Aranylövés

Published by 19angel52 in the blog 19angel52 blogja. Megtekintés: 1411

aranylövés.jpg

Nem volt ereje kinyitni a szemét. Néhány perces, zaklatott álomtöredékek teljesen összetörték a lelkét. Ma volt az elvonás legnehezebb napja, a negyedik nap. Kimondhatatlan fájdalmak gyötörték, a kín az agyáig hatolt, kitört belőle egy kiáltás. Csecsemőpózba görnyedt, hogy enyhítsen az egész testét átjáró izomgörcsökön. A folyamatosan libabőrős testét a hideg rázta, izzadságban fürdött, a kisebesedett, vérvörös orrán keresztül nehezen vette a levegőt. Szíve össze-vissza vert, rémképek villództak körülötte, démonaival viaskodott. Amikor egy kicsit enyhült a roham, kivánszorgott a fürdőszobába, beindította a zuhanyt és összegörnyedve hagyta, hogy a vízcseppek végigkopogtassanak a hátán. Egy idő után elviselhetetlenné vált ez a felerősödött monoton dobogás. Elzárta a vizet és úgy csuromvizesen odaállt a tükör elé. Beesett arcú, kelésekkel teli, sárga bőrű, lesoványodott élőhalott nézett vele szembe, tönkrevágott vénákkal. Undorodva fordult el a gyűlölt képtől, magára terített egy lepedőt és a szobába támolygott. Alig ért el az ágyhoz, már érezte, hogy jön a következő. Rázuhant az összegyűrt takaróra és várta a kivédhetetlent. Az elviselhetetlen, belemart a testébe és a lelkébe.
Ez volt a negyedik elvonása. Amikor először elhatározta, hogy véget kell vetnie a rombolásnak, orvosi segítséget kért. Beutalták rehabra, végigcsinálta. Másfél hónapig volt tiszta, aztán visszaesett. Másodszor a barátnője csinálta végig vele a két hetet. A harmadik alkalommal kényszerelvonóra küldték. És most itt a negyedik, amikor már nincs mellette senki sem, így egyedül kell végigküzdeni magát a stációkon. Végigszenvedte az ötödik és a hatodik napot is. Kezdtek enyhülni a fájdalmak, voltak már tiszta gondolatai is. Az ágy szélén ült összegörnyedve, maga elé dünnyögte: −Miért nem hittem azoknak a soroknak, amikor olvastam?

„Az emberek azt hiszik, hogy a heroin nagyszerű – csakhogy mindent elveszítesz: az állásod, a szüleid, a barátaid, az önbizalmad, az otthonod. Szokásoddá válik a hazudozás és a lopás. Többé nem tisztelsz senkit és semmit.”

Visszaemlékezett, hogyan is kezdődött húsz évvel ezelőtt. A barátok dumálták rá először egy Ecstasy tablettára. Az a sör, amivel megitta fokozta a hatást. Ismeretlen világba került. Más volt, mint a bódult, alkoholos esték. Észre sem vette és már függő is volt, mindig kellett a következő, hogy újra élje azt az első boldog pillanatot. De ez egy különös világ, mert a szervezet hozzászokik a napi betevőjéhez és követeli a nagyobb dózist. Ha itt nem sikerül kiszállni, már csak nagy áldozat árán lehet. Jönnek az erősebbek, a szintetikus drogok. Felszippantva az orrba, gyorsan hatnak. Majd következnek a kokain származékok, a gyilkos fehér por, vagy a Crack elfüstölése. Eljutsz a hallucinogénekig: az LSD-hez az angyalporhoz. Következhet a marihuána, a hasis. És az utolsó lépés a heroin, az ópium és annak is a leggyorsabban felszívódó változata a vénába beadott adag. Így hat legjobban, mert azonnal felszívódik és megérkezik a „Rush” a semmihez nem hasonlítható érzés. Legfeljebb egy perc az egész, de utolérhetetlen pillanat. Utána következik az „On The Rush”, amely egy éber álomszerű állapot. A test ilyenkor kellemesen elnehezül, olyan mintha az embert puha pamuttakaróba csavarnák. Távoliak lesznek a környezet eseményei, a koordinációs és koncentrációs képesség eltompul. A beszéd lelassul, elmosódottá válik. A problémák és stresszhelyzetek távolinak tűnnek, erős, jó közérzet. extrém belső nyugalom, mély elégedettség lépnek a helyébe. De ennek a pillanatnyi örömnek nagy ára van. A szervezet leépül, olyan függőség alakul ki, amelynek során állandóan emelni kell az adagot, hogy elérhető legyen a kívánt eufória. Ördögi kör, kiszállni, szinte lehetetlen.
A nyolcadik napon, amikor kinyitotta a szemét, elméje teljesen tiszta volt. Döntött. Megmásíthatatlanul, visszafordíthatatlanul. Mozdulatai gépiesek, rutinszerűek voltak. A fecskendőbe szívta a szokásosnál kétszer nagyobb adagot, semmit nem bízva a véletlenre. Ahogy a szer keveredett a vérével, az eddigiektől eltérően olyan érzése támadt, mintha egy magas ház tetejéről vetette volna magát a mélybe. Zuhant valami ismeretlen felé. Kavargott körülötte minden, mint egy tornádó belsejében. Képek villantak fel előtte:
Az utolsó barátnő, aki sokáig kitartott mellette, de érzékeny lelke nem tudta elviselni a felé áramló negatív energiát.

A rokonok közül az, aki mindent megtett volna érte, de ő mégis meglopta őt.

Az útkeresés, és a válaszutak kusza pillanatai.

Az első bódulat.

Azok a pillanatok, amikor kihasználták jóhiszeműségét, meleg szívét.

A szeretett apa arca, aki elhagyta őket egy ködös hajnalon.

A széthulló család utolsó közös vacsorája.

A boldognak hitt gyermekkor felvillanó képei.

Az első anyai mosoly.

A születés kínja.

Majd sötétség.

Légzése sípolóvá vált, szívének egyre lassuló dobbanásai felerősödtek, mennydörgésszerű robajjá alakultak, majd hirtelen csend lett. Sötét, légüres térben lebegett. Egy hangot hallott:
−Nehéz utat választottál. Itt kell maradnod, amíg meg nem tisztulsz. Addig nem születhetsz újjá semmilyen formában!


Temetése nem volt, hamvait az „anyja” szétszórta a szélben.
KNemes, Claire 959, imrucika és 1 másik tag kedveli ezt.
  • imrucika
  • Luigi48
  • Claire 959
Hozzászólnál? Jelentkezz be...