Egy munkanélküli stációi

Published by 19angel52 in the blog 19angel52 blogja. Megtekintés: 595

[​IMG]
kálvária.jpg

I. Egyébként nem szerette a hétfőket, de most jó kedvvel ment munkába. A munkahelyén a szokásos savanyú arcok fogadták, megpróbálta őket egy kicsit felvidítani, hiszen az élet olyan szép. Alig kezdte el a munkát amikor a főnöke behívatta magához. Forgott az agya, hogy talán valamit elrontott, de nem jutott eszébe semmi. A főnök nehezen kezdett bele a mondókájába, de végül csak kibökte:

A vezetés úgy döntött, hogy létszámleépítést hajtunk végre, és sajnos Te is beleestél. Én próbáltalak megtartani, mert jó munkaerő vagy, de nem sikerült. Nagyon sajnálom. Ma már nem kell tovább dolgoznod, a papírjaidat átveheted a személyzeti osztályon.
Egy gyors kézfogás és már kint is volt az ajtón kívül.
Olyan biztosnak látszott ez a munkahely, úgy gondolta, hogy azt a négy évet ami még a nyugdíjig hátra van, már féllábon is kibírja, és jöhetnek a boldog nyugdíjas évek, barkácsolhat, az unokáit megtanítja a csibészségeire.
II. Miután átesett a sokkon, előtérbe került szokásos optimizmusa: de hát annyi mindenhez értek biztos, hogy akad munka a számomra. Manapság egy középfokú végzettséggel biztos az elhelyezkedés.
El kezdte böngészni a hirdetéseket, van itt munka elég nyugodott meg. Minden hirdetésre jelentkezett, ahova a végzettségének megfelelő munkát kínáltak. Sok helyről válaszra sem méltatták, két helyről hívták vissza, de mikor kiderült az életkora, sajnálkozva közölték, hogy fiatalokra van szükség.
III. Nem volt mit tennie elment a Munkaügyi Központba, hogy regisztráltassa magát, és legalább valami kis jövedelemre tegyen szert. Amíg várakozott, körülnézett a sorstársak között. A várakozok nyolcvan százaléka a kisebbség tagja volt, láthatóan otthonosan mozogtak a közegben. Egymást szórakoztatták, hogy ki milyen trükkel jut segélyhez. Hirtelen úgy érezte, hogy innen menekülnie kell, nem való ebbe a világba.
IV. Úgy döntött, hogy meglátogatja édesanyját a temetőben. Leült a sír szélére és elpanaszolta minden bánatát. A kicsiny gomolyfelhők szomorúan tekintettek le rá. Úgy érezte, hogy egy kicsit megkönnyebbült és elindult hazafelé.
V. Másnap telefonhívást kapott egy rég elfeledett baráttól. Nagyon megörült neki, végre valakinek kipanaszkodhatta magát. Hosszú telefonbeszélgetésük végén a barátja megígérte, hogy megpróbál valami munkát keríteni a számára. Alig telt el pár nap, már kereste is, és munkát ajánlott.
VI. Madarat lehetett volna vele fogatni, olyan boldog volt. Ketten dolgoztak egy pici irodában. A kolléganője, nagyon kedves, barátságos jelenség volt. Mélyen átérezte a történetét, mindenben segítette, hogy visszanyerje az elveszett hitét és önbizalmát.
VII. De az öröm nem tartott sokáig, az iroda megszűnt és ők mindketten az utcára kerültek. Egyszerűen nem hitte el, hogy ez vele történik meg. Az a híres optimizmusa egyre kevésbé segítette, magába roskadt, depressziós lett.
VIII. Félve ment haza. Felesége újra sírni fog, hogy mi lesz velük, anyósa szúrós megjegyzéseket enged majd meg magának. Bár nem szerette a közös életet a párja szüleivel, de most mégis egy kicsit hálás volt, mert legalább éhen nem halnak, mindig jut egy tányér forró leves. Egyik este a háttérzajnak bekapcsolt tv-ben egy hírre figyelt fel: a családapa, miután elvesztette munkáját, nem tudta elviselni, hogy neje és anyósa állandóan ezzel zaklatták, agyonverte őket. Látta, hogy neje egy pillanatra magába mélyed. Megnyugtatta, hogy ő nem fog eljutni idáig.
IX. Elhatározta, hogy félretéve minden büszkeségét és önbecsülését, ezentúl bármilyen munkát elvállal. De alkalmi munkák jutottak csak neki, kenyérmorzsák és vízcseppek. Kihasználták, megalázták és úgy érezte egyre mélyebbre süllyed. Robotnak érezte magát aki kinyitja a szemét, végrehajtja a parancsokat, majd kikapcsol és megpróbál regenerálódni és az egyre kevésbé sikerül. De véget értek az idénymunkák, és ő újra ott volt munka nélkül.
X. Otthon egyre feszültebb volt a helyzet, kezdte megérteni a híradóban hallott férfi lelki állapotát. Ő a maga agresszív módján oldotta meg a helyzetet.
Egyik nap amikor hazaért és betette a kulcsát a zárba, nem tudta kinyitni az ajtót. A felesége hangját hallotta meg az erkélyről:
Ne is próbálkozz, apuka kicserélte a zárat. Majd akkor gyere vissza ha normális munkád lesz!
XI. Céltalanul rótta az utcákat, belenézett a szembejövők szemébe, valami jelre várva, de nem kapott választ.
Ahogy a téboly határán bolyongott, útja egy kert mellett vitt el, megtalálta a megoldást. Letépte a ruhaszárító kötelet, egy út menti fa ágán átvetette, felmászott és a nyakára hurkolt kötéllel a semmibe ugrott.
XII. Élete utolsó pillanatában lepergett előtte minden: a tudatébredő gyerekkor, az első szerelem, az ifjúi bolondozások, a kihívások, a családi szeretet, az a kevéske boldogság ami az életből kijutott neki. Hirtelen távoli lett minden és megérkezett a sötétség.
XIII. Lehet, hogy nem kellett volna ennyit innom,-gondolkodott el-húz a fejem. De egy pillanat alatt kijózanodott, amikor meglátta maga előtt a férfit, aki egy fán felakasztva ringatózott a holdvilágos éjszakában. Soha nem látott még halottat, teljesen lebénulva nézte, aztán eszébe jutott, hogy segíteni kellene rajta, hátha él még. Felügyetlenkedte magát a fára és elvágta a kötelet, de már elkésett.
XIV. A temetésre csak néhány ember jött el, azok akik fontosak voltak az életében.
Claire 959 kedveli ezt.
  • Luigi48
  • igazmondó
  • napet
  • Jaszladany
Hozzászólnál? Jelentkezz be...