Hét főbűn VI. (invidia) irigység

Published by 19angel52 in the blog 19angel52 blogja. Megtekintés: 538

irigység.jpg

Lukrécia csak ide-oda tologatta tányérján a reggelijét. Éjszaka keveset aludt, csak forgolódott az ágyában és egyfolytában zakatoltak a gondolatai. Pedig élete legszebb napjára virradt, ma kötik be a fejét.
A tegnapi leánybúcsún azonban történt valami, ami nem hagyta nyugodni. Már nagyon emelkedett volt a hangulat, amikor egy pillanat alatt minden lelassult körülötte. Először az elfogyasztott alkohol hatására gondolt, de a látomás tovább folytatódott. Kiemelkedett fizikai testéből és sorba belépett barátnői testébe meghallva azok gondolatait. Rádöbbent, hogy csupa üresfejű libával vette körül magát. Mindegyikükben volt egy közös nevező, egyikük sem örült szívből, őszintén a házasságának. Legszívesebben megfojtották volna egy kanál vízben, hogy a helyébe léphessenek. Amikor az utolsó barátnőt is „kihallgatta” föléjük repült és egyenként belenézett a szemükbe. Mindegyikben azt a hamis csillogást vélte felfedezni, az irigységét. A bulit rosszullétre hivatkozva rövidre zárta.
Az éjszaka forgolódásnak jó oka volt, hiszen egész eddigi élete erről a rossz szokásról szólt.
Nagyon szép kislánynak született. Lehetett volna mindenki kedvence, de nem így alakult, mert utálatos természettel áldotta meg a sors, eluralkodott rajta az irigység. Ha a szomszéd kislánynak eggyel több babája volt, már kitört a botrány és következett a napokig tartó hiszti, amíg ki nem harcolta magának a hiányzó darabot. Akkor meg a másik szomszédban aranyos kiscica született, és a sárga irigység újra felütötte a fejét. Ugyanakkor, ha neki akadt valamilyen új szerzeménye, azzal azonnal el kellett dicsekedni és természetesen más nem érinthette a becses darabot. Gyermekkori játszópajtások gyorsan kiismerték és kikoptak mellőle.
Magára maradt. Szülei sem kezelték jól a helyzetet, inkább minden vágyát teljesítették, számukra ez látszott legkönnyebb megoldásnak, pedig lehet, hogy okos neveléssel még menthető lett volna a menthetetlen. Lukrécia egy ideig elviselte a magányt, de gyorsan beleunt az egyszemélyes társasjátékozásba. Kitalálta, hogy neki bizony egy testvér kell, ezentúl ezzel a kéréssel nyúzta a szüleit. Az anyja azonban elzárkózott az ötlet elöl, így egy idő után feladta.
Az iskolában is folytatta ámokfutását. A legújabb, dizájnos kabátban díszelegtek a tankönyvei, az utolsó divat szerinti tolltartó mellett. Természetesen mindez az állandóan újra cserélt iskolatáskában kuksolt. Ha társainál meglátott valami újdonságot azonnal elirigyelte. Irigyelte az elöl ülőket, mert jobban látták a táblát, amikor meg oda került, a hátsó padokat favorizálta, mert ott jobban lehetett puskázni.
Amikor elérkezett a „fiúzós” időszak, mindig a másé volt a jobb, ő csak az idétleneket vonzotta, mint a légypapír az áldozatait.
Felnőtt. Botladozott az élet göröngyös utú labirintusában. Nem tudta, hol rontotta el, de szívósan kereste a kijáratot.

Ferdinánd, a legszegényebb rétegből küzdötte fel magát. Bármihez nyúlt arannyá változott, így fiatalon jelentős vagyonra tett szert. Azok közé a kevesek közé tartozott, akik soha nem felejtették el honnan jöttek, és hová jutottak el, közben milyen pofonokat osztott ki neki az élet.
Nem szerette a partykat, ahol műmosolyú, kikent ribik és pókerarcú üzletemberek iszogatnak és bájcsevegnek, de része volt a mindennapi munkájának. Lezavarta a hivatalos ügyeit és magányosan pezsgőzött, közben figyelte a társaságot. Megakadt a szeme egy hosszú combú, fekete, göndör hajú tökéletességen, aki szintén magányosan iszogatott. Ferdinánd nem tudta levenni a szemét róla, majd bátorságot merített és odament hozzá.
- Látom, maga sem érzi otthonosnak ezt a légkört. - szólította meg a lányt.
- Ennyire látszik? Tudja a főnök cipelt el, hogy reprezentáljon velem. Még egyszer nem fog rádumálni, úgy érzem magam, mint az elefánt a porcelánboltban.
A férfi elmosolyodott, majd azt mondta:
- Ne haragudjon, milyen neveletlen vagyok, még be sem mutatkoztam. Ferdinánd vagyok
- Lukrécia. – és a kezét nyújtotta.
Ez a gyengéd kézfogás olyan volt, mint egy villámcsapás, örökre megpecsételte mindkettőjük sorsát.
Egyre sűrűbben találkoztak, és mindinkább érezték, hogy megtalálták az életre szólót. Így megtörtént a lánykérés, és ma kimondják a boldogító igent.
Lukrécia a tegnapi lánybúcsún, mintha csipkerózsika álomból ébredt volna. Elhatározta, hogy szakít eddigi felszínes gondolkodásával és a hozzá tartozó „barátnőkkel”. Mivel az ifjú „leendő” férj nem ismeri az sötét, irigy oldalát, azt örökre a múlt homályába temeti.

Az elhatározás óta teljesen megváltozott: szeretetre méltó és segítőkész, és ha még észreveszi egy szempárban az irigység felcsillanását, segít felülemelkedni a problémán…
imrucika és Beka Holt kedveli ezt.
Hozzászólnál? Jelentkezz be...