A jó szándék

Published by platon in the blog Időskorúak öregek. Megtekintés: 813

Egy férfi meg a kutyája sétálnak egy úton.
A férfi élvezi a tájat,
Mikor ráébred, Õ már halott...
Emlékezett arra, mikor haldoklott és akkor hirtelen az is beugrott neki, hogy a mellette sétáló kutyus is évek óta halott volt.
Azon kezdett el gondolkozni, vajon hova viszi őket az út, amin sétálgatnak.
Egy idő után elértek egy magas, fehér falhoz.
Drága márványnak tűnt.
Hosszú sétány vezetett fel a domb tetejére, ahol egy magas boltív húzódott, ragyogva a napsütésben.

Mikor elsétáltak a boltívig, akkor látták a hatalmas és lenyűgöző kaput, az oda vezető út pedig mintha aranyból lett volna.

Megindultak a kutyával és ahogy közelebb értek, észre vettek egy asztalt az egyik oldalon, ami mögött egy ember ült.
Mikor még közelebb értek, megszólalt:
- Elnézést, megmondaná, hogy hol vagyunk, kérem?
- Ez a Mennyország, uram! - válaszolt az ember.
- Remek! Kérhetnénk egy kis vizet? - kérdezte.
- Természetesen, uram.
Jöjjön csak be és azonnal hozatok egy pohár jeges vizet Önnek - invitálta be az ember és a kapu elkezdett megnyílni.
- Bejöhet a barátom is? - kérdezte a kutyusára mutatva.
- Sajnálom, uram, de állatokat nem engedhetek be.
Az utazó gondolkodott egy pillanatig, majd megfordult és visszament az útra a kutyussal együtt, hogy akkor inkább folytatja útját.
Újabb hosszú séta és újabb magas domb után elérkeztek egy földútra, ami egy farm kapujához vezetett.
Ez a kapu úgy nézett ki, mint amit soha sem zárnak be.
Kerítés sem volt. Ahogy közeledtek a kapuhoz, észrevettek egy fának támaszkodó embert, aki épp olvasott. >
- Elnézést, uram, kérhetnénk egy kis vizet? - kérdezte.
- Persze, ott egy kút, jöjjenek be - érkezett a válasz.
- A barátom is bejöhet? - kérdezte az utazó, a kutyusra mutatva.
- Van egy tálka a kút mellett - bólintott az idegen.
Beléptek mindketten és megtalálták az öreg kutat meg a tálat. az utazó megtöltötte vízzel, hosszan ivott, újra töltött és letette a kutya elé.
Mikor mindketten eleget ittak, visszasétáltak a férfihoz a fa mellé.
- Mi ez a hely? - kérdezte az utazó.
-Ez a Mennyország - válaszolt a férfi.
- Ez furcsa, egy fickó lentebb ugyanezt mondta
- Úgy érti az arany út a márvány kapukkal?
Neeem! Az a pokol.
- Nem bosszantja, hogy így megtévesztik az embereket?
- Dehogy. Örülünk neki, hogy előre kiszűrik az olyanokat, akik hátra hagynák a legjobb barátjukat

A jó szándék

Mély gyászba begubódzó emberen, ha tudod, mikor
segíts, a boldogság ezer arcát ismerheted meg.


Csoszogó öregúr sétáltatta kiöregedett wels terrierjét a kutyák számára kijelölt futtatón. Szegény pára, minden lépésnél
úgy tűnt, megadja magát és elterül a földön. Gazdája időközönként hátrapillantott a nehézkesen cammogó ebre, és mély
hangján kedvesen nógatta öreg kutyáját.

- Gyerünk, Bliff, úgy, mintha élnél!

A kutya ilyenkor kissé erőt véve magán néhány lépés erejéig felvette gazdája tempóját, majd visszatért a régi, megszokott
ütemhez.

Kutyámmal, Damdival - kilenc hónapos, golden retriever hím - a kerítés mellett elhaladva néztük, a minden bizonnyal
matuzsálemi kort megélt, szinte összeaszalódott kutyát. Érdeklődni azonban nem mertem a kutya kora felől, ugyanis
valahányszor elmentünk mellettük, az idős ember dühös képpel fordult el tőlünk, még köszönésemet sem fogadta. Két hónap
múlva, miután kíváncsiságom nem hagyott békén, más kutyásoktól kezdtem érdeklődni róluk. Kérdezősködésemre azonban
valamennyien a vállukat vonogatták.

- Nem áll szóba senkivel - mondta egy uszkárját ölelgető, középkorú hölgy.

Ha nem, akkor nem, gondoltam, nem olyan fontos. Két hét elteltével azonban feltűnt, hogy az öregember egyedül, a barátja
nélkül rója a megszokott köröket. - Elment - ötlött fel bennem. A kis öreg fejét leszegve bandukolt, járása elárulta
magányát és mérhetetlen fájdalmát. Szívszorító látványt nyújtott. Tudtam, hiába mennék oda, hogy kifejezzem
együttérzésemet, csak fájdalmas emlékeit hoznám felszínre.

Ebben a pillanatban villámként hasított a fejembe a megoldás: kiskutya, igen, megvan, egy kis kutya kell neki! Az talán
képes lenne halványítani a múltat és felcsillantani a jövőt.

Nem tétováztam, azonnal elmentem egy wels terrier tenyésztőhöz, és kiválasztottam a legszebb kölyökkutyát. Egy kis kék
nyakörvet tettem a nyakára, amire egy cédulát tűztem: "Ne szomorkodj, Bliff küldött, rám testálta a feladatát. Megígértem
neki, hogy amíg élek, hűséges leszek hozzád."

A következő kutyasétáltatási idő előtt betettem a kis kópét az elkerített futtató területre, én pedig elbújtam egy sűrűn
összevissza gabalyodott bokor mögé, hogy onnan szemléljem az eseményeket. Az idős férfi, háta mögött összekulcsolt kézzel
tipegett a sétáltató felé. Mikor észrevette a kis kölyköt, érdeklődve nézett körül, a kutya gazdáját keresve, de miután
elolvasta a cetlit, magához ölelte az izgő-mozgó állatot.

Másnap Damdival a megszokott időben sétálni indultunk. Már messziről láttam, a kiskutya önfeledt hancúrozásával miként
csalt mosolyt gazdája ajkára. Amint elhaladtunk mellettük, a férfi reszelős hangon szólt utánam:

- Nem akarom feltartani, csak szeretném, megköszönni... - a torka elszorult, és néhány könnycsepp csillant fel a szemében.

- Honnan tudja? - kérdeztem meglepődve.

- Ugyan - legyintett száraz, ráncos kezével. - Nem akar bejönni?

Leültünk egy padra, és a férfi lassan, kutyámat simogatva elmesélte családja tragikus történetét.

Fia három agyvérzést követően tért végső nyugalomra, s a felesége képtelen volt feldolgozni egyetlen gyermeke halálát.
Addig mardosta a fájdalom, míg egy napon a szívéhez kapott, és összeesett.

- Ezért nem beszélgetek senkivel - tette hozzá torkát köszörülve. - A kutyám, Bliff, tizennyolc éven át meghallgatta
minden bajomat, minek terhelnék ezzel másokat. - Ekkor felemelte a kócos szőrű, kis bestiát, és egy hatalmas cuppanós
csókot nyomott az orrára. Meleg tenyerét a kezemre téve folytatta. - Azt hiszi, nem vettem észre, hogy a bokor mögött áll?
Tudtam ,hogy maga tette be Merdont a sétálóba, és magának köszönhetem, hogy ismét van valaki, aki meghallgatja a bánatomat.

Ettől kezdve mindennap együtt sétáltattuk kutyáinkat. A férfi sokat mesélt az életéről, a háborúról, az éhezésekről, a
golyók süvítő becsapódásáról, bombákról és természetesen régi kutyájáról Bliffről.

- Mindig hittem Istenben, Ő soha nem hagyott el. Tudta, hogy Bliff hatalmas űrt hagyott a szívemben, ezért két igaz
barátot adott, hogy lelkemet megbékítse.
  • imrucika
  • Kicsi Fecske
  • phelan79
  • phelan79
  • goldarnay
  • SzK73
  • SzK73
  • SzK73
  • SzK73
  • kerep2
  • Monkeymama
  • maresz1975
Hozzászólnál? Jelentkezz be...