Egy majom, aki nem szerette a banánt

Published by 19angel52 in the blog 19angel52 blogja. Megtekintés: 1044

[​IMG] Amikor megszületett, olyan csenevész volt fiú létére, hogy az apja azonnal szét akarta tépni, mivel életképtelennel tartotta. De az anyja és a többi nőstény megvédték őt. Az állandó veszélytől reszketve kapaszkodott anyjába, egy pillanatra sem engedte el a védelmet nyújtó szőrgombolyagot. Valahogy felcseperedett, apja is megenyhült, elviselte, hogy a közösség egyik tagja lett, bár sohasem büszkélkedett vele, ha egy másik hordával összefutottak. Most, hogy már a csapat elismert tagja lett, nagyon vigyázott arra, hogy ne tűnjön ki semmivel, amivel felhívhatja magára a figyelmet. Különösen az apja és egyben a főnök előtt kellett meghunyászkodnia, mert az ő keze nagyon gyorsan eljárt, a legkisebb vétség esetén is. Történt egyszer, hogy banánosztás volt a közösségben, mindenki egyenlő mennyiséget kapott, mert majoméknál ez így szokás. A majomfiú szokása szerint hóna alá csapta az adagját és félrevonult vele. Ebben még nem volt semmi kivetnivaló, mert többen is így tettek. Volt, aki féltette a porcióját, nehogy valamelyik pákosztos elcsaklizza előle, de volt olyan is, aki szégyellte a többiek előtt, hogy milyen csúnyán csámcsog evés közben. De a mi majmocskánk azért vonult félre, mert egyszerűen nem szerette a banánt, és ha ez kiderült volna, akkor bizony páros lábbal rúgták volna ki a közösségből. Így hát, amikor megkapta a fejadagot kedvenc helye, a bogyós felé vette az irányt, ás út közben szétdobálta a banánt. Mire odaért kedvenc csemegéjéhez, a színpompás, ínycsiklandó gömböket termő bokrokhoz, már nagyon éhes volt. Boldogan vetette bele magát a szúrós tüskékkel védekezők közé, hogy csillapíthassa étvágyát. Amikor jól degeszre tömte a bendőjét, visszasompolygott, mintha mi sem történt volna. Este, ahogy kereste helyét a majomfészekbe, elgondolkodott. Mi lesz, ha valaki véletlen meglátja, amint megszabadul a termelő bizonyítékoktól, vagy valamilyen jó szimatú majom megtalálja az értékes fejadagot. Még belegondolni is ijesztő volt, ezért elhatározta, hogy óvatosabb lesz. A következő alkalommal úgy határozott, keres valami rejtekhelyet a gyűlölt éteknek. Azt hitte könnyű feladat lesz, de tévedett. Késő délután volt és még mindig nem találta meg az alkalmas tárolót. Félt, hogy a csorda keresésére indul és annak nem lesz jó vége. Ekkor már egy számára idegen helyen botorkált. Az utolsó pillanatban fedezte fel azt a rejtett kis barlangot, sűrűn benőve az erdő növényeivel. Gyorsan elrejtette az eldugni valót, és lóhalálában visszarobogott. Aznap korgó gyomorral hajtotta álomra a fejét. Az elkövetkező időkben már rutinszerűen ment minden, szépen gyűlt a kupac, ott a hűvös barlang mélyén.

A vándorló csapat útja során, néha összefutott más csordákkal. Ilyenkor néha verekedés tört ki közöttük, de volt, hogy békésen megosztoztak a területen, hiszen a bőséges banántermésből jutott mindenkinek. Egy ilyen békeidőszakban történt, hogy miközben békésen eszegettek egymás mellett, az időközben felserdült majomfiú felfedetett egy szemrevaló leányzót a másik csapatban. Azonnal fülig szerelmes lett, de fogalma sem volt, hogyan szólítsa meg. Egyre közelebb söndörödött, de nem volt bátorsága megtenni az első lépést. Végül mégis rászánta magát, de lehet, hogy rossz pillanatot választott, mert hangos kikosarazás lett az eredménye. Hatalmas hangzavarban azt vágták a fejéhez, hogy mit képzel, mit akar egy ilyen rangnélküli senki a fejedelmi leszármazottakkal rendelkező lányuktól. Alig tudott elinalni megaláztatásának helyszínéről.

Nem sokkal később valamilyen fertőzés megtámadta a banánfákat és az egyre kevesebb termésért megkezdődött a harc. De elérkezett a nap, amikor már nem volt miért harcolni. A csordák éheztek, egyre jobban lesoványodtak, elhagyta őket erejük. A majomfiúnak eszébe jutott valami, elhatározta, hogy felfedi a titkát. Elvezette a családot a bogyóbirodalomhoz. Szerencsére a kedvenc csemegéjét nem érte semmi baj, szebb és bőségesebb volt, mint valaha. A majmok értetlen képpel bámultak a szúrós bokrokra. Végül a főnök rászánta magát és a hozzá legközelebbi gömböcskét leszakította majd szitkozódva a mancsát ért szurka miatt a szájába gyömöszölte. A banda lélegzetvisszafojtva várta a hatást, ami nem is maradt el: savanyú képpel egy hatalmasat üvöltött és akkorát köpött, hogy azzal biztos megnyerte volna dzsungelbajnokságot. Ezután megvetően hátat fordított és a sűrű felé vette az irányt. A többiek lassan utána indultak, meg sem próbálva a csemege elfogyasztását. Hiába ha a vezérnek nem jó, nekik sem lehetett az! A bogyókedvelő nem ment utánuk, helyettük is belakmározott és elterült a magas fűben. Másnap összefutott az „úri” családdal. Bizony őket is megviselte a szűkös időszak. Csak vánszorogtak, már nyoma sem volt a felsőbbrendűségnek. A csodaszép majomlány látta, hogy a kikosarazott milyen jó erőnek örvend, feladva a büszkeségét odament hozzá és megkérte, hogy segítsen, ha tud. A fiúnak megesett a szíve rajta és mondta, hogy kövesse őt. Elindultak. Hosszú gyaloglás után ott álltak a barlang előtt. A fiú belépett, a lány követte. Bent a sötét barlang sarkából, csámcsogás hallatszott. Ahogy szemük megszokta a sötétséget, egy víziló sziluettjét vélték felfedezni. A monstrum megfordult szája szögletében az utolsó banán szárával.

- Hé, haver! Ilyen finomat még nem csócsáltam, amióta négy lábra álltam. Azok a szemtelen majmok egy párszor elhúzták az orrom előtt, de soha nem tudtam elkapni őket. Ez valami fenséges volt, ti aztán tudtok élni!

A majomfiú odafordult a lány felé, de az már nem volt sehol…
Beka Holt kedveli ezt.
Hozzászólnál? Jelentkezz be...