Ámen, Móric bátyám!...

Published by Böszike in the blog Böszike blogja. Megtekintés: 430

Nagy tiszteletnek és népszerűségnek örvendő Plébános urunk gyakran szervez zarándoklatokat valamelyik szent helyre, ahová egyszer velük tartott Móric bácsi is. Egy teli busznyi hívő lélek énekelt az úton, Móric bácsi pedig csak hallgatta, mert sajnos nem volt jó énekhangja. Hosszú volt az út, sok helyen megálltak imádkozni a szép templomokban. Felmentek a hegyoldalon is, ahol részt vettek a szentmisén és Móric bácsi ott vette elő először a belső zsebébe gondosan elrejtett laposüveget.
Kortyintott egy jóízűt és a mise után csoportosan elfogyasztották az uzsonnájukat is, azután újra kortyintott és megkínálta Vili bácsit is.... Útjukat folytatva megnéztek egy szép Egyházi Múzeumot is és egyre többször kortyoltak az üvegből, így a tárlatvezetés végére elfogyott a nedű, és felerősödött a hang! Valamiféle megjegyzéseket is tettek a hímzett szoknyákról.....
A következő hely felé utazva végig besegítettek az éneklésbe, a Szép Szűz Mária versszak "a" betűjét elég hosszan kitartva... Egy kis hazai vörösbort is vittek a hívek, s, hogy, hogy nem, ebből is jutott Móric bácsinak egy - két nyelet, mert az uzsonna után még inkább megszomjazott. Az utolsó helyen már csak leginkább pihengetett, fájós lábaira hivatkozva és szundikált is egyet az árnyas padon, a templomkertben.
Amikor hazafelé indultak, szépen, sorban szálltak fel a buszra, úgy a vége felé Móricunk is...
A "fájós" lába kicsit nehezebben akart elindulni és meg is botlott a busz lépcsőjén és véletlenül kiszaladt a száján:
-Az Isten b..a meg!!!....
A buszsofőr törte meg a csendet:
-Ámen, Móric bátyám!..
Mire kitört a kuncogó, könnyezősre váltó nevetés az egész buszon... :)
  • imrucika
  • Vverica
  • klarissza4
  • Levi2005
  • Böszike
  • Böszike
  • Böszike
  • Böszike
  • igazmondó
  • Böszike
  • majuli
  • tündér22
Hozzászólnál? Jelentkezz be...