Lisa Catsun: Freerunning

Published by Vegetable in the blog Vegetable blogja. Megtekintés: 136

Tímea Virágh, Európa legfiatalabb karate nagymestere versenyezni viszi a tanítványait az USA-ba. A verseny végén egy bárban piheni ki a fáradalmakat, ahol tánc közben teljesen elvrázsolja Taylor Fields, az ismeretlen táncpartner. Timi és baráti köre életét követi nyomon a könyv. Félreértések, intrikák is nehezítik az árva nő életét, elvégre nem csak boldogságból áll a világ.
„Te nekem születtél, és én érted vagyok ezen a világon! Semmi más nincs a világomban, csak te és én!” T. Fields
___________________________________________
Részlet
___________________________________________
Fárasztó volt az elmúlt pár napom. Elég hosszú volt a karate verseny. Általában a versenyeken végig higgadt vagyok, de most, hogy nem én verekedtem, hanem a srácaim, belefáradtam a koncentrálásba. De bulizni azért jó! Nem érdekelt hova megyünk, nem is néztem körül a szórakozóhelyen, a többiekre bíztam mindent. A versenyzőkre felügyelt úgyis a senpai a hotelben. Ott, azon az estén ketten voltunk, akik lepofozhattak valami pimaszt, nyugodtan lehetett bármilyen a helyszín. A többiek a parkour [1]bandából jöttek, akikkel múltkor összefutottam egy háztetőn. Három pasi volt velünk. Két parkouros, a folyton csajokat stírölő, méretes Brandon, és a szemüveges, folyton álmodozó David. No meg Jack, akinek a srácai a legnagyobb ellenfeleivé váltak az enyémeknek. Azért lenyomták a tanítványaim az övéit itt is, 2014 novemberének meghívásos nemzetközi versenyén. Remekül kijövök vele egyébként, már nem először találkoztunk. Voltaképpen barátoknak is lehetne minket nevezni. Nem csak nagyon jó karatés, de kellemes társasággá teszi a vidámság. Meg persze ott vannak a lányok. Nem ismerem őket túlzottan. A sportos boltvezetővel, Samantával beszéltük meg ezt az estét, és hozzánk csapódott még, akinek kedve volt. Bár ne hallja meg, hogy így szólítom, a szülein kívül mindenki „Sam”-nek hívja.

– Timi! Mit kérsz? – kiáltott ide Brandon.

– Egy baracklét, sok jéggel!

Váratlanul meghallottam Davidet is.

– Hogy lehet meleged ebben a ruhában?

– Nocsak, pimaszkodunk? Pimaszkodunk? Ha nem tetszik, ne nézd!

Nevetve mondtam neki, hiszen a vak is látta, hogy mióta elindultunk, le se tudta venni a szemét türkiz zöld mini ruhámról.

Jack is felnevetett, majd elvitte táncolni Samet. Én most inkább csak beszélgettem volna. Bár leülni nem volt kedvem. Megköszöntem Brandonnak az italt, és dumáltunk mindenféléről. Hirtelen megéreztem, hogy egy idegen kéz van a vállamon. Hátralestem.

– Hali kislány, csini a rucid! No, gyere táncolni!

Alkoholpára zúdult ki a magas csávó száján, szinte láttam az őt körüllengő muslinca felhőt. Eljutott arra a szintre, hogy azt higgye, ő tojta a világmindenséget.

– Bocs öregem, de most nem táncolok.

Visszafordultam a lányokhoz, remélve, hogy elmegy. Tévedtem.

– Kislány, ha eccer itt vagy, akkor táncolj, ha akarom!

Erősebben fogta meg a vállam, másik keze nyúlt a karom után.

No, nem játszunk ilyet! Lazán elkaptam a vállamat szorító kezét, rászorítottam kedvenc pontomra, és egy csavarintással beépítettem a talajba. Hogy ne is akarjon felkelni, megmutattam a fejének, hogy a cipőm nem csak járásra való. Alvóra vette a figurát. Gyorsan ellenőriztem, de a kábaságon kívül nem történt baja. Nem tévesztettem le a rúgás erősségét.

– Hé! Mit képzelsz, baby! A főnökömet ne bántsd!

Valami hozzá hasonlóan magas csávó szólt ide, felemelkedve az asztal mellől. Szintén muslinca beütésesnek tűnt.

– Tőlem vidd magaddal nyugodtan, nem kérek belőle.

Visszafordultam a többiekhez. A hátam mögül nevetést hallottam. Odasandítottam. Ahonnan beszólt az iménti alak, egy jóképű, izmos srác adott elő egy vigyort. Majd felállt, és megelőzve a colost, felkapta a pimaszkodó alélt korpuszát, és betámasztotta a padra. Melléültette a másikat is, és ideszólt.

– Bocsi, nem akartunk zavarogni.

– Nem gond, ha nem zavar, hogy a haverod beépült a talajba.

– Bevallom, inkább szórakoztat. Ha mégis lenne kedved táncolni, szólj. No persze nem vele, velem. Úgy láttam az imént, nem rossz a ritmusérzéked.

– Köszi az elismerést. Eddig még senki se panaszkodott rá – vigyorogtam már én is.

Ahogy újra visszafordultam a bandához, még egyszer végigfutott rajta a szemem. Átlagos magasság, sötétbarna vagy koromfekete haj, ki tudja ebben a sötétben, barna, mosolygó szem, nagyon izmos, de nem túlzottan. Az imént láttam, hogy olyan a mozgása, mint egy pumának, és a vigyorból arra következtetek, fülig érhet a szája, teli hófehér fogakkal. A szemfogai alapján, ha a füle hegyes lenne, koboldnak nézném, vagy valami hasonló erdei lénynek. Trillázó, magas hangú nevetés, kellemes beszédhang. Amolyan „kis cuki” lányok kedvence. Nem az esetem. Legfeljebb a mozgása jött be. Dumáltunk tovább, cserélődtek körülöttem az emberek, mindig más táncolt. Egyszer csak David összeszedte magát, és felkért táncolni. Anyámborogass! No, mindegy, parkour közben pattogni egész jól tud, ki tudja, hátha táncolni is. Kiderült, hogy tévedtem, egy szám alatt már harmadszor lépett a lábamra. Ebbe ugye nem halok bele, de ha már táncolunk, jó lenne, ha tudna is. Sajnos roppantul tiszteli a ritmust, rá nem lépne a világ minden kincséért se.

Hirtelen meghallottam egy frissen megismert hangot.

– Elnézést, lekérhetnélek? Már csak a lábad épsége miatt is.

Odalestem. Tényleg a vigyori pasi volt az.

– David, nem gond? Kipróbálom a muslincás barátját, hátha működőképes! – Megtekintettem David lógó orrát, kapott rá egy puszit. Ettől kicsit felvidult. – No, ne törj már le, ott vannak a többiek.

– Muslincás? Fel se tűnt, hogy Markot ennyire körbelengené az alkoholpára. Gondolom, már megszoktam. Taylor Fields vagyok, szólíts csak Taynek.

– Hi Tay! Én meg Tímea Virágh vagyok, szólíts csak Timinek.

[1] A parkour olyan extrém sport, amelyben akadályokon keresztül jutunk el minél effektívebben (gyorsan, kevés energia befektetéssel) egyik helyről a másikra. Ezen alapvetéshez hozzáadva látványelemeket kapjuk a freerunning-ot.
Jaszladany és Beka Holt kedveli ezt.
Hozzászólnál? Jelentkezz be...