Kolev András: KÖSZÖNET

Published by Kolev András in the blog Kolev András blogja. Megtekintés: 1051

KÖSZÖNET







Születtem, s úgy tűnt, nem leszek

talán más, csupán egy árva.

Egy szégyenfoltnyi csöpp gyerek,

egy kisleány kisbabája.



Apám ki volt, az nagy talány,

akár a könnycsepp folyt csak el.

S mert vére hívta, ment anyám,

így nem jutott sok anyatej.



Szüleim helyett nagymamám

lett, aki végül felemelt.

Volt minden percben gondja rám,

szívével óvott és nevelt.



De félthetett mindhiába,

mert jött egyszer egy nyári nap.

Beteg férfi álruhában

lesből figyelt a fák alatt.



Csellel csalt el, izzott vágya,

és langyos kézzel nyúlt felém.

Rácsapott egy angyal szárnya,

így rontatlan maradtam én.



Lettem ifjú, vágytam csókra,

sok könnyem hullt a hold alatt.

Törték szívem darabokra

s az mégis egy egész maradt.



Bármi történt, én nem bánom,

megtanultam, hogy az a rend:

jégcsap, aztán rügy a fákon

s a nagy viharból lesz a csend.



Két kezemben apró gyermek,

s én emeltem az ég felé.

Ily igazgyöngy, tiszta lelket,

a lényem borzongott belé.



Fiam felnőtt, boldog ember.

Megbékéltem, már nincs vitánk.

Másképp látok, más szemekkel,

de nincs, mit meg ne oldanánk.



Ami fájt, az lecke volt mind,

ezt is tudom ma pontosan.

Boldogság? A legnagyobb kincs,

olykor mégis nagy ára van.



Oly kevés, ki oly szerencsés,

hogy végül mégis rátalál.

Álma könnyed, lelke békés

S igaz társ áll az oldalán.



Annyi minden más lehetne,

rosszabb tán, és hogy mégsem az.

Mind az Isten nagy kegyelme,

vigyázott engem, szent igaz.



Adott, pedig sosem kértem

s nem vett érte semmit sem el.

Nem hittem Őt, ma már értem.

Pont be is érte ennyivel.



Nem esküszöm, nem ígérek,

csak hálát adok mindenért.

S mert halni kell majd, én már nem félek.

Leszek a gyermek, aki hazatér.
Hozzászólnál? Jelentkezz be...