Színes

Viewing only articles categorized with "Színes".

A világ leggyorsabb számítógépének felépítését rendelte el 2025-ig Barack Obama amerikai elnök. Az új szuperkomputer hússzor gyorsabb lenne, mint a jelenlegi csúcstartó kínai számítógép – olvasható a BBC News honlapján.

Az Egyesült Államok az új szuperszámítógéptől összetett szimulációk végrehajtását és a tudományos kutatás megkönnyítését várja. A szerkezetet, amely másodpercenként egytrillió számítást tudna elvégezni – vagyis egy “exaflop” teljesítményre lenne képes -, a Nemzeti Stratégiai Számítási Kezdeményezés (NSCI) elnevezésű...
A NASA Kepler űrteleszkópjával megtalálták a Föld nagyobb és idősebb unokatestvérét – a Kepler-452b sorszámú exobolygó ötször nagyobb tömegű a Földnél, de szinte ugyanolyan távolságra kering csillagától, mint bolygónk a Naptól.

Az első exobolygót, azaz más naprendszerben található bolygót, 20 évvel ezelőtt fedezték fel. Azóta a technikai eszközök tökéletesedésének köszönhetően nagyjából ezer exobolygó létét igazolták és további háromezer égitestről feltételezik, hogy egy csillag körül keringenek.

A Kepler-452b – amely az 1400...
A New York utcáit 2014 áprilisa óta járó Langos Truckról (lángosos kocsiról) és annak üzemeltetőjéről, Prepuk Zsoltról közölt beszámolót csütörtökön gasztronómiai rovatában a The New York Times című amerikai napilap internetes kiadása.

"Ha magyar vagy, a lángos a nyár íze, a szárazföldtől körülvett ország lakosai által magyar tengernek hívott, 50 mérföld hosszú Balatonra néző pázsiton eltöltött napoké" - írta Ligaya Mishan, a cikk szerzője.

"Ha nem vagy magyar, a lángost tévedésből egy kicsi, hiányos pizzának nézheted és dúsabb...
Ha egy pillanatra levesszük magunkról az álszentség álarcát, és mélyen önmagunkba nézünk, akkor könnyen felismerhetjük, hogy az emberek többsége nem csak fizikailag néz le a gyerekekre. Többnek, jobbnak, okosabbnak és bölcsebbnek gondoljuk magunkat náluk – és ez elsőre még logikusnak is hangzik, hiszen személyes fejlődéstörténetünk során rengeteg olyan ismeretet és tapasztalatot szerzünk, melyek által gyermekkori önmagunkat sok tekintetben felülmúljuk.

De mi van akkor, ha azt mondom, hogy a fejlődésünk nemcsak előrefelé mutatott,...
A közelmúltban kapta fel újra a világsajtó a fejátültetés ötletét, amelyre az olasz sebész, Sergio Canavero megtalálta első, önként vállalkozó páciensét. A 30 éves orosz programozó, Valerij Szpiridonov a rendkívül ritka Werdnig–Hoffmann-kórban, egy testét elemésztő izomsorvadásban szenved, amelybe a legtöbben már gyermekkorukban belehalnak.

Ő azonban – ha torz testtel és folyamatosan romló állapotban is, ám tökéletes elmével – még él, és bár fél a műtéttől, ebben a lehetetlennek tűnő beavatkozásban látja egyetlen esélyét a további,...
Mindenkivel megosztja a meggazdagodás receptjét egy fiatalember, aki hatalmas adósságoktól dollármilliós vagyonig jutott, alig kilenc év alatt.

A meggazdagodás, pláne a milliomossá válás tabu témának számít. Pedig nem kellene így lennie ugyanis sokak számára nyitott az út az anyagi sikerek felé, csak kevesen tudnak róla – véli Grant Cardone, amerikai vállalkozó, aki Business Insider számára írta meg a vagyonossá válás receptjét. Tíz...
Az egész világon július 6-án ünnepeljük a Csók Világnapját. Máig tisztázatlan, hogy ki kezdeményezte e jeles nap megünneplését, ahogy az is miért szeretünk csókolózni. Annyi azonban bizonyos, hogy az emberek szeretik, ha hosszan összeforr az ajkuk.

Az ajkakban számtalan idegvégződés található, ezáltal nagyon érzékenyek az érintésre, valamint a hőmérsékletet érzékelő receptorok miatt a hidegre és a melegre is. Ezek a receptorok felelnek azért a varázslatos érzésért, ami csók közben eluralkodik rajtunk.

Csókolózás közben...
Egyre több helyen legalizálják a marihuánát, és még egy államszervezet sem omlott össze miatta. Gazdaságilag itthon is mindenképpen megérné bevezetni és megadóztatni, más kérdés persze, hogy nem biztos, hogy a hazai társadalom egyelőre készen áll erre. Megnéztünk néhány érvet a legalizáció mellett.

Anélkül, hogy óriási flamewart generálnánk a kommentszekciónkban, nézzük azt, amit már tudunk. Hollandiában évtizedek óta, míg több amerikai államban pár éve legális a fű.

Oregonban, Alaskában, illetve az amerikai fővárosban,...
A középkorú nő egy szempillantás alatt a pozitív hozzáállás szimbólumává vált.

Miután megtudta, hogy a mellrák, amivel 11 éve rendületlenül küzd, ismét kiújult, rendhagyó döntésre szánta el magát a középkorú asszony. "Azt akarta, hogy mielőtt a kemó miatt újra megkopaszodik, csináljak vele valami olyasmit, amit eddig még sosem" - árulta el a nő 33 éves lánya, Sarah K.

Miután a frizura elkészült, a lány feltöltötte az édesanyjáról készült képet a Reddit közösségi oldalára is, ahol vírusszerűen terjedni kezdett. Mint...
Alapjaiban forgathatja fel a könyvpiacot a világ legnagyobb e-könyv forgalmazójának, az Amazonnak új ötlete. A tervek szerint a jövőben nem a letöltött könyvek után fizetnének jogdíjat a szerzőknek, hanem az elolvasott oldalak alapján. Azaz csak a ténylegesen elfogyasztott tartalomért járna pénz.

Az Atlantic szerzője, Peter Wayner részletesen foglalkozik a kérdéssel, saját szerzői sirámait is felemlegetve, akit érdekel...