Hallgatásaink...

Published by KABRI in the blog KABRI blogja. Megtekintés: 491

[​IMG]

*
Ültél már órákat farkasszemet nézve a sötétből előbukkanó betűkkel...vártad-e izgatottan, valaki gondolt-e Rád ma...
vagy...hosszú hallgatással, rövid jaj sikollyal adtad-e a másik tudomására...mi bánt...minek örülsz...
átérezted-e valaha, hogy körülötted megfogható a csönd...
keltél-e korán, vagy le sem feküdtél...gyalogoltál esőben, hóban...csak...hogy computer közelben légy...és ne mulaszd el egyetlen szavát sem annak a másiknak...?
... akkor ne szólj semmit...mert, akkor...átérzed...átérzed, hogy milyen sokan vagyunk, akik arra várunk, hogy megszólaljon valaki...értünk...csak nekünk...
csak mi legyünk a FONTOSAK annak a másiknak...órákat várva egy-egy találkozóra...
mondhatod...eszméik rabjai...valahol félresiklott valami bennük...igen...ez az egyszerűbb...
így elintézni...
de...akkor miért van, hogy a személytelenség mögött is lázasan kutatjuk a személyt....
mi....akik nem tudjuk szavakba foglalni nagy érzéseinket a nagyvilágnak, és csak félresikerült vallomást hallhatnak ajkunkról...hogyan válunk hát legtitkosabb vágyainkat is feltáró sebezhető istenekké a személytelenségben..
hogyan merjük vállalni azt, hogy szeretünk...hogyan válunk tudatos cselekvőkké...
hogyan éljük át legbelsőbb álmaink...?
Ne mondd, hogy a személytelenség teszi...azt mondanám, a biztonság, a bizonyosság...hogy nem nevetnek szemközt minket sutára sikeredett mondatainkért...félrecsúszott nyakkendőnkért...
a bizonyosság, hogy hallgatnak ránk...ne mondd, hogy a romantika halott...ne mondd... hogy nem lehet szerelmesnek lenni egy képzeletbelibe...
hisz mindig is ideált gondolunk el magunknak....a vizuális társsal is...ne mondd..., hogy azokkal a kis és félresikerült mosolyokkal nem mondasz el semmit...
hallgatásod önmagáért szól ott...ne mondd...hogy nincs szükségünk álmaink kiélésére...ne mondd... hogy nem vagyunk sokan ... többen, mint gondolod... száműzött romantikusok...
akik megbúvunk a "háló" egyik sarkában alázattal várva arra a hiányzó szóra...ne mondd... mert már nem hiszem el Neked...már megjártam az utat ... és csöndes megadással...örömmel...sírással nyugtázom a felém áramló ismeretlen szeretet ... úgy... de úgy fáj a ki nem mondható...és mi mégis szavak nélkül is értjük egymást...ez...ez...nem a Te világod......

(.....)
Hozzászólnál? Jelentkezz be...