Lelkes Miklós: TÁJAK (Pető Csabának)

Published by lelkes.miklos in the blog lelkes.miklos blogja. Megtekintés: 1676

A képeid nézem. Álomvalóra

csenget a múlt, az ezüstarcú óra.

Cirógat fénye bárányfellegeknek.

Erdősötétből félelmek kilesnek.

Malomszerű ház. Lépcső. Vár egy lányra, -

ottfelejtett korsóját még vigyázza.

Lehet: jön a lány. Lehet: régen messze.

Ha jön, ha nem, csillag feljön: keresse.

Ó, Utazó! Sárgára piros cseppen.

Ősz jár keringőt lángarany keretben.

Te úgy látod, mint olykor én is látom:

a hegy egyszerre törpém, s óriásom.

Kint a táj, - s bennünk is. De fura móka

ez a szomorú-kacagó bújócska,

ez a játéka verssornak, ecsetnek!

Örömre les, - mely talán sohse lesz meg,

fecskés tavaszra, mely átnéz a nyárra,

s tükrén kék villan illanó világra,

s hull a szirom, szívfájdítón, fehéren...

Álmod miénk, Való, - vagy az sem, mégsem?


Ó, fesd a tájad, - és mutasd a Tájat,

álomvalót, mely lélekmélybe láttat!

Tél közelít, lemondó hózenével,

s szikrákat szór majd ránk egy hideg éjjel.

Én érzem már. Nem tudom: Te is érzed?

A tájaidra vissza-visszanézek.

Szín melegít. Ráérőn patak ballag,

s csillogása szívhez siető dalt ad...
cortes kedveli ezt.
Hozzászólnál? Jelentkezz be...