Szín
Háttérszín
Háttérkép
Szegély színe
Font Type
Font Size
  1. Ez az a szépséges vidék, ahova évente visszajártunk, míg fiatal voltam, tavasszal és ősszel egy-egy napot/hétvégét, nyáron egy-két hetet ott töltöttünk az 'Erdész' házban.
    Azokban az években, '80-as években, itt nagy élet volt, rengeteg túrista érkezett ide főleg Nagyváradról és Kolozsvárról, mivel majd' félúton van a két város között.
    Szerettem, nagyon szerettem ezt a helyet.
    Békés, kirándulós, esetleg sátorozós vidék volt, a magasodó hegyoldalak miatt számos hegymászó itt gyakorolt.
    Leginkább hétvégente lehetett hallani kopácsolásuk, ahogy a biztosító 'szegeket' beleütik a hegy testébe :)
    Szerettem ezeket a hangokat is, megerősítettek abban, h ha nem is látom, de sokan utaztak ide ismét!

    Nekem elhagyatottsága ellenére még mindig mesés vidéknek tűnik.
    Az egymásba fonódó hegyek átölelik a Kőröst és völgyét, amely egyfelől sziklás, másfelől gyalogosan a vonatsínek mentén járható.
    Csak egy pár sín fut itt a völgyben, áthaladva 3 alagúton!
    Messziről észrevenni, ha valamilyen vonat közelít, hiszen a hegyek visszhangozzák zakatolásat.

    A környező hegycsúcsokra túrista jelzésű útvonalokon fel lehet jutni.
    Két útvonalat számtalanszor bejártam, (egy harmadikat csak egyszer)hogy végül oly annyira ismertem, hogy amikor már nem Édesapámékkal utaztam ide; magam is fel tudtam vezetni munkatársaim is.
    Mind a mai napig emlékszem a felvezető útjaikra.

    Az egyik csúcsot a 'Kereszt' néven emlegettük, mert a legszélső magasodó sziklára egy 2 m magas, fém keresztet feszítettek. A napfényben messziről, lentről, aranylónak tűnik.
    Erről a sziklapontról letekintve a völgyben éppen áthaladó vonat, és az ezüstösen tekergő Kőrös miniatűrnek hat, mint egy terep asztal látványos elemei...

    Hagyták ellehetlenedni az erdészházat, romos állapotra jutni.
    Pedig annak idején foglalnunk kellett előre, ha szállást is akartunk, illetve netán étkezést is.
    Reggel 7-kor - ha jól emlékszem - érkezett akkoriban Kolozsvár felől az a vonat, ami az étterem alapanyagait után pótolta. Ezt hamar lepakolták, és a sínek partszakaszáról indítható, egy szem csillével átjuttatták a szemközti partszakaszra, a Kőrös felett, az erdészház mellett vízesésben lezúduló patak mellé.
    Onnan lépcsőn hordták fel.
    Ezen a lépcsőn le szoktunk menni -nappal - és bebújtunk a vízesés mögé!
    Rendkívüli volt, talán vízfüggönyként írható le.

    A kis patak, az étteremhez viszonylag közeli Zichy barlangból folyt kristálytiszta vizével.
    Ez a víz felszíni csővezetékeken volt az erdészház elé juttatva, az udvarra, egy fém vályú felett 2-3 csapból csorgatható volt.
    A kis patak vize szolgált mosogatásra is, mosásra is, ha kellett.
    A két szintes erdészházban volt áram.
    Egyedül a WC volt talán kifogásolható, az erdészháztól kicsit arrébb, két árnyékszékkel volt megoldva.
    Tudtunk egyszerű meleg reggelit/vacsorát készíteni, vittünk pici túrista 'rezsót' :)
    Az étteremben magyarosan főztek, tekintve a tulajdonos/vezető házaspárt, akik kolozsvári magyarok voltak.
    Remek ízek, nagy adagok kerültek a tányérra! Friss kenyérrel az asztalon!
    Olyankor is tálaltak még húsételeket, amikor az egyszerű városi ember a boltokból kiveszettnek találta a húst....valami varázslat folytán, ők még beszerezték a hús-, tojás- és tejtermék alapanyagokat....

    Az utolsó okok, amiért nagyon szerettem: strandoltunk is a folyóban, és volt, hogy a kirándulasainkból vagy a szalonnasütéseinkből este értünk vissza.
    Amint átértünk a vasúti megàllóhely melletti hídon, a szálláshelyünk felé haladva, a csak néhol kihelyezett áramoszlop pislákoló tetején lámpák alig adtak némi fényt.
    De a szentjánosbogarak!
    Áldja meg az Isten őket, ott nyűzsögtek a fűben, s hangulatfényt árasztottak!
    Sosem láttam azóta sem olyan vidéket, ahol ilyen fogadtatásban részesítettek volna!
    Aztán a hazaút napján szedtünk az otthon maradtaknak is szedret, fém nagy dobozba, hogy ne törjenek össze a szemek.
    Azok a szeder szemek, a vasúti megállóhely erdő felőli oldalán!
    Eszméletlen nagyok voltak, talán 4-5 cm-esek is, ízletesek/érettek/illatosak!
    Hiába, háborítatlanul gyűjtötték magukba a napfényt, senki sem permetezte őket!

    Ősszel azért szerettem feljutni a hegyekre, mert csodás látványt nyújt a milliónyi színárnyalatban játszó lombkorona, mely az ölelkező hegyoldalakat borítja.

    Aztán bezárt.
    Ma túl csendes a vidék...
    A személyvonat még megáll ott.

    Találtam egy cikket, idén, júliusban írták, végre finanszírozási lehetőség van a felújítására.
    A vidék nemzeti park mivolta miatt marad az egyetlen vasúti vonal megközelïtési lehetőség.
    2,5 millió (!) eurós felújítási lehetőség van, melyben több forrás mellett Magyarország is résztvesz!
    Magára a romos épületre - feltételezem udvarára is - 1,2 millió eurót szánnak a fenti összegből.
    http://www.bihon.ro/cabana-vadu-crisului-transformare-de-12-milioane-de-euro/1859893
    Más, nagyobb épületet nem lehet építeni oda, tekintve, hogy a terület a Királyerdő Nemzeti Park része.
    https://www.welcometoromania.ro/Padurea_Craiului/Padurea_Craiului_Cascada_Vadu_Crisului_m.htm.
  2. Sétált a járdán, a fülledt nyári melegben.
    A járda menten némi földsávban helyenként a közeli lakók virágai nyiladoztak.
    Ahogy haladt, megpillantotta az első liliom bokrokat.
    - Hmm, még épp csak kezdenek bimbózni, kevés van, ami már nyílik is - gondolta, s tovább fűzte azzal, h milyen pompás illatot áraszthatna akár csak egy szál is otthon, a szobában!

    Volt azonban valami, ami fékezte a virágtépést:
    - Előszőr engedélyt kell kérni, ahogy illik!
    Azonban a legközelebb eső bokrok megtagadták az engedélyt!
    Folytatta hát útját, anélkül, h bármelyik virágot érintette volna.
    Később ismét megközelített néhány újabb liliom szálat.
    Itt is próbát tett, s engedély kérelmét siker koronázta, szinte kínàlta magát az az egy szál, amire beleegyezsét kapott.

    A szobában, egy vázában kapott az asztalon helyett az az egyetlen szál liliom.
    Olyan illatot árasztott, h rálicitált a legszebb rózsa csokorra.
    Előszőr egyenként növesztette meg kis fehér gombócnyi szirmait, és bontotta egyik virágot a másik után.
    Az egyetlen hosszú bimbója mellett még 11 kisebb rejtőzködött.
    Amikor már csak 6 volt hátra, kettesével kezdte nyújtani őket, s egy varázslatra kipattintani.
    Egy hétig is eltartott, mire mind elvirágzott, az egyetlen száron!

    Ez volt a liliom bokor hálája, amiért egy szállal is megelégedett!