CanadaHun - Kanadai Magyarok Fóruma

Merkel: “Pusztítóbb járványhullám fenyeget.” Német támogatás a Szputnyik V-nek
  • 252
  • 3
Újabb, és az eddigieknél sokkal pusztítóbb járványhullámmal fenyeget az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) B.1.1.7 jelzésű, “brit” változata Németországban – mondta Angela Merkel német kancellár Berlinben.

A kancellár rendkívüli nemzetközi sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy az először Nagy-Britanniában azonosított mutáció már megjelent Németországban, “és nem lehet eltüntetni”, ezért csak védekezni lehet ellene.

Mint mondta, minden eszközzel lassítani kell az eddigieknél sokszorosan fertőzőképesebb vírusváltozat terjedését. Ezért hosszabbították és szigorították meg a járványügyi korlátozásokat, amelyek az új fertőzések és az intenzív kórházi kezelésre szoruló fertőzöttek számának csökkenése alapján igen eredményesek.

A legfontosabb feladat felgyorsítani a fertőzésszám csökkenését, hogy az új mutáció minél kevésbé tudjon szétterjedni – mondta Angela Merkel, aláhúzva, a B.1.1.7 súlyos veszélyt és új helyzetet jelent a...
Folytatás…
„A hátamon feláll a szőr” – mondja a kínai vakcináról Duda Ernő immunológus
  • 748
  • 22
A szegedi professzor szerint nem jó, ha az állam nyomást helyez a gyógyszerfelügyeletre. Bízik benne, hogy január végétől az EU-s beszerzés is felgyorsul majd.

Az olcsó, elavult módszerrel készülő kínai vakcinák Kína külföldi térnyerését szolgálják, nekünk azonban nem szabad elkezdenünk oltani velük – mondja Duda Ernő, a Szegedi Tudományegyetem orvosi karának professzor emeritusa.

Az interjúban elmondta, hogy ijesztőnek tartja, hogy „inaktivált egész koronavírussal oltsunk”, hiszen a Covid 19 vírusa nem olyan, mint az influenzavírus, inkább a Zika-vírushoz hasonlító autoimmun folyamatok beindítására képes „lopakodó”.
A professzornak az az egyik legnagyobb baja a Sinopharm oltóanyagával, hogy nem tudunk róla semmit. A kínaiak ugyanis semmiféle dokumentációt nem osztottak meg, és a hatékonyságáról is nehéz meggyőződni. A Pfizer és a Moderna eredményeit rangos szaklapokban tették közzé.

"Kínában hónapok óta nincs járvány, ezért ott nem tudják kipróbálni a vakcinát, mert a...
Folytatás…
Biden: Ma a demokrácia győzelmét ünnepeljük
  • 242
  • 3
"Ma nem egy jelölt, hanem egy ügy, a demokrácia ügyének győzelmét ünnepeljük" - mondta beiktatási beszédében Joe Biden, az Egyesült Államok 46. elnöke szerdán Washingtonban.


Újra megtanultuk, hogy a demokrácia értékes és törékeny - húzta alá a 78 éves demokrata párti vezető az elmúlt időszak eseményeire utalva.
A kihívások legyőzéséhez nem elég a szó, egységre van szükség - tette hozzá.
Az elnök azt ígérte: "helyreállítjuk a más nemzetekkel kötött szövetségeinket, hogy készen álljuk a jelen és a jövő kihívásaira".

Biden jelezte: vezetése alatt Washington újra azon lesz, hogy partnereivel együttműködve vegye ki a részét a globális problémák megoldásából.
Amerika nem csak erővel fogja vezetni a világot, hanem a példa erejével is - tette hozzá.

A Capitolium két héttel korábbi ostroma, valamint a koronavírus-járvány miatt hozott példátlan biztonsági óvintézkedések...
Folytatás…
Biden az első munkanapján megvonja egy nagy olajvezeték építési engedélyét
  • 475
  • 7
Joe Biden szerdától lesz az USA elnöke, és már az első munkanapján leállítja a Keystone XL vezeték építését. Ugyanaznap visszalépteti az USA-t a párizsi klímaegyezménybe is.

A Keystone XL kanadai homokolaj-mezők termékét vinné Nebraskába, hogy ott bekapcsolódhasson a meglévő vezetékekbe, és mehessen tovább az olaj Mexikói-öbölnél lévő finomítókhoz. A homokolaj kitermelése egyrészt környezetszennyezőbb a hagyományos termelésnél, másrészt indiánok tiltakoztak a nyomvonal ellen, harmadrészt a tervezett nyomvonal rengeteg vizet veszélyeztetne.

A nagy vezeték építését 2015-ben Obama elnök megtiltotta, de 2019-ben Trump elnök engedélyezte, és most Biden elnök újra tiltani készül.

A kanadai kormány fel van háborodva, az albertai kormányzó szerint munkanélküliséget hoz a határ mindkét oldalán Biden tiltása.

Magyari Péter


Folytatás…
Oldal tetejére