CanadaHun - Kanadai Magyarok Fóruma

CanadaHun - Kanadai Magyarok Fóruma

A híresztelésekkel ellentétben a saját veteményes igenis kitermeli az árát – és garantáltan bio. Megmutatjuk, hogy fogjon bele.

Nem is gondolná, milyen értékes a kertjének a vége! Ugyanis számításunk szerint 28 négyzetméter Önnek körülbelül 219 ezer forintnyi zöldséget, gyümölcsöt és fűszernövényt tud kitermelni minimális – 50 ezer forintnál kisebb – költségek mellett. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 169 ezer forint „nyereséget” termelhet Önnek egy ilyen kis terület is, ha rászánja az időt és az energiát.

Ám talán...
Sok idős felnőttnek gondot okoz, hogy lemondjon ingóságairól. 50 éves kor után az emberek sokkal nehezebben szabadulnak meg már feleslegessé vált dolgaiktól - nagy valószínűség szerint azért, mert a régi dolgok kidobása mind fizikailag, mind lelkileg megterhelő a számukra.

Amerikai kutatók szerint az egy életen át felhalmozott ingóságok és emlékek bár bizonyos mértékben örömet és biztonságérzetet jelenthetnek, a kor előrehaladtával teherként nehezedhetnek az idősebbekre. Egy országos felmérés tanúsága szerint ötvenéves kor után az...
Gyakorlatilag betiltja az utcai fényképezést a márcis 15-én életbe lépő új Polgári törvénykönyv Magyarországon - figyelmezteti olvasóit a brit The Guardian.

Ha azt tervezné, hogy eltölt Budapesten egy kellemes hétvégét, inkább ne készítsen fényképeket, mert majdnem biztos, hogy ezzel törvénysértést követ el – tanácsolja olvasóinak a brit The Guardian.

A március 15-én életbe lépő új Polgári Törvénykönyv szerint csak akkor lehet nyilvánosságra hozni egy fotót, ha minden egyes rajta szereplő ember...
A kanadai kormány 200 millió kanadai dollárt (44 milliárd forintot) ad Ukrajnának a Nemzetközi Valutaalapon (IMF) keresztül, hogy ezzel segítsen helyreállítani a gazdasági, társadalmi és politikai stabilitást, jelentette be John Baird külügyminiszter - írja az Index.

Az még nem eldöntött, milyen formában megy is majd Kijevnek az összeg, lehet kölcsön vagy garanciavállalás – akár egy IMF-csomagon belül is.

John Baird azt is egyértelművé tette, hogy Ottawa is törvénytelennek tekinti a Krímben vasárnapra kiírt népszavazást, mivel azt...
Stephen Harper kanadai miniszterelnök címére nemrég pakkot hozott a posta. A csomagban jó kis söröcskék voltak, merthogy az amerikai elnök elvesztett egy fogadást.

A két ország vezetője két fogadást is kötött. Az egyiket a női hokidöntőre, a másikat a férfi elődöntőre. Nyilván azért, mert mindkettőben Kanada mérkőzött az Egyesült Államokkal. Obama nagy bánatára mindkét meccsen a kanadaiak nyertek.

Ennek több mint két hete, de már eljött az idő, hogy Obama megadja a tartozását. Harper miniszterelnök múlt héten már megpendítette egy...
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcMagyarországújkori történetének egyik meghatározó eseménye, a nemzeti identitás egyik alapköve.

Társadalmi reformjaival a polgári átalakulás megindítója, önvédelmi harcával a nemzeti mitológia részévé vált. Szerves része volt az 1848-as európai forradalmi hullámnak, azok közül viszont...
Kanada több mint tizenkét éven keresztül tartó háborújának vége lett.

Véget ért Kanada több mint tizenkét éven keresztül tartó afganisztáni háborús szerepvállalása szerdán, kilenc hónappal a NATO vezette nemzetközi haderő (ISAF) év végi kivonulása előtt.

Ottawa hivatalosan 2011 júliusában fejezte be az afganisztáni harci feladatokban való részvételét: a harcoló egységeket kivonták az ázsiai országból, de kiképzőtisztek kivezénylésével az afgán hadsereg katonáinak felkészítésében segítettek Kabulban.

"Kanada nagyon fontos...
Egy hét kiképzés után látta először élőben és közelről munkaeszközét, és a látvány túlságosan sokkoló volt számára.

Nehezen találnak hóhért Srí Lankán, ahol azután írtak ki pályázatot a tisztségre, hogy a régi hóhért – akinek soha nem kellett egyetlen egy kivégzést sem végrehajtania – börtönőrré nevezték ki – írta a BBC. A több mint száz jelölt közül elsőnek kiválasztott két ember egy kéthetes kiképzést követően nem jelentkezett munkára, így felvették a...
Az olvasás lassú és időigényes folyamat volt. A Spritz új szoftvere segítségével azonban akár egy délután alatt elolvashatja Az Eltűnt idő nyomábant.

A bostoni illetőségű Spritz szoftverfejlesztő új, az olvasás sebességét megnövelő szoftvert fejlesztett ki. Az új szoftver abban különbözik a korábbi hasonlóaktról, hogy az olvasás közbeni szemmozgások szerint változtatja a szavak formátumát, hogy könnyebb legyen őket kiolvasni....
A kanadai médiahatóságnak sikerült egy különös pornókategóriát megteremtenie: a nemzeti-soviniszta-kanadai pornót, akárhogyan is képzeljük el ezt.

A CRTC ugyanis beszólt három torinói szexcsatornának, köztük egy melegpornó-adónak, amiért szerintük nem elég kanadai a műsoruk – írja a National Post.

A szigorúan nemzeti értelemben vett pornótartalmuk ugyanis nem ütötte meg az elvárt 35 százalékos küszöbértéket, azaz a...