F Szabó Mihály :ESTHARANG V. rész XIV. FEJEZET FALUSI HÚSVÉT

Published by oregharcos in the blog oregharcos blogja. Megtekintés: 399

F Szabó Mihály
ESTHARANG V. rész

XIV. FEJEZET

FALUSI HÚSVÉT

Bandi úgy ügyeskedett, hogy már nagy csütörtökön délelőtt leszállt a biciklijéről Idáék falujában, Soós Pista bácsiék udvarán.
Rozi néni éppen a tyúkokat etette amikor érkezett, csodálkozva tette le a kukoricával telt szakajtókosarát, és csapta össze a kezét:
- Hát Bandi, hogy-hogy már itt van? Nekem azt mondta az Ida, hogy csak pénteken érkezik.
- Úgy, hogy sikerült kivennem néhány nap szabadságot, így aztán nemcsak korábban jöttem, hanem tovább is maradhatok, ha szabad.
- Hála Istennek! Örülök neki. Hát még az uram hogy fog örülni! De ő meg Pityu most éppen nincsenek itthon. Kint vannak tengerit vetni. A Tsz.- ben is kihasználják ezt a jó időt. De azt mondták, hogy már délben hazajönnek, nem maradnak ott este 6.-ig.
- Hogy tudnak korábban hazajönni?
- Úgy, hogy ilyenkor ünnep előtt elnéző a brigádvezetőjük, sőt még a tsz elnök is. Azok is emberek. Nem?

Így is lett! Elnézőek voltak.
A Tsz. dolgozók, megjöttek röviddel a déli harangszó után. Pista bácsi egyenesen Bandihoz fordult, széles mosollyal.
- De jó, hogy már itt vagy Bandi öcsém! Most azonnal megebédelünk. Szépen felöltözünk és lóra pattanunk.
- Ajjaj, én sajnos nem tudok lovagolni!
- Nem baj! Nekem meg nincs lovam, - nevetett Pista bácsi, - azokat is bevittem a Tsz.-be, szerszámostul, kocsistul. Bicikli az én lovam édes fiam, bicikli Éppen úgy, mint a tied. Azt még nyergelni sem kell, mert rajta van a nyereg, alapból.
Tudtad, hogy régen úgy hívták a biciklit, hogy drót szamár?
- Nem. Nem tudtam.
- Nem baj, most már tudod.

Vajon, hogy lehet az, hogy Pista bácsi így viccelődik? - töprengett Bandi,
Biztosan nem szívesen lépett be a Tsz.- be és nem szívesen vitte be a lovait sem, meg a többi jószágát. - gondolta, - de nem kérdezett semmit ezzel kapcsolatban.
- Miért pattanunk ilyen sürgősen lóra, azaz biciklire, Pista bácsi?
- Mert bemegyünk Hajdúdorogra, a sírba tételi szertatásra. Hallottál már róla? Nem? Gondoltam! Megmondom őszintén, nem is a szertartásért magáért megyünk, hiszen az itt a faluban is lesz, hanem másért.
- Hát akkor miért?
- Azért, hogy láss egy szép hagyományos szokást, ami még a görög katolikusoknál is csak Hajdúdorogon látható. Sehol máshol.
- Miféle hagyományról van szó?
- Hajdúdorogon a nagycsütörtöki sírba tételtől a feltámadási körmenetig „Krisztus katonák” őrzik Krisztus sírját. Sőt, részt vesznek a feltámadási körmeneten és a húsvéti nagymisén is.
Hallottál már róla? Nem? Gondoltam!...
De minek is beszélek annyit, kihűl a leves. A Krisztus-katonákat meg majd meglátod a saját szemeddel.

Sebbel-lobbal megebédeltek, aztán még deleltek, ( pihentek ) is egy kicsit, majd szépen felöltözve elbicikliztek Hajdúdorogra.
Munkanap volt ugyan, de este 6-kor mégis tele volt a görög katolikus templom.
Középen azonban elég széles sáv szabadon volt hagyva az oltár előtti feljáróig.
Beharangoztak.
Még a harangozás előtt 5 szépen felöltözött legény fényes csizmában, fekete ruhában, örökzöld tuja ággal díszített fekete kucsmában, vasalt, fehér, keménynyakú ingben, az oldalán fényes huszár karddal, katonás léptekkel ment az Ikonosztazion ( képfal) előtti részig.
A felvezető kivont karddal vezényelte négyszög állásba a felvezetett 4 főt.
Kardjával tisztelgett az oltár felé, majd a templomban lévő hívők felé, és kiment az oldalajtón.
A sírba tétel előtt néhány perccel bejött a felvezető és a sírba tételi szertartás után a „Szent-sír”- hoz állította a négy Krisztus-katonát.
A szertartás végén a hátsó bejárat felől másik 4 katonát vezetett a „szent-sírig” és egyenként leváltotta az őröket. Majd a hátsó bejárati ajtón kivezette a leváltottakat.
- Ugye milyen szép hagyomány ez a Krisztus-katonás őrzés? - súgta Pista bácsi Bandi fülébe. - Ugye, nem láttál még ilyet?
Bandi csendben rázta a fejét, és egyvégből álmélkodott.
Otthon, vacsora közben aztán elmesélte Pista bácsi, hogy a Sírba tételtől a Feltámadási körmenetig, két óránként történik meg a díszes őrség váltás.
Aztán, Húsvét első napján is díszőrséget állnak az üres Sírnál. A mise utáni szenteléskor pedig ők kísérik a húsvéti eledeleket megszentelő ( megáldó ) papokat.
Az elhúzódó vacsora után azt mondta Pista bácsi:
- Kár, hogy nem Dorogra megyünk pászka szentelésre. Olyan élményben lenne részed, amilyet még elképzelni se tudsz.
Az a hatalmas templom teljesen körbe van rakva pászkás kosarakkal. Nem csoda a sok kosár, hiszen a város lakóinak legalább 90 %-a görög katolikus, és noha ebben a mai világban már nem jár mindenki templomba, a pászka szentelésről azért nem marad le egy család sem.
Így van ez nálunk is, itt a faluban. Majd meglátod holnap.
A pászkaszentelésről itt sem maradnak le azok sem, akik azt már csak szép szokásnak tartják.
A pászkaszentelést itt a faluban is négy Krisztus-katona kiséri. Igaz, hogy nincsenek olyan szépen felöltözve, mint Hajdúdorogon, de azért megjárja.

Bandi. reggel elment Idáékhoz, és onnan velük együtt misére és pászkaszentelésre.
Erzsi néni bepakolta a kizárólag csak pászkaszenteléskor használt kosárba a húsvéti eledeleket, sonkát, kolbászt, töltött bárányt,töltött tyúkot, tojást, sárga túrót, majd ezek tetejére a szép pirosra sült nagy kalácsot, a pászkát.
Ennek a kalácsnak egyébként csak a húsvét miatt pászka a neve, de egyáltalán nem hasonlít és semmi köze sincsen a zsidó pászkához.
Ez, egy különleges kalács.
Ennek a kalácsnak a tetején 5 db tésztából formált rózsa emlékeztet krisztus 5 sebére.
Erzsi néni gondosan betakarta a kosarat az aranyhímzésű „pászka-terítővel”, és nagyot sóhajtva így szólt:
- Nnna, indulhatunk végre!
Ida és Bandi kezébe adták a díszes kosarat, Miklós bácsi csak a boros palackot vitte, Erzsi néni végig az egész úton Idáékat figyelte és figyelmeztette:
- Vigyázzatok, le ne essen! Fel ne hajoljon a terítő, nehogy valami levél, piszok, vagy akármi is bekerüljön a kosárba. Vigyázzatok!... Vigyázzatok...

Megkezdődött az ünnepi nagymise.
Bandi tudta, hogy hosszú lesz, hiszen tavaly már részt vett egy görög katolikus „Ünnepi Nagymisén”, illetve liturgián. Nem lepődött meg.
Azt viszont nagyon fájlalta, hogy amikor az udvaron letették a kosarat, el kellett válniuk.
Ida előrement az oltár és a padok közötti részre, a hajadon lányok helyére, Bandi pedig felment a kórusra a legények közé. Ott azonban hamar megvigasztalódott, mert a kóruson a legények előreengedték Őt, és így egész idő alatt kedvére bámulhatta Idát.
Neki, ez, - csodálatos látvány volt!
Különösen akkor, amikor a nap már magasabban járt és úgy fordult, hogy az oldalablakokon át, sugarai a lányok csoportjára estek. Az egyik, éppen Ida hajkoszorúját festette aranyszínűre. Bandi, le sem vette a szemét róla.

Mise után Kezdődött a pászkaszentelés.
Mind a három harang szólt. A miséző pap és a kántor kimentek a templom bejárati ajtaja elé. Előttük két Krisztus-katona nyitotta az egyébként is szabadon hagyott utat, utánuk szintén két Krisztus-katona lépdelt, azután következtek az egyházközségi tanács tagjai, majd pedig a hívek.
Elnémultak a harangok. Felhangzott az ének:
„Feltámadt Krisztus halottaiból,
Legyőzte halálával a halált,
És a sírban lévőknek, életet ajándékozott”.

A pászkakosarakról sorra leemelték a díszes terítőket, a pap időnként megállt és szentelt vízzel meghintette a húsvéti eledeleket.
Aztán újra elindult a menet, és újra felhangzott az ének.
Amikor a körmenet élén a pap a templom bejárati ajtajához ért, ismét elhallgattak a harangok, megszűnt az ének, és a pap megáldotta a jelenlévőket és boldog ünnepeket kívánt mindenkinek.
Véget ért a szentmise.

Hazafelé megint Ida és Bandi vitték a kosarat, de nem siethettek, mert Miklós bácsiék meg-megálltak beszélgetni egy-egy ismerőssel. Pedig már inkább ebéd, mint reggeli idő volt.
Ida, egy ilyen megállás alatt, sugárzó arccal kérdezte Banditól:
- Bandikám, Hogy tetszett? Ugye szép volt a pászka szentelés?
- Nagyon szép volt! Nekem különösen, mert én még soha nem láttam ilyet. Az tetszett legjobban, ahogy az emberek hangosan együtt énekeltek, és sugárzott az arcukról az áhítat.
- Igen Bandi, mert ilyenkor még a máskor káromkodni tudó emberek is valahogy érzik az Isten közelségét.
- Jó, hogy még így van ez, de nem biztos, hogy így is marad. Lehet, hogy az egyszerű falusi embert is előbb vagy utóbb sikerül eltávolítani az Istentől a kommunista rendszernek.
- Lehet, hogy igazad van Bandi, de egy-egy ilyen esemény visszatérítheti azokat is.
- Ki tudja? Ki tudja???...

Végre, hazaértek, és következett a gazdag, késői húsvéti reggeli, csupa finomsággal.
A tányérok megrakása után Miklós bácsi elővette a boros butéliát, és mindenkinek töltött, de csak keveset:
- Feltámadt Krisztus! Ő adjon most nekünk jó étvágyat a
szentelt ételek elfogyasztásához.
Minnyájan kiitták a félig töltött poharakat.

- Tudod Bandi fiam, ilyenkor nem illene pálinkát inni, a megszentelt bort viszont nem lehet kihagyni. Mi görög katolikusok, mindig két szín alatt áldozunk.
A húsvéti reggelinél a pászka emlékeztet Krisztus testére, a szentelt bor meg az ő vérére.

A bőséges reggeli után, megint csak félig töltötte a poharakat Miklós bácsi, a következő magyarázattal:
- Ebből nem ihatunk sokat, mert kétszeres bűn lenne
lerészegedni a szentelt bortól, és hagyni kell belőle a mai,
és a holnapi ebédhez is.
Alig fejezték be a reggelit, Erzsi néni és Ida hozzáláttak az ebéd előkészítéséhez, amit már napokkal korábban megfőztek. Csupán porciózni és melegíteni kellett.

Szerencsére a reggelivel nem ették túl magukat, így nagyon jól esett az ebéd is.
Bandi is meg tudta kóstolni a finom húslevest, a töltött káposztát, a töltött bárányt, a rántott húst, és a kacsasültet is, párolt lilakáposztával.
Ida, dicsekedve mondta Bandinak:
- A húslevest én főztem. Mit szólsz hozzá? Édesanyám csak azt mondta meg, hogy milyen és mennyi zöldséget tegyek bele.
- Nagyon, de nagyon finom! Sosem ettem még ilyen finomat!

A töltött káposzta tálalásakor pedig azt súgta Ida:
- A töltött káposztát is én készítettem, ráadásul olyankor,
amikor édesanyám itthon sem volt. Na, mit szólsz hozzá?
- Nem azért mondom, hogy hízelegjek, de ezzel, akár egy
szakács-versenyre is benevezhetnél.
- Arra nem akarok, de magam is úgy gondolom, hogy talán
feltehetném a kettőnk saját családi asztalára is.
- De fel ám! Látod, ez is arra emlékeztet, hogy nem kellene
várni az esküvővel. Én úgy gondolom, ha a szüleid
beleegyeznének, akár az idén is oltár elé állhatnánk.
Megtörténhetne a szép esküvő és a nagy lakodalom.

Erzsi néni hangjára figyeltek fel:
- Ne beszélgessetek már annyit, kihűl a töltött káposzta, pedig azt neked is érdemes megkóstolni Bandi, mert Ida teljesen egyedül csinálta.
- Jaj, Édesanyám, én is mondtam Bandinak, de ne maga dicsérje a főztömet, döntse el Bandi, hogy ő milyennek találja.
- Nekem, nem nehéz dönteni, mert minden nagyon finom volt, amit Ida készített, a leves is, a töltött káposzta is, a kacsasült is. Én csak azt mondhatom hogy szívből gratulálok a kis szakácsnőnek.
Ebéd után a fél pohár szentelt bort ezekkel a szavakkal töltötte ki Miklós bácsi:
- Nagyon elment az idő. Mi anyáddal nem is megyünk még a vecsernyére sem, de ti elmehettek, ha akartok.

Persze, hogy akartak!
Hogy lehetett egyáltalán ilyet kérdezni?
El is mentek, de talán csak azért tértek be egy kis időre a templomba, hogy nyugodtan mondhassák, hogy ott is voltak.
Összekapták magukat, köszöntek, és indultak. Oda is, vissza is, lassan sétáltak, kéz a kézben.
- Idácskám, ugye tudod, mennyire szeretlek? Én is tudom, hogy te is szeretsz. Megengeded, hogy megcsókoljalak?
- Majd eljön annak is az ideje, de most elégedjünk meg
kevesebbel. Örüljünk annak, hogy szeretjük egymást.
- Örülök is! Annyira, hogy úgy érzem, engem nem is a lábam visz, hanem repülök egy földre szállt angyal mellett, aki túl szigorú hozzám.
Ida félve körülnézett, mintha valami nagy tolvajlásra készülne. Nem látott senkit a közelben, ezért alig hallhatóan súgta Bandinak:
- Jó, nem leszek olyan szigorú.
Bandi, örömmel csókolta meg Ida mindkét arcát, - …is.
- Idácskám, ez volt a mi eljegyzésünk!
Igaz, hogy nem látta senki, aki tanúskodhatna, ha csak az őrangyalaink nem. Ezt azonban azok is nyugodtan láthatták.

Éppen akkor egy aprócska színes tollú madár csicseregve röppent a föléjük hajló ágról egy másikra, mintha azt mondta volna:
- „Na-na! Na-na! Én, mindent láttam, ha kellene, még tanúskodni is tudnék!
Persze, mindezt csak ők gondolták így, de azt érezték, hogy valóban eljegyezték egymást. Idának úgy égett az arca, mintha forró parázs perzselte volna meg.
Hosszú ideig szótlanul mentek egymás mellett.
Ez a meg sem látogatott vecsernye volt a legemlékezetesebb mindkettőjük számára.

Otthon, vacsora után sokáig fennmaradtak és beszélgettek. Miklós bácsi több érdekes, eddig nem említett témát hozott fel.
Legtöbbet a II. Világháborúról beszélt.
- Eddig nem is említettem neked Bandi fiam, hogy én katonaruhában éltem át a háborús évek nagyobbik részét.
- Ezt, tényleg nem tetszett eddig mondani.
- Előszedtem hát a régi katonaládámat, és bevonultam Amikor 1942-ben megkaptam a behívót, azt hittem tévedésből kézbesítették nekem, a fiam helyett. De ez nem lehetett, mert Miklós fiam akkor már a tényleges katonai szolgálatának harmadik hónapját töltötte a Kassai 7-es Gyalogezredben. Tehát nem volt az tévedés.
- És kaptak valamilyen kiképzést?
- Csak egy kevés alapkiképzésre jutott az időből, mert hamarosan kivezényelték az ezredünket az orosz frontra.
- Ne tessék haragudni, de megkérdezem, hogy vihettek idős embereket a II. Világháborúban használt korszerű fegyverek ismerete nélkül a frontra?
- Nem is a frontra, hanem Ukrajnába a megszállókhoz.
- Az se lehetett könnyű.
- De nehéz se! Meg rossz sem volt, mert odáig mindig eljutott minden szállítmány, így az élelmiszerekben nem volt sosem hiányunk. Sőt, az ukrán lakosoknak is sokszor jutott belőle.
- Hát ez nagyon érdekes, ilyesmiről sosem hallottunk az iskolában.
- Persze, hogy nem! Hiszen inkább azt tanították veletek, hogy mi voltunk a fasiszta bérencek, a szovjet nép kegyetlen ellenségei. De ez nem igaz. Mi nem voltunk az ukránok ellenségei, és ők se tekintettek annak bennünket. Hidd el, jobban szerettek minket, mint az oroszokat, és őszinték is voltak hozzánk. Sok mindent tapasztaltam én ott.
- De, hogy tudtak velük beszélgetni?
- Hát a mi ezredünkben sok volt a tót, meg a ruszin, akik jól megértették őket, és voltak a faluban olyan öreg ukránok, akik az I. Világháborúban Magyarországon voltak hadifoglyok, és egész jól tudtak magyarul.

- De édesapám, ne tessék már a Bandi fejét ilyesmivel tömni, ráadásul éppen húsvétkor!
- Már pedig én azt mondom, neki is jó, ha nem csak azt hallja, amit az iskolában és mindenütt hazudnak a fiataloknak.
- Hagyd csak Ida, én nagyon szívesen és érdeklődve hallgatom édesapádat.
- Hidd el fiam, hogy sok mindent hallottam, láttam, tapasztaltam és tanultam én ott. Az ukránok őszintén elmondták nekünk, hogy Sztálinék úgy kifosztották Ukrajnát, hogy sok ukrán éhen halt.
- Ukrajnában? Ahol olyan jó termőföldek vannak?
- Igen, ott. Bekényszerítették őket a kolhozokba, attól kezdve sokkal kevesebb lett a termés, azt meg elvették, és elvitték tőlük. Akiknek ez nem tetszett, azokat elvitették az idegenből rájuk küldött komisszárok, és nagyrészük soha nem is tért vissza Szibériából. Hát ilyeneket tapasztaltam én ott, és úgy látom, most mi is abba az irányba haladunk. Jó ezt nektek is tudni gyermekeim.
- Nagyon elgondolkodtató amit Miklós bátyám mesél.
- De elmondom még azt is, hogy ami a húsvétot illeti, sehol nem láttam olyan szép Húsvéti szertartásokat, mint éppen ott, Ukrajnában. Ott jöttem rá, hogy a mi görög katolikus szertartásaink nagyon hasonlítanak az övéikhez. Elmondták, hogy Sztálin idejében sok faluban lerombolták, vagy magtárrá, istállóvá alakították a templomokat, de a vallást nem tudták kiirtani az öregebbekből, akik aztán gyorsan visszaalakították a megbecstelenített templomokat. Örültek, hogy most már nemcsak titokban gyakorolhatják a vallásukat.
- Igazán megdöbbentő ezeket hallani.
- Pedig, higgyétek el, hogy ez biztosan így volt, ezeket a dolgokat az ő szájukból hallottuk. Minket szerettek, nem úgy, mint a németeket. Hozzánk őszinték voltak.
- Hagyd már abba Miklós! Későre jár. A végén még itt találnak bennünket a locsolók. – figyelmeztette az urát Erzsi néni.

Bandi, felállt és elköszönt. Ida kikísérte a kapuig, de most nem beszélgettek olyan sokáig, mint máskor.
- Reggel jövök, és meglocsolom az én gyönyörű virágszálamat.
- Én meg hímes tojással várom a legkedvesebb locsolómat.
Valóban későre járt, Bandi mégis a szokottnál lassabban bandukolt Soósékig. Azon gondolkozott, mennyi minden történt vele ezen az egyetlen napon.
Reggel Bandi, legelőször meglocsolta Rozi nénit, - hogy ő se hervajon el!...majd, elvette a tőle kapott piros tojást, és sietett Idáékhoz.
A kapuban összefutott Soós Pista Pista bácsival, aki csak rápillantott a piros tojásra meg a kölnis üvegre, és legyintett.
- Már késő…- mondta.
- Micsoda?
- Hát a locsolás…
- Nem értem….
- Elhervadt, na. Rozi néni elhervadt…
Na, de menjél már, locsold meg az Idát…
Bandi mosolygott egy kicsit, aztán megszaporázta a lépteit
Korán volt még, de Idáék kapuja előtt már négy kisfiú ácsorgott és tanácskozott.
- ….így nehéz lesz osztozkodni, - mondta az egyik.
- Dehogyis lesz nehéz! – mondta a legkisebbik.
Hát nem emlékeztek rá, milyen jól csináltuk tavaly? Csináljuk most is ugyanúgy! Te gyűjtöd egy kis szütyőbe a pénzt, Laci egy nagyobba a kalácsokat. Én, egy másikba az apró süteményt, Józsi meg a hímes tojásokat.
- És ki mondja a verset?
- Hát felváltva, úgy, mint tavaly. De menjünk tovább, mert ha sokat beszélünk, nem sokat „kereshetünk” a nagymiséig.
A kisfiúk elmentek, Bandi meg beosont az udvarba. A kutyától most nem kellett tartani, meg volt kötve, őt pedig különben is jól ismerte.
Ida már várta! Kiment eléje a tornác ajtóig.
A szobába érve Bandi elmondta a Pista bácsitól tanult szép „locsoló-verset”, aztán illedelmesen meglocsolta a „virágokat”. Először Erzsi nénit, azután Idát. Erzsi nénitől csak egy egyszínű piros tojást kapott, Idától viszont egy nagyon szép kézzel festett „hímes tojást”.
- Bandi, ezt én festettem neked. Nem is kellett kettőt festeni, rögtön az elsőre sikerült.
- Igazán szép, nagyon ügyes vagy! Nagyon köszönöm!
- El is teheted, meg is őrizheted, mert ebben nincs benne a tojás, azt kifújtuk. Ez a tojás nem fog megzápulni, és sokáig megmarad, hacsak össze nem töröd.
- Fogok rá vigyázni. Meglátod, még évek múlva is meglesz!
Ha meg is őrizte, ha meg is maradt, Ida azonban évek múlva nem láthatta, mert akkor már az Óceán választotta el őket.
Bandi, azon a Húsvéton máshová nem ment locsolkodni,
ottmaradt Idáéknál, és nézte az odaérkező locsolókat.
Jöttek is, egymásnak adva a kilincset, noha ez most nem ideillő mondás, mert a kiskapu is, az ajtó is nyitva volt, egyik kilincsét sem kellett tehát megfogni.
A gyerekek jöttek, elmondták a locsolóverset, meglocsolták Erzsi nénit és Idát, elrakták az aprópénzt, a piros tojást, és amit még kaptak. Ha süteménnyel vagy kaláccsal kínálták őket, mindjárt a szütyőket tartották, mondva, hogy enni nem kérnek, mert már sokat ettek.
A nagyobbacska fiúk rosszabbul jártak, ők pénzt már nem, bort pedig még nem kaptak.
A legénykorban lévőket és a néhány felnőtt szomszédot leültették „pár percre”, megkínálták, és szépen megvendégelték őket, sonkával, kolbásszal, tojással, meg borral.
Így ment ez, egészen a nagymisére hívó harangszóig. Ami ezen a napon, - a locsolkodás miatt, - nem 10 órakor, hanem 11 órakor kezdődött.
Bandinak nagyon tetszett, hogy nem csak a kisfiúk és a kamaszkorúak, hanem a legények, sőt a meglett korú emberek is elmondták a locsolóverset.
Az egyik, legényekből álló társaságnál valami feltűnt Bandinak. Az egyik fiú, - akit a többiek Józsinak szólítottak, - egész ottlétük alatt állandóan őt figyelte, és le nem vette róla a tekintetét.
Másodikat harangoztak. Miklós bácsi megszólalt:
- Na, most már szedjük össze magunkat, és induljunk, nehogy elkéssünk.
Elindultak.
Útközben Ida megkérdezte Bandit:
- Mit szólsz a locsolkodási szokáshoz?
- Tényleg szép szokás! Nekem nagyon tetszett.
- És ahhoz mit szólsz, hogy milyen sok locsolóm volt?
- Hát, az nem annyira tetszett, és volt valami, amit nem szívesen láttam.
- Mi volt az? Hiszen igazán mindenki szépen viselkedett.
- A kisfiúk nagyon tetszettek, már kora reggel felfigyeltem az egyik csoportra, amelyikben a gyerekek a kapott ajándékok elosztásáról tárgyaltak. De nagyon nem tetszett az, ahogy az a Józsi nevű legény viselkedett.
- Hogy-hogy? Hiszen egész idő alatt egy szót sem szólt. Ez nekem is feltűnt, mert máskor nagyon is bőbeszédű.
- Nekem meg az tűnt fel, hogy egész idő alatt csak engem figyelt, méghozzá olyan tekintettel, mintha fel akart volna nyársalni.
- Hát, ezt én nem vettem észre, de megértem a viselkedését. Amikor 3 éve, a nyaralásból hazamentél, apámékat is
- megkereste, és ellened próbálta uszítani őket. Apámék akkor, természetesen elutasították, de tavaly óta ennek ellenére, mégis sokat sündörög körülöttem.
- Akkor már értem, miért nézett rám olyan haragosan. Biztosan nem tetszett neki, hogy annyi év után egyenesen itt talált nálatok.
- Az biztos! De az is biztos, hogy ha neki meg is van az oka a haragra, neked bizony semmi okod a féltékenységre Bandi. Hányszor mondjam el, hogy nincs az Úristennek olyan teremtménye, akivel szóba állnék mióta elhatároztam, hogy én csak a te feleséged leszek, vagy senkié. Elárulom, hogy erre meg is esküdtem. Persze, csak saját magamnak.
- Idácskám, nagyon megnyugtattál, el sem képzelheted, hogy most milyen boldoggá tettél engem
- Akkor örülök, hogy elmondtam neked a fogadalmamat..

Mise alatt Bandi úgy érezte, soha életében nem imádkozott olyan forrón, őszintén és szívből, mint most kettőjükért.
Mise után odament Idáékhoz.
- Erzsike néni, nagyon szépen köszönöm a meghívást és a vendéglátást, nagyon örülök, hogy itt tölthettem a Húsvétot, de most már el kell búcsúznom.
- Ne tegyed fiam, úgy gondoltuk, hogy ma is nálunk ebédelsz.
- Köszönöm, de nem lehet, sietnem kell haza, megígértem édesanyámnak, hogy húsvét hétfőn már otthon, velük fogok ebédelni.
- Megértem fiam, mi is köszönjük neked a látogatást, és mi is örültünk hogy velünk voltál a húsvéti ünnepen. Hát akkor Isten veled.
- Isten velük!

Bandi külön is elköszönt Idától.
- Idácska, nagyon köszönöm neked ezt a felejthetetlen
húsvétot.
- Számomra is felejthetetlenül szép volt, és nagyon sajnálom, hogy máris el kell menned, de megértem. Hát, Isten veled Bandi, vigyázz magadra, és írj minél előbb.
- Isten veled Idácskám, és nyugodj meg, vigyázok magamra. Azt is megígérem, hogy azonnal írok.

Soósék is hiába marasztalták Bandit, - mennie kellett.
Felkötötte a csomagtartóra a reggel becsomagolt holmiját .El akart köszönni, amikor Rozi néni megszólalt:
- Becsomagoltam egy kis útravalót, de ne az úton egye meg, vigye haza, kóstolják meg otthon is a mi húsvéti eledeleinket.
- Nagyon szépen köszönöm Rozi néni, de ne tessék ezt csinálni.
- Ne köszönje, csak vigyázzon rá az úton, otthon pedig egyék meg jó étvággyal.
Bandi, a bicikli kormányára akasztotta Rozi néni csomagját, aztán elköszöntek, és elindult hazafelé.
Rozi néni még utána szólt:
- Aztán vigyázzon az úton magára is, meg a csomagokra is! Ne hajtson gyorsan!
- Vigyázok, és lassan megyek!
De nagyon is gyorsan ment. Nem azért mert sietett a miatta késői ebédre, hanem mert olyan jó hangulatban volt, hogy akarva akaratlanul is, sebesen tekert.
Alighogy leszállt otthon a bicikliről, üdvözölték családtagjai, és azonnal asztalhoz ültek. Ebéd közben, felváltva kérdezgették Bandit, és kíváncsian, érdeklődve hallgatták a beszámolóját.
Ebéd után pedig elnézést kért, és elköszönt, mert tanulnia kellett. Előbb azonban még levelet írt Idának.

1955 ápr. 10

Drága Idácskám!

Látod, azonnal írok.
Nem is lennék képes, arra, hogy azonnal le ne írjam, micsoda élmény volt nekem, a nálatok és veled töltött ünnep.
A levélben, - amelyikben írtad, hogy nem fogom megbánni, ha elmegyek, - még nem gondoltam, hogy ilyen szép élményekben lesz részem.
Nagyon igazad volt, nem bántam meg! Nagyon szép húsvéti szokásokat ismertem meg, de nekem az esett legjobban, hogy saját szádból hallottam a számomra legtöbbet jelentő kijelentésedet: „ vagy az én feleségem leszel, vagy senkié”…-
Mivel én is azt vallom magamról, biztos vagyok benne, hogy minket, senki és semmi, soha nem választhat el egymástól.
Most is megismétlem, ne várjunk túl sokat, házasodjunk össze mielőbb, még ebben az évben.
Lakásunk biztosítva lesz a szüleimnél, keresek már annyit, amiből szerényen, de meg tudunk élni.
Megírom azt is, hogy te tanulhatnál. Nem kell neked orvosi vagy tanári diplomát szerezni, annyi más foglalkozás van, amihez kevesebb tanulás és idő is elég, ha kedved van hozzá.
Azt is megmondom, hogy szerintem elsősorban azért kellene tanulnod, hogy ne legyen kisebbségi érzéseid, ha a feleségem leszel. De hidd el, ilyet akkor sem kellene érezned, ha nem tanulnál tovább.

Drága Idácskám! Belőled a szépséged mellett sugárzik a tisztesség, a jóság és a szeretet.
Ez önmagában is elég, nekem is, másoknak is. De legyen úgy, ahogy te akarod, tanulj tovább…-
Nem panaszkodom, de rám megint nehéz napok és hetek várnak. A munka és a sportolás mellett nagyon sokat kell tanulnom, helyesebben mondva nagyon sok tanulás mellett kell dolgoznom és sportolnom. De fiatal vagyok, erős és egészséges, biztosan kibírom. Azért is, mert tudom, hogy mindezt már kettőnkért teszem….-
Forró szeretettel és sokszor csókollak:

Bandi

1955 máj. 12

Kedves Ida!

Kezdesz már erőszakos lenni, megint arra csábítasz, hogy menjek el hozzátok a búcsúra.
Elmegyek szívesen, de lehet, hogy csak 1 napra, és arra is csak azért, hogy veled találkozzam. Hidd el, gondolatban így is állandóan veled vagyok.
Írod, hogy nem szégyelled a paraszti munkát, meg szereted is a földet, és az állatokat is, de nem szeretsz a Tsz.- brigádban dolgozni. Méghozzá azért nem, mert van ebben a női brigádban két olyan csúnyaszájú asszony, akiknek szájából egész nap ocsmányságokat, meg káromkodást hallasz. Ha meg rájuk szól valaki, azzal azonnal elkezdenek gorombáskodni.
Elhiszem, hogy így van, de erre csak azt mondom, ne törődj velük. Az ocsmány és káromkodó szövegeiket engedd el a füled mellett.
Ezzel kapcsolatban megírom még az én véleményemet és elképzelésemet.
Idácskám!
Neked azért is jó lesz majd tanulni, hogy kiválhass az ilyen, a hozzád nem való környezetből. Én, nem becsülöm le a paraszti munkát, nem nézem le azokat, akik azt végzik, de szívesebben képzellek el téged egy óvodában, ahol gyerekekkel foglalkozol, vagy egy kórházban is, ápolónőként.
Te olyan kedves és jószívű vagy, hogy biztosan jól bánnál a gyerekekkel, vagy a betegekkel.
De ezekről is beszéltünk már, és beszélünk még személyesen is.
Idácskám!
Ezzel a levélírással pihentem is egy kicsit tanulás közben, és felüdültem, mert gondolatban végig együtt voltam veled:

Bandi
Beka Holt kedveli ezt.
Hozzászólnál? Jelentkezz be...