Lisa Catsun: Freerunning

Published by Vegetable in the blog Vegetable blogja. Megtekintés: 2316

Tímea Virágh, Európa legfiatalabb karate nagymestere versenyezni viszi a tanítványait az USA-ba. A verseny végén egy bárban piheni ki a fáradalmakat, ahol tánc közben teljesen elvrázsolja Taylor Fields, az ismeretlen táncpartner. Timi és baráti köre életét követi nyomon a könyv. Félreértések, intrikák is nehezítik az árva nő életét, elvégre nem csak boldogságból áll a világ.
„Te nekem születtél, és én érted vagyok ezen a világon! Semmi más nincs a világomban, csak te és én!” T. Fields
___________________________________________
Részlet
___________________________________________

Imádok harcolni a tatamin, de a tanítványaim több napos ifjúsági karate versenye alaposan kifárasztott. Remek kikapcsolódás ilyenkor felnőttek között a lazulás bármilyen szórakozóhelyen, nem is hagytam ki az alkalmat. A társaságot tartottam fontosnak, valójában körül se néztem, merre járunk. A versenyzőim miatt nem izgultam, rájuk felügyelt a hotelben Gergő, barátom és senpaiom egy személyben. Nyugodtan lehetett bármilyen a helyszín, szükség esetén ketten is közbeléphettünk ha roblémás alakok jelennének meg. Velünk tartott Jack, akinek a srácai a legnagyobb ellenfeleivé váltak az enyémeknek. Azért lenyomták a tanítványaim az övéit itt is, 2014 novemberének meghívásos nemzetközi versenyén. Remekül kijövök vele egyébként. Ritkán látom, de barátok lettünk. Kellemes társasággá teszi a vidámsága. Elismert karatés, a tanítványai joggal becsülik nagyra. Multkor a háztetőkön futkározva egy parkour[1] bandával akadtam össze, innen jöttek a többiek. Két pasi, a folyton csajokat stírölő, méretes Brandon, és a szemüveges, álmodozó David, meg a lányok. Nem ismertem őket túlzottan. A sportos boltvezetővel, Samantával, a csapat vezetőjével beszéltük meg ezt az estét, és hozzánk csapódott még, akinek kedve szottyant rá. Bár ne hallja meg, hogy így szólítom, a szülein kívül mindenki „Sam”-nek hívja.

– Timi! Mit kérsz? – kiáltott ide Brandon.

– Egy baracklét, sok jéggel! – válaszoltam. Kellemesen meglepett a kérdése.

Váratlanul meghallottam Davidet is:

– Hogy lehet meleged ebben a ruhában?

– Nocsak, pimaszkodunk? Pimaszkodunk? Ha nem tetszik, ne nézd!

Nevetve feleltem neki, hiszen a vak is látta, hogy mióta elindultunk, le se tudta venni a szemét türkiz zöld mini ruhámról.

Jack is felnevetett, majd elvitte táncolni Samet. Én inkább csak beszélgetni vágytam. Megköszöntem Brandonnak az italt, és dumáltunk mindenféléről. Hirtelen megéreztem egy idegen kezet a vállamon. Hátralestem.

– Hali kislány, csini a rucid! No, gyere táncolni! – hallottam, a stílustól megdöbbenten.

Alkoholpára zúdult ki a magas csávó száján, szinte láttam az őt körüllengő muslinca felhőt. Eljutott arra a szintre, hogy azt higgye, ő tojta a világmindenséget.

– Bocs öregem, most nem táncolok. – Felelet után visszafordultam a lányokhoz, remélve, hogy elmegy. Tévedtem.

– Kislány, ha eccer itt vagy, táncolj, ha akarom! – folytatta tovább.

Erősebben fogta meg a vállam, másik keze közben már nyúlt a karom után.

No, nem játszunk ilyet! Lazán elkaptam a vállamat szorító kezét, rászorítottam kedvenc pontomra, és egy csavarintással beépítettem a talajba. Hogy ne is akarjon felkelni, megmutattam a fejének, hogy a cipőm nem csak járásra való. Alvóra vette a figurát. Gyorsan ellenőriztem, de a kábaságon kívül nem történt baja. Eltaláltam a rúgás erősségét.

– Hé! Mit képzelsz, baby! A főnökömet ne bántsd! – szólt ide valami hozzá hasonlóan magas csávó, felemelkedve az asztal mellől. Szintén muslinca beütésesnek tűnt.

– Tőlem vidd magaddal nyugodtan, nem kérek belőle. – válaszoltam, majd visszafordultam a többiekhez.

A hátam mögül nevetést hallottam. Odasandítottam. Ahonnan beszólt az iménti alak, egy jóképű, izmos srác adott elő egy vigyort. Majd felállt, megelőzve az asztaltól éppen indulni készülő colost idejött, könnyedén felkapta a pimaszkodó alélt korpuszát, és betámasztotta a padra az asztaluk mellett. Az addig mozdulatlanul ott ülő negyedik, a többinél idősebb férfi segíteni készült, de leintette. Ránézett az imént felálló, nála magasabb férfira, aki ezek után visszaült. Felém fordult és megszólalt:

– Bocsi, nem akartunk zavarogni.

– Nekem nem gond, bár a haverod beépült a talajba. – feleltem meglepődve

– Bevallom, ennek módja kicsit szórakoztat. Ugyanis le akartam beszélni rólad. Ha velem lenne kedved táncolni, szólj. Úgy láttam az imént, igen jó a ritmusérzéked – mosolygott rám.

– Köszi az elismerést. Eddig még senki se panaszkodott – vigyorodtam el magam.

Ahogy újra visszafordultam a bandához, még egyszer végigfutott rajta a szemem. Átlagos magasság, sötétbarna vagy koromfekete haj, ki tudja ebben a sötétben, barna, mosolygó szem, decens borosta, nagyon izmos, de nem túlzottan. Az imént láttam, hogy olyan a mozgása, mint egy pumának, a vigyorából meg arra következtettem, fülig érhet a szája, teli hófehér fogakkal. A szemfogai alapján, ha a füle hegyes lenne, koboldnak nézném, vagy valami hasonló erdei lénynek. Trillázó, magas hangú nevetés, kellemes beszédhang. Amolyan „kis cuki” lányok kedvence. Nem az esetem. Legfeljebb a mozgása jött be.

Dumáltunk tovább a haverokkal, cserélődtek körülöttem az emberek, mindig más táncolt. Egyszer csak David összeszedte magát, és felkért táncolni. Anyámborogass! Meglátjuk. Parkour közben pattogni egész jól tud, ki tudja, hátha táncolni is. Kiderült, hogy tévedtem, egy szám alatt háromszor lépett a lábamra. Ettől még megmaradok, de ha már táncolunk, jó lenne, ha tudna is. Sajnos roppantul tisztelte a ritmust, rá nem lépett volna a világ minden kincséért se.

Hirtelen meghallottam egy frissen megismert hangot.

– Elnézést, lekérhetnélek? Már csak a lábad épsége miatt is.

Odalestem. Tényleg a vigyori pasit láttam.

– David, nem gond? Kipróbálom a muslincás barátját, hátha táncképes! – Megtekintettem David lógó orrát, kapott rá egy puszit. Ettől kicsit felvidult. – Ne törj már le, ott vannak a többiek.

– Muslincás? Fel se tűnt, hogy Markot ennyire körbelengené az alkoholpára. Gondolom, már megszoktam. Taylor Fields vagyok, szólíts csak Taynek.

– Hi Tay! Én meg Tímea Virágh vagyok, szólíts csak Timinek.

[1] A parkour olyan extrém sport, amelyben akadályokon keresztül jutunk el minél effektívebben (gyorsan, kevés energia befektetéssel) egyik helyről a másikra. Ezen alapvetéshez hozzáadva látványelemeket kapjuk a freerunning-ot. A fiatalok körében egyre kedveltebb sport hazánkban is.
Jaszladany és Beka Holt kedveli ezt.
Hozzászólnál? Jelentkezz be...