Cecelia Ahern/

Published by KABRI in the blog KABRI blogja. Megtekintés: 786






[​IMG]




Amikor leejtünk egy poharat vagy egy tányért, hangos csörrenéssel törik össze.
Amikor egy ablak vagy egy asztal törik el, vagy amikor egy kép leesik a falról, mind-mind zajt csap.
De a szív, amikor összetörik, semmilyen hangot nem ad ki.
(...)
Hallgat, hogy azt kívánjuk, bárcsak szólna valami, hogy elterelje a figyelmünket a fájdalomról.
Ha ad is hangot, az a belső hang.
Üvölt, de nem hallja más, csak te.

Olyan hangosan, hogy belecsendül a füled, hogy megfájdul a fejed.
Fel-alá csapkod a mellkasodban, mint egy fogságba esett hatalmas fehér cápa, ordít, mint egy kölykétől megfosztott anyamedve.
Így néz ki, így hangzik, csapkodó, rettegő, csapdába esett vadállat, ordít érzelmei rabjaként.
Ez van a szerelemmel - senki sem érinthetetlen.
Annyira vad és annyira nyers, mint amikor a nyílt sebet tengervízbe mártják.
De amikor eltörik, mégis hallgat.
Te csak ordítasz tovább odabenn, de senki se hallja.




Cecelia Ahern/

  • gallasz
  • gallasz
  • Zsuzska02
  • Mes88
  • leplesbitang666
Hozzászólnál? Jelentkezz be...