen nyitott inggel
    Szembe menni a hűs széllel.
    Érezni, hogy erős vagyok,
    Még bármit megcsinálhatok.

    De azért már, meggondolom.
    Mit szabad még megcsinálnom.
    Nem mászok már magas hegyet,
    Hiába ígér sok szépet.
    Elég nekem mostmár a domb,
    Azon is sok szépet látok.

    És gondolhatok még arra is,
    Hogy láthatok majd olyat is,
    Amit észre se vettem,
    Mikor a hegyre siettem.
    Ezután már nem sietek,
    A dombra is lassan megyek.

    Nézem az ugró szöcskéket,
    S a fürgén repkedő fecskéket.
    Csodálom az erdő zöldjét,
    Domboldal virágtengerét,
    Amit alig vettem észre
    A hegy csúcsáról lenézve.

    Lassan bandukolok tovább,
    Bejárom a domb sok zugát.
    Aztán leülök a fűbe,
    S lentről nézek fel a hegyre.
    Elégedetten, boldogan,
    Hiszen, ott is sokszor voltam.
    zsani68 kedveli ezt.
  8. F. Szabó Mihály:
    Őszi kép...

    Alkony ül a szürke őszi tájon,
    Szél tör át a sűrű félhomályon.
    Sötét felhők futnak a szél elől,
    Vadlibák húznak el észak felől.
    Nem keresnek még pihenőhelyet,
    Hanem gágogva továbbrepülnek.

    Lomhán mozognak az útszéli fák,
    Hol szétnyílnak, hol ölelik egymást.
    A szél letör egy-egy száraz ágat,
    S épít belőle torz figurákat.
    Sehol egy élőlény, sehol egy lélek,
    Emberek, állatok védett helyre mentek.

    Felhők közül előbújik a hold
    És sokat ígérően mosolyog.
    Megáll a szél, a felhők lassulnak,
    Az útszéli fák alig mozognak.
    Minden elcsendesül, minden néma,
    Sötét éjszaka borul a tájra.


    2016 okt. 15
    zsani68 kedveli ezt.
  9. F. Szabó Mihály:

    ADVENT...

    Eljövetel, várakozás. Mint egy csodára
    Várunk mindig a közelgő karácsonyra.
    Minden évben várjuk, mégis mindenkinek
    Hoz valami újat, hoz valami többet.
    Méltón készülődünk a legszebb ünnepre,
    A Szeretet csodálatos Ünnepére.

    A Szeretetére, amit egy Kisgyermek
    Hozott az Égből a földre az embernek.
    Betlehemi csillag nagy fényességében,
    Örömet hirdető angyalok körében.
    Karácsonykor ez az Égi Szeretet
    Tölti be a földön az érző szíveket.

    Azokét, akik a szívükre hallgatva
    Most másra is gondolnak, nemcsak magukra.
    A Kisded által hozott szeretet ereje
    Jó szándékot visz az emberek szívébe.
    Mások gondjára is odafigyelnek,
    S ahol szükség van rá, gyorsan segítenek.

    Abban is a saját örömüket érzik,
    Ha mások könnyeit letörölhetik.
    Hogy egy kicsit szebbé, fényesebbé tegyék
    Nekik is Karácsonyt, a szeretet ünnepét,
    S hogy reménykedve és bizakodva
    Nézhessenek fel a betlehemi csillagra.

    Legtöbbször, s legtöbbet a kevésbé szegények
    Segítenek a náluk szegényebbeknek.
    Mert ők veszik leghamarabb észre
    Hol van szükség vigasztalásra, segítségre.
    Ők törlik le a legtöbb ember könnyét,
    Ők őrzik igazán a szeretet fényét.

    Akiknek túl sok van, nem gondolnak arra,
    Mindig megvolt, s meglesz mindennek az ára.
    Nekik csak azért lehet annyira sok,
    Mert másoknak kevés, vagy semmi sem jutott.
    Ne higgyék, hogy azzal mindent jóvá tesznek,
    Hogy hivalkodva néha alamizsnát vetnek.

    Kérjük buzgón a Betlehemi Kisdedet,
    Változtassa meg úgy az életet,
    Hogy ne lássunk annyi bánatból indított
    Könnytől barázdált szomorú arcot.
    Ne kelljen többé sok ember könnyét törölni,
    Csak azért, mert velük nem törődik senki.

    Legyen az Adventünk egy hosszú imádság,
    Azzal várjuk meg karácsony éjszakáját.
    És a jászolban fekvő Kisdedhez érve,
    Tisztult szívvel kérhessünk majd Tőle
    Egyetértést, Szeretetet, Békességet,
    Magunknak és minden jóakaratú embernek.

    Bp. 2016-11-27 Advent első vasárnapja.
    csincsili és zsani68 kedveli ezt.
  10. F. Szabó Mihály:

    NAPLEMENTE...

    Életemben hosszú utat bejártam,
    Fáradt lábamról sok port leráztam.
    Csupán szép emlék már éltem tavasza,
    S lassan azzá lesz életem nyara.
    A nap, már sokkal alacsonyabban jár,
    De hívogat még a meleg napsugár.

    Ökörnyálas hosszú délutánokon
    Enyhe őszi szél rázza az ablakom.
    Lassú zúgása a langyos őszi szélnek
    Halk muzsikája az esti csendnek,
    Erős vágyat ébresztenek bennem,
    Hogy utamat még be ne fejezzem.

    A hosszú út után, szerénytelenség,
    Én, mégis szeretnék továbbmenni még.
    S bízvást, reménykedve kérlek Istenem,
    Hallgass meg, segíts, hogy ez így legyen!
    Ha lehet, adj még jutalmul néhány évet,
    Ha másként nem megy, hát egyezzünk meg.

    Tudom, nem lehet alkudozni Veled,
    Valahogy mégiscsak állapodjunk meg.
    Neked, mondanom sem kell, mit akarok,
    Anélkül is, s nálam is jobban tudod.
    Mostanában sok olyat vállaltam,
    Ami megcsinálni már nem tudtam.

    Ha kapok még itt Tőled néhány évet,
    Okosabban használok ki minden percet.
    Úgy, hogy adósa ne maradjak
    Se Neked, se Másoknak, se magamnak.
    Ezért kérem, hogy múló napjaimra,
    Virradjon még sok új nap hajnala.

    Minden új nap hozzon új Csodát, új Álmot!
    De nem is csak azt, hanem Valóságot!
    Hosszú, fárasztó út szerény jutalmát,
    Pihentető ősz csendjét, nyugalmát.
    Testnek nyugalmat, léleknek békét,
    Örömteli, szép, hosszú Naplementét.


    Ámen.


    Bp.2016 nov.25
    Juliay és zsani68 kedveli ezt.
  11. F. Szabó Mihály:
    ÖREGSÉG....

    Csak őszülsz még? Vagy már régen megőszültél?
    Csak öregszel? Vagy már meg is öregedtél?
    Teljesen mindegy. Ha nem vagy már fiatal,
    Egyre többet foglalkozol a koroddal.
    S bár az akaratod most is a régi még,
    Gyakran gondolsz arra, hogy talán már elég.

    Hogy a te korodban meg kellene állni,
    Őszült fejjel bizony nem szabad ugrálni.
    Sokszor szükség van már egy kis pihenésre,
    Leülni egy kopott öreg karosszékbe,
    És pihenés közben csendben ábrándozva,
    Jövő helyett többet gondolni a múltra.

    Jövő helyett többet gondolni a múltra.
    Aki nagyon régen morzsolja éveit,
    Szabja kevesebbre jövője terveit!
    Lásd be, hogy neked is ezt kellene tenned,
    Kímélni a még megmaradt erődet.
    Ne dolgozz már úgy, mint hajdan fiatalon,
    És soha ne siess nagyon az utadon.

    Állj meg az út szélén, heveredj a fűbe,
    S egy kis időt lopva, bámulj fel az égre.
    Gondolj vissza a már eddig megtett útra,
    S az útközben átélt sok szépre és jóra.
    Rádöbbensz, hogy milyen sok szépet, jót kaptál
    A Sorstól, amit néha mégis szidtál.

    Meg arra is, hogy nem a Sorsod volt mostoha,
    Csak vágyad szabadult túl messzire néha.
    Nem teljesült minden vágyad? Azt ne sajnáld,
    Mert így őrizted meg a lelked nyugalmát.
    Nem is egy vágyadnak lett volna az ára,
    A szíved és lelked igazi nyugalma.

    Ne sajnáld hát, hogy azok nem teljesültek,
    Hanem ítéld örök feledésre őket.
    Csinálj magadban egy pontos mérleget,
    S meglátod, hogy méltán lehetsz elégedett.
    Belátod, hogy semmi okod nincs panaszra,
    Mindennél többet ér a lelked nyugalma.

    Mert hiába élsz nagy anyagi bőségben,
    Ha lelked él érte szörnyű szegénységben.
    Hidd el, amit néha az élettől kaptál,
    Több volt a rád szabott összes gondnál, bajnál.
    Örülj hát őszintén annak, ami jutott,
    Ami meg nem, abból ne csinálj már gondot.

    Egészen más legyen gondod a jövőben:
    Tudj jó kedvvel élni, őszülten, öregen.
    Kevesebbet ugyan, de mindig dolgozzál,
    Pihenj, amikor kell, és ne lustálkodjál.
    Keress, s találj mindig olyan, neked való munkát,
    Aminek mások is élvezhetik hasznát.

    Bp 2016-11-01
    öreg szivar, zsani68 és bercike kedveli ezt.
  12. F.Szabó Mihály:

    GYEREKSZERELEM…

    Megőszült fejjel is egyre szívesebben
    Tűnődöm gyerekkori emlékeimen.
    Így villan fel most egy nagyon szép emlékem,
    S vele nagy élményem, a GYEREKSZERELEM.
    És azt, ma is olyan nagy csodának érzem,
    Amilyennek akkor, tizenegy évesen.

    Egy reggel, felszálltunk az induló vonatra,
    Hogy elvigyen messze, idegen városba,
    Ahol tanulok majd egy híres iskolában.
    Egy kislány mellé ültem akkor a vonatban.
    Beszélgetni kezdtünk, nem vártunk sokáig,
    El is beszélgettünk, egészen Ungvárig.

    Ott, a búcsúzáskor mindketten éreztük,
    Hogy az úton egész jó barátok lettünk.
    De a gyermek szívem nagy bánattal telt meg,
    Mert azt hittem, hogy Őt nem látom már többet.
    Még másnap is ezért, s nagyon szomorkodtam,
    Mikor kijelölt helyemet elfoglaltam.

    Ott, a tanteremben akkor attól féltem,
    Hogy abban bizony csak ritkán lesz jókedvem.
    Szomorúságomat még tovább fokozta,
    Mikor rágondoltam a Copfos Kislányra.
    De akkor hirtelen, egy nagy csoda történt,
    Ami megszüntette a szívem félelmét.

    Mert a szomszéd padsor felém eső szélén
    A Copfos Kislány ült, és mosolygott felém.
    Elfeledtünk akkor minden tanult szabályt,
    És hangosan, örömmel üdvözöltük egymást.
    „Juditka!”….”Hát, Te is itt vagy Miska?!”
    Boldogan borultunk egymás nyakába.

    Gondolatban most is újra gyerek vagyok,
    És a vonat velünk most is gyorsan robog.
    Beszélgetünk hosszan, vidáman egymással,
    Nem törődünk semmivel, és senki mással.
    Boldogan éljük át újra a nagy csodát,
    S Mennyországnak látjuk az öreg iskolát.

    Emlékeimmel a múltba visszaszállva
    Kereslek, s kérdezem: „Merre vagy Juditka?”
    Lehet, hosszú copfod felhőfoszlány régen,
    Égő két szemed meg csillag fent az égen.
    Mégis, hevesebben ver most öreg szívem,
    Mert érzem, milyen örök csoda a GYEREKSZERELEM!



    Budapest, 2016-10-25
  13. F. Szabó Mihály:
    Őszi Imádság

    Hideg őszi eső, hulló falevelek,
    Időnk múlására is rádöbbentenek.
    Dús rügyeket szült tavasz szép halálát,
    S a napsugaras nyár csendes elmúlását
    Madarak siratják szomorú hangjukon,
    Levelektől megvált csupasz faágakon.
    Ijedten bámulják a sötét felhőket,
    Remegve várják a hideg fehér telet.

    Ősz fejemmel én is az őszben járok már,
    S arra gondolok, hogy milyen tél vár még rám.
    Gondolok a csendes téli szunnyadásra,
    S a tél után jövö tavasz várására.
    Naponta ismételt imám még így hangzik:
    „Teremtőm, kérlek, hogy maradhassak addig,
    Amíg hasznára lehetek még az embereknek,
    Ha soknak már nem is, de annak az Egynek!

    Bp. 2016 okt. 15
    mulatos imi kedveli ezt.
  14. F.Szabó Mihály:
    Jó reggelt, Kedvesem!

    Esteledik. Csend van. A levél se rezzen.
    Sötét köntöst vesz fel és elpihen minden.
    De gondolataim cseppet sem pihennek,
    Egymást kergetve most mind Hozzád sietnek.
    Szívesen repülnék velük én is oda,
    S az elmúlt nap fényét gyorsan visszahozva,
    Arcodra titkon csókot lopva, szelíden
    Így köszöntenélek: Jó reggelt Kedvesem!
    Zsazska70 kedveli ezt.
  15. F. SZABÓ MIHÁLY:
    Egyetlen perc is hosszú nélküled...

    Későre jár, éjbe hajlik már az este.
    Félig ébren, félig álomba merülve,
    Egyedül vagyok üres, sötét szobámban
    És Téged kereslek gondolataimban.
    Tarka virágszőnyeggel borított réten,
    Széltől hajladozó fák közti ösvényen,
    Sátrában illatos orgonabokroknak,
    Hiába kereslek, sehol sem talállak.

    Mindaddig, míg nem jön ánom a szememre
    S el nem andalít egy varázslat ereje.
    Kinyújtott kezem kezeddel találkozik,
    S a két kéz - mint máskor, - összekapcsolódik.
    Arcodra ébresztő csókokat lehelek,
    De álomkép-arcod meg se rezzen, felébredek.
    Szertefoszlik, gyorsan elszáll a varázslat,
    Elviszi magával, hogy Téged láttalak.

    Pedig milyen szívesen köszöntenélek
    S tölteném a kezdődő új napot Veled.
    De hosszú napokig egyedül leszek még,
    Csak gondolataim szárnyalhatnak feléd
    És csak az elmúló időt sürgethetem,
    Hogy miattam nagyon, sietve-siessen!
    Napjaim, óráim gyorsabban teljenek,
    Mert egyetlen perc is oly hosszú Nélküled!


    Kerkakutas, 2016 márc. 22
    zsani68 kedveli ezt.