Lisa Catsun: A Fődíj

Published by Vegetable in the blog Vegetable blogja. Megtekintés: 96

Egyedül futni veszélyes. Kivéve, ha közben találkozol egy határozott fellépésű, izmos és jóképű mentőangyallal. De egy mentőangyalnak is lehet szerencséje. Ki tudja, lehet, hogy ő talált rá az igazi fődíjra?
___________________________________________
Részlet
___________________________________________

Már majdnem ott voltam a kocsinál, mikor a semmiből dobbantva átrohant felette egy lány. Mögüle lábdobogást és ordibálást hallottam.

– Ha elkaplak büdös rüffke, széttéplek!

A lány hátranézett, és ez lett a veszte. Megbotlott, és fejjel a parkolóház egyik oszlopának csapódott. Felkászálódott, futott volna tovább, amikor a mellettem elrohanó két férfi elkapta és odavágták az oszlophoz.

– Engem nem lehet csak úgy rugdosni! – kiáltotta a gusztustalanabb fazon.

A lány megpróbált kikászálódni a karmaikból. Mindent bedobott, ami erejéből telt. Nagyjából itt tudatosult bennem a történet, addig leesett állal álltam. Odafutottam és lehúztam a nagyszájút a nőről.

– Öregem, engedjétek el a lányt! Nem tudom, mi bajotok van vele, de ezt nem fogom hagyni.

– Az a bajom vele, hogy egy nyomorult kis rüffke! – ismételte meg, hangosan ordítva.

A közbelépésem hatására a csaj kicsit megnyugodott.

– Attól még nem leszek rüffke, hogy nem hagytam magam elkapni, és tökön rúgtalak, te szemét! Nem azért futkostam, hogy rám induljon az első arra bagózó büdös barom!

– Hoppácska! Ennyit erről. Húzzatok el, mert akit lecsapok, azért rendőr fog jönni, és a fogdában ébred!

A nagyobb szájú alak megindult felém.

– Ketten vagyunk, ha nem látnád, zsebpiszok!

Betakartam, és nem köszönte meg. Megállapítottam, hogy életemben a második általam leütött alak legalább megérdemelte. Ahogy a haverja közeledett, rákészültem az újabb ütésre, de kikerült, felkapta a másik fószert és elhúzott.

– Hogy vagy? Nem baj, hogy eltűntek?

– Nem baj – támasztotta tovább az oszlopot. – Kösz. Rendes srác vagy. A városban senki sincs, akitől segítséget kérhetnék. Mondták a srácok otthon, hogy egyedül ne menjek futni, de nem gondoltam, hogy ilyen durva lenne. Ki akartam engedni a gőzt, eléggé felhúzott a becses család az imént mobilon. Nem jött össze, most még idegesebb vagyok!

– Voltaképpen ráérek. Felajánlhatok díszkíséretet? Én is szeretek futkosni.

– Köszi. Jól jönne, tényleg ki tudom így engedni a gőzt. Kate vagyok.

– Taylor. Fussunk egy kört, mert itt a kocsi, azért vissza kéne érni a végén.

– Oké! Szuper lesz! Ismered a környéket? Én most derítem fel.

– Nem nagyon, bár többször jártam erre. Derítsük fel együtt.

Nekivágtunk a környéknek, és futottunk vagy két órát. A végén visszaértünk a kiindulási pontra. Kinyitottam a kocsit.

– Ajvé! Pont a kocsidat használtam dobbantónak?

– Nem baj, bírja, már én is landoltam rajta. Hova fuvarozhatlak?

– Az lenne a helyes válasz, hogy egy pár órája megismert srác sehova, de te ijesztően megbízhatónak tűnsz. Legalábbis megbízom benned. Ha elviszel valahova, ahol taxit hívhatok, nem tartanálak fel.

– Nem tartasz fel. Hazaviszlek. Egy nap egy támadó szerintem elég volt még neked is.

Megmondta, hol lakik, beállítottam a mobilom útvonal tervezőjét. Miközben mentünk, beszélgettünk. Elég sok mindenről. Kiderült többek között, hogy gyerekként került az államokba, itt nőtt fel, bár emlékszik a szülőhazájára is.

– Két nyelvet és két kultúrát kaptam az élettől ajándékba – mondta nevetve.

Észrevettem, hogy nézi a kezem a kormányon. Egy idő után idegesíteni kezdett a dolog.

– Kate, mit nézed annyira a kezem? Félsz, hogy lecsúszik a kormányról? Nem fog.

– Nem azért. – Oldalra pillantva észrevettem, hogy elpirul. – Csak olyan nyugodtan vezetsz, hogy átfutott a fejemen, hogy mindjárt elalszom. Általában ideges szoktam lenni, ha más kezében a volán. Fura, hogy ennyire biztonságban érzem magam egy teljesen ismeretlen férfi mellett, akiről nagyjából annyit tudok, hogy nem fél közbelépni, ha baj van, szereti a parkourt, és szeret mást is sportolni.

– Ennek örülök. Jó, ha meg tudsz nyugodni.

Egyre kevesebbet beszéltem hozzá, és figyeltem, hogy a feje olykor lebiccen. Egyszerre csak megcsiklandozta valami a karom. Odanéztem. Ahogy elaludt, automatikusan hozzám bújt álmában. Amikor megérkeztünk a szállásához, hagytam még aludni, nem volt kedvem felkelteni. Újra végigfutott az agyamon a látvány, amikor jó óra rohanás után megállt, körülnézett, leült az aktuális fal mellett, és elsírta magát. Percekig tartott, ameddig összeszedtem magam, és mellé mertem ülni. Ki tudta, ez után az élmény után nem borul-e ki még jobban tőlem. Elvégre én is férfiból vagyok. Átkaroltam a vállát, és hagytam sírni. Még jó, hogy volt a nadrágomban egy halom zsebkendő a múltkori egynapos náthám miatt. Hozzám bújt, és majd fél órán át tartott, ameddig megnyugodott. Utána meg nekiállt volna bocsánatot kérni. Leállítottam, megvártam, ameddig lehiggad teljesen, és mentünk tovább, amerre akart.


Ahogy elnéztem, amint átölelte a karom, miközben rajta pihent a feje, annyira nyugodtnak tűnt. Ki tudja, mikorra higgad le valójában. Hirtelen riadt fel, megdörgölte a szemét. Ököllel, mint egy gyerek, majd körülnézett.

– Már haza is hoztál? Mennyit aludtam? Miért nem keltettél fel? Biztos dolgod van!

– Nyugalom, holnap délelőttig ráérek. Pont hazafele indultam, mikor berohantál az életembe.

– De nem aggódnak érted, amiért még nem vagy otthon? Mit tudom én, szüleid, barátnőd, feleséged, akárkid?

– Nem aggódnak értem. Nincs bejelentkezési kötelességem a szüleimhez – vigyorodtam el magam, elképzelve a helyzetet -, és nincs barátnőm aggodalmaskodni. És te miért nem a pasiddal futkározol?

– Mert nem vagyok pasizós típus. A barátaim meg nem ebben a városban élnek. Hogy lehet, hogy egy ennyire rendes pasinak nincs barátnője?

– Pillanatnyilag nincs. Nem azért szoktam szakítani, mert már ott van a másik. Ráadásul egyáltalában nem biztos, hogy olyan rendes vagyok, mint hiszed. Szóval nincs pasid?

– Per pillanat nincs. Nagyon köszönöm, hogy ennyire aranyos voltál velem!

– Még elkísérlek az ajtóig, hogy el ne vessz!

Mosolyogva néztem, ahogy a szavaimra megint elpirult. Kiszálltam a kocsiból, kinyitottam neki az ajtót, és felkísértem a lépcső tetejéig. Megvártam, ameddig kinyitotta az ajtót, és elköszöntem tőle.

– Taylor, köszönöm még egyszer! Igazi megmentő vagy.

Búcsúzóul adott egy puszit, majd bement a házba.


Rögzítettem a mobilban a címet, és elindultam a szálloda felé. Holnap nehéz napom lesz. Este még rám csörgött a húgom. Róla azonnal eszembe jutott Kate, és elmeséltem a mentőakciómat, meg a futkározást. No és hogy milyen aranyos csajszi!

– Hülye vagy bratyó! Ezek után fogod magad, és hazamész a szállodába???

– Pontosan tudom, hol lakik. Észen kell lennem holnap, tudod, hogy miért vagyok itt!

– Tudom, az a hülye főiskolai díjátadó. Gondolom többnyire lányok írtak romantikus regényeket, ezért kértek fel téged.

– Nem feltétlenül. A kiírás csak annyi volt, hogy irodalmi mű. Úgy tudom, szinte mindenféle műfajban érkezett be alkotás, a haikutól a regényig. És több is kalandos, történelmi és hasonló műfajokban mozgott, nem a lájtos romantikában. Mondjuk, az minden műfajba belefér. Lövésem sincs az ivararányról! A felkérést azért fogadtam el, mert kíváncsi voltam, miben nyomulnak mostanság az amatőr irkálók. El akarom majd olvasni az elsőket. A California egyetem szinte minden tagozatából érkeztek be művek. Kate-et holnapután vagy holnap este is megtalálom. Holnap este mégse, a fődíjassal kell töltenem a holnapi napot. Remélem, pasi, és nem ragaszkodik hozzá.

– És utána? Felhívod?

– Persze! Azaz... Én marha! Elfelejtettem a telefonszámát elkérni! – Beleérző húgom röhögését hallottam a telómban. – Ne vinnyogj, nem csak telefonból áll az élet, majd személyesen fogom megkeresni! Megyek aludni. Neked is javaslom.
Jaszladany és Beka Holt kedveli ezt.
Hozzászólnál? Jelentkezz be...