KOSZTOLÁNYI DEZSŐ - Katalinka

Published by KABRI in the blog KABRI blogja. Megtekintés: 399






[​IMG]



KOSZTOLÁNYI DEZSŐ

Katalinka




Indult a hajó.

Az apa a fedélzeten áll. Keze tele volt csomagokkal. Mellette hatéves fia. Annak is tele volt a keze. Egy katalinkával.
Még a parton fogta délután, s elhatározta, hogy hazaviszi, bezárja egy dobozba, vattából ágyat csinál neki, eteti-itatja, szépen fölneveli. A gyermekeknek néha van ilyen ábrándjuk.
Szorongatva markában a zsákmányt, a gépház előtt bámészkodott. Lenn a lámpafényben már jártak a dugattyúk, dohogtak az olajtól csöpögő csapok. Pállott meleg csapott az arcába. Egy meztelen ember, akinek minden öltözéke afféle szellős háló-úszónadrág volt, szenet lapátolt a kazánra. Fekete volt, mint az ördög. A tűz pedig vörös, mint a pokol.
A gyermek hirtelen megváltoztatta elhatározását. Pöttöm öklét benyújtotta a gépházba, kinyitotta, hogy a katalinka egyenesen az izzó parázsra essék, ott tűzhalált haljon. Ilyen ábrándjuk is van néha a gyermekeknek.
Ebben a pillanatban azonban a hajó elbődült. Ordított, üvöltött, sivalkodott, mintha hangjával ketté akarná repeszteni az eget, a földet. A matróz meghúzta az indulást jelző gőzsípot.
Most a kisfiú kitárt karral, hadonászva futni kezdett. A hajó orrára rohant, onnan vissza a hajó farára. Itt befogta két fülét, eszelősen.
- Pali - szólt rá az apja - mi bajod?
- A katalinka - rebegett és sírva fakadt. - A katalinka ordít.
- Micsoda katalinka?
- Az, amelyiket a tűzbe dobtam.
- Csacsi - nevetett az apja. - A katalinkának nincs hangja. Majom. Gyere ozsonnázni.
Üggyel-bajjal vonszolta el, mint a csendőr valami gonosztevőt. A gyermek züllött volt, sötét. Szeme rémült, arca sápadt.
Leültette a terített asztalhoz, csokoládét rendelt neki és kalácsot. Pali nem evett. Nyafogott, nyűgösködött, folyton a gépház felé sandított. Végül az anyjának kellett elcipelni a födélzetre, hogy megmutassa a hullámokat.
- Mit szólsz hozzá - fordult felém az apja -, micsoda szamár egy kölyök. Hiába magyarázom, hogy a hajó fütyül. Nem hiszi el. Nézd, most megint befogja a fülét.
- Mert még mindig hallja.
- A tülköt?
- Nem, a lelkiismeretét. Kérlek, ez velünk is csinál ilyen tréfákat. Mindent megezerszerez, kiöblösít, fölnagyít. Egy könnycsepp: óceán. Egy bogárrebbenés: mennydörgés.
Suhant a hajó a selymes, alkonyi folyón, zöld hegyek között. Ránk sötétedett. Az égen föltünedeztek az első csillagok.
Az apa szivarra gyújtott, s így szólt:
- Orvoshoz viszem. Ideges. Képzelődő.
- Dehogy is az - mondtam. - Benne tényleg a katalinka ordít. Neki van igaza. Hagyd rá.










[​IMG]











Hozzászólnál? Jelentkezz be...