A játszótér

Published by 19angel52 in the blog 19angel52 blogja. Megtekintés: 602

[​IMG]
játszótér - hintabábok.jpg

A panelrengeteg szívében, fáktól övezve bújt meg a kicsiny játszótér. Az óriás tízemeletesek között a napsugár utat talált a boldog gyermekmosolyok szigete felé, megcsiklandozva az ébredező, ásítozó játékok még szendergő szemeit. Mosolyogva üdvözölték egymást.
–Ma szép napunk lesz! – jegyezte meg a mérleghinta – majd gyorsan elhallgatott, mert megjött az első látogató. Ő volt az, aki soha nem maradt el, legyen akármilyen az idő. Egy fiatal lány volt, aki még munka előtt futott egyet a fittségéért. Lassú tempóban végigszlalomozott közöttük, majd elnyelte őt a betonváros. A hinta tetején lévő kis fahuszár utána nézett és magában megjegyezte:
–Vajon miért hiszik az emberek, hogy ebben az orrfacsaró benzingőzben olyan egészséges a futkározás?
Időközben már mindenki felébredt, csak a bal szélső hinta szunyókált még egy kicsit. Tegnap este ő volt fent legtovább, mert egy reménytelen szerelmes fiú nyikorgatta szomorúan a láncait. Szerette volna felvidítani, de nem sikerült. Már holdas éjszaka volt, amikor otthagyta őt még egy utolsót lökve rajta, majd elment a reménytelenség felé. Még lengett egy kicsit és lassan álomba szenderült. De most hirtelen felébredt, mert egy kisfiú közeledett. Ledobta táskáját a padra és belehuppant, majd nagy lendülettel hintázni kezdett, miközben tekintetét le nem vette a szemközti lépcsőház bejáratáról. Türelme nem volt hiábavaló, mert nemsokára megjelent egy kislány, egyenesen felé indult. Saját táskáját a másik mellé dobva a szomszéd hintába ült és átvette a már lengő hinta ritmusát. Lábukat lóbálva, szó nélkül, kipirult arccal hajtották a bimbózó szerelem hintóját. A meghitt percek azonban gyorsan véget értek, mert hívta őket az okosságok háza. A kisfiú felkapta a két táskát és elviharzottak.
A park büfése érkezett. Kinyitott, és kirakta a kerti asztalokat a napernyőkkel, és a fehér székekkel. A büfé másik oldalához egy ketrecbe zárt, aszfaltos kosárlabdapálya simult. Szokásos időben megjelent „Colos”, a hóna alatt egy kosárlabdával. Megpróbálkozott néhány hárompontossal, majd ő is az iskola felé vette az útját. A környező utcák megteltek dolguk után siető emberekkel. A játékok egyre izgatottabbak lettek, mert nemsokára fogadhatják kis látogatóikat. Mint mindig most is Lajoska volt az első. Nagyapja felügyelete alatt közelítettek, teljes menetfelszerelésben. A fél játszótérnek elég kiegészítőket hoztak magukkal. Hiába, hosszú a délelőtt. Azért szerettek korán érkezni, mert ilyenkor, még az övék volt a teljes játékbirodalom. Lajoska egyik játéktól a másikig rohangált, nyomában a lelkes nagypapival. Az öregek bevállalták Lajoskát, hogy könnyebb legyen a szülőknek. Reggel beadják őt a nagyiékhoz és munka után érte mennek.
Ahogy a Nap magasabbra emelkedik, sorra szállingóznak a kismamák a játszótér irányába. Ismerősök köszöntik egymást, kis csoportokat alkotva beindul a forgatag. Fél szemüket a csimotán tartva kicserélik az aktuális sorozatokról a véleményüket. Önfeledt gyermekzsivaj tölti meg a teret. A játékok boldogok, hogy örömet szerezhetnek, mindenkinek jut gyerektárs. A homokozó, büszkén mutatja az új várait a többieknek. A csúszda, elvakítja a fényesre csiszolt lejtőjével a szembe lévő majomutánzó mászókázókat. A körbeforgó, szédítő sebességgel teszi színes csíkká a környező világot. A nagyok hintája izgatottam meséli, hogy magassági rekordot döntött. A mérleghintát, most két újragyerek anyuka bitorolja, körülöttük tapsoló gyereksereggel. A mászóvár roskadásig tele aprósággal, folyik az „enyém a vár, tied a lekvár”. Közben, lassan beszivárog a gumibugyis részleg. Ők azok, akik csak ismerkednek a játszótér légkörével, messziről figyelik a hullámzó gyerekseregletet. A játékok találgatják, és fogadásokat kötnek, hogy melyikük lesz majd a játszótér ördögfiókája.
Most egy pillanatra megáll az idő. Feltűnik a bejárati kiskapunál Elemér. Ő egy súlyosan sérült, fogyatékos, tizenéves fiú. Kerekes járókeretét maga előtt tolva érkezik. Látszik rajta, hogy a lépések egymásutánisága is nehezére esik. Arca kifejezéstelen, tekintete távolba révedő. Édesanyja támogatja, vigyázza, óvja lépteit. A tér közepére érnek. Elemér remegő kézzel elengedi a biztonságot-adót, miközben anyja hátulról átöleli. Együtt lépkedve indulnak el az éppen szabad „billegős korong” játék felé. Amikor odaérnek, az anyuka látható nehézségek árán felemeli, a nála fél fejjel magasabb gyereket a játékszerre, majd amikor már látja, hogy biztonságosan fogódzkodik, ő maga is fellép rá. Elemér riadtan kapaszkodik a szerbe, majd amikor az megmozdul alatta, elmosolyodik. Teljesen megváltoznak az arcvonásai, a koncentrációtól kinyújtja a nyelvét, és a szemeibe beköltözik az élet. A mozdulatok lassúak és óvatoskodók, körülöttük feleakkora gyerkőcök száguldoznak. A jelenet olyan, mint egy film, ahol az emberek gyorsítva, iszonyatos sebességgel rohannak, miközben főszereplőnk csigalassúsággal vonszolja magát. A folyamat a mérleghintánál megismétlődik. Az anyukának nagy nehezen sikerül leültetni a fiút a hinta egyik felére, míg ő a másikon foglal helyet. Ahogy a hinta megmozdul, Elemér újra elfelejti addigi nyomorúságát, és földöntúli boldogság ül ki az arcára. A kis öröm nem tart sokáig, újra visszatér a görcsös félelem. Az anyuka már ismeri a jeleket. Nehézkesen felállnak, Elemér visszakapja a számára biztonságot nyújtó kiskocsiját, majd elindulnak hazafelé. A Nap, aki felülről látott mindent, megfigyelte a környezet reakcióját. Akik ismerték már a fiút, semmin nem csodálkoztak. Akik először látták ledöbbentek, vagy zavartan félrefordították a tekintetüket. A játékok, óvó szemekkel figyelték Elemér minden lépését, ha nem lennének helyhez kötve, odaugrottak volna, hogy segítséget nyújtsanak. De azt is tudták már jól, hogy az anya annyira ismeri fiának minden gondolatát és mozdulatait, hogy egy harmadik személy csak teher lenne számukra. Aki egyszer látta őket, soha nem felejti el azt az átszellemült anyai szeretetet és gondoskodást, amellyel körbeölelte gyermekét. A Nap, ahogy követte a távolodókat, gyorsan maga elé húzott egy felhőt, hogy elbújjon egy kis időre.
A „délelőtti műszak” lassan lejárt, a gyereksereg korgó gyomorral hazafelé indult. De a tér nemsokára megtelt hazafelé igyekvő kisiskolással, beindult a délutáni „nagyüzem”. A játékok ezt az időszakot szerették a legjobban, ilyenkor egyikük sem maradt munka nélkül.
Kicsit később megjelentek a délutáni alvásból felébredők, a leckén már túl lévők. A kosárlabda pályán is békésen megfértek a nagykamaszok palánkvirtuózai és a focizni ugyan nem tudó, de szerető, labdakergetők siserahada. Jó meleg nap lévén a büfés is elégedetten dörzsölhette a tenyerét.
Ahogy esteledett ritkult a játszótér fogalma. A törpék hazatértek egy alapos csutakolásra. Ilyenkor merészkednek be a nagyobb iskolások egy kis nosztalgiázásra, felidézve a boldog, önfeledt kisgyerekkorukat. Esetlen, hosszú végtagokkal ügyetlenkednek a játékszereken, egymáson nagyot vihogva. Azután minden elcsendesedik, a játékok kifújják magukat. Fáradtan, egymás szavába vágva mesélik a nap eseményeit.
–Az ilyen napokért érdemes élni. – mondja fáradtan a hinta tetején a paprikajancsi, aki még mindig szédeleg egy kicsit az egész napos ringatózástól. Sorra hajtják fejüket álomra a játékok. A bal szélső hinta egy ideig még várja a reménytelen szerelmes fiút, aztán ő is elbóbiskol. –Talán már nem is reménytelen az a szerelem. – nyugtatja magát és végleges, mély álomba merül.

[​IMG]
Hozzászólnál? Jelentkezz be...