Koltay Gergely - A kép

Published by KABRI in the blog KABRI blogja. Megtekintés: 483

[​IMG]




Koltay Gergely: A kép



Nem voltál soha velem, mégis mellettem álltál.
Féltem azt a csókot, amit titkon adtál…
Emlék az a pillanat, amikor lehetett volna minden,
De kinevetted a szót, eldobtad a kincset.
Előttem egy kép, mit nekem adtál,
Mely megmutatja az árnyakat, mennyit hibáztál.
Valahová messze nézel, ahol eltűnik a Nap,
Ahol hiába keresed gyógyító sugarad.
Nézed a semmit, ami hús vér, gyönyör, ami lét.
Megőrzöm emlékként, hogy lehetett volna egész.

Nem voltál soha velem, mégis mellettem álltál.
Féltem azt a csókot, amit titkon adtál….
Jó itthon a sötétben, a csöndben ülni,
De lelkünk lezárt ládájában elveszik az élet.
Bor is kerül majd elő,
Néhány korty bánat, mely rátenyerel a lelkemre,
S bebújik velem az ágyba.
Azt a keveset, mit kaphattál,
Vaspántok vigyázzák, de a tengerek mélyéről egyszer kihalásszák.
Kérdik majd a túlélők:- Mi volt ide bezárva?
Nem tudod te sem, én sem.
Az egész csupán látszat.

Nem voltál soha velem, mégis mellettem álltál.
Féltem azt a csókot, amit titkon adtál….
A bátorságra egyedül csak hited vigyázhat,
De szakadt ruhában is ragyoghat királylánya.
Lehet, hogy csak egy pillanat volt, mely megszülte a vágyat,
Mikor szemedbe nézek, mezítelenül látlak.
A homokba írtam bután legtöbb versemet,
De elmosta a tenger, elveszett mindenem.
A homokba rajzoltam elképzelt testedet.
De amit nem vehet el a tenger:
Az a tekinteted!

Nem voltál soha velem, mégis mellettem álltál apám temetésén.
Mely csókot titkon adtál…
Jönnek zord idők, meg leszünk feszítve!
Tavaszok jönnek, nyarak, s jön a fáradt ősz.
Elrepül minden.
De szívek válaszait nem mossa el a tenger.
Ülünk majd a kopott csónakunkban, csendesen evezve
Mekkora volt a vihar!- emlékezünk nevetve.
Lesz egy csöndes téli este,
Mikor könnycsepp indul arcodon,
Minden kérdésre mit nem tettél fel,
Ez lesz a válaszom.








[​IMG]






Hozzászólnál? Jelentkezz be...