1936. június 30. - Jancsi levele

Published by Amortours in the blog Ez+Az. Megtekintés: 976

Egyetlen Szerelmem!

A körülmények úgy alakultak, hogy az írással nem várhatom meg a vasárnapot, amiért talán nem is
fogsz haragudni.

Visszaérkezésem simán ment és az egynapos elmaradásért még csak szemrehányást sem kaptam.
Egyszóval az egynapi önkényes szabadságból nem lett nagyobb bajom, mint az, hogy mégis csak vége
szakadt, ami pedig mondhatom mindig nagyon rosszul esik. Még nagyon jó lett volna maradni (hátha
még láttam volna egyet s mást!) de hiába minden kesergés, ha egyszer menni kell. Búcsúzáskor már
nemigen voltam "otthon", mert a nyakkendőmet dacára annak, hogy kihoztad Egyetlen Boldogságom,
mégis otthagytam. Nem baj, mert úgyis ritkán hordom. Még július folyamán érte megyek! Ne örülj
Egyetlenem, mert megvan az ára, de erre mindjárt rátérek, csak először egy kissé előkészítelek.

Mielőtt elfelejteném, Babuci sorait, a küldeményt, a divatlapot, valamint Apus által küldött pénzt
Ilikének átadtam. Várja a ruhára vonatkozó soraidat (azt hiszem Babucinak koszorúslány ruha).

Most Egyetlenem készülj fel mindenre, mert most következik az, amiért annyira siettem, papírra
vetni írnivalómat.

Olyan váratlanul ért, hogy még nem is tudom felfogni, hogy tulajdonképpen a falra másszak
mérgemben, vagy pedig inkább örüljek, hogy lezárhatom az idén. Ebből bizonyára gondolod
Egyetlenem, hogy miről van szó. Ma délben kaptam egy értesítést, hogy jelenjek meg július 4.-én a
községházán. Ilyesmit mindig a katonai behívók előtt szoktak küldeni. Én természetesen nem vártam
meg a hét végét, hanem nyomban felszaladtam megérdeklődni, hogy mi a baj.

Pontos dátumot még nem tudtak mondani, de előzetesen tudomásomra adták, hogy be kell mennem
gyakorlatra. Valószínűleg augusztus 1 .-én, és 28 napra!

Amint egészen biztosat fogok tudni, erre vonatkozólag, azonnal írni fogok, de légy türelemmel
Életem, mert azt mondták, hogy csak később (hó vége felé) tudják meg a pontos időt. A műszakiak
augusztus 1.-én mennek, a többiek csak szeptemberben.

Kár volt minden tervezgetés, ami az esküvőnk dátumára irányult. Nekem annak idején annyira, holt
biztosra mondták azt, hogy csak jövőre megyek be, hogy erre most már nem is gondoltam és így most
már kissé kellemetlen lesz részetekről a meghívottakkal közölni az esetleges más dátumot.
Kellemetlenül érint, hogy a kitűzött dátumot meg kell változtatni és kínosan hat az a tudat
Egyetlenem, hogy még tovább kell várnunk. Viszont egyenesen boldog lettem volna, ha ezt a nem
kívánatos kötelezettséget lezárhattam volna anélkül, hogy ez az esküvőnk időpontját
megváltoztatná.

Még ha elhalasztásra kerül a sor, még akkor is talán jobb így most, mintha jövőre hagynám magára
az én édes, imádott Asszonykámat egy hosszú hónapra. Nem akarlak Egyetlenem egy pillanatra sem
magadra hagyni, hisz ez volt a tulajdonképpeni indítóoka annak is, hogy a futballozást
abbahagytam, ami sok időmet elvont volna az én Imádottamtól.

Amint biztosat tudok, rögtön írok! Mit szólsz Egyetlenem ehhez a fordulathoz?

Kézcsók, csók. Téged Életem sokszor csókol:

Szerelmed.
  • pipiida
  • Amortours
Hozzászólnál? Jelentkezz be...