Az álom

Published by 19angel52 in the blog 19angel52 blogja. Megtekintés: 843

[​IMG]
almodas.jpg


Monoton teltek a hétköznapjai: felkelés 6:00, fogmosás megszokott márkával, reggeli frissítő zuhany, öltözés /hétfői gatyó, hétfői ing hétfői nyakkendő/, instant kávé, unalmas munka /már 10 éve ugyanott, ugyanaz/, hazajövetel gyalog, hogy teljen az idő, otthoni játszóruha, nasi és tv, 9:00 fekvés, nyugtalan álmok. Másnap ugyanez csak keddi gatyó, keddi ing és keddi nyakkendő. Egyetlen társa egy virág volt akit, ha eszébe jutott meglocsolt és ilyenkor beszélt hozzá. Megőrült a magánytól, úgy érezte összenyomják a falak. Már sok mindennel próbálkozott, de semmi nem vált be. Jelentkezett társkereső hirdetésekre, mindegyikkel befürdött. Egyszer még egy ismerkedési estre is bemerészkedett, borzalmas volt, soha többet nem próbálta. Nem tudta milyen úton induljon el. Nem volt vallásos, de esti lefekvéséhez egy imafélét barkácsolt magának, amit minden este elalvás előtt elmormolt. Ebben az imában egy társat kért magának akivel boldog lehetne.
Talán a szürke falak színessé válnának, a konyhában mosolyogva főne a vacsora, a zuhanyrózsa örömmel adna meleg vizet, és kis helység tartálya lehúzná saját magát.
A szempillái lassan lecsukódtak, billegett a valóság és az álom határán. Látta ahogy kilép az alvó testéből, felemelkedik és már kinn is volt egy virágos mező fölött. Szeretett repülni, ilyenkor súlytalannak érezte magát, érezte a lágy szellő simogatását, a Nap jótékony melegét.
Minden átmenet nélkül a földön volt újra. Hirtelen minden kékre változott. Szerette a kék színt megnyugtatta. A nagy kékségben felhők úsztak felé, olyan közel, hogy szinte érintették az arcát. Először lassan, méltóságteljesen, majd egyre gyorsabban jöttek, egészen addig míg bele nem szédült és egy nagyot kiáltott.
Ekkor egy erdőben találta magát. Sűrű sötét volt, mindenhonnan indák lógtak le. Mindenütt pókhálók, nedvesség, félelmetes árnyak. Úgy érezte, hogy minden felé közelít, az indák meg akarják fojtani, a pókok rajta mászkálnak, égő szempárok közelítenek.

Egy pillanatra kipattantak a szemei, nagy levegőt vett, mint a fuldokló, aki a víz alól az utolsó pillanatban ér a levegőre, majd visszatért az álmok világába.

Most egy hegy tetején ült és a távolt fürkészte. A táj nyugodt volt és barátságos. Élvezte a csendet, semmi sem zavarta a békés szemlélődésben. A hajnali szendergésben a Nap kibújt két hegy között és első sugaraival végigpásztázta a vidéket. Lecsukta a szemeit és érezte ahogy a Nap sugarai átsütnek a szemhéján. Ekkor hirtelen elsötétedett minden. Amikor kinyitotta a szemét iszonyú viharfelhők borították az eget és pillanatok alatt kitört az égi háború. A villámok közvetlen közelében cikáztak és iszonyatos mennydörgés rázta meg a levegőt. Kicsi kora óta félt a vihartól, amióta játék közben a hirtelen jött vihar miatt, egy indiánsátornak kinevezett kukoricaszárkúpban rekedt, és körülötte tomboltak az elemek.

Teljesen leizzadva ébredt fel. Megnézte az órát, még csak 3 óra 20. Ivott egy kis vizet, egy kicsit téblábolt a sötétben, húzta az időt, de az álmosság győzött és újra lefeküdt. Többször felriadt ahogy lassan lecsukódtak a szemei, de újra álomba merült.

Hétköznapi utcai forgatagban találta magát. A járdán ment gyalogosan, sodródott a tömeggel. Nem nézett senkire, csak üres tekintettel haladt a célja felé. Ekkor hirtelen el kezdte hallani a feléje közeledők gondolatait:

„Talán ma megmondom neki az igazat”,

„Anya nem szeret engem, csak magát szereti”,

„Boldog vagyok, hogy élek”,

„A sötét erők ellen harcolnunk kell”,

„Barátom, figyeld a jeleket”,

„A mai estémet a családommal, vagy a szeretőmmel töltsem?”.

A gondolatok egyre gyorsabban kavarogtak és zúdultak felé, már csak szófoszlányokat fogott fel, kibírhatatlan káosszá formálódva bömböltek az agyában. Ekkor hirtelen csend lett. Az emberek mozdulatai lelassultak, az arcok homályossá váltak. Mint egy varázsütésre megállt az idő, minden kimerevedett, csak ő ment tovább. A tömegben egy lányt látott közelíteni, még nem látta az emberektől, inkább csak érzékelte. Mikor a közelébe ért, egy rövidke pillanatra meglátta az arcát, gyönyörű volt. De ahogy feltűnt, olyan gyorsan el is illant a látomás.

Az óra ébresztette álmából. Felült az ágy szélére, hogy egy kicsit összeszedje magát. Általában nem szokott emlékezni az álmaira, de most olyan tisztán látta az utolsót és a lány arcát, hogy beleborzongott. De aztán csak elmosolyodott: ez is csak egy álom ami nem válik valóra. Felállt és megindította a reggeli rutinját: péntek lévén pénteki gatyó,….
Amikor elkészült ránézett az órájára, úgy gondolta van elég ideje ahhoz, hogy gyalog sétáljon a munkahelyére. Beolvadt a város nyüzsgő forgatagába. Ösztönszerűen elkezdte fürkészni a szembejövök arcát. Látott egy férfit hosszú ballonkabátban, majd egy anyukát a kislányával, egy öreg néniket a botjára támaszkodva, egy papot hosszú reverendában, egy szakállas alakot aki a szemébe nézett, mintha mondani akarna valamit, majd egy agyoncicomázott úrilányt.

Ekkor az emberek feje fölött meglátott egy óriásplakátot.

Biztos csak a képzeletem játszik velem, de arra a lányra hasonlít akit az álmomban láttam. Bolond vagy, már megint azok az álmok – hessegette el magától a gondolatot.

A földre szegezve a tekintetét haladt tovább, amikor megpillantott valami csillogót és lehajolt érte. Ekkor ment el a lány mellette.



Milyen szerencsés napom van! - kapta fel a százast és mosolyogva továbbsétált.
  • Jaszladany
  • Luigi48
Hozzászólnál? Jelentkezz be...