Az aranyhal (bocsi Grimm tesók)

Published by 19angel52 in the blog 19angel52 blogja. Megtekintés: 857

[​IMG] aranyhal.jpg

A férfi, most is mint mindig, gyalog ballagott haza a munkájából. Azzal nyugtatta magát, hogy ez egészséges, de az igazság az volt, hogy minden kiadott fillért meg kellett gondolni. Bár csak ketten éltek az asszonykájával, de a szerény jövedelmet nagyon be kellett osztani. Mindig ugyanazon az útvonalon tért haza. A sétáló utcán kirakatokat nézegetett. Hosszasan időzött egyik kedvencénél, ahol egy hatalmas akváriumban eladásra váró halak úszkáltak. Szerette ezeket a karcsú, elegáns mozgású élőlényeket, ahogy békésen megférnek egymással színük, formájuk, méretük mellőzésével. A sokféle uszonyos között élt az egyik kedvence, egy kajlafarkú aranyhal. Biztos csak bemagyarázta magának, de úgy érezte, hogy várta őt, és azonnal odaúszott hozzá, amint meglátta. Tátogott valamit a maga halnyelvén, tett egy kört, majd újra visszatért. Azon kapta magát, hogy ő is beszél a halhoz, megosztja vele a legtitkosabb gondolatait. Ekkor észrevette, hogy egy kisgyerek az anyukájával gyanúsan méregeti a hallal beszélgető „bolond bácsit”, ezért sarkon fordult és folytatta az útját.
Az úri negyedbe érkezett. Szeretett elámulni a gombaként kinövő új csodapaloták hihetetlen látványán. Idegenül érezte magát ebben a közegben, tágra nyílt szemekkel bámulta, de a bőre viszketett tőle. Ekkor különös dolog történt: nem lehet tudni, hogy miért, de a dombos utca tetejéről elszabadult egy luxusautó. Talán a gazdája feledékenysége, vagy csak saját kalandvágya miatt, de egyre gyorsabban közeledett. Az úttesten, háttal a végzetnek két férfi elmélyülten beszélgetett. A másodperc tört része alatt döntött, odaugrott és magával sodorta a majdnem áldozatokat. A nagyobbik azonnal felpattant és rávetette magát. A kisebbik köpcös alak nehezen tért magához a sokkból, de ahogy sikerült levegőhöz jutnia, azonnal rárivallt a másikra:
−Szállj már le róla te benga állat! Nem látod, hogy ez az ember most mentette meg az életünket. Ami egyébként a te dolgod lenne, hiszen ezért fizetlek, te testőrök gyöngye!
A háromajtós szekrény engedett a szorításából, felállította és zavarában még a ruháját is leporolta. Addigra már a „főnök” is rendbe szedte magát és széles mosollyal közeledett felé:
−Barátom, nagyon köszönöm, megmentette az életemet!
−Szóra sem érdemes. – válaszolta szerényen az életmentő.
Már ment is volna tovább, de a túlélő nem hagyta annyiban a dolgot és utána lépett.
−Soha nem felejtem ezt el, kérhet tőlem bármit, én teljesíthetem!
Újra tett egy elhárító kézmozdulatot, de a másik erőszakosan egy névjegyet gyömöszölt a zsebébe.
−Azért csak hívjon bátran, ha meggondolná magát! – érték utol a szavak.
Folytatta útját az otthona felé. Elmaradoztak a fényűzés szentélyei, lassan hazaért a saját világába: az álmos városszéli megszokásba. Az este a hagyományos mederben folydogált. Élete párja vacsora közbe feltette a szokásos kérdést:
−Milyen volt a napod?
Szépen sorba szedte az elmúlt eseményeit. Már lefeküdni készülődtek, amikor eszébe jutott a hazafelé történt eset. A neje figyelmesen végighallgatta, de nem fűzött hozzá semmit. Éjszaka állandó mocorgás hallatszott az asszony felől. Már hajnalodott, amikor felkapcsolódott a villanyt és egy hegyes könyök oldalba bökte.
−Ide figyelj! Ma szépen felhívod azt az embert és beszélsz vele, hogy mire is gondolt akkor, amikor azt mondta, hogy bármi is legyen az!
Teljesen ledöbbent, nem ismerte a másik felének ezt az oldalát. Már éppen el akarta mondani, hogy ez neki nagyon kellemetlen, amikor az asszony szigorú arcát látva lenyelte az ellenérzését. Egész nap halogatta a dolgot, de végül is a családi béke érdekében tárcsázta a számot. Hosszasan kicsengett. Már megörült, hogy megúszta, amikor felvette a másik oldal. Nehezen szólalt meg, de aztán csak kibökte a nej kérdését. A megmentett végighallgatta, majd azt mondta:
−Nagyon örülök, hogy hívott, szeretem az adósságaimat tisztába tenni. Ott lakom ahol tegnap az eset történt, jöjjön el személyesen, megbeszélünk mindent!
Útja most is a nagy üvegkalitka mellett vitte el. Az aranyhal, ahogy észrevette, odaúszott, játékosan ingatta a fejét, majd gyorsan leírt néhány kört.
Ott állt a magas kerítés előtt és a kaputelefonnal társalgott. Nyílt az elektromos zár és bebocsátást nyert az eddig kívülről csodált világba. Valami lakájféleség kísérte át a házon a dolgozószobáig, ahol a gazda széles mosollyal elésietett és leültette egy süppedős ülőalkalmatosságba. Ő maga lehuppant az íróasztal mögé és bele is kezdett a feltett kérdésre válaszolva:
−Barátom, azt kívánhat, amit csak akar: pénzt, paripát, rangot, bármit, én teljesítem.
−Én nem akartam eljönni, de tudja az asszony…- kezdte, de az íróasztal főnöki fele máris közbevágott:
−Ez nálunk is így megy, mondja csak nyugodtan.
−Talán egy kis pénz egyenesbe tenné az életünket… – mondta bátortalanul.
−Rendben van, ha megadja a bankszámlájának számát, már intézkedem is az utalásról. – jött a gyors válasz.
Még kínálta volna valamilyen számára ismeretlen nevű itallal, de ő már csak kívül akart lenni, minél távolabb ettől a helytől. A rossz érzés lassan oldódott fel benne, de mikorra hazaért, már jól érezte magát. Az asszony azonnal beszámoltatta az eseményekről és úgy látszott, hogy örömmel vette a dolgok alakulását. Különösen akkor, amikor meglátta, hogy mennyivel gyarapodott a családi kassza. Soha nem láttak ennyi nullát a számlájukon. Más minőségű lett az életük, olyan dolgok is az asztalra kerültek, amiket eddig csak reklámokban láttak a tv-ben.
Egyik reggel azonban az asszony újra eléállt és azt mondta:
−Megint elmész ahhoz emberhez, akinek te mentetted meg az életét, és elmondod, hogy szeretnénk egy takarosabb házat, berendezve, garázzsal, benne egy új autóval, nekem egy gardróbszekrényt tele új ruhával. Ennyit igazán megérdemelsz, hiszen már régen alulról szagolná az ibolyát.
A férfi nehéz szívvel indult el dolgozni. Egész nap viaskodott belső démonaival, de győzött a családi béke megtartása, így hát újra telefonált. Ahogy ment a megbeszélésre, útja elvitte az akvárium mellett. A halak ellátását szolgáló cső dühödt tempóban ontotta magából az oxigénbuborékokat, a halak zavartan cikáztak a vízben. A kis aranyhal, odajött, de a tömeg továbbsodorta. Sietősre vette a lépteit nem akart udvariatlanul elkésni. Most a nappaliig jutott, jó félóra várakoztatás után előadta az asszony kérését. A főnök bólintott, majd otthagyta. Gyorsan távozott, és amikor becsukódott mögötte az ajtó megfogadta, hogy még a környéket is elkerüli. De nem így történt. Az új ház, a számára elérhetetlennek hitt luxus maga volt a paradicsom. Az eufória azonban nem tartott sokáig. Szép, szikrázó nyári nap volt, amikor az utolsó divat szerint öltözött neje elépenderült és ellentmondás nem tűrő hangon közölte vele:
−Na fiam, fogod magad és elballagsz a barátunkhoz, közlöd vele, hogy az ő környékén akarunk lakni a luxusnegyedben, egy szemernyivel sem rosszabb körülmények között, mint ahogy Ők. Ennyi jár neked, vissza ne gyere, amíg ezt el nem intézed!
Kiesett számára az idő, nem tudta, hogyan, de vitték a lábai, agyában dobogtak az imént hallott szavak. Odaért az akváriumhoz, jobban mondva csak a hűlt helyéhez, mert valamilyen vásott kölyök bedobta a kirakatot és egyúttal azt is ripityára törte. A szilánkok szanaszét hevertek, a kiömlött vízben fuldokló halak agonizáltak. A kis aranyhalat nem látta sehol. Megdördült az ég és mintha dézsából öntenék, zuhogni kezdett. Így ért harmadszor a ház elé. Téblábolt egy ideig, de mégis becsöngetett. A megmentett hústorony jött csak ki és annyit közölt, hogy minden rendbe lesz, csak menjen nyugodtan haza.
Odaért a ház elé, az asszony a zuhogó esőben kinn várta az utcán. Ahogy meglátta elésietett:
−Jó, hogy jöttél. Itt járt három nagydarab fickó. Becsöngettek és közölték, hogy egy óra múlva jönnek és elvisznek az új otthonunkba, már nagyon izgultam, hogy ideérsz-e időben. Azt mondták, semmit ne vigyek, ott mindenünk meg lesz.
Ebben a pillanatban megállt egy autó előttük és betessékelték őket. Az asszony majd kibújt a bőréből annyira izgult. Nem is figyelték, hogy merre járnak, amikor megállt az autó és udvariasan kitessékelték őket, majd tovahajtottak. Ekkor néztek csak körül. Ott álltak a régi, külvárosi házuk előtt. Szoborrá merevedtek, mint aki hallott egy viccet, de nem érti a poént. Aztán szép lassan tudatosult bennük minden. Az asszony legörbülő száját látva a férfi átfogta a vállát és ennyit mondott:
−Jó lesz ez, majd meglátod, emlékszel milyen boldogok voltunk itt!?
Beka Holt és imrucika kedveli ezt.
Hozzászólnál? Jelentkezz be...